2015. december 25., péntek

21. rész Nyomás


 Kisebb koromba sokat gondolkodtam... Milyen lehet egy igazi férfi. Hogy néz ki? Kedves legalább? Nos, ezekre mai napig nem tudom a választ. Viktor nagyon rendes srác. De tényleg. Aranyos, kedves, előzékeny, és a többi. Miközben beszélgettünk, folyamatosan figyeltem a reakcióit. Mint aki nem szeret kommunikálni. De akkor minek hívott el? Minek? Megbántam az egészet...
 Visszafele már nem is szólt hozzám. Csak úgy ment mellettem mint egy idegen, de a nézése lyukat égetett belém. Kezdett zavarni, de nem akartam megszólni. A szél lengedezett. A hó csak esett. Közel jártunk az iskolához, de olyan volt mintha el se indultam volna. A sulitól nem messze rágyújtottam egy szál cigire. Már nagyon kellett... Épphogy szívtam belőle egy keveset Viktor kivette a számból, ledobta maga elé és eltaposta. Nem szóltam semmit, csak tovább indultam. Rossz döntés volt...
 A fiú a vállamnál fogva visszarántott és behúzott egyet. A lábamon maradtam, de az arcom lüktetett és az ujján levő gyűrű felszabta a szám. Megijedtem. Újra ütni akart, de valaki elém állt és eltérítette az ütést. A vörös hajáról felismertem Castielt. Elkapott a sírás. Végignéztem, ahogy Viktort gyomorszájon vágja, majd arcon üti és a földre löki. Féltem. Nem akartam, hogy megint megüssön. Tudtam, hogy Castiel velem van és kiütötte, de...
 Castiel megragadta a kezem és húzni kezdett befele. Nem bírtam sokáig. Nehéz száz méter után feladták a lábaim a szolgálatot. Térdre estem és csak sírtam. Hallottam ahogy Viktor utánam kiabál. Castiel felvett a karjaiba és úgy vitt fel a szintünkre. Megállt az ajtónk előtt és csengetett. Hazel nyitott ajtót. A hangjából azt vettem le, hogy nagyon ledöbbent.
 - Mi történt?
 - Viktor - mondta idegesen a vörös.
 Hazel beengedett minket. Castiel bevitt a szobámba. Letett, levette a kabátom, a bakancsom és rám terített egy plédet. Leült elém és megfogta a kezem.
 - Semmi baj, itt vagyok - mondta lágy hangon.
 A könnyeim potyogtak és mindenem rettegett. Összetörtem. A fiú karjaiba borultam és a ruháját szorítottam.
 - Védj meg Castiel, kérlek! Megakarnak ölni. Segíts! - ütögettem a mellkasát miközbe kiabáltam.
 Hazel pillanatok alatt visszatért egy pohár vízzel és az elsősegély dobozzal. (Addigra már a többiek is előmásztak nézelődni.) Homályosan láttam ahogy előkészül. Idegesen kapkodott. Megint az én hibám. Miattam aggódik mindenki. Csak mert megismerkedtem valakivel. És most is földre kerültem. Nem akartam senkiben sem megbízni attól a perctől. Féltem a világtól és a léttől. De leginkább magamtól.
 - Hale, figyelj ide kérlek - mondta Hazel.
 Nem tudtam megmozdulni. A testem megfagyott. Csak néztem előre levegőért könyörögve és várva a halált. Depresszió. Mindennapos társam lett akit nem tudok lerázni. Elrontottam valamit megint. De mit és mikor?
 Castiel emelt le magáról. Nagyon magamon kívül jártam. Hazel valamivel letisztította a szám, majd nyugodtan jelentette ki, hogy csak egy kis felületi seb. Az arcom körbe tapogatta, majd felém tartott egy pohár vizet és két tablettát.
 - Vedd be. Ettől jobban leszel - biztatott, de a kezem még mindig nem mozdult. Muszáj volt mozognom, de nem ment... A fájdalom és a félelem szaladgált az ereimben. A múlt, ami folyamatosan elővillant. A sírást abbahagytam, de a könnyeim néha még lefolytak az arcomon. Reménytelen vagyok, igaz? Kövezzetek meg, nem vagyok képes semmire...
 Hazel beadta azt a két kis fehér bigyót. Reménykedtem, hogy a nyugtatóim visszaadja, de Castiel hamarabb kifaggatta.
 - Ezek mik? - kérdezte a vörös.
 - Altató. Minél hamarabb elalszik annál jobb lesz. Talán addig sikerül lenyugodnia. Mit művelt vele Viktor?
 - Egyszer vagy kétszer megütötte, aztán odaértem én is.
 - Biztos hálás lesz - nézett rám Hazel.
 - Ő nem olyan - nézett le rám, miközbe én is a szemeit fürkésztem. Ragyogtak...
 A következő pillanatban már reggel volt. Sikítva ébredtem fel egy rossz álomból a szokott alvó cuccomba. Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy Viktort csak álmodtam-e, de ahogy megpillantottam az alvó Castielt az ágyam mellett, minden beugrott. Az ütés, a sírás, az emlékek és az aggódó tekintetek. Kipihent voltam és kicsit ijedt. Lassan lemásztam az ágyamról és az ajtó felé vettem az irányt. Megragadtam a kilincset, de nem nyomtam le. Kis ideig álldogáltam teljesen egyedül, míg Castiel meg nem szólított.
 - Minden rendben?
 Lassan hátranéztem. Az ágyamon ült miközbe engem nézett. A tekintete átszúrt. A szívemhez kaptam a kezem. Ezerrel vert. Ő is szökni akar. Csak tudnám mi elöl. Lehajtottam a fejem, majd kinyitottam az ajtót és egy szó nélkül kimentem. Lehet, hogy a lelkébe gázoltam, de megérdemelte. Bezárkóztam a fürdőbe. A tükör előtt álltam és a másommal szemeztem. Lesírt smink, sápadt arc, üveges szemek. Megijedtem. Nem akartam elhinni, hogy ez lettem. Rosszabb mint egy lecsúszott drogos... És én itt vesződök. Hangokat hallva, félve mindentől, miközbe az erőset játszom védekezésül. Szörnyű vagyok... Valaki mentsen meg...
 Mire kimentem friss fejjel, a fiú felszívódott. A három lány a konyhába cseverészett, miközbe a ruháimért mászkáltam jobbra-balra. A mamuszomba csoszogtam végig a világos barna parkettázott folyosót vagy háromszor, mire rájöttem mit akarok. Enni. Leültem csendbe a többiekhez és csak néztem az asztalon lévő választékot. Sokra nem jutottam. Végül Rebecca rakott le elém egy kisebb szendvicset. Szerintem rájött, hogy életképtelen vagyok. Hazel és Cat viszont nagyon sugdolóztak. Szúrta a szemem, de lusta voltam beszélni. Hazel egy pillanatra lelépett és később egy ajándéktáskával tért vissza. Lerakta elém. Én csak értetlenül néztem, miközbe a szendvics lógott a számból. Hirtelen elkezdték énekelni a boldog szülinapot című számot. Az aranyos rajz és sport szakos barátnőmön nevetnem kellett. Hamisságuk az eget verte. Mind adtak egy ölelést és elmondták, hogy az ajándékot közösen választották. Egy halk köszönömöt kinyögtem és megnéztem mi lapul a táskában.

