11. rész Az a pillanat

 Pár perccel előbb értem ki mint Amylee. Mosolyogva köszönt egyet, majd elindultunk. Útközbe folyamatosan beszélt és beszélt. Felhoztam az Amberös helyzetem. Ő a második ember aki nem fél tőlem. Ez tetszett benne. Tele van önbizalommal és a szája folyton jár. Én csak hallgattam, vagy épp válaszoltam egy két kérdésre.
 Ahogy leértünk a pincébe, mindenki engem nézett.
 - Ma is én leszek a dobos? - néztem Amyleere.
 - Aham.
 Ezzel le is ültem szokásos helyemre. A dob mögötti fal az enyém! Elővettem a füzetem és amíg tanácskoztak rajzolgattam. Pillanatok alatt Rosa ült mellettem és a rajzomra nézett. Kis ideig csendbe nézte, hogy az utolsó simításokat végzem a szép rajzomon. Ahogy befejeztem, felsóhajtottam.
 - Be jön neked a csávó igaz? - kivette a kezemből a rajzot.
 - Inkább csak jól lerajzólható. Szeretek személyeket rajzolni... Nos ő tényleg egy olyan alkat.

 - Nem hittem volna, hogy Castielt így is fogom látni - nevetett halkan.
 - Van még egy rajzom róla.
 - Mutaaaa *-*
 Lapoztam egyet a füzetemben. Rosa nagyra nyitott szemmel nézte.

  - Ez cuki lett - mosolygott - Úr isten mit mondtam.
  - Szerintem is aranyos.
  Amylee megzavarta a beszélgetést. Elmondta a mai tervet. Hangszer próbák. Mindenkinek mutatnia kell min, mennyire tud használni. Sejtettem, hogy aznap is nagyon megdolgoztatnak. Párokat kellett alkotni. Nekem nem jutott senki, így beálltam Castiel és Lysander seregébe. Amylee volt ma is az irányító. Be kellett osztanunk ki mit csinál. Én csendbe vártam míg a fiúk eldöntötték mi lesz. Végül Castiel a kezembe adott egy Akusztikus gitárt.
 - Első próbára a Three Days Grace egyik számát csináljuk meg. Menni fog? - nézett rám Lysander.
 - Igen... - mondtam miközben a pengetővel játszottam.
 Castiel bólintott egyet és mondták, hogy kezdjek. Vettem egy mély levegőt és pengetni kezdtem. Az első számuk ami eszembe jutott a Gone Forever volt. Azt játszottam majd Castiel is beszállt, Lysander pedig énekelni kezdett. Kicsit belemélyültem. A szám végeztével Castiel szeme hirtelen felcsillant.
 - Tényleg! Te tegnap pont lemaradtál Hale alkotásáról! Királyul dobol.
 - Érdekes. - nézett rám - Nem hittem volna, hogy dobon is játszol. Azt hallottam, hogy sokhoz értesz.
 - Pedig tudok. Castiel is nagyon meglepődött tegnap.
  Mire észbe kaptam Castiel odahívta Amyleet és a tegnapiról beszéltek pár szót. Végül arra jutottak, hogy Lysandernek is megmutatják. Hé, valakit nem érdekel az én véleményem is? Senki? Hát jó.... Belementem.
 A gitárt letettem, majd átültem a dobhoz. Amylee, Castiel és Rosa ugyan úgy beállt mint tegnap. Levettem az ingem és nyújtózkodtam egyet. Megfogtam két ütőt és a kezembe vettem. A többit közel raktam magamhoz mert tudtam, hogy ma is eltörnek.
 - Kezdhetjük? - néztek rám.
 Bólintottam egyet. Mielőtt a dob elkezdődött volna egy utolsó pillantást vetettem Lysanderre. Totálisan meggyőződtem róla, hogy végig engem fog nézni. Elkezdődött. Totális kifulladásik csináltam. Vagyis a szám végéig. Közbe három ütőt törtem el. Azt is a dob/gitár szóló közbe. Ugyan azt éreztem mint tegnap. Elhagyott minden feszültség és felengedtem, csak most jobban kifáradtam. Lysander tapsolt. Rámosolyogtam. Durva volt megint. Az eltört ütők darabjait Castiel szedte össze.
 - Nem volt rossz! - mondta a lépcsőn álló Deborah.
 " Már megint te..."
 Megint körbe ölelgetett mindenkit, csak engem nem. És fura módon Castielt se. Na vajon ebbe már megint mi ütött? Odajött hozzám és szóban üdvözölt.
 - Nagyon élvezed a középpontot? Te lettél a vadleány az újak között.
 - Nem tudok róla hogy élvezném.
 - Amberrel is szépen elbántál.
 Hatalmas csend volt a próbaterembe. Mindenki minket nézett. Castiel a fejét fogta.
 - Figyelj Deborah... - kezdtem - Ma nagyon nincs kedvem vitatkozni. Szóval ha valami nem tetszik akkor magadba panaszkodj!
 - Nem kérdeztem a véleményed.
 - Én se a tiéd. Kotródj...
 Deborah feje vörösödni kezdett, majd hisztisen lelépett. A pince ajtaját hangosan bevágta.
 - Köszönjük. - mondta Rosa.

------------------

Társoldal:

               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/

Fb csoport:
                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

10. rész Információk

  Castiel a két karom alatt átnyúlt és messzebb rángatott. Lesokkoltam abban pillanatban. Meg akartam ölni... A kést kiejtettem a kezemből. Patakokban kezdett folyni a könnyem. A tanárok a diákokat visszatoloncolták a termekbe. Az igazgató és minden tanár körülöttünk álldogált és halkan tanácskoztak. Castiel engedett a szorításból, én pedig lassan térdre estem. Castiel leguggolt mögém, és mellettem lévő kést eltette.

 - Hale kisasszony! - nézett rám az igazgató - Azonnal az irodámba. Lenne mit megbeszélnünk.

 Szó nélkül felkeltem és a Diri után mentem. Bent leült a helyére, én meg vele szembe.

 - Nem lepődtem meg Hale. Sejtettem, hogy ez lesz.

 - Mégis miről beszél?

 - Ahogy hallottam, már megtapasztalta, hogy milyen ez az iskola.

 - Igen...

 - Akkor rájött. A mi iskolánk az egyik legnagyobb iskola ahol erőszakos fiatalokat kezelnek. Az ilyenek, mint például maga, országos átirányítással kerülnek be a világ bármely pontjáról. Itt tanítjuk meg mindenkinek, hogy máshogy is lehet élni. Mi próbálunk segíteni. És jelenleg maga az új legveszélyesebb beteg. A mai alkotása alapján. Régebben nem fajultak el ennyire a dolgok.

 - Sajnálom.. Nem tehetek róla.

 - Ezt igen jól tudom. Megkaptuk az orvosi papírjait is. Majd együtt kitalálunk valamit. Viszont ezt a mai akciót nem hagyhatom nyugodni. A büntetést holnap kiszabom. Elmehet.

  Kint a fal mellett Castiel várt.

 - Minden rendben? - nézett rám.

 - Persze, de ezek után kell egy cigi...

 - Gyere. - megfogta a kezem és húzni kezdett.

 Elhagytuk az iskola területét. Lassított a tempóján.

 - Hova megyünk? - kérdeztem.

 - Meghívlak ebédre.

 - Ohh... Hát jó...

 Nem nagyon értem. Nem így szokás elhívni egy lányt randira vagy kajálni. De egy ilyen alaktól mit várok. Ezen elmosolyodtam. A kemény Castiel szerencsétlen nőcsábász. Egy átlagos kis gyorsétterembe vezetett.

 - Válassz valamit. - mondta.

 - Öhm... Akkor egy kebab lesz... - leadta a rendelést és leültünk az egyik asztalhoz kint.

 - Minden rendben? - kérdezte hidegen.

 - Persze! - mosolyogtam.

 - Nem versz át. Látom valami van.

 - Csak az egyetem... Te mért kerültél be?

 - Anyámék írattak be. Folyton utaznak és azt mondták jobb lesz nekem bent. Eredetileg Los Angelesből származom. Miattuk mindent ott hagytam és már két éve nem láttam őket.

 - Ohh... Engem egyszerűen csak beírattak a beleegyezésem nélkül.

