2015. október 30., péntek

11. rész Az a pillanat


 Pár perccel előbb értem ki mint Amylee. Mosolyogva köszönt egyet, majd elindultunk. Útközbe folyamatosan beszélt és beszélt. Felhoztam az Amberös helyzetem. Ő a második ember aki nem fél tőlem. Ez tetszett benne. Tele van önbizalommal és a szája folyton jár. Én csak hallgattam, vagy épp válaszoltam egy két kérdésre.
 Ahogy leértünk a pincébe, mindenki engem nézett.
 - Ma is én leszek a dobos? - néztem Amyleere.
 - Aham.
 Ezzel le is ültem szokásos helyemre. A dob mögötti fal az enyém! Elővettem a füzetem és amíg tanácskoztak rajzolgattam. Pillanatok alatt Rosa ült mellettem és a rajzomra nézett. Kis ideig csendbe nézte, hogy az utolsó simításokat végzem a szép rajzomon. Ahogy befejeztem, felsóhajtottam.
 - Be jön neked a csávó igaz? - kivette a kezemből a rajzot.
 - Inkább csak jól lerajzólható. Szeretek személyeket rajzolni... Nos ő tényleg egy olyan alkat.













 - Nem hittem volna, hogy Castielt így is fogom látni - nevetett halkan.
 - Van még egy rajzom róla.
 - Mutaaaa *-*
 Lapoztam egyet a füzetemben. Rosa nagyra nyitott szemmel nézte.














  - Ez cuki lett - mosolygott - Úr isten mit mondtam.
  - Szerintem is aranyos.
  Amylee megzavarta a beszélgetést. Elmondta a mai tervet. Hangszer próbák. Mindenkinek mutatnia kell min, mennyire tud használni. Sejtettem, hogy aznap is nagyon megdolgoztatnak. Párokat kellett alkotni. Nekem nem jutott senki, így beálltam Castiel és Lysander seregébe. Amylee volt ma is az irányító. Be kellett osztanunk ki mit csinál. Én csendbe vártam míg a fiúk eldöntötték mi lesz. Végül Castiel a kezembe adott egy Akusztikus gitárt.
 - Első próbára a Three Days Grace egyik számát csináljuk meg. Menni fog? - nézett rám Lysander.
 - Igen... - mondtam miközben a pengetővel játszottam.
 Castiel bólintott egyet és mondták, hogy kezdjek. Vettem egy mély levegőt és pengetni kezdtem. Az első számuk ami eszembe jutott a Gone Forever volt. Azt játszottam majd Castiel is beszállt, Lysander pedig énekelni kezdett. Kicsit belemélyültem. A szám végeztével Castiel szeme hirtelen felcsillant.
 - Tényleg! Te tegnap pont lemaradtál Hale alkotásáról! Királyul dobol.
 - Érdekes. - nézett rám - Nem hittem volna, hogy dobon is játszol. Azt hallottam, hogy sokhoz értesz.
 - Pedig tudok. Castiel is nagyon meglepődött tegnap.
  Mire észbe kaptam Castiel odahívta Amyleet és a tegnapiról beszéltek pár szót. Végül arra jutottak, hogy Lysandernek is megmutatják. Hé, valakit nem érdekel az én véleményem is? Senki? Hát jó.... Belementem.
 A gitárt letettem, majd átültem a dobhoz. Amylee, Castiel és Rosa ugyan úgy beállt mint tegnap. Levettem az ingem és nyújtózkodtam egyet. Megfogtam két ütőt és a kezembe vettem. A többit közel raktam magamhoz mert tudtam, hogy ma is eltörnek.
 - Kezdhetjük? - néztek rám.
 Bólintottam egyet. Mielőtt a dob elkezdődött volna egy utolsó pillantást vetettem Lysanderre. Totálisan meggyőződtem róla, hogy végig engem fog nézni. Elkezdődött. Totális kifulladásik csináltam. Vagyis a szám végéig. Közbe három ütőt törtem el. Azt is a dob/gitár szóló közbe. Ugyan azt éreztem mint tegnap. Elhagyott minden feszültség és felengedtem, csak most jobban kifáradtam. Lysander tapsolt. Rámosolyogtam. Durva volt megint. Az eltört ütők darabjait Castiel szedte össze.
 - Nem volt rossz! - mondta a lépcsőn álló Deborah.
 " Már megint te..."
 Megint körbe ölelgetett mindenkit, csak engem nem. És fura módon Castielt se. Na vajon ebbe már megint mi ütött? Odajött hozzám és szóban üdvözölt.
 - Nagyon élvezed a középpontot? Te lettél a vadleány az újak között.
 - Nem tudok róla hogy élvezném.
 - Amberrel is szépen elbántál.
 Hatalmas csend volt a próbaterembe. Mindenki minket nézett. Castiel a fejét fogta.
 - Figyelj Deborah... - kezdtem - Ma nagyon nincs kedvem vitatkozni. Szóval ha valami nem tetszik akkor magadba panaszkodj!
 - Nem kérdeztem a véleményed.
 - Én se a tiéd. Kotródj...
 Deborah feje vörösödni kezdett, majd hisztisen lelépett. A pince ajtaját hangosan bevágta.
 - Köszönjük. - mondta Rosa.

