A hatalmas dobozt lassan kinyitottam. Az állam leesett. Egy kölyök Németjuhász. Ahogy rám nézett, felugatott és csóválni kezdte a farkát.
- Engedélyezett az állattartás? - néztem a lányokra.
- Ha gyakran ki viszed és normálisan takarítasz utána akkor semmi baj nem lesz. Nem te vagy az első és az utolsó aki kutyát tart bent. - mondta Cat.
- Hoztunk neki cuccokat is - mosolygott Rebecca - Minden a helyén van.
A kis kutyus ott ült kezembe és engem nézett. Nagyon picike volt. Örültem neki.
Suliba sajnos nem vihettem, szóval a lakást szétszedheti... Épphogy beléptem a terembe Amylee a nyakamba ugrott és úgy kívánt boldog szülinapot. A helyemre kísért és megvizsgálta az arcom.
- Veled meg mi történt?
- Ez tényleg egy nagyon hosszú sztori és nincs kedvem róla beszélni.
Ezzel a tanár is befáradt. Lassacskán leült a helyére miközbe a fejét fogta. A zenetöri tanárunk az igazgatóhelyettes. Nagyon rosszul kezdte a napját. Reggel nyolc óra és már ideges. Nem szólt semmit, csak előszedte a cuccait és végignézett az osztályon. Kiosztotta a régi dolgozataink, majd felszólalt.
- Most jól figyeljetek rám. Mivel az osztály hatalmas része itt él, tudatom veletek a szabályokat. Történt tegnap egy eset. Késő este több lányt megvertek az iskola területén. Nem tudjuk ki volt a tettes mert maszkot viselt. Leírások vannak róla és van egy tippünk is rá, de nem tudjuk bizonyítani. A biztonság érdekében, este nyolc után senki nem hagyhatja el a szállást. Persze ez a szabály vissza lesz állítva, ahogy kiderül ki volt. Engedéllyel mászkálhattok nyolc után, de nem egyedül. Az igazgatóság figyelemre kér mindenkit és amint megtudtok valamit, jelentsétek.
Hirtelen Viktor képe jelent meg előttem. Lehet, hogy ő volt? Velem is ő bánt el. Nem értettem miért tenne valaki ilyet ok nélkül. A szívem hevesen vert. Elkapott a félelem érzet. A fejem a padra tettem, és próbáltam mélyeket lélegezni. Egy kisebb pánikroham jött rám. De nem volt vészes. A gondolataim a tegnap körül forogtak. Mikor Viktor nekem esett vagy mikor Castielen sírtam. Hülyén jött ki az az este.
Szünetbe a büféhez sétáltam. Szerencsére alig voltak ott. Mikor rám került a sor, kértem egy tábla csokit, egy narancsos üdítőt és két szendvicset. Ahogy kifizettem, mind bedobtam a táskámba és kihasználva az emberhiányt,a kávéautomatát is kiszúrtam magamnak. Amber és a "kutyái" álldogáltak ott, miközbe az embereken nevettek. Míg vártam a kávém, észrevettem Kentint. Rebeccával és Violával beszélgetett. Rebeccával nagyon rég beszélgettem Kentinről. Kiváncs lettem, hogy a kis leszbikus barátnőmmel mi lett. Amber és a csicskásai pont Kentinről beszéltek. Milyen helyes csávó. Na meg a többi amit kicenzúrázva is +18as lenne. Rosszul lettem tőlük... Odamentem Rebeccahoz. Megálltam mögötte, majd odahajoltam a füléhez és beleüvöltöttem. Szegény falfehéren fordult oda hozzám.
- Hale... Ne csinálj ilyet még egyszer - motyogta ijedten.
- Sziasztok - álltam be köreibe.
- Nem te voltál az, aki rekordot döntött múlthónapba a lányoknál? - kérdezte Kentin
- De.
- Szépen orra estél utána - mosolygott
- Hát... - vörösödtem el.
- Ez már velem is előfordult.
Rebecca kicsit szúrós szemmel nézett rám. Szóval még mindig félti a leszbi imidzsét.