 A kaja megérkezett. Közbe is folyamatosan beszélgettünk a zenéről. Közös témánk rengeteg volt. Az idő gyorsan ment vele. Három környékén visszasétáltunk az iskola felé. A szökőkútnál elváltak útjaink. Lassan felsétáltam a szintünkre. Benyitottam a lakásba és Hazel állt velem szembe. Úgy nézett rám, mint akit meg akarnak ölni. Nem tudtam eldönteni, hogy most fél-e.

 - Szia... - köszöntem neki.

 - Szi...a... Minden rendben? Hallottam mi történt...

 - Aha.

 - Az igazgató nem rúgott ki?

 - Nem. Arra hivatkozott, hogy én vagyok a legveszélyesebb beteg és muszáj maradnom.

 - Így már világos. Most már te is beleestél ebbe.

 Közbe átsétáltunk a konyhába. Leültünk egymással szembe. Láttam, hogy gondolkozik. Valamit nagyon mondani akart, de nem tudta megfogalmazni. A végére valamit csak kibökött.

 - Hát akkor már jó lenne tudnod, hogy mi miért vagyunk itt.

 - Hallgatlak...

 - Rebecca nemi erőszak miatt. Ült már érte fél évet aztán áthozták ide. Cat egyszerűen annyira IQ hiányos, hogy drogozni kezdett. És igaz. 65-ös IQ-val a lány nem tudott mit kezdeni így alkohol, drog és szex. Ennyi volta lány mikor ide jött. Most meg te is látod milyen értelmes alak lett belőle. Én pedig loptam, sikkasztottam. Már ide járok öt éve és az alatt az idő alatt úgymond én lettem a lakás nevelő. Én, mint rangidős és teljesen felépült ember felelek értetek. A lakás szabályokat én hozom. Próbálok itt barátságokat összehozni és nyugalmat teremteni..

 - Érdekes.

 - Ez minden szobánál így van... És most jöttél te. Teljesen el vagy zárkózva. Néha azon agyalunk, hogy hova rángassunk el, vagy mit hozzunk, hogy te is velünk légy. Hale... A magány nem teljes megoldás.

 - Ezt tudom. Majd próbálkozok.

 - Nagyon nagy mázlista vagy te lány. - mosolygott - A Diri lát benned valamit és nem hívott rendőrséget. Pedig a szabályzat megírta.

 - Hát... Ő dolga. A büntetésem holnap megkapom.

 - Max egy hétig te takarítasz a suliba!

 A többiek is lassan megérkeztek. Én bevonultam a szobámba. Nem volt kedven magyarázkodni egy kicsit se. Leültem az asztalomhoz, és bekapcsoltam a laptopom. Gondoltam ideje lenne felnéznem Facebookra.

 Ahogy bejelentkeztem egy raklap értesítéssel álltam szembe. Páran be is jelöltek, vagy épp írtak. Mindet végig néztem, válaszolgattam majd előszedtem a tartalék fejhallgatóm és hallgattam valamit. Amylee közben rám írt.

*Szia Hale! Ma is jössz?*

* menjek?*

*nem biztos, hogy lesz Deborah. Gyere!!!*

*ezt meg honnét vetted?*

*láttam a tegnapi reakcióid xD de ma elv edzeni megy*

* jó. Hatkor?*

*aham*

*ott leszek*

 Ezzel le is zártam a kis ablakot. Nézegettem az üzenőfalat és egyre jobban untam magam. Anyám is rakott fel egy-két képet. Épp Olaszországba nyaral a pasijával. Tökéletes. Ne is jöjjenek erre... Lecsuktam a laptop tetejét és átöltöztem. Felkészültem rá, hogy megint én leszek a dobos. Bakancs, szaggatott cicanadrág, rá egy fekete rövidnadrág, és egy piros kockás ing, alá trikó.

 Ebbe már tudtam mozogni.

------------------

Társoldal:

               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/

Fb csoport:
                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

9. rész Hogyan leckéztessük meg...

 Idővel az emberek kezdtek el tűnni és egyre kevesebben lettünk. Éjfél körül már csak én, Castiel, Deborah és Rosa volt jelen. Rosa és Amylee beszélgettek, Deborah pedig csak akart Castiellel beszélgetni. Én a dob előtt feküdtem és zenét hallgattam egymagam. A mikrofont a kezembe szorongattam és csak néztem a plafont. Fáradt nem voltam, csak enyhén fájtak a végtagjaim a sok dobolástól. Alig bírtam mozogni. Idővel az agyam kattogni kezdett. A múlt jutott az eszembe és még egy depis szám is megkezdődött. Azonnal könnyes lett a szemem. A kezem azonnal odaemeltem és a fogaim összeszorítottam.

"Nem, most nem sírhatok." Folyamatosan ezeket a szavakat mondogattam magamba. De a szúró érzés nem múlt el.

 Képkockák jelentek meg előttem és nem hagytak nyugodni. Majd elaludtam...

 Tíz órakor az ágyamban ébredtem. Rémálmom volt és még a remegést is éreztem. Kimásztam az ágyból és a konyha felé vettem az irányt. A hűtőn egy papír lógott. Elolvastam.

 "Hale! Reméljük minden rendben. Majd délután beszélünk. Kaja elkészítve a hűtőben. Vigyázz magadra. Puszi: Lányok."

 Benéztem a hűtőbe. Épphogy végig futott a tekintetem az ételeken, elkapott a hányinger. Azonnal becsaptam az ajtót és futottam a wc felé. Kidobtam a taccsot. Visszamenekültem a szobámba és a takaró alá bújtam. Szédültem kicsit. Vagyis... Forgott a világ. Becsuktam a szemem és próbáltam kicsit pihenni. Az idő hamar elszaladt. Fél 12kor elkezdtem készülődni..

 - Akkor... Fekete szakadt farmer, bakancs, és egy menő fekete póló Elizabeth Hale aláírásával. - nézegettem a ruháim, majd felöltöztem.

 Igen, a csaj is Hale. A Halestorm énekesnője. Névrokonom. Csak ő híres én meg nem...

 Mielőtt elindultam, elszívtam egy cigit az erkélyen és elfogyasztottam a kávém. Nem ettem semmit. Nagyon rosszul volt pocak. A szédülés enyhült és már tudtam egyenesen menni kapaszkodás nélkül. Hátamra vettem a táskám, és lesétáltam a lépcsőn. " Hogy itt mért nincs  lift..."

 Az órám kezdetéig volt még fél óra. Leültem a parkba és zenét hallgattam. (Mint mindig) Így sikerült minden dalt megjegyeznem, hátha kívánság lista lenne legközelebb is. Az eget figyeltem. Felhők sehol, dög meleg. A fülest letettem és a tájat hallgattam egy ideig.

 - Hale! - kiáltott felém valaki. A hangja ismerős volt. - Hale! Alexy vagyok! Emlékszel?

 A kék hajú fiú lehuppant mellém. Halkan köszöntem neki én is.

 - Mért hiv mindenki Halenek? - néztem rá.

 - Könnyebb megjegyezni mint a másikat.

 - Ahh... Nincs órád?

 - Nincs! - mondta boldogan - Mára ennyi!

 - Én most kezdek. Négyig bent leszek...

 - Ehj. Ezek az érettségizettek. Rosa sokat beszélt rólad.

 - És?

 - Hát. Dióhéjban elmondta milyen vagy. Nagyon megkedvelt. Meg mikor a többiektől megtudta mennyi mindenen tudsz játszani ledöbbent. Te lettél a szemébe az új csodabogár. Ma még biztos megkeres téged, szóval ne lepődj meg mert nagyon fel van pörögve.

 - Tényleg, te milyen szakon vagy?

 - Ohh én csak vagyok! De nekem mennem kell. Szia. - ezzel lelépett.

 Én is elindultam. A terem felé vettem az irányt. Beültem a helyemre. Szinte üres volt a terem. Csak a három pláza gyerek volt bent. Nem szóltam hozzájuk. A lábam felcsaptam a padra és az egyik füzetembe kezdtem rajzolgatni. A zene még szólt, mikor felfigyeltem a három előttem álló lányra. A fejhallgatóm egyik felét hátrahúztam.

 - Segíthetek? - néztem rájuk.

 - Nagyon idegesítesz te lány - mondta Amber - A tegnapi próbára miattad nem engedtek le. Átvetted a helyem.

 - Sajnállak. Ezzel csak annyit tudtam meg, hogy jobb vagyok mint te. - rajzolgattam tovább és visszahúztam a fülest.