------------------
Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/
Fb csoport:
                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

2015. december 24., csütörtök

20. rész Viktor


 Már fagyos az idő. Eljött az utolsó hónap és a szülinapom is. December 13. Számomra egy átok nap, mert megszülettem. Nem tetszett az amim van, vagy az ami vagyok. Az ember mindig többet akar. De én túlságosan is. A szeretet ünnepe is lassan beköszönt. Mikor a család együtt van, ajándékoznak és együtt vacsoráznak. Ennek vége. Csak nyáron mehetünk haza. A karácsonyt a lakótársaimmal kell megosztanom. Anyám ajándékként pénzt küldött. Ez már tökéletes... Semmi levél, semmi hívás vagy üdvözlőlap. Csak egy SMS amit a bank küldött.
 Ez a csalódás a földbe döngölt. Mostanság nagyon ki voltam fordulva magamból. A sírás kerülgetett minden percben. Elkezdtem nyugtatókat szedni. Kicsit jobban éreztem magam, de annyira belassultam tőle, hogy a csiga megelőz. A lányok is kérdezgetik mi bajom. A szobám szinte el se hagyom, ha mégis, a folyosón zombiként vonulok végig.
 Hazel mindig bejött és tartotta bennem a lelket. De szülinapom előtt egy nappal kiborultam rá... Jelentést tett az igazgatónak aki megkérte, hogy vegye el az összes nyugtatóm. Épp zuhanyzásból tértem vissza, mikor megláttam, hogy minden gyógyszerem eltűnt. Kicsit bepánikoltam... De nem sírtam.
 Az aznapi órákra muszáj volt bemennem. Nem akartam megbukni. Sminkelni nagyon nem akartam. A hajam felkötöttem és magamra kaptam néhány ruhát. Kifele menet a fogasról levettem a kabátom és nekivágtam a napnak.
 Egész nap zenét hallgattam a három témazárón és négy pördogán. Feszült voltam. Az egyik lapot véletlen sikerült elszakítanom. Az egyik szünetbe Rosa felkeresett.
 - Mi van veled? Rebecca mondta, hogy mostanság nem vagy önmagad.
 Kimentünk a folyosóra. Ott megkerestem a szekrényem. Alsó helyet kaptam így sikeresen térdelhettem ha kellett valami. Rosa leült mellém.
 - Hazel elvette a nyugtatóimat- mondtam halkan, miközbe a könyveim kerestem.
 - Mi? - lepődött meg - Azt láttam, hogy mostanság elég sápadt vagy, de nem hittem volna, hogy gyógyszert szedsz.
 - Az idegeim szét vannak és csak sírni akarok. De nem lehet... A nyugtató legalább lecsillapított és nem vagdostam magam, mint rég. De Hazel elvette.
 Rosa megölelt.
 - Segítenék rajtad szívesen, de ha a szobafelelős vette el akkor semmit sem tehetek.
 Visszamentem a terembe. Az asztalomon ülve Castiel várt. A lányok körülötte legyeskedtek és tették a menőt. Nem esett le nekik, hogy engem vár és nem velük akar beszélni. Átsurrantam a tömegen és beültem a padomba. A fejem rátettem a padra és az ablakon néztem ki.
 - Hé, minden oké? - guggolt le elém Castiel.
 - Rám kell nézni...
 - Mi történt veled?
 - Semmi.
 - Ne szórakozz velem - megfogta a kezem - Kérlek..
 - Szerintem te vagy beteg. Ilyeneket sosem mondasz. Érzéseid még vannak. Ügyes vagy. Most pedig keresd meg az enyémeket is.
 - Chh... - lelépett.
 Legalább még sértődékeny. Egy ezred százalékot javult a hangulatom. Már nem voltam szerelmes senkibe. Castielt elvesztettem az érzéseimből. Csalódtam benne. Sokat... Cattel kibékültem. Szóba állok vele, de még mindig nem az igazi. Deborah még mindig megvet Amberrel együtt. A többiekkel kevesebbet beszélgetek, de próbálkozok a régi lenni.
 Suli után nem volt kedvem visszamenni a szobámba. A parkban sétálgattam. Leültem az egyik padra. Egy ideig csak ültem és néztem az eget. Szomorú voltam. Nagyon.  A zene is egy lassú számra váltott. Az égiek ellenem vannak... Egy két könnycsepp legurult az arcomon, majd egy hópihe szállt az orromra. Hirtelen lefagyott az az egyetlen pont. Elmosolyodtam. Szerettem a havat. Puha és hideg.
 Megvártam míg egy vékony réteg lesik, majd elindultam dolgomra. Dolgom nem volt egyáltalán, de nem akartam felfázni. Felmentem a lakásra. Berontottam a szobámba és azonnal átöltöztem. Beültem a kerekes székembe, bezárkóztam, majd bekapcsoltam a laptopom. Castiel írt nekem fészen. Mindig ez az első ami szembetalál. Már egy csomó olvasatlan üzenet volt. Gondoltam megnézegetem végre. Találkozni akart vagy épp beszélgetni egy keveset. Ahh, szóval mégis én vagyok a bunkó... Anyám is írt. Leírta, hogy küldött pénzt meg, hogy Boldog Karácsonyt. A többit már nem is tartottam fontosnak. Viszont rám írt november elején egy Viktor nevű fiú. Nagyon nem tudtam ki az. Még a fényképeken virító fej sem volt ismerős..
 Visszaírtam neki annyit, hogy szia és kimentem teáért. Ahogy visszaértem már válaszolt is. Egészen estig beszélgettem az ismeretlen fiúval aki állítólag Castiel osztálytársa. Érdekes fiú. Megbeszéltünk egy találkozót még aznapra. Este tizenegyig lehetett kimenni az iskola területéről, így nyolcra volt megbeszélve, hogy elmegyünk kávézni. Elkezdtem készülődni. Kicsit kitettem magamért. A hajam a párás fürdőbe elég csúnyán begöndörödött miközbe sminkeltem. De nem lett rossz a végösszeg. Kerek nyolckor értem a kapuhoz. Ő már ott várt. Kedvesen köszönt és megölelt, miközbe én elbújtam a sálamba. Hideg és sötét volt. Alig jártak emberek az utcákon, annyi hó esett egy délután alatt. A belváros felé tartottunk.
 - Na és milyen volt a napod? - nézett rám mosolyogva.
 - Megszokott.
 - Mostanában nagyon lehangoltnak látlak.
 - A látásoddal ezek szerint nincs baj.
 - Nagyon vicces próbálsz lenni.
 - De nem vagyok az...
 - Felvidítalak. Lassan karácsony és holnap még a szülinapod is eljő.
 - Izgi. De tényleg... - mondta halkan.
 - És mit kérsz szülinapodra?
 - A nyugtatóimat...
 Erre nem mondott semmit. Szerintem megleptem. Egy kicsit rápillantottam. Helyes fiú volt. Mondjuk a fekete szövetkabát sokat takart belőle... Megakartam ismerni. Vonzott és taszított egyszerre. Furcsa érzések áradata... Pont mint kiskoromba. Egy csomó csokit betoltam, de még volt. Megakartam enni de tudtam ha megeszem visszajön. Igen, tudom fura példa.. De szerintem ez hasonlít...

------------------
Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/
Fb csoport:
                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

2015. december 23., szerda

19. rész Na ki a nyerő?