------------------
Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/
Fb csoport:
                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

10. rész Információk


  Castiel a két karom alatt átnyúlt és messzebb rángatott. Lesokkoltam abban pillanatban. Meg akartam ölni... A kést kiejtettem a kezemből. Patakokban kezdett folyni a könnyem. A tanárok a diákokat visszatoloncolták a termekbe. Az igazgató és minden tanár körülöttünk álldogált és halkan tanácskoztak. Castiel engedett a szorításból, én pedig lassan térdre estem. Castiel leguggolt mögém, és mellettem lévő kést eltette.
 - Hale kisasszony! - nézett rám az igazgató - Azonnal az irodámba. Lenne mit megbeszélnünk.
 Szó nélkül felkeltem és a Diri után mentem. Bent leült a helyére, én meg vele szembe.
 - Nem lepődtem meg Hale. Sejtettem, hogy ez lesz.
 - Mégis miről beszél?
 - Ahogy hallottam, már megtapasztalta, hogy milyen ez az iskola.
 - Igen...
 - Akkor rájött. A mi iskolánk az egyik legnagyobb iskola ahol erőszakos fiatalokat kezelnek. Az ilyenek, mint például maga, országos átirányítással kerülnek be a világ bármely pontjáról. Itt tanítjuk meg mindenkinek, hogy máshogy is lehet élni. Mi próbálunk segíteni. És jelenleg maga az új legveszélyesebb beteg. A mai alkotása alapján. Régebben nem fajultak el ennyire a dolgok.
 - Sajnálom.. Nem tehetek róla.
 - Ezt igen jól tudom. Megkaptuk az orvosi papírjait is. Majd együtt kitalálunk valamit. Viszont ezt a mai akciót nem hagyhatom nyugodni. A büntetést holnap kiszabom. Elmehet.
  Kint a fal mellett Castiel várt.
 - Minden rendben? - nézett rám.
 - Persze, de ezek után kell egy cigi...
 - Gyere. - megfogta a kezem és húzni kezdett.
 Elhagytuk az iskola területét. Lassított a tempóján.
 - Hova megyünk? - kérdeztem.
 - Meghívlak ebédre.
 - Ohh... Hát jó...
 Nem nagyon értem. Nem így szokás elhívni egy lányt randira vagy kajálni. De egy ilyen alaktól mit várok. Ezen elmosolyodtam. A kemény Castiel szerencsétlen nőcsábász. Egy átlagos kis gyorsétterembe vezetett.
 - Válassz valamit. - mondta.
 - Öhm... Akkor egy kebab lesz... - leadta a rendelést és leültünk az egyik asztalhoz kint.
 - Minden rendben? - kérdezte hidegen.
 - Persze! - mosolyogtam.
 - Nem versz át. Látom valami van.
 - Csak az egyetem... Te mért kerültél be?
 - Anyámék írattak be. Folyton utaznak és azt mondták jobb lesz nekem bent. Eredetileg Los Angelesből származom. Miattuk mindent ott hagytam és már két éve nem láttam őket.
 - Ohh... Engem egyszerűen csak beírattak a beleegyezésem nélkül.
 A kaja megérkezett. Közbe is folyamatosan beszélgettünk a zenéről. Közös témánk rengeteg volt. Az idő gyorsan ment vele. Három környékén visszasétáltunk az iskola felé. A szökőkútnál elváltak útjaink. Lassan felsétáltam a szintünkre. Benyitottam a lakásba és Hazel állt velem szembe. Úgy nézett rám, mint akit meg akarnak ölni. Nem tudtam eldönteni, hogy most fél-e.