 Amber hirtelen lerántotta a fejemről és elfutott vele. Felsóhajtottam. A két leányzót ellöktem az útból és a szőkeség után sétáltam. Még az órákat tartották, de mit sem törődve ezzel Amber után kiáltottam aki a folyosó végén állt.

 - Hiába menekülsz el mint egy taknyos. Nagy hibát követtél el azzal, hogy elvetted a fülesem. Add vissza míg szépen mondom.

 Amber mit sem törődve ezzel felfutott a lépcsőn. Kicsit gyorsítottam a tempómon. A fenti folyosó üres volt. Feljebb mentem még eggyel. Ott se láttam senkit.

 - Amber. Told elő a képed most azonnal - ordítoztam.

 A folyosó visszhangzott tőlem, de valami hangosabb volt. Lentről megszólalt egy telefon. Tudtam, hogy a szőke szajháé, hisz ő az egyetlen aki JB-t hallgat. Lesiettem a lépcsőn és ahogy elértem a földszintet a 'zene' abbamaradt. Amber tőlem nem messze nyomkodta idegesen a telefonját és halkan Castielt szidta.

 - Megvagy! - mosolyogtam.

 Elindultam a lány felé. Láttam a remegését. Már majdnem nevettem. Szeretem nézni ahogy mások szenvednek. Kicsit bekattantam és már a zsebembe szorítottam a bicskám. "Nem tehetem" mondogattam magamba és ahogy elértem a lányt, elengedtem, de a kezeim még mindig a zsebembe voltak. Lejjebb hajoltam, hogy pont a csitri arcát lássam. ( van köztünk 10 centi különbség)

 - Na most nem nagy a szád? - néztem a szemébe hidegen. - Mond csak, mégis mit képzelsz magadról? Ki engedte meg, hogy a cuccomhoz nyúlj? Na és most mihez kezdesz? Innen nem menekülsz életem..

 Hirtelen csak megfejeltem, de már attól földre került. Halkan felsikított. Én mellé álltam és a bal lábammal a hasára léptem. Láttam a félelmét. Már majdnem sírva fakadt, de a fejhallgatót akkor sem engedte el. Már az apró vámpírfogacskám is kivillant. Nem vagyok vámpír, ezt már most leszögezem.

 - Na ideadod? - kérdeztem miközben leguggoltam.

 Nem válaszolt.

 - Hozzád szóltam! -ordítottam mellette.

 Még mindig nem beszélt. Az egész teste remegett és a levegőt kapkodta. A szemeit becsukta és tuti imákat fújt magába.

 - Hát jó... Te akartad! - húzódott szélesre a vigyorom.

 A lányt a pólójánál fogva megemeltem. Segítségért kiáltozott. Az iskola nagy része kivonult a folyosóra.

 - Na had halljam.. Ki engedte meg?

 - Se~senki...

 - Akkor minek vetted el? Azt hitted ezzel megváltod a világot? Egy olyan kis nulla mint te? Ne nevettess szajha. Még egy ilyen hiba és az életeddel fizetsz!

 Elengedtem és felvettem a fülest a földről. Amber hirtelen kiszabta a kezemből és a fejhallgató ketté tört... Abban a pillanatban elpattant egy ér... Egy könnycsepp lefolyt az arcomon és ideges lettem. Lendületből behúztam egyet a lánynak. A földre került megint. Átléptem felette és a nyakánál fogva megemeltem. A következő pillanatban a zsebembe lévő bicskát elővettem. Egy gombbal szétnyitottam és szorosan tartottam.

 Hirtelen Castiel kiáltott felém.

 - Hale, ne csináld!

------------------

Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/

Fb csoport:

                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

8. rész Deborah jelenléte

 Nem is kellett többször mondani. Neki állt. Bevallom nem volt kispályás a csávó. Majd jött a basszer és a dob is. Amylee elkezdte screamelni a szöveget. Már egy álom volt az egész. A számba eleve rengeteg szerepet tölt be a dob és a szólógitár. De Amylee a hangjával tetőzte a pontot. Rosa hangja is jó volt. Igaz nem fiú, de a hangja isteni. Nagyon jól összedolgoztunk. Őszintén a végére leizzadtam. Élveztem. Nem énekeltem, de minden feszültség eltűnt belőlem. Csodás. Isteni. Nem tudtam máshogy leírni azt az összjátékot. Habár közbe ütőt cseréltem. :S

 Ahogy vége lett a számnak fellélegeztem. A mögöttem lévő táskámhoz nyúltam és elővettem a vizem. Ittam belőle egy keveset, majd az ingembe megtöröltem az arcom.

 - Azt a kurva. - sóhajtottam fel - De rég doboltam.

 - Durván tolod! - szólalt fel Castiel - Le a kalappal!

 - Csúcs vagy! - mondta Rosa és Amylee egyszerre, majd erre felnevettek.

 Én csak mosolyogtam egy jót. A továbbiakban is engem akartak dobosnak. Igaz, én a voltam az egyetlen aki tudott rajta játszani. Nem bántam. Folyamatosan cserélődtek az énekesek és a gitárosok. Hét óra környékén sikerült tartanom egy hosszú szünetet. A dob mögötti falhoz telepedtem és a vizem iszogattam. Figyeltem ahogy a többiek beszélgetnek és vihorásznak. Furcsa volt ilyen kis idő alatt ennyi baráttal. Eleinte bántam, hogy ide küldtek, de a véleményem gyorsan változott.

 - Na mi a helyzet? - ült le mellém Rosa.

 - Kicsit elfáradtam.

 - Jobban alszol! - mosolygott.

 - Persze! Jó lenne. De nem baj. Holnap úgyis délután lesznek csak óráim.

 - A kis mázlista.

 - Az. Ha már egyszer nem kell bejárnom felesleges közismeretire.

 - Hogy úsztad meg?

 - Kérvényezte nevelőm. Ha már a beleegyezésem nélkül küldött ide, ennyit azért megérdemlek.

 - Van érettségid, gondolom azért.

 - Jah... Az már két éve megvan.

 - Én idén fogok.

 - Mert? - néztem rá furcsán.

 - Hát... Eddig nem nagyon volt kedvem hozzá. De mostmár kötelező. Alap iskolai szabály, hogy 14. osztályig mindenkinek kell egy érettségi.

 - Gondolom az ének szakba vagy.

 - Aham. Ide vettek fel.

 Ennyivel hirtelen le is zártam a beszélgetést mikor a lépcsőn feltűnt Deborah. Na ne... Ez meg minek van itt? Nem volt szimpi a csaj. Igazából érthető... Mi ketten, mint víz és tűz. Igen én vagyok a tűz... Na mindegy. Mindenkit körbe ölelgetett. Még Castielt is, aki - ahogy elnéztem - nem nagyon akarta. Minket nem vett észre. Rosa fájdalmasan felsóhajtott. Szóval ő sem bírja.

 A szünet végeztével mindenki megint készen állt. Beültem a helyemre és vártam a zene választ. Mindenki Deborahval volt elfoglalva, így most ő lett az énekes. Totálisan felfegyverkezve állt elém, készen állva a gyilkolásra.

"Vajon ez mit akar?" Futott át az agyamon.

 - Hale. Ha jól tudom, te nagyon tisztában vagy a Halestorm banda dalaival. - elém hajolt.

 - Igen, és? - vontam fel a szemöldököm.

 - Akkor I Miss the Misery című számot kérném, de a segítségeddel.

 - Vagyis?

 - Az erősebb hangoknál kérlek te is énekelj. Refrén meg ilyenek.

 - Ha azt akarod...

 Ezzel otthagyott. Castiel engem nézett. Biztos érezte, hogy mekkora volt köztünk a feszültség. Sóhajtottam, majd a szám kezdetét vette... Az első "Ohoooohoh" szöveget már nekem kellett elvinnem és majdnem az egészet. A csaj hangja túl tiszta volt a Rock szakmához. Idegesített a jelenléte. Szívem szerint szét vertem volna rajta egy gitárt, de nem kellene a feszkó...

 A szám végeztével Deborah odajött hozzám és hátba veregetett.

 - Ügyes! - mondta gúnyosan.

 Ahogy otthagyott az egyik ütőt eltörtem. Hogy én ezt a szajhát mennyire utálom... Pedig még nem tett ellenem semmit...