Az újságokkal már mit sem törődve léptem ki a teremből tanítás után. Félfüllel zenét hallgatva sétáltam végig a rengeteg szekrény közt egészen a bejáratig. Már csak két osztály maradt a suliban. Kicsit fársztónak találtam a mai napot...
 Épphogy kiléptem az ajtón Castielbe botlottam. Szó szerint. A szerencsétlen hirtelen elém állt és a gyors sétámhoz méltóan nekiütköztem és felborultunk. Mire észbe kaptam, már rajta feküdtem. Ahogy felemelkedtem, csak a fülig érő vigyorát láttam.
 - Téged kerestelek- mondta.
 - Itt vagyok. Mit akarsz? - kérdeztem miközbe lemásztam róla.
 A fiú felkelt, leporolta magát, majd a kezembe nyomta az aznapi sulinyomtatványt.
 - Szép kis élettörténet.
 Én hirtelen kitéptem a kezéből a lapot.
 - Semmi közöd hozzá.
 - Ingyen adták. Még szép, hogy elolvastam.
 A papírt betuszkoltam a táskámba, majd amilyen gyorsan tudtam elindultam a kollégium felé. Castiel utánam sietett.
 - Várj meg! - kiáltotta.
 - Kopj le...
 Nem hagyta annyiban a dolgot. A kezemnél fogva visszarántott. Ahogy megfordultam, a szemébe néztem és a gondolataimban már kétszer megöltem. Enyhe megvetéssel nézett rám. Azt a tekintetet lehetetlen volt elfelejteni. A szürke szempár. Mint egy idegbeteg... Vagy csak magam láttam meg benne..
 A délutáni szabadidőmbe felzabáltam a konyha nagy részét annyira éhes voltam. Hazel kint üldögélt a konyhába és az edzéstervet írta. Már napok óta zaklat, hogy menjek le vele edzeni és mára sikeresen bedobtam neki egy időpontot. Azt a boldog tekintetet sose felejtem el. Mint amikor egy gyerek kap egy csokit. A boldog arc csillogó szemek. Na ezt képzeljük el egy 19éves nővel.
 - Biztos nem leszel rosszul edzés közben? - nézett rám aggódóan - Már az ötödik szendvicset eszed és előtte betoltál három szelet pizzát.
 - Ugyan. Ne parázz! Ennyi idő után már kellett egy kiadós ebéd.
 - De ha behánysz...
 Ezt már nem fejezte be. Én még megettem a maradék kajám és leültem Hazellel szembe. Egy ideig a távolból figyeltem az irományit. Sok értelmetlen firka amiből én nem szűrtem le semmit.
 - Szóval? -néztem a lányra.
 - Az enyém megvan. - dőlt hátra elégedetten a széken.
 Na azt hittem azonnal padlót fogok. Egy órája ül a papír felett és csak a sajátja. A fejem enyhén az asztalhoz csapkodtam és siránkoztam.
 - Csak a tiéd? Hazel, ne nevettess...
 - Mért? - lepődött meg.
 - Szőke...
 - Csak kicsit. De most menj és szedd össze a cuccaid. Addigra meglesz a tiéd is.
 - Nem, nem, nem. Nem állsz neki még egynek. Nem várok még egy órát erre. Végigviszem azt amit te.
 - Sérülésekért felelősséget nem vállalok.
 - Leszarom. Csak menjünk. - nyöszörögtem.
 Nem kellett több hiszti. Nekiálltunk összeszedni a cuccaink. Előkerült a szekrény mélyéről a tesitáska amire nekem semmi szükségem idén. Raktam el egy fekete cicanadrágot, egy fehér trikót, egy sport melltartót (mert az kényelmes) és egy futócipőt. A táskám tetejét összehúztam és a hátamra vettem.  Bekopogtam Hazelhez. Azonnal ajtót nyitott. Elindultunk a suli mögötti termekbe.
 - Csak szólok, a fiú és a lány termek külön vannak és a fűtés is az eget veri. Szóval ha nagyon megizzadnál...
 - Értem, nyugi. Amúgy ma mi a terved?
 - Feszegetem a határaim. Mindenből annyit csinálok amennyit tudok. De első tervem, hogy bemutatlak a szűk társaságnak. Egy része az osztálytársakból áll, a maradék meg csak lejár.
 - A múltkori eset óta mindenki ismer.
 - Igaz, de itt ilyenekről szó nem lesz. Egy ideig Deborah mondogatta rólad az infókat, de mindenkinek elege lett és átraktuk egy másik csoportba.
 - Miket mondott? - néztem a lányra kíváncsian.
 - Sok mindent. Nem akarok itt ragozni semmit.
 - Oké.
 Percekkel később leértünk. Az edzőtermek mind a raktárak alatti pincehelyiségben voltak. Elég tágas volt és minden normálisan festett. Páran már melegítettek. Hazel azonnal az öltöző felé vezetett. Ott ledobta a cuccait és vetkőzni kezdett. Én is úgy tettem. Már a cipőmnél tartottam mikor Hazel felszólalt.
 - Elfelejtettem szólni. A fiúk terme a miénk mellett van és a két edzőterem között volt egy ajtó... Na most ott egy függöny van. De ne aggódj, nem szoktak átnézegetni. Ezek mellett pedig. Víz és törülköző van kint mindenki számára. Te is válasz egyet nyugodtan.
 Bólintottam egyet. A beszéde közben elkészültem. A tükör előtt még felkötöttem a hosszú derékig érő hajam és felsóhajtottam.
