Úgy két héttel később később beszívva zenélgettem Amyleevel és Rosaval a próbaterembe késő este. Másnap csak déltől voltak óráink így nagyon ráértünk. Folyamatosan röhögtem mindenkin. Rosa nem szokott durván élni, ennek fejébe sokallt ezeken a viselkedésfajtákon. Rég buliztam ekkorát. Teli torokból énekeltünk. Éjfél körül egyedül maradtam, mert a lányok elfáradtak. Mindent elpakoltam és a szemetet összeszedtem. Az ajtót bezártam és csendben indultam el a kollégium felé. Rohadt sötét volt. Alig láttam el az orromig. A lápák nem égtek sehol az udvaron. Áramszünet? Nem. Akkor már a teremben is sötét lett volna. Nem tudtam tisztán gondolkozni, annyira be voltam állva. Felsétáltam a szintemre és bedőltem az ágyamba.
Másnap Hazel keltett fel. Hallotta mit csináltam tegnap este. Rosa mindent elmesélt neki és ahogy elnéztem nem örült neki.
- Ezt mind Castiel miatt tetted? Csak mert összevesztetek és adott egy pofont?
- Lehet. Nem tudom. Nem érdekel - motyogtam miközben öltöztem.
- Ne légy ilyen. Nem szabad ezt tenned magaddal. Azt hittem, hogy most már elkezdesz javulni egy kicsit, de megint visszaesel. Iszol és drogozol. Mit nem tudok még?
- Érdekel, hogyan tud egy szexi nő ingyen drogot szerezni a testével? - mosolyogtam rá, hátha boldog lesz.
- Nem vagy normális!
- A magam módján az vagyok. Mindegy. Ma lesz két órám, aztán megyek dolgozni, szóval ne ásd fel a sulit.
Ezzel otthagytam. Negyedórával később már a buszon ültem és a belvárosba tartottam. Szörnyen lenőtt a hajam és kifakult a színe. Ahhoz a fodrászhoz mentem akihez egyszer a lányok elráncigáltak. Tudtam, hogy jó munkát végez és most nagyon ráértem költeni a pénzt. Mióta dolgozok, van egy csomó felesleges pénzem és félre is tudok rakni. Ahogy leszálltam a buszról, beugrottam egy boltba venni valami reggelit, mert majd' kilyukadt a gyomrom. Míg a fodrászathoz sétáltam, megettem a szendvicsemet és az üzeneteimet átfutottam. Ahogy beléptem a fodrászatba a szemem megakadt az egyik férfin. Őt ismerem. Pár hónapja ő adtam meg a számát mert riportot akart. Azt a kurva... Teljesen elfelejtettem az egészet. Hamar észrevett. Rám mosolygott, majd ahogy végeztek a hajával és fizetett, odajött hozzám.
- Öhm... Heló - küszködtem ki a szavakat.
- Szervusz. Minden rendben? - kérdezte mosolyogva - Nem hívtál.
- Történt egy két dolog és azok után teljesen elfelejtettem magát. Remélem nem haragszik annyira.
- Semmi gond. A cikket sikerült megírnom, csak bánom, hogy nem maga lett az újság egyik témája. Biztos sokat tudott volna mondani az országról.
- Hát igen...
- Netán meghívhatlak valamikor egy kávéra?
- Persze! - csillant fel a szemem - De most én adom meg a számom, mert maga biztos, hogy felhív.
- Rendben - nevetett fel.
Azonnal leírtam neki a számom, majd elköszöntünk egymástól. Ahogy beültem a fodrászékbe, jött a drága fodrászom és faggatott is a fiúval kapcsolatban. Nem mondtam neki sokmindent róla, így szegényem végig szenvedte a festést. Egy órával később elszabadultam onnan. Gondoltam benézek a tetoválólányhoz és nézegetek magamnak valamit. Mikor odaértem, teljesen egyedül volt.
- Na mivaaan? - pattantam le mellé.
- Túlságosan ráérek és már unatkozom.
- Akkor adok munkát! Azt akarom! - jelentettem ki miközbe az egyik képre mutogattam a falon. Egy kottarészlet volt. Rózsaszín virágokkal és sok díszes vonallal. Nagyon megtetszett!