------------------

Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/

Fb csoport:

                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

7. Próbaterem

 Éreztem egy kis bizsergést és ez boldoggá tett. Sikerült a dal teljesen tökéletesen.

 Gyorsan telt az idő, így mindent hamar le is zavartak. Néhányukon el is mosolyogtam, annyira kiparodizálták az egészet, de Castiel eltűnt.

 Fél négy körül mindenki elindult vissza a termünkbe, mert az osztályfőnökünk papolni akart nekünk. Mindenkinek nyíltan elmondta mennyire csalódott.. Elég hosszan. Őszintén, már kicsit untam magam. Halkan felsóhajtottam. A tanár rögtön rám nézett, majd elém állt és az asztalomra támaszkodott.

 - Látom, nagyon nem tudsz viselkedni. - mondta, miközben gyilkolt a tekintetével.

 - Tilos a sóhajtás? - vontam fel a jobb szemöldököm.

 Sértődötten hagyta el az asztalom és közbe mondta, hogy mehetünk. Mindenki azonnal eltűnt velem együtt. Nem értettem ezt a tanárt. Idegesítő alak. Rajta gondolkodtam miközben elhagytam az épületet. Amylee kiáltott utánam.

 - Hale! Várj meg!

 - Igen? - néztem rá mikor mellém ért.

 - Csak gondoltam összehaverkodhatnánk.

 - Ha akarod. - elindultam, ő pedig követett.

 - Mi ez a halott hangulat?

 - Csak a tanár. Nagyon rám akaszkodott és már idegesít, hogy lenéz.

 - Ohh.. Velem normális.

 - Idegesítő.

 - Van kedved ma eljönni gyakorolni?

 - Gyakorolni?

 - Aha. A pincébe van egy stúdió. Ott szoktak néha próbálni a zenészek és elhívtak engem is. Gyere te is.

 - Lehet róla szó.

 - Lépcsőnél tali? Úgyis egy szinten vagyunk.

 - Rendben.

 A szobámba letettem a cuccaim és kiterültem az ágyon. Csak nézni szerettem volna semmit, de nem engedték azt sem. Valaki kopogott. Cat lassan benyitott.

 - Kérsz pizzát? - nézett rám mint egy hullára.

 - Kérek - mondtam halkan.

 - Akkor szedd magad. - mosolygott és kiment.

 Ezen a mondaton elgondolkodtam. Megint... Nem tudok jól angolul. Én hülye. Nagyom gyorsan fel kell hoznom a lemaradást, így tanulni se fogok tudni... Habár a régi tanárom szerint a zene is egy nyelv. Igaza van mert abba is lehet üzenetet átadni.

 Sóhajtottam, majd felkeltem és kimentem. A lányok egy hatalmas pizzát ültek körül amin szinte a világ összes ehető kajája rajta volt. Érdekesen nézett ki, de lehet hogy finom... Leültem a helyemre és elvettem egy szeletet.

 - Na milyen napod volt? - kérdezte Hazel.

 - Hát... Hosszú.

 - Hogy ment az első felmérés?

 - Sikerült szerintem. Rengeteg érdekes alakot láttam. Köztük Deborah.

 - Vélemény?

 - Eléggé kidobta a melleit. A hangja nem rossz.

 - Szokása. - mondta Cat miközben betolt egy szelet pizzát.

 - Castielt csak egyszer láttam. Mikor énekeltem a korlátnál figyelt, de utána el is tűnt.

 - Megint lógott. - mondta Rebecca.

 - Tényleg! - csillant fel a szeme Rebeccanak - Péntek este a parkban koleszos buli lesz. Ugye jöttök!?

 Mind rábólintottunk.

 Kaja után az órámra pillantottam. 17:45. Még segítettem a lányoknak elpakolni, majd gyors rendbe szedtem magam. A táskámba elraktam ami kellhet és elindultam. A Lépcsőnél már Amylee állt.

 - Végre itt vagy! - mondta.

 Ránéztem az órámra.

 - Egy perc múlva hat óra - mondtam mosolyogva.

 A lány elmosolyodott, majd elindultunk. Csendben haladtunk egymás mellett. Nem beszélgettünk. Igazából nem is volt miről...

 A pincéhez vezetett. Kinyitotta az ajtót és lement. Csendbe követtem. Idővel kezdett világosodni a sötét lépcső. Majd ahogy leértem kissé leesett az állam. Tele volt minden hangszerekkel, a szoba hangszigetelt és még sorolhatnám.

 Lent még voltak páran, fiúk - lányok egyaránt. Szinte senkit sem ismertem... Végül kiszúrtam Castielt az egyik hangfalnál. Épp egy fehér hajú sráccal és csajjal beszélgetett. Nem terveztem oda menni hozzá. Maradtam Amyleevel. Odamentünk az osztálytársainkhoz beszélgetni, ami nekem nem nagyon ment, így csak álltam és nézelődtem. Annyi minden volt lent, hogy az elképesztő. Sokáig elvoltam a gondolataimmal, de nem hagytak sokáig.

 - Hale!? Itt vagy? - nézett rám Amylee.

 - Ja, persze csak nézelődtem.

 - Szuper. Ma az éneket akarják fejleszteni, de kell néhány hangszeres. Itt persze annyi a gond, hogy nincs dobos. - mondta mindenkinek egyszerre - és tudtommal te jól tudsz dobon játszani. Elvállalod?

 - Öhmm... Izé... El.. - nyögtem ki.

 - Gyerekek megoldva!

 - Ok, de ki kezdi? - kérdezte Castiel.

 - A banda... Én, Rosa, Castiel, Hale és... Ennyi. Majd én leszek a basszeros.

 -Akkor... - kezdte a fehér lány, aki az említések szerint Rosa. - Hale a dobos, Castiel a gitár, Amylee a basszeros és scream... Király.

 Készülődni kezdtek. Levettem az ingem, felkötöttem a hajam és leültem a dobhoz. Mindent jó magasságra állítottam, majd körbenéztem.

 - Mutasd mit tudsz! - nézett rám Castiel.

 -Oké... - kezembe vettem az ütőket.

 Vettem egy mély levegőt. Utoljára megnéztem a dobot. Mákom volt. Dupla lábdob. Így menni fog.

 - Mond, hogy ismered a Bullet For My Valentine ~ Waking The Demon című számát!? - mosolyogtam.

 - Ismerem. - mondta, miközben felcsillant a szeme.

 - Akkor kezdheted.

------------------

Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/

Fb csoport:

                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

6.resz Az első nyilvános énekem a suliba.

Reggel fél órával korábban keltem a szokásosnál, hogy kaját készítsek a többieknek. Én nem csatlakoztam hozzájuk. Bezárkóztam a szobámba és készültem a napra. Kaptunk egy feladatot. Ki kellett választanunk egy dalt amit eljátszunk.

 Őszintén semmi ötletem nem volt. Végül eldöntöttem, hogy rögtönözök. Felöltöztem. Szakadt harisnya, terep mintás rövidnadrág, egy fekete ujjatlan ami néhány helyen gyárilag szakadt volt, és egy acélbetétes bakancs. Eltettem a füzetem és a kedvenc tollam. Még Oroszországból szereztem. Gyönyörű átlátszó zselé van benne, a tinta a lyukakon átfolyt és még apró buborékok is voltak benne. Fáradtan átmentem a fürdőbe és kifestettem magam, majd a többiekhez csapódtam.

 - Reggelt. - köszöntem, majd összedobtam magamnak egy szendvicset.

 - Hova ez a nagy sietség? - kérdezte Cat.

 -Hétre megyek és ma össze leszünk vonva a hangszeresekkel.

 - Ahh - nevetett Hazel.- Akkor Castiel miatt.

 - Neeeem! - vittem fel óvatosan a hangokat - Ha gyorsan elkezdem a napot gyorsan vége is lesz.

 - Cat már egy ideje próbálkozik.- mondta Rebecca.

 - Reménytelen az egész - fogta a fejét Cat siránkozva.

 - Mindegy... Sietnem kell. - az órámra néztem -06:52

 - Elpakolok - nézett rám Cat.

 Ezzel kisiettem a konyhából. Felvettem a táskám és futottam ki. A terembe csengetés előtt egy perccel rontottam be. Lassan a helyemre vánszorogtam.

 Épphogy leraktam a seggem, bejött a tanár.

 - Gyerekek. Irány a próba terem - mutatott az ajtóra és el is indult.

