24. rész Egy értelmes nap a lányokkal

Napi agytorna kipipálva.
Egésznap ezen agyaltam. Közbe a lányok cipeltek jobbra balra. Próbálták elfelejtettni velem ezt az egészet legalább egy kis időre. Sikertelen.
Első megálló egy fodrászat. Hazel bejött velem, míg a többiek kint beszélgettek.
- Miben segíthetek? - állt elénk egy fodrász csaj.
Kicsit nyávogós hangja volt, de nem nézett ki rosszul. Vállig érő fekete haja volt  begöndörítve, míg az oldal frufruja egyenes volt. Az alakja is 10/10es.
- Ezt a depressziós hölgyet kellene megújítani! - mosolygott Hazel.
- Hazel... - pillantottam rá kesetvesen.
- Egy festés és valami csuki kis frizura lesz.
- Szerintem ő pont nem fog neki örülni - nevetett fel a fodrász - A nevem Abby - nyújtotta a kezét és kezet fogtunk.
- Hale.
- Gyere, összeszedlek kicsit és beszélgethetünk.
Ezzel elindult. Felkeltem és követni kezdtem. Egy távolabbi székhez vitt. Helyet foglaltam, majd elkezdte a munkáját.
- Szép hosszú és egészséges hajad van - mondta miközbe megfésülte.
- Sokan mondták.
- És milyen frizurát szeretnél?
- Sokat nem akarok rajta változtatni. A lenövést kellene oldalt lenyírni, meg átfesteni az egészet.
- Milyen szín?
- Élénk piros.
- Jó döntés. Megy a szemedhez.
- Köszi...
- Amúgy mi ez a nagy szomorúság? Látom, nagyon magadba estél. Csak nem pasi ügy?
- Is.
- Hazudott? Megcsalt? - nézett rám ilyedten.
- Nem tudom minek mondjam ezt az egészet... Úgy nézett ki, hogy van esélyem, majd összejött az exével akit láthatóan utáll.
- Ez nagyon fura. Ha úgy állt hozzád, akkor hogy? Ugyan oda jársz mint Hazel?
- Igen.
- Mondjuk az ottani fiúk nehezebbek. Várd ki a végét és ne aggódj. Lehet nem is ő a tökéletes neked.
Igaza volt. Várnom kell. Megint. A semmire. Ha Deborah vele van, akkor irányítja. Született Seggfej. Szivesen megütném, de nem akarok nagy bajba kerülni. Se azt, hogy Castiel megharagudjon. Ha nincs kiért akkor minek? Castiel és Viktor mindent elbaszott. A sok titok szétszed.
Csak néztem ki a fejemből. Nem tudtam megszólalni. Semmit. Csak hallgattam a sok pletykát a napi vendégektől. Kétszínű mosolyok mindenhol. Átlátok rajtuk, de akkor az ismerőseimen mért nem?
Már a hajam szárította, mikor visszatértem az életbe. Hamar kész lett.
- Kicsit visszavágjak a végéből? - kérdezte.
- Picit - pontosítottam, nehogy elvegye azt, amit évek óta növesztek.
Igazgatott rajta egy keveset, majd kijelentette, hogy kész van. Belenéztem a tükörbe. WoW. Kicserélt. Kicsit feltupírozta a hajam, szép piros szine lett amiből alul szárga lett. Apro ombre. Nem rossz. Oldalt lenyírta. Teljes pontossággal úgy ahogy szoktam. Az frufru részem picit behullámosodott a szárítás alatt. Mondjuk az én frufrum a mellemig ér.
- Csodás lett! - csillant fel a szemem a boldogságtól.
- Nagyon belemerültél a gondolataidba és nem figyeltél a kérdéseimre. A hallgatás beleegyezés.
- Köszönöm.
- Ugyan! Bármikor.
Míg a hajam tapiztam mint egy kislány, Hazel fizetett és beszélgetett egy keveset. Olyan puha volt minden egyes tincsem. Szinte lefolytam a székről.
- Mehetünk Hale? - guggolt le mellém Hazel.
- Igen - mosolyogtam rá.
Leesett az álla. Az elmúlt hónapban nem látott mosolyogni, szóval érthető. Visszamosolygott.
Még a fodrászat elött is a hajam tapiztam. Olyan jó volt. Megmutattam a lányoknak akik szintén oda-vissza voltak.
Puha és selymes. Kinek ne tetszene?
Rágyújtottam egy cigire és a többiekre néztem.
- Most merre akartok vinni?
Mind elgondolkoztak egy percre, majd Cat szólalt meg elöbb.
- Én már tudom. Van itt a közelbe egy igen jó sminkes és ha már azt mondtuk ne kenj az arcodra semmit akkor megcsináltassuk -nevetett fel.