Mondjuk, tudtommal ő az egyetlen leszbikus a suliba... De már nem számolok semmit. Ezek után volt egy lyukas órám. Bent ültem az aulába és a csokim eszegettem miközbe álláshirdetéseket kerestem egyetemistáknak. Volt jó pár meló ami kifejezetten csábító is volt. Bekarikáztam az elfogadható dolgokat és nyugisan csak néztem ki a fejemből. Ahhoz képest, hogy milyen pocsék volt a tegnap, a mai elég tűrhető. De így is halál unalmas volt.
Suli után elindultam az úgymond haza. Útközbe telefonálgattam és a munka után érdeklődtem. Rengeteg helyen csak lecsapták a telefont miután megmondtam hova járok. Már épp a hatodik telefonszámot hívtam mikor felértem a szobámba. A kutyus a székemen aludt és nem dobált szét semmit. Csoda. Valaki felvette a telefont. Vele sikeresen beszéltem. Ahogy megtudta hova járok, felnevetett és elmondta, hogy már van ott egy ugyan olyan diák. Megbeszéltünk másnapra egy időpontot a nővel és elköszöntünk. Milyen kis boldog volt a hangja. A kutyus az ölembe ugrott és rám nézett.
- Neked kellene egy név - mondtam halkan miközbe simogattam - meg póráz.
Áttúrtam minden ajándék dobozt, de pont az nem volt. Felsóhajtottam, majd újra felöltöztem, fogtam a kicsi takaróját, beletekertem - aminek látszólag nem nagyon örült - és kimentem. Vennem kellett neki valamit, mert így nem cipelhetem tavaszig.
Ezzel a gondolat menettel siettem végig a suli területén. Amint a kapuba értem, belefutottam Castielbe és Lysanderbe.
Centikre álltam meg a két fiútól annyira siettem. Hátraléptem, majd köszöntem.
- Hova sietsz ennyire? - kérdezte Lysander.
- Pórázt veszek neki...
- De aranyos - mondta Castiel miközbe megsimogatta.
- Ma kaptam Hazeléktől.
- Hogy hívják?
- Nem tudom... Nem adtam neki semmi nevet még...
- És merre mész? - nézett rám Lysander.
- Nem tudom. Sétálok egyet és csak lesz valami.
- Elkísérjelek? Ismerem a környéket és tudok egy-két helyet.
- Rendben...
- Akkor majd később találkozunk - intett Lys, miközbe elindult.
Castiellel útnak indultunk. Furán éreztem magam mellette. Akárhányszor rápillantottam elpirultam. Már megint mi lelt engem... Mióta tegnap segített rajtam, kicsit máshogy állok hozzá. Látom benne az embert. Látszik, hogy tud kedves is lenni. Néha. Most is ott totyogtam mellette mint egy két éves és nem mertem megszólalni. A kutyust szorongattam a kis világoszöld plédbe. Néha-néha lenéztem rá, de akkor meg az arcom nyalogatta körbe. Kicsit lemaradtam Castieltől. Pár percen belül el is tűnt a szemem elöl. Egy kereszteződés volt előttem, de a fiú sehol. Néhány autós haladt el mellettem, senki más nem volt kint. Merre menjek? Lefordultam balra, hátha arra ment. Egy nagyon lepukkadt utcába kötöttem ki. Nagyon fura hely volt. Némelyik ablakba fekete bőrű emberek álltak és cigiztek. Gyorsabb tempóba kapcsoltam, és próbáltam minél hamarabb elhagyni az utcát. Nagyon nem figyeltem magam elé és sikeresen belefutottam valakibe. A felmordulása nagyon Castielére hasonlított. Felnéztem és vettem egy mély levegőt. Szerencsére ő volt az.
- Hova tűntél? - nézett rám.
- Izé... Kicsit lemaradtam...
- Minden rendben?
- Persze - mosolyodtam el nehezen.
- Nem úgy nézel ki...
- Csak azt hittem hogy itt hagytál - hajtottam le a fejem.
- Sose hagynálak egyedül te hülye. Gyere - nyújtotta a kezét én pedig belekaroltam és együtt sétáltunk tovább.