 Mindenki utána sietett lehetetlen tempóban. Átvitt minket az iskola túlsó végébe egy hatalmas hangszigetelt terembe. Fele akkora volt mint a tornaterem, viszont tele volt hangszerekkel és külön mini stúdiókkal. A hangszeresek már a helyükön ültek és a kezdésre vártak. Leültünk mi is és figyeltük ahogy drága osztályfőnökünk a mikrofonhoz lép.

 - Szép reggelt gyerekek. Ma azért vagyunk együtt, hogy  megismerjük többi zenetársunk tehetségét. Csak annyi lesz a dolgotok, hogy a felettem lévő kijelzőt figyeljétek. Aki látja a nevét, az csendbe idejön és húz egy kártyát. Azon rajta lesz egy rajz és az alapján kell előadnotok egy dalt. A számot és a neveteket előtte ismertessétek. Remélem érthető.

 Egy hangos igennel válaszolt a fiatalok nagy része.

 Elkezdték a minikoncertet. Csendbe hallgattam és amelyik nagyon tetszett én is megtapsoltam. Végül én is megláttam a nevem. Sóhajtottam egyet, majd kimentem. Ahogy az előttem lévő végzett, engem felküldtek a színpadra.

 - A következő Kyone Hale kisasszony. Na ő vajon mit húz ki? - mosolygott a mikrofonba a pasi.

Semmit sem szólva húztam egy kártyát. Csak egy mikrofon volt rajta.

 - Oh. Megvan az első sima énekesünk. Na milyen számot választ?

 Éreztem, hogy mindenki engem néz. Sóhajtottam egyet, majd megfogtam a mikrofont.

 - Halestorm-tól legyen a Freak Like Me.

 A szám lassan elkezdődött. Egy kis időre lecsuktam a szemem és koncentráltam. Majd a szövegtől kezdve mindent beleadtam.

 Újra felszabadultnak éreztem magam. Élveztem, hogy mindenki engem néz és nem küld el. Tetszett nekik a hangom. Az embereket figyelgettem. Castielt is kiszúrtam. Micsoda véletlen. Láttam az arcán egy pici mosolyt. Muszáj volt nekem is mosolyognom. Nem bírtam ki. Beleadtam mindent, de mégis csak hagytam, hogy a hangok maguktól csússzanak.De nem tarthatott örökké. A dalnak vége lett.

------------------

Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/

Fb csoport:

                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

5. rész Az egyetem másik arca

 Zenét hallgatva sétáltam át a tornaterembe teljesen egyedül. Csak a szöveget figyeltem és kis híján énekelni kezdtem. Ahogy beértem, a zenét leállítottam, a fejhallgatót a kezembe vettem és odamentem a többiekhez.

 - Milyen csinos valaki - kezdte Hazel.

 - Köszönöm - mondtam halkan.

 - Rebeccat hol hagytad?

 - Csak később tud jönni.

 Valójában az orrvérzését próbálja elállítani. Nem szeretem ha letapiznak.

 Az emberek egyre csak gyűltek-gyűltek. Úgy fél órán belül enyhült a bevándorlás. (Haha) Az élő zene is kezdetét vette. Az egyik végzős banda elfogadta az igazgató ajánlatát. Őket figyeltem míg Hazel vállba nem könyökölt, majd az ajtó felé mutatott. Castiel és Deborah egyszerre érkezett és ahogy elnéztem, elég jól elbeszélgettek. Én csak sóhajtottam egyet, majd nekidőltem a falnak. Unalmamba elkezdtem a telefonom nyomkodni. Néha felnéztem, hogy tudjak az eseményekről, de nem vittem túlzásba.

 - Szia - mondta egy hang.

 - Szia - köszöntem vissza miközben felnéztem.

 Az egyik osztálytársam állt előttem. Magas, izmos, férfias alak. Kirázott tőle a hideg...

 - Kijössz velem sétálni?

 - Menjek? - néztem rá furcsán.

 - Persze!

 - Oké...

 Kimentem vele... Rábeszélt...

 Rettentő sötét volt már kint. Ő vezetett.

 - Mért hívtál ki?

 - Csak beszélgetni. De előbb menjünk egy nyugodtabb helyre.

 Ezzel megfogta a kezem és húzni kezdett. Elszorította a kezembe a vérkeringést és még rángatott is. A park legcsendesebb részére, amit akár a legelhagyatottabb résznek is nevezhetünk. Amint elértünk egy bizonyos távolságot, gonosz tekintettel rám mosolygott. Neki lökött a mögöttem lévő fának, majd lefogta a kezeim. Hozzám simult és a számhoz közeledett. Hirtelen felüvöltöttem és próbáltam ellökni magamtól, de még ahhoz is túl közel volt, hogy megüssem. Az egyik kezével befogta a szám. Próbált erős maradni. Ezzel beleharaptam a kezébe. Ő abban a pillanatban beleharapott a bal mellem felső részébe, majd behúzott egyet. Sikerült állva maradnom. Hirtelen belemarkolt a hajamba. Azonnal a kezéhez nyúltam. Próbáltam leszedni, de túl erősen szorított. Már a könnyeim is lefolytak. Pillanatokkal később újra a mellem markolta.

 Kicsit eltávolodott tőlem, így sikerült gyomorba térdelnem. Elengedett és térdre esett. Sietve kikerültem, de épphogy tettem két lépést elrántotta a lábam. Hasra estem. A hátamra fordított. Beférkőzött a lábaim közé és az egyik kezével sikeresen lefogta mindkettőt. Újra elmosolyodott győzelem ittasan.

 - Szánalmas ribanc vagy!

 - Mi van? - néztem rá hatalmas szemekkel.

 A fiú nem válaszolt, csak a szoknyám húzta egyre feljebb.

 - Segítség! Valaki segítsen. - ordítoztam.

 - Kuss legyen! - förmedt rám, majd újra behúzott egyet és egy kést nyomott a nyakamhoz.

 Na ne már - gondoltam. Ez meg akar ölni? Ijesztő volt a tekintete. Alig mertem levegőt venni... Teljesen ledermedtem. Becsuktam a szemem és vártam a megváltást. Hatalmas csend volt köztünk, amit egy ütés szakított meg. Lassan kinyitottam a szemem. A fiú kiütve feküdt tőlem nem messze. A szememmel körbetekintettem. Castiel és egy kék hajú srác állt előttem.

 - Jól vagy? - kérdezte Castiel.

 Nem bírtam megszólalni. Kapkodtam a levegőt. Akkor jutott eszembe, hogy a szoknyám is fel van húzva. Egy könnycsepp még lefolyt az arcomon. Remegtem... Nem először akartak megerőszakolni, de az valahogy más volt.

 - Gyere. - nyújtotta a kezét a kék hajú srác.

 Nehezen belekapaszkodtam, ő pedig felhúzott. Megtöröltem az arcom, leporoltam a ruhám, majd a támadómra néztem. Lelki szemeimmel már elképzeltem, hogy beleállítom azt a kést amivel megakart ölni.

 - Köszönöm. - mondtam halkan.

 Elindultam ki a parkból. A két fiú követett.

 Ahogy kiértem, leültem az első padra és rágyújtottam egy szál cigire. A fiuk mellém ültek.

 - Minden oké? - kérdezte Castiel.

 - Most már - sóhajtottam - amúgy a nevem Hale.

 - Én Alexy vagyok! - mondta a kék hajú

 - Én Castiel - mondta a vörös.

 - Hogy találtatok meg? - kérdeztem.

 - Nem messze beszélgettünk és hallottuk ahogy kiabálsz. - mondta Castiel.

 - Megsérültél - mondta Alexy.

 - Tudom... - mondtam sóhajtva, majd letöröltem az arcomról és a mellemről a vért.

 - Szép helyre jöttél. - kezdte Castiel - Itt az ilyenek szinte minden naposak.

 - Ideje mesélned. - néztem rá.

 Castiel és Alexy folyamatosan beszéltek. Meséltek a helyről rengeteget. Lefekvés elött ezen gondolkoztam. Nem csak az egyetem diákjai, hanem a tanárok is romlottak. A fiúk szerint elég nagy a drog kereslet a suliban. A férfiak nem foglalkoznak a nőkkel. Ha kell, meg is verik őket. Az egyetem nyolcvan százaléka büntetett előéletű. És a Diri még rám van kiakadva...

 Sóhajtottam, majd az ablak felé fordultam. Nem értettem a hely lényegét. Drog, erőszak, stb... Értelmetlen.- gondoltam.Nagyon..

 Majd ezzel el is aludtam.

------------------

Társoldal:

               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/

Fb csoport:

                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

4. rész készen bálra

A nap maradék része az iskoláról a tanárokról, meg az ilyenekről szólt. Nem bírtam ki zene nélkül. A kis fülesem egyik felét használtam csak. Szerencsére csak délig voltunk... Szinte már meghaltam unalmamban. Ahogy mentünk kifele a tanár osztott órarendet. Engem egy pillanatra megállított és vetett rám egy gonosz pillantást.

 - Viselkedj!

 Én csak elvettem az órarendet és otthagytam.

 Rengetegen indultunk az udvar fele. Ez az átka a helynek. Sokan vagyunk és a folyosó kicsi. A szökőkútnál megláttam Rebeccat és Catet. Odamentem hozzájuk.

 - Hazelt várjátok? - kérdeztem.

 - Ahaaaa - mondták egyszerre.

 Leültem melléjük és csak nézegettem az embereket. Egy kettő szemet szúrt. Majd megláttam mögöttük egy srácot. Vörös, vállig érő haja volt és mogorva tekintete.

 - Lányok, ő kicsoda? - kérdeztem.

 - A vöröske? - kérdezte Rebecca.

 - Ahaaa...

 - Castiel. Majd ha megjött Hazel, mesélünk róla.

 Hazel perceken belül feltűnt a tömegben. A lányok odaszaladtak, én pedig sétálgattam utánnuk. Hazel rögtön mesélni kezdte a napját, miközben elindultunk a kollégium fele.

 Ott leültünk a konyhába. Hazel a fő ember helyére ült le, komolyan rátámaszkodott az asztalra és megkérdezte kivel mi történt. Cat belekezdett:

 - Ez a nap idegesítő volt. Az osztályfőnök megint kezdte a hülyeségeit és minket piszkált, hogy nem vagyunk elég jó művészek. Meg persze a versenyek. Egy papíron feltüntette, hogy mit vár el tőlünk.

 Rebecca folytatta.

 - Nálunk már az énekversenyt emlegetik. Már azon voltam,   hogy otthagyom a tanárt.

 - Na és Hale? -nézett rám Hazel.

 - Hát... - gondolkoztam - A tanár egy atom bunkó alak. Már azon voltam, hogy vissza szólok a beszólásaira, de már most nem akarok balhét. Nálunk is emlegetett néhány versenyt, de nem sokszor. Inkább a csapatmunka...

 - Még szép - mosolygott Cat. - Ha ti versenyre mentek, csak is bandaként.

 - Mivel ti hangszereken játszotok úgy, hogy még a hangotok is jó, négy öt fős csapatokba.

 - Nevezni? - néztem rájuk értetlenül.

 - Tudod jelentkezni!

 - Jaaaaa! Bocs, csak vannak szavak amiket elfelejtek. - fogtam a fejem.

 - Azért beszélsz ilyen furcsán - nevetett Cat.

 - Mivel az angolt csak tanultam.

 - Tényleg, te eddig hol laktál? - kérdezte Hazel.

 - Moskvában születtem, aztán Párizs, Barcelona, Tokyo és jelenleg itt.

 - Az összes nyelvet folyékonyan beszéled?

 - Igen

 - És most az angol lesz soron - nevetett Rebecca.

 - Na szerintem készüljünk az estére - mondta Hazel

 Mindenki elvonult a szobájába összeszedni magát. Én először a könyveim néztem át, majd bepakoltam holnapra. A kezembe akadt az angol szótáram. Tényleg gyakorolnom kellene. Nem tudok rendesen kommunikálni. Így az ismerkedős részekbe beleolvastam.

 Mire észbe kaptam, már öt óra volt. A nevelő is percre pontosan rontott be a szobámba.

 - Kisasszony, maga még nincs kész? - nézett rám hirtelen haraggal.

 - Nincs? - néztem rá fáradtan

 - Fél óra múlva gyülekező kiöltözve a földszinten! Siessen!

 Ezzel elrohant. Úgy éreztem befejelem az asztalom. De nem tettem. Inkább összeszedtem magam és kimentem a fürdőbe. A lányok már sminkeltek csinosan kiöltözve.

 - A nyavalyás elrángat megmondtuk - mondta Hazel.

 - Nagyon vicces. - beálltam a zuhany alá - Már délután eldöntöttem, hogy elmegyek csak belemerültem az angol szavakba.

 - Mire végzel? - kérdezte Cat.

 - Húszra biztos.

 - Nekem meg Hazelnek előbb le kell mennünk segíteni. Rebecca megvár.

 - Rendben. - ezzel ki is léptem a zuhany alól.

 Bementem a szobámba. Hallottam ahogy a két lány eltávozik, Rebecca pedig bekopog. 

 - Gyere! - mondtam hangosan.

 Benyitott. 

 - Bocsi csak... Nem szeretek egyedül lenni.

 - Maradhatsz. Cserébe mesélj nekem erről a Castiel gyerekről.

 - Oké... - egy perc néma csend - Castiel olyan magának való ember. Nem szereti az embereket, közbe kismillió lány fut utána. Aki megtetszik neki általába csak megfekteti. Volt egy tartós kapcsolata. Az egyik osztálytársaddal, Deborahval. Akinek lepke tetkója van.

 - Ahh... Az a nagyképű.

 - Igen. Castiel maga módján jóember, de inkább lesz menő mint kedves. Ha megtalálod vele a közös hangot, akkor te már vagy valaki. De vigyázz... Ha Deborah meglátja, hogy beszélgettek örökké zaklatni fog.

 - Majd meglátjuk.

 Leültem az ágyra fehérneműben. Mindenem cuki fekete csipkés volt. Megigazítottam a melltartóm és kis vesződéssel felhúztam a combfixem. Nagyon nem volt kedvem a bálhoz... Felkeltem és felhúztam a kedvenc fekete fodros egybe ruhám. Csak annyi baj volt vele, hogy hátul volt a cipzár. Rebeccara néztem.

 - Segítesz?

 - Aham - felkelt a székemből és mögém állt.

 Megigazította a ruhám, majd óvatosan felhúzta a cipzárt. A következő pillanatban hátulról átkarolt, erősen megszorította a bal mellem. Abban a pillanatban ellöktem magamtól.

 - Takarodj!

------------------

Társoldal:

               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/

Fb csoport:

                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

3.rész Az első nap

 Másnap reggel korán keltünk. Nyolc órától évnyitó, majd egész napos osztályfőnöki. Kicsit ideges voltam. Nehezen illeszkedek be...

 Reggel a szobámból alig másztam ki. Bent elintéztem minden gondom. Hajat vasaltam, sminkeltem, ruhát kerestem, pakoltam stb. Hívtak reggelizni is. Kimentem és leültem a helyemre. Csendbe enni kezdtem. Hallgattam a beszélgetést, de csak egy ideig. Cat belevont.

 - Mond, hogy tudsz főzni.

 - Tudok.

 - Nálunk be van osztva ki mikor főz. Az iskola gondoskodik az alapanyagokról, viszont valakinek reggelit és vacsorát kell csinálni.

 - Pontosan - pakolt magának kaját Rebecca. - Tegnap Hazel csinált egy beosztást, ami alól csak akkor van kibújó, ha későn érsz vissza, bizonyítottan rengeteg házid van, vagy előbb kell elmenned.

 - Szuper.

 -Holnap te csinálsz kaját - mondta Hazel.

 - Szóval holnap én főzök... - néztem a papírra - Nem lesztek tőle elájulva.

 - Majd meglátjuk. Rebecca, Hazel ne felejtsétek el, hogy ma segítünk a nevelőnek.

 - Okké! - kiáltották el magukat.

 Ezzel én be is vonultam a szobámba. Összepakoltam és 07:45-kor elhagytam a kollégium épületét. Ahogy végig haladtam a parkon, rengeteg fura alakot láttam. Valamelyik már első látásra nagy drogosnak tűnt.

 Leültem a szökőkúthoz és zenét hallgattam. Nekiálltam olvasni, de közbe folyamatosan az órát figyeltem. Nyolc óra előtt két perccel már bent voltam a terembe. Nem tudtam mit kezdjek magammal, így leültem az ablak felőli utolsó padba és csendben folytattam a tevékenységem.