 - Szia... - köszöntem neki.
 - Szi...a... Minden rendben? Hallottam mi történt...
 - Aha.
 - Az igazgató nem rúgott ki?
 - Nem. Arra hivatkozott, hogy én vagyok a legveszélyesebb beteg és muszáj maradnom.
 - Így már világos. Most már te is beleestél ebbe.
 Közbe átsétáltunk a konyhába. Leültünk egymással szembe. Láttam, hogy gondolkozik. Valamit nagyon mondani akart, de nem tudta megfogalmazni. A végére valamit csak kibökött.
 - Hát akkor már jó lenne tudnod, hogy mi miért vagyunk itt.
 - Hallgatlak...
 - Rebecca nemi erőszak miatt. Ült már érte fél évet aztán áthozták ide. Cat egyszerűen annyira IQ hiányos, hogy drogozni kezdett. És igaz. 65-ös IQ-val a lány nem tudott mit kezdeni így alkohol, drog és szex. Ennyi volta lány mikor ide jött. Most meg te is látod milyen értelmes alak lett belőle. Én pedig loptam, sikkasztottam. Már ide járok öt éve és az alatt az idő alatt úgymond én lettem a lakás nevelő. Én, mint rangidős és teljesen felépült ember felelek értetek. A lakás szabályokat én hozom. Próbálok itt barátságokat összehozni és nyugalmat teremteni..
 - Érdekes.
 - Ez minden szobánál így van... És most jöttél te. Teljesen el vagy zárkózva. Néha azon agyalunk, hogy hova rángassunk el, vagy mit hozzunk, hogy te is velünk légy. Hale... A magány nem teljes megoldás.
 - Ezt tudom. Majd próbálkozok.
 - Nagyon nagy mázlista vagy te lány. - mosolygott - A Diri lát benned valamit és nem hívott rendőrséget. Pedig a szabályzat megírta.
 - Hát... Ő dolga. A büntetésem holnap megkapom.
 - Max egy hétig te takarítasz a suliba!
 A többiek is lassan megérkeztek. Én bevonultam a szobámba. Nem volt kedven magyarázkodni egy kicsit se. Leültem az asztalomhoz, és bekapcsoltam a laptopom. Gondoltam ideje lenne felnéznem Facebookra.
 Ahogy bejelentkeztem egy raklap értesítéssel álltam szembe. Páran be is jelöltek, vagy épp írtak. Mindet végig néztem, válaszolgattam majd előszedtem a tartalék fejhallgatóm és hallgattam valamit. Amylee közben rám írt.
*Szia Hale! Ma is jössz?*
* menjek?*
*nem biztos, hogy lesz Deborah. Gyere!!!*
*ezt meg honnét vetted?*
*láttam a tegnapi reakcióid xD de ma elv edzeni megy*
* jó. Hatkor?*
*aham*
*ott leszek*
 Ezzel le is zártam a kis ablakot. Nézegettem az üzenőfalat és egyre jobban untam magam. Anyám is rakott fel egy-két képet. Épp Olaszországba nyaral a pasijával. Tökéletes. Ne is jöjjenek erre... Lecsuktam a laptop tetejét és átöltöztem. Felkészültem rá, hogy megint én leszek a dobos. Bakancs, szaggatott cicanadrág, rá egy fekete rövidnadrág, és egy piros kockás ing, alá trikó.
 Ebbe már tudtam mozogni.

------------------
Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/
Fb csoport:
                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

9. rész Hogyan leckéztessük meg...