Az értelem. Sose tusta megfogalmazni a mondanivalóját. Hirtelen belémkarolt és rángatni kezdett. Tíz perc séta mindenre jó. Megint elagyaltam az időt. Viktor, Viktor, Viktor, Viktor...ÁHH! Mássz már ki a fejemből! Ez a nap nem róla szól, hanem rólam és a barátaimról. Nem kéne foglalkoznom vele. Idegesítő. Hülye. Nagyképű. Gyökér.
Hirtelen csak azt vettem észre, hogy megérkeztünk. Annyi minden volt a táblán, hogy nem bírtam kiolvasni. Cat belökött az ajtón. Kishíján elestem, de valaki megfogott. Férfi parfüm. Ajjaj...
- Jól van kisasszony? - nézett rám a férfi. Kábé a harmincas éveit kezdhette el. Öltöny, hátra csapott hosszú barna haj, kék szemek.
Akaratlanul elpirultam.
  - Öhm... Nagyon sajnálom - álltam fel azonnal és meghajoltam elötte. Persze, a megszokás az az is marad.
- Csak nem Japánból jött? - mosolyodott el.
- De igen... - húztam ki magam
- Aranyos - nyújtotta a kezét - A nevem Andy Dawe.
- Kyone Hale.
Kezet fogtunk. Meleg a keze... Majd' elolvadtam.
- Épp egy riportot kell készítenem a Japán hagyományokról. Nem lenne kedve valamikor találkozni?
-Öhmm... Izé..
- Ne haragudjon, hogy ilyen hamar letámadtam. Csak tudja nehéz magához hasonló embereket találni.
- Benne vagyok - mosolyodtam el.
- Nagyon hálás vagyok! - rázta meg erősen a kezem - Tessék a számom. Ahogy lesz szabad idelye, kérem hívjon.
Átnyújtotta a papírdarabot, majd el is sietett. Ez egy kicsit fura volt. Szóval...
- Majdnem egy Randiii - ugrott a nyakamba Cat.
- Nem! Csak összeülünk valahol beszélgetni a Japán dolgokról.
- Meg van a neve, a száma, kezet is fogtatok és találkoztok is. Cukkiiiii!
- Neeeeem!
A sminkem mind ezek után tökéletes lett. Szép vonalak, egyszerű fekete szín. Már akkor elfáradtam, de Cat mondta folyamatosan a hülyeségeit.
Ahogy kimentünk, már újságolta is a rörténteket. Átvettem Narancs pórázát és leültem a legközelebbi padra. Újabb cigi. A kutyus az ölembe mászott. Kis édesem. Megsímogattam.
- Elfáradtál életem? - néztem a kutyus szemébe, aki képen lihegett.
Ahogy elnéztem tetszett neki az egésznapos séta. Sokáig nem tudtam ülni. Irány a következő megálló. Narancsot a kezembe fogtam és úgy mentünk végig az utcákon.
- Kaja idő! - kiáltotta el magát Rebecca miközbe megállt egy étteremnél. Már akkor megtetszett mikor megláttam a táblájukat. Meleg terasz és állatokat is be lehet vinni. Azt hittem az ilyenek megszüntek. Bementünk... Vagyis ki a teraszra. Körbeültünk egy asztalt és az étlapot böngésztük. Hamar döntöttem. Egy Ramen lesz. Nem vagyok vérbeli Japán, de az ottani kaja isteni. Egy fiatal lány vette fel a rendelésünket. Cselédruha, szemüveg, rövid barna haj és extra nagy mosoly. Mi van az emberekkel itt? Mindenki boldog? Hamar elsoroltuk a rendelésünket. Ahogy a lány lelépett, mindenki rám nézett.
- Na mesélj csak arról a fiúról! - kezdte Rebecca.
- De mit? Most ismertem meg. Cuki és ennyi.
- Cat azt mondta, hogy Randi lesz - mosolygott Hazel.
- Nem , nem lesz. Csak egy riportot akar a Japán dolgokkal kapcsolatban.
- Nem Hale. Ez egy randi - mondta határozottan Cat.
- Takarodjatok! - nevettem fel.
A rendelés megérkezett. Istenien nézett ki.
Japán kislány módjára felkiáltottam, hogy jó étvágyat és tömni kezdtem magam. Várható volt. Képtelen vagyok ellenállni néhány különlegességnek. Mind úgy lapátoltuk az ebédet mintha sose ettünk volna. Közbe kicsit elgondolkoztam.
Mért vagyok mindig a süllyesztőbe? Nem lehetek ilyen. Magamat teszem tönkre... De minek? Boldognak kell lennem és élnem.
Eme pár mondat megváltoztatta a napom. Mosolygás ment azonnal.
- Ki akar akkor plázázni? - kérdezte Rebecca.
- Én benne vagyok. Úgyis kell egy-két új cucc - mondtam tele hassal.
- Végre valami amit te is akarsz - mosolygott Hazel.

------------------

Társoldal:

               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/

Fb csoport:
                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

23. rész Összetörve

Nem tudtam, hogy abban a pillanatban mit érzek. Sírás és fájdalom és meglepettség. Valahogy minden elő akart törni. Nem mutattam semmi érzelmet mutatni akkor. Otthagyott.
Eltelt már lassan két hét. A karácsony elszállt. Nem voltam karácsonyozni. Az ajándékaim azóta is az ajtó mögött rohadnak. Én meg... Kisírt szemekkel fetrengek. Reménytelenül. Kezdtem feldolgozni az egészet. Anyám nem keresett. Semmi boldog karácsonyt. Semmi szeretlek. A hajam lenőtt, a szemeim vörösek, a szobám egy hatalmas rumli és már három napja nem hagytam el huzamosabb időre a szobát. A lányok már letettek arról, hogy keresnek. Eltűntem. A kutyus is szomorú volt. Aminek a Narancs nevet adtam. Kicsit sajnáltam, hogy ilyen nevet kapott, de minden ötletem eltűnt.
Hangok mászkáltak a fejembe. Nem hagytak nyugodni. Rengeteg rémálmom volt. Képzelődtem. Elbambultam. Magamba beszéltem. Ennyire egyedül nagyon rég voltam. A hó meg csak esett.
Aznap Rebecca rontott be hozzám. Boldogan elhúzta a függönyöket és dalolászva ült le mellém.
- Édesem. Mára lefoglaltunk a lányokkal. Rendbe kell téged szedni. Hogy fogsz kinézni szilveszterkor?
- Hagyj békén - húztam magamra a takarót.
- Neeeem! Te ma velünk jössz. Alakítunk rajtad. Boldoggá teszünk.
- Nem fog menni. Hagyj - ezzel véglegesen a fejemre húztam a takarót.
- Egy óra múlva már nem csak én jövök. Szedd össze magad!
Rebecca becsapta maga után az ajtót. A fejem zengett. Fájt. Au... Nem akartam, hogy kirángassanak, így hát felöltöztem. Mint egy gyászoló nő. Fekete nadrág és fekete nagy pulcsi. El akartam bújni. Nem akartam, hogy bárki lásson ennyire összetörve. Pláne a suli picsái. Szemet vetettek rám. Valahogy rájöttek, hogy szétestem és fészen lebombáztak. Örültem neki, mit ne mondjak.
Lassan vánszorogtam ki a konyhába. Mint egy zombi. Az óra tizenegyet mutatott. Leültem a helyemre és az asztalra döntöttem a fejem. Hazel és Cat szaladgált a konyhába. Fájt mindenem.
- Inni akarok...
Ennyit bírtam kinyögni. Egy pillanatnyi néma csend. Már megint. Idegesítőek voltak.
- Azért rángattunk ki. Ma helyre rakunk és Cat ajánlásával megyünk egy menő szórakozó helyre. Ami igaz, hogy nem Rock, de kell egy kis változatosság - mondta Hazel, majd elém rakott egy egész tál szendvicset. Elég jól néztek ki. Úgy akartam csinálni, mint a rajzfilmekbe. Hatalmas száj és beleöntöm. De ez nem mese. Megragadtam egyet és elkezdtem nyámmogni. Éhes voltam, de nem esett jól. Mikor már a másodikat kezdtem el enni, úgy éreztem elfutok hányni... Émelyegtem és az ájulás határán voltam.
- Minden rendben? - ült le mellém Rebecca.
- Nem vagyok valami jól. Nem akarok ma semmit..
- Még szép, hogy szarul vagy. Napok óta nem mozdulsz ki abból a nyamvadt szobából. Alig ettél, ittál és mozogtál. Most te akarod megölni a szervezeted, vagy ő téged?
- Nem tudom... - hajtottam le a fejem.
- Egyél még egy keveset. Ha végeztél, zuhanyozz le és szedd a cuccaid. De ne sminkelj!
- Jó. Meglesz.
Rebecca lelépett. Nagyon tele volt erővel. Nem tudom mi lett vele mióta elzárkóztam, de rettenetesen boldog.
Még letoltam egy szendvicset a torkomon és Rebecca tanácsára elmentem lezuhanyozni. Isteni érzés volt, az a meleg. Percekig meg se mozdultam annyira élveztem ahogy a meleg víz lefolyik rólam.
Visszatért az élet belém. Kicsit könnyebben mozogtam. Negyedóra áztatás után megmosakodtam. Belemásztam a törölközőmbe, és átrohantam a szobámba. Szembesültem a kupival. Tényleg egy atomkatasztrófa volt. Nem akartam vele fáradozni, de muszáj volt rendet raknom. Felsóhajtottam, majd előszedtem a ruháim. Nagyon nem tudtam mit kellene felvennem, vagy hogy azok hárman mit akarnak. Magamra kaptam mindent amit találtam és elkezdtem összepakolni. Végösszegbe hamar megcsináltam mindent. Rend. Végre!
Kimentem a többiekhez.
- Most hogy elkészültél, mehetünk? - nézett rám Hazel.
- Igen..
- Hozd Narancsot is. Nem hagyjuk egyedül, mert szétszedi a lakást.
Azonnal előkerestem a táskámból a pórázt és magamhoz hívtam Narancsot. Sokat mondóan csak füttyentettem egyet és a kutya már szaladt is. E kis idő alatt összenőttünk. Szétesett pillanataimban is próbált felvidítani. Kis aranyos. Boldogan lihegett miközbe ráraktam a pórázt. Biztos örült neki, hogy végre én is kiviszem.
Elindultunk. Narancs előttem baktatott, Rebecca belém karolt, Hazel mellettem beszélgetett Cattel. Nagyon jól esett a baráti támogatás. Nem tudom mit akarnak pontosan, de remélem jó lesz.
A kapuba még Viktorba is belebotlottunk. Erősebben megszorítottam Rebecca kezét és lehunytam a szemem egy pillanatra. Nem lehet álom, ezt már eldöntöttem.  Kinyitottam a szemem és mind a négyen megálltunk. Viktor közeledni kezdett felém. A szívem kiugrott.
- Mit akarsz? - kérdezte tőle Hazel.
- Aranyos kutyád van, Hale. Hogy hívják? - térdelt le a kutyus elé és megsimogatta.
- Narancs - nyögtem ki nehezen.
- Szép neve van. Mintha a te kedvenc gyümölcsöd lenne.
- Honnan tudod?
- Sokkal jobban ismerlek mint azt te hinnéd - mosolygott gúnyosan, majd kikerült minket és lelépett.
- Csak szerintem morbid ez a gyerek? - kérdezte Cat.
Nem tudtam kimondani azt amit akartam. Elfelejtettem szinte beszélni. Pedig... Annyi mindent akartam. Viktor után szaladni és faggatni. Rólam... Honnan ismer. Mit tud rólam. Mit akar. Sorolhatnám a végtelenségig, de nincsenek már rá szavak. Összezavart. Már elfelejtettem ki is vagyok. Elvesztem. Az az egy mondat kavargott a fejembe.

" Jobban ismerlek mint azt te hinnéd."

Nem, nem ismerhetsz. Nem lehet. Én nem ismerlek. Sose láttalak ezelőtt. Nem létezhetsz. Csak képzelődök. Hova lettek az emlékeim? Mi van velem? Mért most mászol bele az életembe? Mit akarsz? Miért...?
A könnyeim potyogni kezdtek. Gyenge vagyok és sebezhető. Túlságosan. Össze kell szednem magam. Legalább lássák azt hogy erős vagyok. Féljenek tőlem. Újra. Ne lássák, hogy fáj. Nem is érdemes ezzel foglalkoznom. Nem lehetek a régi. Hova lett a merész, kitartó és bátor Hale? Hova tette már megint? Melyik zsebembe bújhat? Szerencsétlen vagyok. Elveszett. Egyedül.

Magányos..."

------------------

Társoldal:

               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/

Fb csoport:
                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

22. rész A szülinapom

 A hatalmas dobozt lassan kinyitottam. Az állam leesett. Egy kölyök Németjuhász. Ahogy rám nézett, felugatott és csóválni kezdte a farkát.
 - Engedélyezett az állattartás? - néztem a lányokra.
 - Ha gyakran ki viszed és normálisan takarítasz utána akkor semmi baj nem lesz. Nem te vagy az első és az utolsó aki kutyát tart bent. - mondta Cat.
 - Hoztunk neki cuccokat is - mosolygott Rebecca - Minden a helyén van.
 A kis kutyus ott ült kezembe és engem nézett. Nagyon picike volt. Örültem neki.
 Suliba sajnos nem vihettem, szóval a lakást szétszedheti... Épphogy beléptem a terembe Amylee a nyakamba ugrott és úgy kívánt boldog szülinapot. A helyemre kísért és megvizsgálta az arcom.
 - Veled meg mi történt?
 - Ez tényleg egy nagyon hosszú sztori és nincs kedvem róla beszélni.
 Ezzel a tanár is befáradt. Lassacskán leült a helyére miközbe a fejét fogta. A zenetöri tanárunk az igazgatóhelyettes. Nagyon rosszul kezdte a napját. Reggel nyolc óra és már ideges. Nem szólt semmit, csak előszedte a cuccait és végignézett az osztályon. Kiosztotta a régi dolgozataink, majd felszólalt.
 - Most jól figyeljetek rám. Mivel az osztály hatalmas része itt él, tudatom veletek a szabályokat. Történt tegnap egy eset. Késő este több lányt megvertek az iskola területén. Nem tudjuk ki volt a tettes mert maszkot viselt. Leírások vannak róla és van egy tippünk is rá, de nem tudjuk bizonyítani. A biztonság érdekében, este nyolc után senki nem hagyhatja el a szállást. Persze ez a szabály vissza lesz állítva, ahogy kiderül ki volt. Engedéllyel mászkálhattok nyolc után, de nem egyedül. Az igazgatóság figyelemre kér mindenkit és amint megtudtok valamit, jelentsétek.
 Hirtelen Viktor képe jelent meg előttem. Lehet, hogy ő volt? Velem is ő bánt el. Nem értettem miért tenne valaki ilyet ok nélkül. A szívem hevesen vert. Elkapott a félelem érzet. A fejem a padra tettem, és próbáltam mélyeket lélegezni. Egy kisebb pánikroham jött rám. De nem volt vészes. A gondolataim a tegnap körül forogtak. Mikor Viktor nekem esett vagy mikor Castielen sírtam. Hülyén jött ki az az este.
 Szünetbe a büféhez sétáltam. Szerencsére alig voltak ott. Mikor rám került a sor, kértem egy tábla csokit, egy narancsos üdítőt  és két szendvicset.  Ahogy kifizettem, mind bedobtam a táskámba és kihasználva az emberhiányt,a kávéautomatát is kiszúrtam magamnak. Amber és a "kutyái" álldogáltak ott, miközbe az embereken nevettek. Míg vártam a kávém, észrevettem Kentint. Rebeccával és Violával beszélgetett. Rebeccával nagyon rég beszélgettem Kentinről. Kiváncs lettem, hogy a kis leszbikus barátnőmmel mi lett. Amber és a csicskásai pont Kentinről beszéltek. Milyen helyes csávó. Na meg a többi amit kicenzúrázva is +18as lenne. Rosszul lettem tőlük... Odamentem Rebeccahoz. Megálltam mögötte, majd odahajoltam a füléhez és beleüvöltöttem. Szegény falfehéren fordult oda hozzám.
 - Hale... Ne csinálj ilyet még egyszer - motyogta ijedten.
 - Sziasztok - álltam be köreibe.
 - Nem te voltál az, aki rekordot döntött múlthónapba a lányoknál? - kérdezte Kentin
 - De.
 - Szépen orra estél utána - mosolygott
 - Hát... - vörösödtem el.
 - Ez már velem is előfordult.
 Rebecca kicsit szúrós szemmel nézett rám. Szóval még mindig félti a leszbi imidzsét.