 Nem sokkal később bejött egy fiatal srác. Körbenézett, majd összecsapta a kezeit és beszélni kezdett.

 - Szép reggelt gyerekek! Újra eljött a mi időnk. Egybe leszünk zárva egy egész tanévre! Gondolom sokan várták a meghitt pillanatot! De erre majd még visszatérünk. Most viszont irány az évnyitó - mutatott boldogan az ajtóra.

 Beálltunk párokba. Harmincegy fővel én pár nélkül maradtam a sor végén, de a tanár megtalált és beállt mellém a többiekre bízva a vezetést. Elindultunk boldog és boldogtalan alakzatba. Az udvarig mentünk. A többiek mellé állva vártuk az igazgatót. Szemben megjelent az apró öregasszony, fellát a szökőkút szélére és beszélni kezdett. A megszokott évnyitós szöveget tolta le. Szinte nem is figyeltem. Az embereket nézegettem. Rengetegen voltunk, pedig öt osztálynak meg sem kellett jelenni. Fura volt ennyi ember közt..

 Úgy fél óra alatt lezajlott a beszéd és mindenki elindult vissza a termébe. Leültünk már az elején lefoglalt helyünkre és vártunk. Idővel bejött megint a fiatal srác.

 - Újra jó reggelt - mosolygott.- Az első amivel kezdünk, az ismerkedés. Gondolom észre vettétek, hogy van két új osztálytársatok. Egy kék és egy vörös. - ránk nézett - Lányok, mutatkozzatok be. Mért jöttetek ide, stb stb stb. Akkor kezdje a kék. Gyere ide a táblához.

 A lány felkelt a helyéről és elindult. Nem mutatott semmi érzelmet. Úgy lépkedett mintha egy angyal lenne. Megáll a táblánál.

 - Akkor.. - kezdte a tanár - Neved, korod, lakhelyed, magadról címszavakban mi mindent. Ha úgy van, akkor kérdezünk.

 - A nevem Amylee Diamond. 18 éves vagyok és Londonból jöttem. Magamról... nincs mit mondanom.

 - Akkor kérdezünk! - csillant fel a tanár szeme. - Zenei ízlésed?

 - Mindent meghallgatok, de a metálhoz vonzódom.

 - És most, hogy itt vagy a teljes zeneszakon, mire számítasz?

 - Igazából mindenre.

 -Mivel foglalkozol többet? Ének, vagy hangszer?

 - Egyenlő szinten vannak.

 - Scream megy?

 - Igen.

 - Na akkor, drága metál arc! Mutass valamit!

 A lány egy percig gondolkozott, majd vett egy mély levegőt és belekezdett egy The Agonist számba.

 A tanár nagy szemekkel nézett. Teljesen leesett az álla. Ahogy Amylee abbahagyta, lassú tapsba kezdett.

 - Ez igen, szép volt!

 - Köszönöm... - mondta halkan.

 - Leülhetsz. Te jössz vöröske!

 Amyleevel leváltottuk egymást. Megálltam a tanár mellett és egy picit gondolkoztam.

 - Kezdheted - mondta, majd elő vett egy lapot és egy tollat.

 - A nevem Kyone Hale. 19 éves vagyok és Hokkaidoból jöttem. A zenei ízlésem Rock, Metal és ehhez hasonlók. Viszont én nem foglalkozok screammel.

 - Úgy hallottam, jó pár hangszeren játszol.

 - Gitár, basszusgitár, dob, hegedű, fuvola és zongora.

 - Mellette ének - jegyzetelt.

 - Igen.

 - Mért jöttél ide?

 - Kényszerítettek.

 - Mégis bekerültél a világ legjobb zenei egyetemére.

 - De ezt én nem akartam.

 - Ha egyszer híres leszel, változik a véleményed.

 - Megeshet... - erre otthagytam és leültem a helyemre.

 Lenézően tekintett rám. Elképzeltem, hogy a gondolataimban már kivégzett, de a fene se tudja mit akar. Őszintén bevallva, ijesztő alak. Úgy ereztem, jobb ha megtartom a három lépés távolságot.

------------------

2. rész. Nekik, rólam

 Aznap boldog voltam. Felvettek a világ legjobb képzésére. Azt hittem valami bénaságra iratott fel anyám, de most eltalálta az álmaim.

 Egész délután a területet mértem fel. A kollégium egy plusz jel alakú épület. Öt emeletes és szinte minden szárnyban laktak. A fiú kollégium tele volt. A sport pályák mögött a konditermek, raktárak és különböző szakkör épületek voltak. A parkon egy kisebb patak folyt végig. Rengeteg helyen padok, kukák, asztalok voltak kitéve.

 Kiszúrtam egy tetszőleges padot. Levettem a fejhallgatóm és a tájat figyeltem. Lassan becsuktam a szemem és koncentráltam a légzésemre. Belemélyültem a gondolataimba...de pillanatok alatt visszazökkentettek. Rebecca ült le velem szembe.

 - Hogy tetszik az iskola? - kérdezte.

 - A terület szép... Csendes.

 - Ilyenkor. Holnap délutántól más lesz. Rengeteg ember szokott kint lenni. Van aki ismerkedik, van aki szekál és még sok minden. A legnormálisabb a rajz szak. A sport szak van nagyra magával.

 - Nem vártam mást - sóhajtottam.

 - A te osztályod normális lesz. De amúgy mit műveltél, hogy felvettek teljes zene szakra?

 - Igazából semmit. A régi iskolámban játszottam vagy énekeltem egy bandában.

 - Az már valami.

 - Én nem akartam itt lenni. A nyár közepén nyögték be, hogy átiratnak ide. Nem pont erre számítottam.

 Később Rebecca a dolgára ment. Visszasétáltam a kollégiumba. Ahogy betettem a lakásba a lábam, rögtön a konyhába indultam összedobni valami ehetőt, de végül a kávénál maradtam. Bementem a szobámba és bekapcsoltam a laptopom. Kerestem magamnak valami jó játékot és elfoglaltam magam. Igen, kis kockaság is lapul bennem.

 A lányok este hívtak vacsorázni. Nehezen rávettem magam, hogy felkeljek és kimenjek. Nem szerettem emberek közt lenni, de leültem közéjük. Hazel nekem is adott kaját. Miközben ettem, ők kibeszélték a nyarat és a pasikat, majd Cat felém fordult.

 - Mesélj magadról valamit!

 - öhm... inkább kérdezzetek.

 - Hmm... Honnét jöttél?

 - Japán. Hokkaido.

 - Nem vagy ferde szemű!

 - Csak a nevelőapám ferde szemű. Úgy költöztünk ki, de ezen kívül laktunk három országban.

 - Érdekes - mondta Rebecca. - És mért jöttél pont ide?

 - Nem voltam valami jó az előző iskolámban. Folyton belekeveredtem mindenbe. A régi "barátaim" vittek magukkal. Ha nemet mondtam, rám kentek mindent. Alig hittek nekem a bíróságon. Az igazgató már most a fejemhez vágta ezeket.

 - WoW... - nyögte ki Hazel. - Akkor már te sem indulsz tiszta lappal.

 - Hát nem...

 - És a szerelmi ügyeiddel, hogy állsz? - mosolygott Rebecca.

 - Öhm... Sehogy.

 - Hallod Rebecca.. - sóhajtott Hazel - Itt van a lány kemény öt órája, és te már most rá akarod vetni a hálód?

 - He? - néztem értetlenül.

 - Hát igen... Rebecca leszbikus. - nyögte ki.

 - Tényleg?

 - Igen - mosolygott a fekete hajú gonoszan.

 - Szuper.

 - Amúgy mesélj még. - kezdte Cat. - Milyen hangszeren játszol?

 - Hát... - gondolkoztam. - Gitár, zongora, hegedű, dob, és még pár hangszer.

 - Jól hangzik.

 - Inkább csak érdekes.

 - Holnap este gyűlés lesz lányok! - szólalt fel Hazel mosogatás közben.

 - Gyűlés? - kérdezte Cat.

 - Kollégiumi gyűlés. Az újakkal ismerkedünk meg és ezzel együtt jár egy nyitó buli.

 - Igazából, csak süti, üdítő 3s rengeteg beszélgetés. - mondta Rebecca.

 - Nekem már most nincs kedvem hozzá - sóhajtottam.