 Kimentünk. Hazel mindenkit összehívott egy helyre, majd bemutatott nekik.
 - Lányok, ő itt Hale, az új csoporttag. Teljes zenei szakon tanul és mindig róla pofázott Deborah.
 - Nem is néz ki seggfejül. - mondta az egyik, mire a többiek felnevettek - Amúgy a nevem Kim. Hazel osztálytársa vagyok. Üdv köztünk.
 A többiek is bemutatkoztak. Mondjuk, aligha maradt meg a nevük. Tízen voltunk.és ahogy elfigyeltem Hazel a vezető. Vagyis valami hasonló. De a mai napra mindenkinek egy feladata volt. Feszegetni a határait. Mindenhova beosztott két embert, hogyha kell, segítse a másikat.
 - Kezdjétek a bemelegítést. - mondta Hazel, majd mindenki szétszéledt.
 Én vele maradtam. Belevezetett a mindennapjaiba és folyamatosan beszélt a sportról. Abban igaza volt, hogy feszültséget elég jól levezeti. Elég jól elbeszélgettünk a nyújtás közepette. Míg fel nem hozta Castielt. A szavam elakadt és a fiú képe lebegett előttem. A szürke csillogó szeme, az undok vigyora és teste amit sikeresen letapiztam a mai nap. Bevallom kicsit elpirultam, amit még sosem tapasztaltam. A fejem lehajtottam és elmosolyodtam.
 - Na mi ez a nagy csend? - nevetett Hazel.
 - Az a gyerek egy seggfej. - mondtam egyhangúan.
 - Valld be az igazat. Tetszik neked.
 - Na jó... Lehet... - pirultam el még jobban.
 A gondolataim a fiú köré fonódtak. Tényleg tetszett. Túlságosan is. Még egy kevés tanácskozás vele és beleszeretek. De nem... Nem lennék nála soha az első. Ha az első száz nem ér rá, akkor jövök én. De ez nekem nem kellett. Elmerültem a gondolataimba és ülés közben befejeltem a földet. Hazel csak nevetni kezdett. Ezen én is szakadtam egy jót. A szerencsétlenségem lesz a vesztem.
 És végre megkezdődött a napi kínzás. Egy kis futópad a bemelegítésnek.
 - Na ki bírja tovább? - vigyorgott Hazel a képembe.
 Szinte az egész délutánom a versengésbe fulladt. Szerencsére félfüllel tudtam zenét hallgatni. A víz kéznél volt, így nem volt probléma. Sok próba után jött az utolsó megmérettetés. A többek épp szünetet tartottak mikor Hazel ismertette a szabályokat. Két rúd volt előttünk, egymás mellett úgy derékmagasságban.
 - Na erre szépen felkapaszkodsz és annyiszor nyomod ki magad ahányszor tudod. A lábad szépen keresztbe rakod és dolgozol. - mondta Hazel - Az eddigi rekord nyolcvankettő.
 - Ki kezdi?
 - Te!
 - Hát jó. - sóhajtottam.
 Letettem a vizet és a törülközőt. A meleg már nagyon kiütött így a felsőmtől is muszáj volt megszabadulnom. A lányok viccből fütyülgetni kezdtek és tapsolni. Kezdés előtt a hajam befontam nehogy agyoncsikizze a hátam. Még egy utolsót nyújtózkodtam, bedugtam az egyik fülesem és bebújtam a rudak közé. Felemelkedtem, a lábam keresztbe tettem és elkezdtem. A gondolataim hirtelen szétszéledtek és a zeneütemére koncentráltam. Félfüllel Hazel számolását hallgattam. 34,35,36...
 A gondolataim visszatértek. Újra Castiel jutott az eszembe. A levegőm megszorult tőle. A fogam összeszorítottam és folytattam a gyakorlatom. Vajon mért ragaszkodom ennyire hozzá, gondolkodtam.. Hisz csak jól néz ki, de amúgy meg... Lehetetlen alak. Utálatos kis... ahh nem éri meg miatta a szűkös szókincstáramat is feszegetni. Elég ha csak a kezem szakad szét. De egyenlőre az se a fején.. 67,68...
Kicsit ideges lettem rá, ami megdobta az erőszintem. Legszívesebben pofánvágtam volna. Álszent. Szerencsétlen. Nőcsábász.
 A vérnyomásom az egekbe volt. De mikor eszembe jutott a csók elpirosodtam. A fejem lehajtottam és a könnyeim gyűlni kezdtek. Pillanatokkal később patakokban folyt.
 - Minden rendben? - kérdezte aggódóan Hazel.
 - Utálom Castielt - nyögtem ki halkan, miközbe folytattam az emelést.
 Hallgattam ahogy a lányok számolnak. Elértem a nyolcvanat. A lányok már hangosan számoltak körülöttem.
 - 82,83,84...
 A kezem kezdett zsibbadni. A fejem már nem a szomorúságtól volt piros, hanem az erőlködéstől.
 - 88,89,90... Gyerünk, meglesz a száz! - kiáltották a lányok.
 A hangzavarra a fiúk is átnéztek. Ahogy feltűnt a vöröske elhagyott minden erőm. Az izmaim feladták a szolgálatot és lezuhantam a rúdról. Csak feküdtem a földön és kapkodtam a levegőt.
 - 95 az új rekord! - tapsolt Hazel.
 Fiú lány társaság hangosan tapsolt. De senki sem keresett engem, aki épp megakart halni... Szerintem az orrom is eltört.

------------------
Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/
Fb csoport:
                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

2015. december 21., hétfő

18. rész A titkos újságos


 Másnap reggel egy sereg ember állt a bejárat előtt. Amber volt a középpontban megint. Épp szónokolt jobbra balra, de nem értettem belőle semmit. Hazel odajött hozzám és a kezembe nyomott egy újságot. Főcím. Az új lány izgi élete! Szerepben Hale.
 Azonnal a tömeg felé rontottam.
 - Amber! Add ide az összes újságot most!
 Hirtelen kitéptem a kezéből az összes újságot és a tömegre néztem idegesen. Valahogy sikerült mindre ráijesztenem és odaadták a papírsereget. Amber boldogan elvágtatott a magassarkújában, mint aki megnyert egy csatát. Az emberek kezdtek eltűnni. Hazel megállt mellettem. 
 - Szerinted mind megvan?
 - Kiderítem.
 Azonnal a Dökös gyerekhez indultam. Kopogás nélkül betörtem hozzá. Az újságokat az asztalra dobtam és elég idegesen a kupac fölé hajoltam.
 - Ki adta ki az adataim? Mennyi lett ebből nyomtatva?
 Nataniel lepődötten nézett a lapokra. Nem mondott semmit. Ez nagyon felidegesített. Hirtelen az aszralra ütöttem és a fiúra néztem.
 - A cuki kis Amber húgod osztogatta az ajtóban. Mind tele van az adataimmal és kisebb részekkel a múltból... Szóval azonnal mond el mennyi van még ebből a szarból.
 A fiú számolni kezdte a papírokat.
 - Nem tudom ki és hogyan szerezhette meg az adataid, de ígérem kiderítem. Viszont... Még nyolc darab hiányzik. - ilyedten rám nézett.
 - Megkeresem...
 Azonnal kirohantam az ajtón és az osztályokat vettem célba. Mindenhova berontottam és üvöltözve követeltem az újságokat. Hét darab előkerült. Az utolsót sehol sem találtam. Ez az egész szaladgálás beletelt egy órámba. Szuper. Na meg, hogy osztályfőnökkel voltam... Egy szép fejmosást kapok ma még. 
 Nataniel kiderítette, hogy itt a suliból léptek be az iskola rendszerébe. 
 - Egyenlőre ennyi. De ha meglesz, felkereslek.
 - Kösz.
 Egy újságot elraktam magamnak. Kíváncsi lettem, hogy vajon mit írtak rólam. Beültem a terembe a reggelim és egy automatás kávé társaságában.  Nem figyeltem senkire, csak benyomtam a zenét és megkajáltam. A tanár is lassan bevágtatott. Egy átlagos "tanítsunk meg mindent negyvenöt perc alatt" tanárt fogtunk ki egész évre. Szerencse, hogy alig volt vele óránk.
 Szünetbe mindenki kisietett a teremből. Én lassan a hátamra kaptam a táskám és mentem Natanielhez. Ahogy beléptem a Dök terem ajtaján, az igazgató kissé ideges feje fogadott. Az egyik újságot szorongatta a kezében és a szőkeséggel beszélgetett, majd amint észrevett kicsit elszégyellte magát.
 - Hale kisasszony... - kezdett a mondókájába - Úgy néz ki, hogy az én hibámból történt az egész. Valószínűleg mikor nem tartózkodtam az igazgatóiba valaki átnézte a gépem és megszerezte a maga adatait...
 - Most már csak azt kell kiderítenem, hogy ki volt - mondta Nataniel.
 - Szuper... Amber most kap valamit? - kérdeztem halkan.
 - Egy hét munkára lesz fogva.
 Erre már nem mondtam semmit. Hisz nem tudtam volna. Már csak az van hátra, hogy meglegyen a bűnös. Na meg az utolsó újság. Halkan felsóhajtottam, majd kimentem. Nagyszünet.
 Negyven perc ebédszünet. Ez a nap sem valami hosszú. Összesen öt órán ha bent kell lennem... Elkezdtem tervezgetni a napom maradékát. Háromkor végzek, egy kis zenetöri tanulás, gitár, edzés és pihenés. Hamar meglesz.
 Lassan nekiálltam a büfében szerzett péksütim enni. Elővettem az újságot és olvasni kezdtem. Pillanatokkal később Hazel ugrott a padra.
 - Szia Hale! Na mi helyzet?
 - Semmi... - bújtam a papírt.
 - Meddig jutottál a cikkben?
 - Öt sor... Kíváncsi vagyok, hogy mit írtak rólam az aktáim alapján.
 - Én csak beleolvasgattam, majd kivetted a kezemből. Peggyt kérdezted már ezekkel kapcsolatban? 
 Abban a pillanatban felnéztem. Na ezt elfelejtettem.
 - Basszus... Kaja után megkeresem. Amúgy neked nem tesizned kellene? - néztem rá felvont szemöldökkel.
 - De, csak tudod megláttalak és megálltam cipőt kötni- vigyorgott.
 - Látom - mosolyogtam, majd kihúztam a cipőfűzőjét.
 - Mondtam én!
 Nekiállt bekötni. Én befejeztem a kajálást és összeszedtem magam. Elköszöntünk egymástól és elváltak útjaink.
 Bent a suliba nem is kellett olyan sokat keresgélnem. Az ajtóban azonnal megláttam a riporter lányt. Épp a szőke plázacicával beszélgetett. Mit ne mondjak... Elég jól elvihorásztak. Odamentem hozzájuk. Mindketten csak néztek rám mint a sátánra.
 - Peggy, beszélhetnék veled?
 - Pe...Persze... 
 Elég határozatlan volt. Amber lelépett szerencsére.  Vettem egy mély levegőt, majd a lányra néztem és elkezdtem a mondanivalóm.
 - Úgy tudom, hogy te vagy az újságokért a felelős. Ezért most szépen kérdezem meg. Mit tudsz erről az egészről? - toltam a képébe a mai lapot, a rajta virító nevemmel és a benne lévő öt oldalas cikkel, ami csak rólam szólt.
 - Én reggel nem voltam bent. Szóval semmit. Nem tudom ki nyúlhatott hozzá a nyomtatóhoz és a gépemhez. 
 - Az igazgató gépéhez is hozzányúltak. Megszerezték az adataim és ezek után a te géped és nyomtatód használták. Ezek mellett, neked van egy minimális jogod bemenni a tanáriba és az igazgatóiba.
 - De nem én voltam.
 - Reménykedj is...
 - A tanári gépekhez tudom a jelszavakat, de az igazgatóéhoz nem.
 - A Diri azt mondta, hogy a gépe be volt kapcsolva és egy ideig nem tartózkodott az irodában.
 - Én reggel nem voltam bent. A gépemhez csak a tanárok férnek hozzá. Meg... Meg Debby!
 - Deborah?
 - Igen. Régen segített a cikkek elkészítésében és azóta nem változtattam jelszót.
 - Egyre jobb... Kösz.. De ha megtudom, hogy hazudtál... - néztem rá idegesen.
 - Én nem. - ezzel a kezeit maga elé emelte.
 Otthagytam. Bementem Natanielhez aki most egyedül rendezgette a papírokat.
 - Beszéltem Peggyvel. - rontottam rá
 - És?
 - Azt állítja, hogy az ő gépéhez csak Deborah fér hozzá a tanárokon kívül.
 - Érdekes. Deborah ma nincs bent. Beteget jelentett a hétre.
 - Jó... Feladom. Nincs kedvem ezeket hajtani.
 Ezzel levetettem magam az első székre és felsóhajtottam. Nataniel csak mosolygott egyet és folytatta a papírmunkát. 

------------------
Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/
Fb csoport:

                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

17. rész No cím


 Reggel lusta voltam felkelni. Dél körül másztam ki először az ágyból és még akkor is részegnek éreztem magam. Pólóba és bugyiba sétáltam ki a konyhába, miközben a hajam kezdtem összekötni. Cat és Hazel az asztalnál beszélgetett.
 - Reggelt! - kiáltottam, hogy észre vegyenek.
 Mire eszükbe jutott, hogy élek addigra már a hűtőből egy sört előszedtem és levágódtam a helyemre.
 - Hogy vagy? - kérdezte Hazel - Máris iszol?
 - Úgy érzem mintha még mindig innék. Ez nem másnaposság, hanem totál részegség.
 - Amúgy leveled jött - csúsztatott hozzám egy borítékot Cat.
 - Mi fene? - felvettem. Csak a nevem virított rajta, semmi más. - Kinyitom és tuti robban...
 Lassan a reggeli erőmhöz méltóan, kinyitottam a borítékot. A tegnapi koncertről képek és aláírások...
 - Van egy lesifotósom... Vagy egy rajongóm... - dobtam az asztalra a képeket.
 - Wáoh... - nézte Hazel a képeket - Mesteri. És még autogram is van. Vajon ki küldte?
 - Nem tudom, de biztos ide jár. Igazából, nem érdekel ez az egész. Ha ezt a valakit érdekli mások kukkolása, nyugodtan. De ha megtudom ki az, nem ússza meg. - nevettem fel.
 - A hidegvérű gyilkos... - sóhajtott Hazel - Néha úgy érzem lecsuknálak. A magad érdekében.
 - Jó lenne.
 A beszélgetés megint csak a csendbe vezetett. Utálom a kínos csendet. Ilyenkor felvágnám az ereim, csak valaki nyögjön ki egy betűt. Egy kicsit behisztiztem a vicc kedvéért és otthagytam őket. Az erkélyen rágyújtottam. Foglalkoztatott a lesifotósom. "Kitudja, lehet most is figyel"Ez járt a fejembe. A mai nap lesz a legrosszabb arcom. A lustaság...
 Megtámaszkodtam a korlátban és lassan szívtam a cigim.. Nagyon jó idő volt kint. Szívesen szaladgáltam volna így, hiányos öltözékkel. De a törvény. Mosolyognom kellet ezen. Mióta foglalkoztat engem a törvény?
 A délutánom is körülbelül annyira volt unalmas mint egy átlag embernek. Valaki élvezte, valaki nem. Hát én nem... Hazel tele erővel vágott neki a vacsorának, miközben Rebecca az asztalnál egy divatmagazint olvasott. Cat eltűnt. Castiel vagy nem Castiel... Vacsora után úgy döntöttem kimegyek levegőzni a városba. Rebecca belemászott a képembe és úgy könyörgött.
 - Mehetek veled? Naaaaaa? Lécciiii!
 - Ha ez befejezed, lehet rá szó... -néztem le rá szúrós szemmel. Egy igen kicsit alacsonyabb nálam. Kemény 20 centivel... De legalább cuki volt.
 - Értettem főnök - mosolygott.
 - Ügyes - megsimogattam a haját, majd bementem a szobámba és összeszedtem magam. Kivételesen normálisabban öltöztem fel. Bevallom, itt az a nyavalyás ősz. Sötétkék farmer, fekete szakadt póló. A hajam úgy fésültem, hogy látszódjon a felnyírás. Még a kezembe kaptam a bőrkabátom és eltettem minden iratom.
 Az étkezőbe Rebecca épp egy narancsot tömött magába, majd mikor meglátott mindent lerakott.
 - Készen állok! - egyenesbe dobta magát.
 - Jól van közlegény, pihenj. Ennyire nem sietünk.
 - Hát jó.
 Visszaült enni. Én egy darabig csak a telefonom esegettem. Tömérdeknyi üzenet fészen... Anyám, régi ismerősök, nevelők, Castiel. Na jó... Nem érdekel senki... Semmi " Ohh de sajnálom, hogy odaküldtelek. Nagyon hiányzol" vagy " Na lecsukattad magad végre?"