- Most? - nézett rám nagy szemekkel.
- Azt mondtad ráérsz - pislogtam értelmesen.
- Rendben. Ezt általában oldalra kérik, de az enyhén fáj és tudom, hogy nincs tetoválásod, ezért mondom el.
Másnap Hazel keltett fel. Hallotta mit csináltam tegnap este. Rosa mindent elmesélt neki és ahogy elnéztem nem örült neki.
- Ezt mind Castiel miatt tetted? Csak mert összevesztetek és adott egy pofont?
- Lehet. Nem tudom. Nem érdekel - motyogtam miközben öltöztem.
- Ne légy ilyen. Nem szabad ezt tenned magaddal. Azt hittem, hogy most már elkezdesz javulni egy kicsit, de megint visszaesel. Iszol és drogozol. Mit nem tudok még?
- Érdekel, hogyan tud egy szexi nő ingyen drogot szerezni a testével? - mosolyogtam rá, hátha boldog lesz.
- Nem vagy normális!
- A magam módján az vagyok. Mindegy. Ma lesz két órám, aztán megyek dolgozni, szóval ne ásd fel a sulit.
Ezzel otthagytam. Negyedórával később már a buszon ültem és a belvárosba tartottam. Szörnyen lenőtt a hajam és kifakult a színe. Ahhoz a fodrászhoz mentem akihez egyszer a lányok elráncigáltak. Tudtam, hogy jó munkát végez és most nagyon ráértem költeni a pénzt. Mióta dolgozok, van egy csomó felesleges pénzem és félre is tudok rakni. Ahogy leszálltam a buszról, beugrottam egy boltba venni valami reggelit, mert majd' kilyukadt a gyomrom. Míg a fodrászathoz sétáltam, megettem a szendvicsemet és az üzeneteimet átfutottam. Ahogy beléptem a fodrászatba a szemem megakadt az egyik férfin. Őt ismerem. Pár hónapja ő adtam meg a számát mert riportot akart. Azt a kurva... Teljesen elfelejtettem az egészet. Hamar észrevett. Rám mosolygott, majd ahogy végeztek a hajával és fizetett, odajött hozzám.
- Öhm... Heló - küszködtem ki a szavakat.
- Szervusz. Minden rendben? - kérdezte mosolyogva - Nem hívtál.
- Történt egy két dolog és azok után teljesen elfelejtettem magát. Remélem nem haragszik annyira.
- Semmi gond. A cikket sikerült megírnom, csak bánom, hogy nem maga lett az újság egyik témája. Biztos sokat tudott volna mondani az országról.
- Hát igen...
- Netán meghívhatlak valamikor egy kávéra?
- Persze! - csillant fel a szemem - De most én adom meg a számom, mert maga biztos, hogy felhív.
- Rendben - nevetett fel.
Azonnal leírtam neki a számom, majd elköszöntünk egymástól. Ahogy beültem a fodrászékbe, jött a drága fodrászom és faggatott is a fiúval kapcsolatban. Nem mondtam neki sokmindent róla, így szegényem végig szenvedte a festést. Egy órával később elszabadultam onnan. Gondoltam benézek a tetoválólányhoz és nézegetek magamnak valamit. Mikor odaértem, teljesen egyedül volt.
- Na mivaaan? - pattantam le mellé.
- Túlságosan ráérek és már unatkozom.
- Akkor adok munkát! Azt akarom! - jelentettem ki miközbe az egyik képre mutogattam a falon. Egy kottarészlet volt. Rózsaszín virágokkal és sok díszes vonallal. Nagyon megtetszett!
- Most? - nézett rám nagy szemekkel.
- Azt mondtad ráérsz - pislogtam értelmesen.
- Rendben. Ezt általában oldalra kérik, de az enyhén fáj és tudom, hogy nincs tetoválásod, ezért mondom el.
- Jó lesz oda - nevettem fel.
Nem tudta felfogni, hogy mi jár a fejembe. Hamar elhatároztam magam. Fél órával később már ott feküdtem előtte és elkezdte. Annyira nem fájt mint sejtettem. Pár órát ott feküdtem és csak pofáztam a nagy semmiről, mert annyira nem tudtam magammal mit kezdeni. Ahogy sikerült megcsinálnia, felsóhajtott.