 Idővel az emberek kezdtek el tűnni és egyre kevesebben lettünk. Éjfél körül már csak én, Castiel, Deborah és Rosa volt jelen. Rosa és Amylee beszélgettek, Deborah pedig csak akart Castiellel beszélgetni. Én a dob előtt feküdtem és zenét hallgattam egymagam. A mikrofont a kezembe szorongattam és csak néztem a plafont. Fáradt nem voltam, csak enyhén fájtak a végtagjaim a sok dobolástól. Alig bírtam mozogni. Idővel az agyam kattogni kezdett. A múlt jutott az eszembe és még egy depis szám is megkezdődött. Azonnal könnyes lett a szemem. A kezem azonnal odaemeltem és a fogaim összeszorítottam.
"Nem, most nem sírhatok." Folyamatosan ezeket a szavakat mondogattam magamba. De a szúró érzés nem múlt el.
 Képkockák jelentek meg előttem és nem hagytak nyugodni. Majd elaludtam...
 Tíz órakor az ágyamban ébredtem. Rémálmom volt és még a remegést is éreztem. Kimásztam az ágyból és a konyha felé vettem az irányt. A hűtőn egy papír lógott. Elolvastam.
 "Hale! Reméljük minden rendben. Majd délután beszélünk. Kaja elkészítve a hűtőben. Vigyázz magadra. Puszi: Lányok."
 Benéztem a hűtőbe. Épphogy végig futott a tekintetem az ételeken, elkapott a hányinger. Azonnal becsaptam az ajtót és futottam a wc felé. Kidobtam a taccsot. Visszamenekültem a szobámba és a takaró alá bújtam. Szédültem kicsit. Vagyis... Forgott a világ. Becsuktam a szemem és próbáltam kicsit pihenni. Az idő hamar elszaladt. Fél 12kor elkezdtem készülődni..
 - Akkor... Fekete szakadt farmer, bakancs, és egy menő fekete póló Elizabeth Hale aláírásával. - nézegettem a ruháim, majd felöltöztem.
 Igen, a csaj is Hale. A Halestorm énekesnője. Névrokonom. Csak ő híres én meg nem...
 Mielőtt elindultam, elszívtam egy cigit az erkélyen és elfogyasztottam a kávém. Nem ettem semmit. Nagyon rosszul volt pocak. A szédülés enyhült és már tudtam egyenesen menni kapaszkodás nélkül. Hátamra vettem a táskám, és lesétáltam a lépcsőn. " Hogy itt mért nincs  lift..."
 Az órám kezdetéig volt még fél óra. Leültem a parkba és zenét hallgattam. (Mint mindig) Így sikerült minden dalt megjegyeznem, hátha kívánság lista lenne legközelebb is. Az eget figyeltem. Felhők sehol, dög meleg. A fülest letettem és a tájat hallgattam egy ideig.
 - Hale! - kiáltott felém valaki. A hangja ismerős volt. - Hale! Alexy vagyok! Emlékszel?
 A kék hajú fiú lehuppant mellém. Halkan köszöntem neki én is.
 - Mért hiv mindenki Halenek? - néztem rá.
 - Könnyebb megjegyezni mint a másikat.
 - Ahh... Nincs órád?
 - Nincs! - mondta boldogan - Mára ennyi!
 - Én most kezdek. Négyig bent leszek...
 - Ehj. Ezek az érettségizettek. Rosa sokat beszélt rólad.
 - És?
 - Hát. Dióhéjban elmondta milyen vagy. Nagyon megkedvelt. Meg mikor a többiektől megtudta mennyi mindenen tudsz játszani ledöbbent. Te lettél a szemébe az új csodabogár. Ma még biztos megkeres téged, szóval ne lepődj meg mert nagyon fel van pörögve.
 - Tényleg, te milyen szakon vagy?
 - Ohh én csak vagyok! De nekem mennem kell. Szia. - ezzel lelépett.
 Én is elindultam. A terem felé vettem az irányt. Beültem a helyemre. Szinte üres volt a terem. Csak a három pláza gyerek volt bent. Nem szóltam hozzájuk. A lábam felcsaptam a padra és az egyik füzetembe kezdtem rajzolgatni. A zene még szólt, mikor felfigyeltem a három előttem álló lányra. A fejhallgatóm egyik felét hátrahúztam.