 Mondjuk, tudtommal ő az egyetlen leszbikus a suliba... De már nem számolok semmit. Ezek után volt egy lyukas órám. Bent ültem az aulába és a csokim eszegettem miközbe álláshirdetéseket kerestem egyetemistáknak. Volt jó pár meló ami kifejezetten csábító is volt. Bekarikáztam az elfogadható dolgokat és nyugisan csak néztem ki a fejemből. Ahhoz képest, hogy milyen pocsék volt a tegnap, a mai elég tűrhető. De így is halál unalmas volt.
 Suli után elindultam az úgymond haza. Útközbe telefonálgattam és a munka után érdeklődtem. Rengeteg helyen csak lecsapták a telefont miután megmondtam hova járok. Már épp a hatodik telefonszámot hívtam mikor felértem a szobámba. A kutyus a székemen aludt és nem dobált szét semmit. Csoda. Valaki felvette a telefont. Vele sikeresen beszéltem. Ahogy megtudta hova járok, felnevetett és elmondta, hogy már van ott egy ugyan olyan diák. Megbeszéltünk másnapra egy időpontot a nővel és elköszöntünk. Milyen kis boldog volt a hangja. A kutyus az ölembe ugrott és rám nézett.
 - Neked kellene egy név - mondtam halkan miközbe simogattam - meg póráz.
Áttúrtam minden ajándék dobozt, de pont az nem volt. Felsóhajtottam, majd újra felöltöztem, fogtam a kicsi takaróját, beletekertem - aminek látszólag nem nagyon örült - és kimentem. Vennem kellett neki valamit, mert így nem cipelhetem tavaszig.
Ezzel a gondolat menettel siettem végig a suli területén. Amint a kapuba értem, belefutottam Castielbe és Lysanderbe.
Centikre álltam meg a két fiútól annyira siettem. Hátraléptem, majd köszöntem.
- Hova sietsz ennyire? - kérdezte Lysander.
- Pórázt veszek neki...
- De aranyos - mondta Castiel miközbe megsimogatta.
- Ma kaptam Hazeléktől.
- Hogy hívják?
- Nem tudom... Nem adtam neki semmi nevet még...
- És merre mész? - nézett rám Lysander.
- Nem tudom. Sétálok egyet és csak lesz valami.
- Elkísérjelek? Ismerem a környéket és tudok egy-két helyet.
- Rendben...
- Akkor majd később találkozunk - intett Lys, miközbe elindult.
Castiellel útnak indultunk. Furán éreztem magam mellette. Akárhányszor rápillantottam elpirultam. Már megint mi lelt engem... Mióta tegnap segített rajtam, kicsit máshogy állok hozzá. Látom benne az embert. Látszik, hogy tud kedves is lenni. Néha. Most is ott totyogtam mellette mint egy két éves és nem mertem megszólalni. A kutyust szorongattam a kis világoszöld plédbe. Néha-néha lenéztem rá, de akkor meg az arcom nyalogatta körbe. Kicsit lemaradtam Castieltől. Pár percen belül el is tűnt a szemem elöl. Egy kereszteződés volt előttem, de a fiú sehol. Néhány autós haladt el mellettem, senki más nem volt kint. Merre menjek? Lefordultam balra, hátha arra ment. Egy nagyon lepukkadt utcába kötöttem ki. Nagyon fura hely volt. Némelyik ablakba fekete bőrű emberek álltak és cigiztek. Gyorsabb tempóba kapcsoltam, és próbáltam minél hamarabb elhagyni az utcát. Nagyon nem figyeltem magam elé és sikeresen belefutottam valakibe. A felmordulása nagyon Castielére hasonlított. Felnéztem és vettem egy mély levegőt. Szerencsére ő volt az.
- Hova tűntél? - nézett rám.
- Izé... Kicsit lemaradtam...
- Minden rendben?
- Persze - mosolyodtam el nehezen.
- Nem úgy nézel ki...
- Csak azt hittem hogy itt hagytál - hajtottam le a fejem.
- Sose hagynálak egyedül te hülye. Gyere - nyújtotta a kezét én pedig belekaroltam és együtt sétáltunk tovább.
Fura volt. Castiel nem szokott ilyen kedves lenni.  Sokat nem gondolkoztam rajta. Megérkeztünk egy kiskereskedéshez. A kirakat tele volt kisállathordozóval és egyéb holmikkal. Bementünk. Hatalmas bolt bolt tengeteg holmival. Voltak bent páran. Az eladós hatalmas mosollyal fogadott minket. Castiel előre ment és köszönt. Ahogy elnéztem, ismerte a csávót. Egy keveset beszélgetett vele, majd felém fordult és mutatta, hogy kövessem. Hátra sétáltunk a kutyacuccokhoz.
- Íme a póráz választék. - mutatott az egyik polcra ami tele volt velük.
Különböző színű és mintájú volt egy helyen. Hirtelen azt se tudtam melyiket nézzem. A kutyusra néztem aki lihegve nézett a szemembe.
- Melyik legyen? - mosolyogtam rá.
- Megfogom, te addig válogass - mondta Castiel miközbe elvette az állatot.