- Kész...
Felkeltem, nyújtózkodni kezdtem, majd a tükörhöz sétáltam és megvizsgáltam. Nagyon tetszett, de a bőröm égett. Boldogságomba azt se tudtam, hogy hogyan öleljem meg a lányt. Egy picit sokba fájt, de nem bántam.
Az egész napom csak úgy elillant. Az órákon a telefonom nyomkodtam és ezt az apró szokást a munka közbe is folytattam.
Este pedig, ahogy beestem az ágyba, úgy is keltem fel. Rettentő fáradt lehettem. Első utam a fürdőbe vezetett. Azonnal zuhanyoznom kellett. Olyan jól esett, de tényleg. Melegítőnadrágba és trikóba sétáltam ki a konyhába reggelizni. Hazel és Rebecca már javába ettek.
- Jó reggelt - köszöntem boldogan.
Hazel csak morgott egyet, majd fogta a cuccait és bevonult a szobájába.
- Ennek mi baja? - kérdeztem mit sem sejtve.
- Öhm... - kezdte el motyogni, majd ő is felkelt és befutott a szobájába.
Cat halál nyugodtan állt meg mellettem totál kómás fejjel.
- Na mi van? - kérdeztem - Félnek tőlem?
- Csak Rebecca... Hazel ki van rád akadva nagyon és ennek így nem lesz jó vége. Ha kitudódik, mehetsz az elvonóra és így tovább, majd végül lecsuknak.
- Ugyan - nevettem fel - Addig nem jutok el.
- Csak jobb ha vigyázol. Figyelmeztettelek.
- Ma éjjel nem leszek itthon...
Otthagytam. A tanár hiányának köszönhetően elmaradtak az óráim. Semmi dolgom nem volt. Látogassuk meg Viktort! Csak úgy jött az ötlet. Nagyon rég voltam nála és kicsit aggódtam, hogy agresszív lesz. Azonnal buszra ültem. Ennyire még senkit sem akartam látni... A lábaim sebesen szedtem a börtön felé. Negyed órámba telt még átkutattak és kérdezgettek. Azt hittem, hogy lelövöm mind, ha nem jutok be minél hamarabb. Ahogy végeztek egy rendőr kísért be a beszélgetős helységbe, majd ott is hagyott. Viktor már várt rám. Fáradtnak tünt és volt egy monoklia a bal szeme alatt. Kicsit félve ültem a székbe és vettem el a kagylót.
- Szia - facsartam ki nehezen - emlékszel még rám?
- Hale, igaz? - jött a kérdés rögtön.
- Igen... Mi történt a szemeddel?
- A cellatársammal nem voltunk valami jóba.
- Áttették máshová?
- Nem... -sóhajtott fel - Ki akarok innen jutni! Nem bírom!
A hangja berekedt. A tekintetébe láttam azt az aprócska megbánást és szenvedést. A szívem összeszorult.
- Nem tehetünk semmit már -motyogtam.
- Megbántam mindent. Nem tennék már semmi rosszat, de senki sem hisz nekem.
- Ha türelmes és szófogadó leszel lehet, hogy enyhítenek a büntetéseden.
Ez volt az utolsó mondatom. Viktor az idegtől összeesett és megváltozott a viselkedése. Agresszív lett megint és elkezdte a ütni az ablakot. Ordítozni kezdett. A nevemet, anyámékét és káromkodott végig. Három rendőr fogta le és cipelte el.
Ahogy elhagytam az épületet elsírtam magam. Gyakran kérdezgetem magam, hogy miért szeretem, ha meg akart ölni? Egy vér vagyunk. Sose szabadulok azoktól az érzésektől amiket kihoz belőlem szerencsétlen. Nekem is fáj ha neki is és neki is ha nekem. Ezt tudom, de... ahj. Kegyetlen ez a sors.
A telefonom csörögni kezdett. 'Ismeretlen' Felvettem és beleköszöntem.
- Szia, Andy vagyok a riporter! Nem futunk össze egy kávéra mostanság? Van néhány órám és jó lenne most már beszélgetni.
- Persze. Fél óra múlva a fodrászatnál?
- Rendben.
Ennyivel le is zártam a beszélgetést. Furcsa volt nekem az a csávó és ismerős is. Eskü ezen kattogott az agyam míg a buszon ültem. Az utcán sokan voltak, így alig jutottam el a fodrászatig. A tekintete alapján már egy ideje ott állhatott. Vajon mennyit késtem?
Mosolyogva álltam meg előtte., mint aki most ébredt legszebb álmából.
- Szép napot - köszöntem.
- Szervusz - köszönt vissza és a mosolya lélegzetelállító volt - Kicsit szomorkás a tekinteted, minden rendben?
- Öhm... Persze.
- Tudok erre egy nagyon jó kávézót - mondta - Remélem meghívhatlak.
- Persze - mosolyogtam.
Nem gyalogoltunk valami sokat. Egy nagyon aranyos kis kávézóba vezetett be. Ahogy megtaláltam a tetszőleges helyet, lehuppantam és azonnal a választékot nézegettem. Ahogy kiválasztottam a több száz fajta közül rendelte is. Percekig ültünk csendbe. Nem tudom mi járhat a fejébe és nekem a reggel után semmi mondanivalóm nincs az embereknek. Ahogy megkaptuk a kávénkat nagy nehezen beszélgetést kezdeményezett.
- És milyen napod volt? - kezdte a faggatást.
- Olyan semmilyen. Nem szeretek a napomból beszélni - vigyorogtam rá.
- Ohh, ez kár. Pedig biztos izgalmas napjai lehetnek egy ilyen különleges hölgynek.
- Én? Különleges? - pirultam el azonnal.
- Igen. Mint riporter, sokat ki tudok deríteni emberekről. Sajnálattal olvastam a régi híreket a rablásoddal kapcsolatban. Azóta, hogy érzed magad? A testvéreddel tartod még a kapcsolatot?
- Szoktam látogatni és én tudom, hogy mindenkinek jár egy esély. Attól, hogy bántott, én még szeretem és nem hagyom, hogy ott rohadjon meg.
- Fura, hogy egy olyan törékeny lány, mint te akit nem mellékesen a saját testvére drogozott be, erőszakolta meg és akarta eladni ilyeneket mond - kavargatta nyugisan a kávéját, miközben az egyik kezével tartotta a fejét és kíváncsian nézett.
- Én.. - kezdtem bele, de nem jutottam tovább. Igaza volt. Fura és veszélyes. Viktor nagyon beteg és nem tudnak semmit sem kezdeni vele. Még ha jól is viselkedik, nem enyhítenek a büntetésén. Reménytelen. De nem szeretném, hogy így végezze - Bocsánat, hogy ilyeneket mondok.
- Nekem nyugodtan elmondhatod. Nem árullak be senkinek. Kifejezetten tetszik, hogy ekkora benned a testvéri szeretet, pedig ha jól tudom, nem is ismerted.
- Pontosan - hajtottam le a fejem.
- Tudom, hogy átérzed a fájdalmát. Látom, hogy te is... - hirtelen kihúzta magát és abbahagyta - Ohh. Sajnálom.
- Értem mit akart mondani. Nem vagyok különb nála.
- De. Te tudod, hogy van remény a gyógyulásra és tudsz parancsolni magadnak. Tiszteletre méltó.
- Köszönöm - pirultam el még jobban.
- Kezd hasonlítani az arcod a hajadra. Aranyos - mosolyodott el. - Hány éves vagy?
- Ezt nem tudta kideríteni? - vigyorogtam rá, amire ő felnevetett - Amúgy húsz.
- Én harminc.
- És egyedül van? Ilyenkor az emberek a családjukkal vannak elfoglalva.
- Engem ez egyenlőre nem érdekel. Nem szeretek megfelelni másoknak. Ebbe mindig elbuktam. Volt régen egy feleségem. Húsz évesen elvettem, majd ahogy telt az idő egyre jobban gondoltam, hogy nem lesz ez jó. Ő is köbö ezen a véleményen volt. Párszor megcsalt, majd valamelyiktől terhes is lett. Az volt a kifogása, hogy nem vagyok jó férj és nem felelek meg neki. Az a fajta nő volt aki elvárta, hogy a levegőt is más vegye helyette. Csak nyugodtan összeszedtem a cuccaim és elköltöztem, majd elváltunk öt év után. Azután meg jöttek a boldog húszas évek - nevetett fel, mint aki egy nagyon boldog sztorit mesélt volna el. A szemében elcsíptem azt a pillanatnyi fájdalmat amit érzett a nő miatt. Nem mondtam semmit, csak a szemeit fürkésztem és próbáltam rájönni mitől ilyen boldog. Ahogy rájöttem, hogy reménytelen, megittam a kávém és az órámra néztem. Kissé elbeszélgettem az időt. Már javába ment a hangpróba a suliba. Ahh. Minek menjek már be?
Nem tudta felfogni, hogy mi jár a fejembe. Hamar elhatároztam magam. Fél órával később már ott feküdtem előtte és elkezdte. Annyira nem fájt mint sejtettem. Pár órát ott feküdtem és csak pofáztam a nagy semmiről, mert annyira nem tudtam magammal mit kezdeni. Ahogy sikerült megcsinálnia, felsóhajtott.
- Kész...
Felkeltem, nyújtózkodni kezdtem, majd a tükörhöz sétáltam és megvizsgáltam. Nagyon tetszett, de a bőröm égett. Boldogságomba azt se tudtam, hogy hogyan öleljem meg a lányt. Egy picit sokba fájt, de nem bántam.
Az egész napom csak úgy elillant. Az órákon a telefonom nyomkodtam és ezt az apró szokást a munka közbe is folytattam.
Este pedig, ahogy beestem az ágyba, úgy is keltem fel. Rettentő fáradt lehettem. Első utam a fürdőbe vezetett. Azonnal zuhanyoznom kellett. Olyan jól esett, de tényleg. Melegítőnadrágba és trikóba sétáltam ki a konyhába reggelizni. Hazel és Rebecca már javába ettek.
- Jó reggelt - köszöntem boldogan.
Hazel csak morgott egyet, majd fogta a cuccait és bevonult a szobájába.
- Ennek mi baja? - kérdeztem mit sem sejtve.
- Öhm... - kezdte el motyogni, majd ő is felkelt és befutott a szobájába.
Cat halál nyugodtan állt meg mellettem totál kómás fejjel.
- Na mi van? - kérdeztem - Félnek tőlem?
- Csak Rebecca... Hazel ki van rád akadva nagyon és ennek így nem lesz jó vége. Ha kitudódik, mehetsz az elvonóra és így tovább, majd végül lecsuknak.
- Ugyan - nevettem fel - Addig nem jutok el.
- Csak jobb ha vigyázol. Figyelmeztettelek.
- Ma éjjel nem leszek itthon...
Otthagytam. A tanár hiányának köszönhetően elmaradtak az óráim. Semmi dolgom nem volt. Látogassuk meg Viktort! Csak úgy jött az ötlet. Nagyon rég voltam nála és kicsit aggódtam, hogy agresszív lesz. Azonnal buszra ültem. Ennyire még senkit sem akartam látni... A lábaim sebesen szedtem a börtön felé. Negyed órámba telt még átkutattak és kérdezgettek. Azt hittem, hogy lelövöm mind, ha nem jutok be minél hamarabb. Ahogy végeztek egy rendőr kísért be a beszélgetős helységbe, majd ott is hagyott. Viktor már várt rám. Fáradtnak tünt és volt egy monoklia a bal szeme alatt. Kicsit félve ültem a székbe és vettem el a kagylót.
- Szia - facsartam ki nehezen - emlékszel még rám?
- Hale, igaz? - jött a kérdés rögtön.
- Igen... Mi történt a szemeddel?
- A cellatársammal nem voltunk valami jóba.
- Áttették máshová?
- Nem... -sóhajtott fel - Ki akarok innen jutni! Nem bírom!
A hangja berekedt. A tekintetébe láttam azt az aprócska megbánást és szenvedést. A szívem összeszorult.
- Nem tehetünk semmit már -motyogtam.
- Megbántam mindent. Nem tennék már semmi rosszat, de senki sem hisz nekem.
- Ha türelmes és szófogadó leszel lehet, hogy enyhítenek a büntetéseden.
Ez volt az utolsó mondatom. Viktor az idegtől összeesett és megváltozott a viselkedése. Agresszív lett megint és elkezdte a ütni az ablakot. Ordítozni kezdett. A nevemet, anyámékét és káromkodott végig. Három rendőr fogta le és cipelte el.
Ahogy elhagytam az épületet elsírtam magam. Gyakran kérdezgetem magam, hogy miért szeretem, ha meg akart ölni? Egy vér vagyunk. Sose szabadulok azoktól az érzésektől amiket kihoz belőlem szerencsétlen. Nekem is fáj ha neki is és neki is ha nekem. Ezt tudom, de... ahj. Kegyetlen ez a sors.
A telefonom csörögni kezdett. 'Ismeretlen' Felvettem és beleköszöntem.
- Szia, Andy vagyok a riporter! Nem futunk össze egy kávéra mostanság? Van néhány órám és jó lenne most már beszélgetni.
- Persze. Fél óra múlva a fodrászatnál?
- Rendben.
Ennyivel le is zártam a beszélgetést. Furcsa volt nekem az a csávó és ismerős is. Eskü ezen kattogott az agyam míg a buszon ültem. Az utcán sokan voltak, így alig jutottam el a fodrászatig. A tekintete alapján már egy ideje ott állhatott. Vajon mennyit késtem?
Mosolyogva álltam meg előtte., mint aki most ébredt legszebb álmából.
- Szép napot - köszöntem.
- Szervusz - köszönt vissza és a mosolya lélegzetelállító volt - Kicsit szomorkás a tekinteted, minden rendben?
- Öhm... Persze.
- Tudok erre egy nagyon jó kávézót - mondta - Remélem meghívhatlak.
- Persze - mosolyogtam.
Nem gyalogoltunk valami sokat. Egy nagyon aranyos kis kávézóba vezetett be. Ahogy megtaláltam a tetszőleges helyet, lehuppantam és azonnal a választékot nézegettem. Ahogy kiválasztottam a több száz fajta közül rendelte is. Percekig ültünk csendbe. Nem tudom mi járhat a fejébe és nekem a reggel után semmi mondanivalóm nincs az embereknek. Ahogy megkaptuk a kávénkat nagy nehezen beszélgetést kezdeményezett.
- És milyen napod volt? - kezdte a faggatást.
- Olyan semmilyen. Nem szeretek a napomból beszélni - vigyorogtam rá.
- Ohh, ez kár. Pedig biztos izgalmas napjai lehetnek egy ilyen különleges hölgynek.
- Én? Különleges? - pirultam el azonnal.
- Igen. Mint riporter, sokat ki tudok deríteni emberekről. Sajnálattal olvastam a régi híreket a rablásoddal kapcsolatban. Azóta, hogy érzed magad? A testvéreddel tartod még a kapcsolatot?
- Szoktam látogatni és én tudom, hogy mindenkinek jár egy esély. Attól, hogy bántott, én még szeretem és nem hagyom, hogy ott rohadjon meg.
- Fura, hogy egy olyan törékeny lány, mint te akit nem mellékesen a saját testvére drogozott be, erőszakolta meg és akarta eladni ilyeneket mond - kavargatta nyugisan a kávéját, miközben az egyik kezével tartotta a fejét és kíváncsian nézett.
- Én.. - kezdtem bele, de nem jutottam tovább. Igaza volt. Fura és veszélyes. Viktor nagyon beteg és nem tudnak semmit sem kezdeni vele. Még ha jól is viselkedik, nem enyhítenek a büntetésén. Reménytelen. De nem szeretném, hogy így végezze - Bocsánat, hogy ilyeneket mondok.
- Nekem nyugodtan elmondhatod. Nem árullak be senkinek. Kifejezetten tetszik, hogy ekkora benned a testvéri szeretet, pedig ha jól tudom, nem is ismerted.
- Pontosan - hajtottam le a fejem.
- Tudom, hogy átérzed a fájdalmát. Látom, hogy te is... - hirtelen kihúzta magát és abbahagyta - Ohh. Sajnálom.
- Értem mit akart mondani. Nem vagyok különb nála.
- De. Te tudod, hogy van remény a gyógyulásra és tudsz parancsolni magadnak. Tiszteletre méltó.
- Köszönöm - pirultam el még jobban.
- Kezd hasonlítani az arcod a hajadra. Aranyos - mosolyodott el. - Hány éves vagy?
- Ezt nem tudta kideríteni? - vigyorogtam rá, amire ő felnevetett - Amúgy húsz.
- Én harminc.
- És egyedül van? Ilyenkor az emberek a családjukkal vannak elfoglalva.
- Engem ez egyenlőre nem érdekel. Nem szeretek megfelelni másoknak. Ebbe mindig elbuktam. Volt régen egy feleségem. Húsz évesen elvettem, majd ahogy telt az idő egyre jobban gondoltam, hogy nem lesz ez jó. Ő is köbö ezen a véleményen volt. Párszor megcsalt, majd valamelyiktől terhes is lett. Az volt a kifogása, hogy nem vagyok jó férj és nem felelek meg neki. Az a fajta nő volt aki elvárta, hogy a levegőt is más vegye helyette. Csak nyugodtan összeszedtem a cuccaim és elköltöztem, majd elváltunk öt év után. Azután meg jöttek a boldog húszas évek - nevetett fel, mint aki egy nagyon boldog sztorit mesélt volna el. A szemében elcsíptem azt a pillanatnyi fájdalmat amit érzett a nő miatt. Nem mondtam semmit, csak a szemeit fürkésztem és próbáltam rájönni mitől ilyen boldog. Ahogy rájöttem, hogy reménytelen, megittam a kávém és az órámra néztem. Kissé elbeszélgettem az időt. Már javába ment a hangpróba a suliba. Ahh. Minek menjek már be?
- Csak nem elkésel? - nézett rám mosolyogva - Elvigyelek?
- Csak egy hangpróba - mosolyogtam vissza.
- Nem illik kihagyni az órákat.
- Rendben. Meggyőzött. Elvihet.
Kifizette a kávét, majd elindult. Folyamatosan mögötte sétáltam elbújva. Andy kocsija egy fekete bmw volt. Nagy és kényelmes. Ahogy beszálltam, eldöntöttem, hogy én ott alszom. Útközbe nem beszéltünk. Halkan szólt a zene és csak arra figyeltem. Ki tett a suli előtt és megígérte, hogy még hív. Elpirulva mentem be az iskola épületébe, majd besétáltam a terembe.
- Rettentően örülök, hogy végre látlak - mormogta az énektanár.
- Én is - vigyorogtam rá, majd lehuppantam a helyemre.
- Mivel készültél nekem erre a csodás napra? Ugye tudod, hogy lassan sulihét lesz és koncertek lesznek.
- Ez engem mibe érint? - vontam fel a szemöldököm.
- Ezek szerint nem nézted a beosztást. A harmadik nap a te bandád fog fellépni.
- Mivan? Erről nekem mért nem szólt senki? - szólaltam fel hangosan - Honnét szerzek én egy bandát?
- Az már engem nem érint. A diákok téged szavaztak meg és ennek érdekében téged raktunk be.
El sem tudjátok hinni, hogy ezek után mennyire kiborultam. Nem tudtam erről az egészről semmit. Lehet azért mert rengeteget hiányoztam, lógtam meg ilyenek. Folyamatosan csapkodtam mindent ami az utamba állt. Sose voltam még ennyire feszült. Pedig ez csak egy koncert lenne amire kurva könnyű banda tagokat találni egy ilyen iskolában. Akkor miért is aggódom? Jah, hisz kis ideje köcsög vagyok mindenkivel és leszarom a sulit. Ilyenkor mi a teendő?
Elszívni egy extrás cigit.
------------------
https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/
------------------
Társoldal:
www.rosecsjblogg.blogspot.hu/
Fb csoport:https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/