 - Ne már! - kiáltották el magukat.

 - El kell jönnöd. - mondta Cat - A nevelő elrángat.

 - Talán - sóhajtottam, majd fogtam maga, kiültem az erkélyre és elszívtam a cigit.

------------------

1. rész Hát itt vagyok

 Új tanév, új iskola, új minden. A szüleim berángattak egy újabb hülyeségbe. Utolsó éves gimnazista voltam, egy érettsegivel. De átirattak egy amerikai tehetség gondozó miatt. Is... vagy lehet, hogy azért, mert régen rengeteg balhém volt a modorom miatt, és még a rendőrség is zaklatott.

 Ahogy betöltöttem a tizennyolcat, elküldtek. Teljesen egyedül. Négyéves képzesre vettek fel, de csak ennyit tudtam meg tőlük. Bentlakásos iskola. Nagyon jó. Szerencsére rengeteg pénzt raktak a számlámra, ami remélhetőleg elég lesz hosszú ideig. De négy évig nem. Munkát kellett szereznem.

 Korán reggel már a vonaton ültem a főváros felé haladva. Egyetlen barátom a fejhallgatóm volt, amit. Nap nagyrészeben használtam. Az egész út alatt zenét hallgattam.

 Volt mikor arra eszméltem fel, hogy a gitár pengetővel karistolom a combom, pont olyan ütemben, mint a zenében. Nagyon szerettem a zenét. Régebben a suli bandába is énekeltem, vagy épp valami hangszeren játszottam.

 Pár órával késöbb, már a reptéren voltam. A váróban üldögéltem a kijelzőt nézegettem. Ideges voltam, mert még soha nem repültem. Minden kapunál átturták a zsebeim, és körbetapiztak. A biztonságiőrök ferde szemmel néztek rám, ahogy én is rájuk. Megtartottam a nyugodt, de mégis ijesztő tekintetet. Felszálltam a repülőre és megkerestem a helyem, majd lepakoltam. Újra bekapcsoltam a zenét és vártam az indulást. Az emberek folyamatosan gyültek. Furábbnál furább alakok telepedtek le. Szerencsére mellém egy helyes Goth fiú ült le. Ő is zenét hallgatott és a telefont nyonkodta.

 A gép lassan a magasba emelkedett.

 Az ablakon keresztül figyeltem a tájat. Folyamatosan a pengetővel játszottam. Ezt a mellettem ülő fiú is észrevette. A tekintetem néha átfutott rajta, mindig engem nézet... Oké Oké.! Értem. Az ember ritkán találkozik magához hasonló emberekkel, de na.. Mondjuk én vagyok azaz ember, aki nem tudja hova tartozzon.

 Bal oldalt fel van nyirva a hajam és van szintén bal oldalt egy ajakpatkóm . Van nyelv pc-m, és a bal fülem szét van lyukasztva, a jobb pedig megy nagy fültágítót visel. Van egy tetoválásom is. A hátamon van egy hatalmas kereszt.

 A hajamra visszatérve, igaz hogy baloldalt fel van nyírva, de gyakran fésülöm úgy, hogy ne látszódjon. Ilyenkor emonak néz a világ.

 Unalmas volt az út, de aludni nem tudtam. Délután 3 fele már elértük New York-ot. Az utasok egymás után szálltak le. Újabb tapis kapun mentem keresztül -mert én csak így hívtam. A cuccaim azonnal megkaptam. Fura volt körbenézni. Rengeteg ember, nagy zaj. Farasztó volt az út és én már készen állok az iskolai rémálomra. Ahogy kiléptem az epületből, fogtam egy taxit. Megadtam a címet, mosolygott es elindult. Volt egy sejtésem h valamelyik szót elrontottam.

 Fél órát kocsikáztunk mire meglett az iskola. Nagyon tetszett New York. A nagy épületektöl kezdve a kis kertvárosig.

 Megérkeztünk. A suli a centrum határán volt. Kifizettem a taxit és elindultam be. Elővettem az iskola térképét és tanulmányozni kezdtem. Gold Time Tehetség Gondozó Egyetem. Hatalmas területen van elhelyezkedve. Két giga kollégium, egy iskola, két tornaterem, hátul a délutáni elfoglaltsághoz termek, pályák és az egészet körbevevő park. Rengeteg szak van a suliba, szinte lehetetlen kitalálni, hogy hová kerültem. Több mint kétezer diák jár ide. Aki valaha végzett itt abból híresség lett. Itt kíváncsi lettem...

 Elindultam. Egy hosszú járdán sétáltam végig, egészen egy szökőkútig. Ott lefordultam balra. Onnét már csak 100 méter volt a női kollégium. Ahogy beléptem, egy idősebb nő fogadott.

 - Szervusz. Te lennél az új diák?

 - Jó napot. Öhm... igen?

 - Csak vicceltem - mosolygott. - Rengeteg újonc van. A szobályát segítsek megkeresni?

 - Köszönöm nem... - tovább mentem.

 A papiron a 3.emelet 11-es szoba állt. Felvittem a cuccaim és sétálgattam a folyosón mire meglett. Ahogy meglett a szoba, benyitottam. Egy újabb folyosó tárult elém hat ajtóval. Mindegyikre volt írva név, osztály, szak. A szobámon csak a nevem volt kint. Benyitottam a szobámba. Ágy, asztal, szőnyeg kommód, polcok és egy szék volt csak bent a dobozaimon kívül. Bevittem a táskáim. Becsuktam az ajtót és kezdtem rendberakni a szobát.

 Épphogy végeztem vele, mikor az igazgató benyitott.

 - Űdvözletem kisasszony!

 - Jó napot.

 - Látom már berendezkedett. Csodás lett. - mondta hidegen.

  - Köszönöm...

 - Viszont hoztam magának néhány papirt, amit jó lenne ha kitöltene. Néhány személyes kérdés. Mivel értesültünk az eddigi eseteiről és nem akarjuk, hogy mégegyszer megtörténjenek.

 - Eseteim? - vontam fel a szemöldököm kérdőn.

 - Tudja maga azt jól! - ordította el magát. - Nem akarunk az iskolánknak rossz hírt, az olyanok miatt, mint maga.

 - Egyáltalán minek vettek fel ide, ha nem tetszik a múltam?

 - Mert tehetséges - lágyult el a hangja.

 Letette  papirokat az asztalra és egyedül hagyott.

Ahogy lelépett újra kopogtattak. Lassan benyitott három lány. Egy szőke, egy barna és egy fekete.

 - Első találkozás az igazgatóval? - mosolygott a fekete.

 - Igen.. - sóhajtottam - Gyertek be.

 Sorba álltak elöttem és bemutatkoztak.

 - Rebecca, 14.a osztály. Ének szak. - mondta a fekete.

 - Hazel, 15.c osztály. Sport szak. - mondta a szőke.

 - Cat, 14.k osztály. Grafikus szak. - mondta a barna.

 Kezetfogtunk.

 - És te milyen szakon vagy? - kérdezte Hazel, majd felvette az asztalról a papirokat és átfutott rajta. - Wááoooh!

 - Mi az? - kérdeztem.

 A kezembe adta a papirokat. Én is gyors átnéztem, majd elmosolyodtam:

 - Azt a....

 - Na ? - kérdezte csillogó szemekkel a másik két lány.

 - 14.p osztály. Teljes zene szak!

----------------

Pici Ismertető

Szép napot!

Hát ez a blogom az eddigi legmurisabb, legalábbis ha viccesnek tartod az erőszakot.

A főszereplőnk Hale, aki csak úgy belecseppen az egyetemi világba, hála az anyja szeretetének. Megismerkedik egy csomó emberrel és persze mit minden történetben, Ő is szerez magának barátokat és ellenségeket. Persze annyi különbséggel, hogy az ellenség kissé kattant. Belecseppentek az én kis Hale nevezetű karakterem életébe és megtudhatjátok, hogy mi az a pokol amit megjár. Csak legyetek türelemmel :)

 Ez mellett még vezetek két blogot, amikkel annyira még nem haladok mint ezzel. Castiel Története és a Drága Nataniel.

 Szeretném megköszönni mindenkinek aki a kezdetek óta követ és küld visszajelzést. Ha bármi gond lenne jelezd nekem a kommentekben és igyekszem javítani. A helyesírást már nem annyira, mert telefonról nehéz (._.")