 Körbenéztem. Észrevettem egy rózsaszín pórázt, gyorsan kiszedtem a többi közül, beállítottam a legnagyobb méretre és amíg Castiel nem figyelt a nyakára tettem. Lassan felém fordult.

 - Te meg mit csinálsz?

 - Mától a kutyám vagy. Te leszel az aki szeretget és megvéd, viszont takarítani nem fogok utánad.
 - Komolyan gondolod ezt? - mosolygott miközbe a kutyust letette.
 - Megeshet.

 Kuncogni kezdtem, majd Castiel magához rántott. Erősen magához szorított. Teljesen elpirultam... Hirtelen egy szót se tudtam kinyögni. Elengedett, majd kicsit elkeseredve rám nézett.
 - Majd valamit mondanom kell.
 Ezzel elfordult és tovább ment nézelődni. Kicsit meglepődtem. Mi lehet az amit mondani akar? Ennyire rossz lenne? Abban a pillanatban választottam egyet és mentem fizetni. Kint Castiel már várt. Ráraktam a kicsikére a nyakörvet, majd letettem és elindultunk. Nagyom más volt a fiú. Nem szólt hozzám és sietett. Alig bírtam tartani a tempóját. A kutyusról nem is beszélve. Szinte percek alatt elértük az iskola területét. Ott lassított, majd a szökőkútnál megállt. Nem fordult felém csak ökölbe szorította a kezét és felsóhajtott.
 - Elmondod végre? - lihegtem.
 - Újra együtt vagyok Deborahval..

------------------

Társoldal:

               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/

Fb csoport:
                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/