Fura volt. Castiel nem szokott ilyen kedves lenni. Sokat nem gondolkoztam rajta. Megérkeztünk egy kiskereskedéshez. A kirakat tele volt kisállathordozóval és egyéb holmikkal. Bementünk. Hatalmas bolt bolt tengeteg holmival. Voltak bent páran. Az eladós hatalmas mosollyal fogadott minket. Castiel előre ment és köszönt. Ahogy elnéztem, ismerte a csávót. Egy keveset beszélgetett vele, majd felém fordult és mutatta, hogy kövessem. Hátra sétáltunk a kutyacuccokhoz.
- Íme a póráz választék. - mutatott az egyik polcra ami tele volt velük.
Különböző színű és mintájú volt egy helyen. Hirtelen azt se tudtam melyiket nézzem. A kutyusra néztem aki lihegve nézett a szemembe.
- Melyik legyen? - mosolyogtam rá.
- Megfogom, te addig válogass - mondta Castiel miközbe elvette az állatot.
- Engedélyezett az állattartás? - néztem a lányokra.
- Ha gyakran ki viszed és normálisan takarítasz utána akkor semmi baj nem lesz. Nem te vagy az első és az utolsó aki kutyát tart bent. - mondta Cat.
- Hoztunk neki cuccokat is - mosolygott Rebecca - Minden a helyén van.
A kis kutyus ott ült kezembe és engem nézett. Nagyon picike volt. Örültem neki.
Suliba sajnos nem vihettem, szóval a lakást szétszedheti... Épphogy beléptem a terembe Amylee a nyakamba ugrott és úgy kívánt boldog szülinapot. A helyemre kísért és megvizsgálta az arcom.
- Veled meg mi történt?
- Ez tényleg egy nagyon hosszú sztori és nincs kedvem róla beszélni.
Ezzel a tanár is befáradt. Lassacskán leült a helyére miközbe a fejét fogta. A zenetöri tanárunk az igazgatóhelyettes. Nagyon rosszul kezdte a napját. Reggel nyolc óra és már ideges. Nem szólt semmit, csak előszedte a cuccait és végignézett az osztályon. Kiosztotta a régi dolgozataink, majd felszólalt.
- Most jól figyeljetek rám. Mivel az osztály hatalmas része itt él, tudatom veletek a szabályokat. Történt tegnap egy eset. Késő este több lányt megvertek az iskola területén. Nem tudjuk ki volt a tettes mert maszkot viselt. Leírások vannak róla és van egy tippünk is rá, de nem tudjuk bizonyítani. A biztonság érdekében, este nyolc után senki nem hagyhatja el a szállást. Persze ez a szabály vissza lesz állítva, ahogy kiderül ki volt. Engedéllyel mászkálhattok nyolc után, de nem egyedül. Az igazgatóság figyelemre kér mindenkit és amint megtudtok valamit, jelentsétek.
Hirtelen Viktor képe jelent meg előttem. Lehet, hogy ő volt? Velem is ő bánt el. Nem értettem miért tenne valaki ilyet ok nélkül. A szívem hevesen vert. Elkapott a félelem érzet. A fejem a padra tettem, és próbáltam mélyeket lélegezni. Egy kisebb pánikroham jött rám. De nem volt vészes. A gondolataim a tegnap körül forogtak. Mikor Viktor nekem esett vagy mikor Castielen sírtam. Hülyén jött ki az az este.
Szünetbe a büféhez sétáltam. Szerencsére alig voltak ott. Mikor rám került a sor, kértem egy tábla csokit, egy narancsos üdítőt és két szendvicset. Ahogy kifizettem, mind bedobtam a táskámba és kihasználva az emberhiányt,a kávéautomatát is kiszúrtam magamnak. Amber és a "kutyái" álldogáltak ott, miközbe az embereken nevettek. Míg vártam a kávém, észrevettem Kentint. Rebeccával és Violával beszélgetett. Rebeccával nagyon rég beszélgettem Kentinről. Kiváncs lettem, hogy a kis leszbikus barátnőmmel mi lett. Amber és a csicskásai pont Kentinről beszéltek. Milyen helyes csávó. Na meg a többi amit kicenzúrázva is +18as lenne. Rosszul lettem tőlük... Odamentem Rebeccahoz. Megálltam mögötte, majd odahajoltam a füléhez és beleüvöltöttem. Szegény falfehéren fordult oda hozzám.
- Hale... Ne csinálj ilyet még egyszer - motyogta ijedten.
- Sziasztok - álltam be köreibe.
- Nem te voltál az, aki rekordot döntött múlthónapba a lányoknál? - kérdezte Kentin
- De.
- Szépen orra estél utána - mosolygott
- Hát... - vörösödtem el.
- Ez már velem is előfordult.
Rebecca kicsit szúrós szemmel nézett rám. Szóval még mindig félti a leszbi imidzsét.
Mondjuk, tudtommal ő az egyetlen leszbikus a suliba... De már nem számolok semmit. Ezek után volt egy lyukas órám. Bent ültem az aulába és a csokim eszegettem miközbe álláshirdetéseket kerestem egyetemistáknak. Volt jó pár meló ami kifejezetten csábító is volt. Bekarikáztam az elfogadható dolgokat és nyugisan csak néztem ki a fejemből. Ahhoz képest, hogy milyen pocsék volt a tegnap, a mai elég tűrhető. De így is halál unalmas volt.
Suli után elindultam az úgymond haza. Útközbe telefonálgattam és a munka után érdeklődtem. Rengeteg helyen csak lecsapták a telefont miután megmondtam hova járok. Már épp a hatodik telefonszámot hívtam mikor felértem a szobámba. A kutyus a székemen aludt és nem dobált szét semmit. Csoda. Valaki felvette a telefont. Vele sikeresen beszéltem. Ahogy megtudta hova járok, felnevetett és elmondta, hogy már van ott egy ugyan olyan diák. Megbeszéltünk másnapra egy időpontot a nővel és elköszöntünk. Milyen kis boldog volt a hangja. A kutyus az ölembe ugrott és rám nézett.
- Neked kellene egy név - mondtam halkan miközbe simogattam - meg póráz.
Áttúrtam minden ajándék dobozt, de pont az nem volt. Felsóhajtottam, majd újra felöltöztem, fogtam a kicsi takaróját, beletekertem - aminek látszólag nem nagyon örült - és kimentem. Vennem kellett neki valamit, mert így nem cipelhetem tavaszig.
Ezzel a gondolat menettel siettem végig a suli területén. Amint a kapuba értem, belefutottam Castielbe és Lysanderbe.
Centikre álltam meg a két fiútól annyira siettem. Hátraléptem, majd köszöntem.
- Hova sietsz ennyire? - kérdezte Lysander.
- Pórázt veszek neki...
- De aranyos - mondta Castiel miközbe megsimogatta.
- Ma kaptam Hazeléktől.
- Hogy hívják?
- Nem tudom... Nem adtam neki semmi nevet még...
- És merre mész? - nézett rám Lysander.
- Nem tudom. Sétálok egyet és csak lesz valami.
- Elkísérjelek? Ismerem a környéket és tudok egy-két helyet.
- Rendben...
- Akkor majd később találkozunk - intett Lys, miközbe elindult.
Castiellel útnak indultunk. Furán éreztem magam mellette. Akárhányszor rápillantottam elpirultam. Már megint mi lelt engem... Mióta tegnap segített rajtam, kicsit máshogy állok hozzá. Látom benne az embert. Látszik, hogy tud kedves is lenni. Néha. Most is ott totyogtam mellette mint egy két éves és nem mertem megszólalni. A kutyust szorongattam a kis világoszöld plédbe. Néha-néha lenéztem rá, de akkor meg az arcom nyalogatta körbe. Kicsit lemaradtam Castieltől. Pár percen belül el is tűnt a szemem elöl. Egy kereszteződés volt előttem, de a fiú sehol. Néhány autós haladt el mellettem, senki más nem volt kint. Merre menjek? Lefordultam balra, hátha arra ment. Egy nagyon lepukkadt utcába kötöttem ki. Nagyon fura hely volt. Némelyik ablakba fekete bőrű emberek álltak és cigiztek. Gyorsabb tempóba kapcsoltam, és próbáltam minél hamarabb elhagyni az utcát. Nagyon nem figyeltem magam elé és sikeresen belefutottam valakibe. A felmordulása nagyon Castielére hasonlított. Felnéztem és vettem egy mély levegőt. Szerencsére ő volt az.
- Hova tűntél? - nézett rám.
- Izé... Kicsit lemaradtam...
- Minden rendben?
- Persze - mosolyodtam el nehezen.
- Nem úgy nézel ki...
- Csak azt hittem hogy itt hagytál - hajtottam le a fejem.
- Sose hagynálak egyedül te hülye. Gyere - nyújtotta a kezét én pedig belekaroltam és együtt sétáltunk tovább.
Fura volt. Castiel nem szokott ilyen kedves lenni. Sokat nem gondolkoztam rajta. Megérkeztünk egy kiskereskedéshez. A kirakat tele volt kisállathordozóval és egyéb holmikkal. Bementünk. Hatalmas bolt bolt tengeteg holmival. Voltak bent páran. Az eladós hatalmas mosollyal fogadott minket. Castiel előre ment és köszönt. Ahogy elnéztem, ismerte a csávót. Egy keveset beszélgetett vele, majd felém fordult és mutatta, hogy kövessem. Hátra sétáltunk a kutyacuccokhoz.
- Íme a póráz választék. - mutatott az egyik polcra ami tele volt velük.
Különböző színű és mintájú volt egy helyen. Hirtelen azt se tudtam melyiket nézzem. A kutyusra néztem aki lihegve nézett a szemembe.
- Melyik legyen? - mosolyogtam rá.
- Megfogom, te addig válogass - mondta Castiel miközbe elvette az állatot.
Körbenéztem. Észrevettem egy rózsaszín pórázt, gyorsan kiszedtem a többi közül, beállítottam a legnagyobb méretre és amíg Castiel nem figyelt a nyakára tettem. Lassan felém fordult.
- Te meg mit csinálsz?
- Mától a kutyám vagy. Te leszel az aki szeretget és megvéd, viszont takarítani nem fogok utánad.
- Komolyan gondolod ezt? - mosolygott miközbe a kutyust letette.
- Megeshet.
Kuncogni kezdtem, majd Castiel magához rántott. Erősen magához szorított. Teljesen elpirultam... Hirtelen egy szót se tudtam kinyögni. Elengedett, majd kicsit elkeseredve rám nézett.
- Majd valamit mondanom kell.
Ezzel elfordult és tovább ment nézelődni. Kicsit meglepődtem. Mi lehet az amit mondani akar? Ennyire rossz lenne? Abban a pillanatban választottam egyet és mentem fizetni. Kint Castiel már várt. Ráraktam a kicsikére a nyakörvet, majd letettem és elindultunk. Nagyom más volt a fiú. Nem szólt hozzám és sietett. Alig bírtam tartani a tempóját. A kutyusról nem is beszélve. Szinte percek alatt elértük az iskola területét. Ott lassított, majd a szökőkútnál megállt. Nem fordult felém csak ökölbe szorította a kezét és felsóhajtott.
- Elmondod végre? - lihegtem.
- Újra együtt vagyok Deborahval..
------------------
https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/
- Komolyan gondolod ezt? - mosolygott miközbe a kutyust letette.
- Megeshet.
Kuncogni kezdtem, majd Castiel magához rántott. Erősen magához szorított. Teljesen elpirultam... Hirtelen egy szót se tudtam kinyögni. Elengedett, majd kicsit elkeseredve rám nézett.
- Majd valamit mondanom kell.
Ezzel elfordult és tovább ment nézelődni. Kicsit meglepődtem. Mi lehet az amit mondani akar? Ennyire rossz lenne? Abban a pillanatban választottam egyet és mentem fizetni. Kint Castiel már várt. Ráraktam a kicsikére a nyakörvet, majd letettem és elindultunk. Nagyom más volt a fiú. Nem szólt hozzám és sietett. Alig bírtam tartani a tempóját. A kutyusról nem is beszélve. Szinte percek alatt elértük az iskola területét. Ott lassított, majd a szökőkútnál megállt. Nem fordult felém csak ökölbe szorította a kezét és felsóhajtott.
- Elmondod végre? - lihegtem.
- Újra együtt vagyok Deborahval..
------------------
Társoldal:
Fb csoport:https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/