 - Segíthetek? - néztem rájuk.
 - Nagyon idegesítesz te lány - mondta Amber - A tegnapi próbára miattad nem engedtek le. Átvetted a helyem.
 - Sajnállak. Ezzel csak annyit tudtam meg, hogy jobb vagyok mint te. - rajzolgattam tovább és visszahúztam a fülest.
 Amber hirtelen lerántotta a fejemről és elfutott vele. Felsóhajtottam. A két leányzót ellöktem az útból és a szőkeség után sétáltam. Még az órákat tartották, de mit sem törődve ezzel Amber után kiáltottam aki a folyosó végén állt.
 - Hiába menekülsz el mint egy taknyos. Nagy hibát követtél el azzal, hogy elvetted a fülesem. Add vissza míg szépen mondom.
 Amber mit sem törődve ezzel felfutott a lépcsőn. Kicsit gyorsítottam a tempómon. A fenti folyosó üres volt. Feljebb mentem még eggyel. Ott se láttam senkit.
 - Amber. Told elő a képed most azonnal - ordítoztam.
 A folyosó visszhangzott tőlem, de valami hangosabb volt. Lentről megszólalt egy telefon. Tudtam, hogy a szőke szajháé, hisz ő az egyetlen aki JB-t hallgat. Lesiettem a lépcsőn és ahogy elértem a földszintet a 'zene' abbamaradt. Amber tőlem nem messze nyomkodta idegesen a telefonját és halkan Castielt szidta.
 - Megvagy! - mosolyogtam.
 Elindultam a lány felé. Láttam a remegését. Már majdnem nevettem. Szeretem nézni ahogy mások szenvednek. Kicsit bekattantam és már a zsebembe szorítottam a bicskám. "Nem tehetem" mondogattam magamba és ahogy elértem a lányt, elengedtem, de a kezeim még mindig a zsebembe voltak. Lejjebb hajoltam, hogy pont a csitri arcát lássam. ( van köztünk 10 centi különbség)
 - Na most nem nagy a szád? - néztem a szemébe hidegen. - Mond csak, mégis mit képzelsz magadról? Ki engedte meg, hogy a cuccomhoz nyúlj? Na és most mihez kezdesz? Innen nem menekülsz életem..
 Hirtelen csak megfejeltem, de már attól földre került. Halkan felsikított. Én mellé álltam és a bal lábammal a hasára léptem. Láttam a félelmét. Már majdnem sírva fakadt, de a fejhallgatót akkor sem engedte el. Már az apró vámpírfogacskám is kivillant. Nem vagyok vámpír, ezt már most leszögezem.
 - Na ideadod? - kérdeztem miközben leguggoltam.
 Nem válaszolt.
 - Hozzád szóltam! -ordítottam mellette.
 Még mindig nem beszélt. Az egész teste remegett és a levegőt kapkodta. A szemeit becsukta és tuti imákat fújt magába.
 - Hát jó... Te akartad! - húzódott szélesre a vigyorom.
 A lányt a pólójánál fogva megemeltem. Segítségért kiáltozott. Az iskola nagy része kivonult a folyosóra.
 - Na had halljam.. Ki engedte meg?
 - Se~senki...
 - Akkor minek vetted el? Azt hitted ezzel megváltod a világot? Egy olyan kis nulla mint te? Ne nevettess szajha. Még egy ilyen hiba és az életeddel fizetsz!
 Elengedtem és felvettem a fülest a földről. Amber hirtelen kiszabta a kezemből és a fejhallgató ketté tört... Abban a pillanatban elpattant egy ér... Egy könnycsepp lefolyt az arcomon és ideges lettem. Lendületből behúztam egyet a lánynak. A földre került megint. Átléptem felette és a nyakánál fogva megemeltem. A következő pillanatban a zsebembe lévő bicskát elővettem. Egy gombbal szétnyitottam és szorosan tartottam.
 Hirtelen Castiel kiáltott felém.
 - Hale, ne csináld!

------------------
Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/
Fb csoport: