27.rész Erőszak

Egy hónappal később se kaptunk semmi hírt a fiúról. A kijárási tilalom megszűnt. Minden mehetett vissza a majdnem régi kerékvágásba. A délutáni foglalkozásaim eltörölték. Suli után nem hagyhattam el a koleszt csak ha volt róla papírom.
Március közepe fele szereztem egyet. El kellett mennem a kórházba. Szokásos vizsgálataimról kellettek papírok. Vettek vért is. Nem keveset... Alapvetően nem zavar, de akkor elkapott a szédülés. Kaptam sütit és ivólét! Az volt a kimenőm feltétele, hogy sötétedés előtt érjek vissza. Hát... Nem jött össze. Busz csak egy óra múlva jött volna. "Az idő alatt háromszor elsétálok koleszhoz" gondoltam és neki is vágtam az utamnak. Hűvös volt. Teljesen elbújtam a sálamba és sietve szedtem a lábaim. Biztonságba értem el az iskola területét. Felsóhajtottam. A területen alig voltak fények. Ennyire még sose volt ijesztő az a kis útszakasz. A pánikom nagyon megnőtt mióta Viktor eltűnt. Tudtam, hogy bárhol ott lehet és megtámadhat. Minden porcikám remegett, de nem a hidegtől. A szökőkúttól csak futni bírtam. Csak egy ágreccsenést hallottam, de a szívem a torkomba dobogott. Berontottam a kollégium ajtón és azonnal össze is estem. Csak feküdtem a padlón és lihegtem, míg el nem kezdtem érezni a végtagjaim. Melegséget éreztem mindenembe. Végre!

 - Jól van kisasszony? - állt mellém az egyik nevelő.

 - Igen - sóhajtottam fel, hisz tudtam, hogy biztonságba vagyok.

 Lassan felkeltem és elindultam felfelé a lépcsőn. "Semmi gond, csak a negyedikre kell sétálni." A tüdőm kiköptem.

 Csendes volt a szint. Fura. Itt zajonganak a legtöbbet. Míg az ajtóhoz sétáltam, előkerestem a kulcsom, majd lassan becsúsztattam a zárba. Még én is alig hallottam, hogy kattant egyet. Próbáltam minél csendesebben bemenni. Sötét volt az egész lakás. Pár másodpercig gondolkoztam, hogy vajon ma merre mentek.. Ledobáltam a cuccaim a bejárati ajtó mellet lévő szekrényre, majd bementem a szobámba és felkapcsoltam a villanyt. Azóta is azt kívánom bárcsak ne tettem volna.. A gyomrom összerándult és nem voltam képes megmozdulni. Ott állt előttem. Teljes egészében. Épp egy fegyvert szegezett rám és ördögien mosolygott. Most meghalok...

 Anya mindig azt tanította, hogy ne álljak szóba idegenekkel. Mellette azt éreztem, hogy inkább a családommal nem kellene. Mindig ellenem volt. Mindenben. Hazudott, eldobott, elfelejtett, majd egyszer csak újra megjelent és azt mondta szeret. Szinte csak őt és a szüleit ismerem a családból. Keservesek. Egy vérből valók vagyunk. Gyűlölöm mit a szenny, de mégis igaza lett. Szóba álltam egy idegennel, aki azt állítja, hogy a testvérem és meg akar ölni. Én meg már nem tehetek semmit.

 - Kussolj, vagy szétloccsantom a fejed - mondta vigyorogva.

 Halál vagy élet? Megöletnéd magad, hogy azzal véget vess a szenvedésednek? Nem mertem megszólalni. Ha akartam volna se.. Lassan közelebb jött hozzám és beletúrt a hajamba miközbe a pisztolyt a mellkasamnak nyomta. Észrevette, hogy félek.

 - Csak nem megijedtünk? Hol hagytad az erős jellemed? Most csak így szó nélkül hagyod az egész esetet? - mosolygott miközbe húzni kezdte a hajam.

 - Mért csinálod ezt?

 - Mert megérdemled.

 A pisztolyt lassan felemelte, majd a halántékomnak nyomta. Elkezdtem szédülni. Nagyon rosszul lettem és paráztam. Kisebb pánikroham tört ki rajtam, amit megpróbáltam minél jobban színlelni.

 - Magadra maradtál. Egyedül vagy. Senki se keres... Jaj, de mégis - nevetett fel. - A többiek azt hiszik, hogy útközbe rosszul lettél és sietnek, hogy segítsenek.

 Nyeltem egyet és becsuktam a szemem. Vártam, hogy mit fog tenni, de nem mozdult. Percekig csak álltunk, majd elvette a fegyvert a fejemtől és a nadrágjába csúsztatta. Hirtelen belökött a szobámba és bezárta az ajtót, majd a lámpát lekapcsolta. Romantikus pillanat lett volna a holdfény mellett ha épp nem egy gyilkossal lettem volna egy szobába. Lassan leültem az ágyamra és a fiúra néztem.

 - Most mit tervezel?

 - Most csak várunk. És ha nem engedelmeskedsz, garantálom, hogy nem jutsz ki innen élve. Csak annyit kell tenned hogy nem árulsz be. Jól vagy, egyedül vagy.

 - Rendben.

 - Addig is... Van még időnk.

 Közelebb lépett hozzám. Egyre közelebb és közelebb. Nem bírtam megmozdulni. Az eszem azt mondta, hogy nem éri meg. Úgyis én vesztek. Gyenge vagyok és fegyvertelen. Ő meg...egy mozdulattal képes lelőni. "Hagyd magad, előbb szabadulsz" Valószínűleg minden lánynak ezt tanácsoltam volna abban a pillanatban, de tudtam, hogy úgyse sül ki jó belőle. Rám mászott. Hozzám ért. Megcsókolt. Nem bírtam sokáig. Szinte ösztönből ellenkezni kezdtem és megütöttem. Idegbetegként nézett vissza rám, majd megragadta a nyakam és míg azt szorította, ütni kezdte a fejem. A szemem alatt felszakadt a bőr és ömlött belőle a vér. A kezeim az ágytámlához kötötte, majd a szám leragasztotta. Már-már kezdett az egész szituáció egy pornófilmre hasonlítani. A pólóm felhajtotta, a nadrágom és a fehérneműm pedig lehúzta. Sikerült pofán rúgnom. Nem tudom miért tettem. A pánik befolyásolt. Kiszolgáltatott állapotban voltam és ezt ki használta. Megvert és megerőszakolt. Semmi se fájt még ennyire. Csak sírtam és sírtam. Már levegőt is alig kaptam, de nem engedett. A combom véresre harapta, az alhasam szétszakadt, a mellem belilult és az orrom is vérzett. Szét voltam esve. Csak feküdtem a vége fele és nem mutattam semmi életjelet.

Fél órányi szenvedésnek a lányok hangja vetett véget. Idegesek voltak, majd bekopogtak hozzám.

 - Hale, itt vagy? - kérdezte Hazel.

 Viktor rám nézett. Csak bólintott egyet.

 - Igen - mondtam.

 - Minden rendben? 

 - Persze, csak fáradt vagyok.

 - Kész valamit enni, vagy inni?

 - Köszi, de nem kérek. Csak hagyjatok pihenni..

 - Oké...

 Kint csend lett. Valószínűleg mindenki elvonult aludni. Későre járt az idő. Viktor eloldozta a kezeim és rám adta a ruháim. Milyen kedves... A szédülésem nem múlt el. Fájt mindenem. A kabátom még a hátamra tette, majd a hajamnál fogva néma léptekkel kirángatott a lakásból. Mindenre odafigyelt. A kamerákat elkerülte ott, ahol csak lehetett. Mindent ismert. A nevelők is aludtak már ilyenkor. Ahogy kiértünk a kollégiumból, megragadta a kezem és húzni kezdett. Nem bírtam futni. Folyton elestem. Kezdtem nem érteni a helyzetet. Csak léteztem és követtem azt a balféket. Már ahogy sikerült..

------------------

Társoldal:

               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/

Fb csoport:
                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/