 Élvezet. Nagyon. De tényleg. Mindenhol a látszat és semmi más. Őket tényleg megölném.
 Lassacskán eljött a séta ideje. Rebecca nem nagyon akart kommunikálni. Nézelődött, mint aki sose látta még a várost.
 - Mit szólsz egy kávéhoz? - néztem rá.
 - Hát...
 - Meghívlak! - éreztem, hogy nem hozott pénzt. De talán most már beszélni is fog.
 A legközelebbi kávézóba be is mentünk. Rebecca választott egy ablak melletti helyet, majd a menüt kezdte el nézegetni. A másikat én is a kezembe vettem és azonnal döntöttem.  A pincér felvette a rendelést és illedelmesen lelépett. Rebecca kicsit idegesen rám pillantott, majd azonnal elfordult.
 - Szóval, mi bajod? -kérdeztem.
 - Hát...
 - Nem hát, hanem mond el...
 - Bajba van a leszbi haverod.
 - Na mesélj. - ezt már egy győzelemnek felvettem.
 - Tetszik valaki... Aki nem lány... És most nem tudom mi legyen, mert eddig csak lányokba szerettem bele, de most...
 - Kiről van szó?
 - Kentin.
 - A kigyúrt zöldszemű gyerek?
 - Aha.
 - Nem rossz - mosolyodtam el.
 - Hé! - hirtelen leszúrt a szemeivel.
 -Nyugi, nem is ismerem.
 - Nem tudom mi legyen... Ha nem maradok leszbi én megőrülök. De beleszerettem.
 - Szerelmes nem vagy. Csak tetszik neked, ennyi. Vagy elmúlik vagy nem.
 Közbe kihozták a kávénkat és a két csokismuffint. Miközben gondolkodtam Rebecca baján, a kávém kevergettem.
 - Tetszik... Igaz... Keresnem kell egy barátnőt magamnak...
 - Majd segítek valahogy - mondtam, miközbe a muffinból csipkedtem.
 - Hogy?
 - Majd kiderül mi lesz.
 Lassan megettem a sütit és a kávé is elfogyott. Fizettem, majd elindultunk vissza. Visszafele sikerült kicsit elbeszélgetnem vele részletesebben. Sok mindent elmondott a szerelmi életéről. Meg azt is, hogy az esete vagyok. Bocsánatot kért az első napi letámadásért. Nagyon szimpatikus lett számomra. Felkeltette az érdeklődésem minden téren.

------------------
Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/
Fb csoport:
                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

2015. november 29., vasárnap

16. rész Egy rövid szombat


Készen álltunk a koncertre. Nem mondta meg, hogy hova megyünk, vagy, hogy milyen banda fog fellépni. Annyi biztos, hogy nagyon boldog volt. Alig bírtam vele az utat, hisz folyamatosan csak beszélt és idegesített a hülye vicceivel. Na ezt az oldalát sem láttam még. Érdekes.
Egy hatalmas csarnokhoz vezetett. Álltak már páran a bejáratnál.
- Szóval mi is lesz itt? - kérdeztem.
- Koncert. Egy igen jó banda... Tetszeni fog.
- Hát jó. Ugye nem valami JB?
- Ahh, dehogy. Mondtam, hogy tetszeni fog, szóval ne parázz.
Nem vitatkoztam tovább. Csak vettem egy mély levegőt és vártam, hogy ránk kerüljön a sor. Rengetegen álltunk sorba, várva a megváltást. Na szóval. Koncert, az én stílusommal. Ahha.
Felkerült a karszalag. Akkor pillantottam meg a banda nevét. A szemem szinte kiesett a helyéről. Hirtelen Hazelre néztem.
- Hallottam igen jól dobolod a számaikat - mosolygott - Gondoltam elhozlak.
- Imádlak! - ugrottam a nyakába hirtelen.
Bullet For My Valentine koncert. Hát. .. Igazi álom. Ritkán mentem eddig koncertekre. Azokból nem jutottam ki épségben. Ma talán máshogy lesz.
Bent leültünk a bárpulthoz. Kértünk egy-egy sört és néztük az embereket.
- Várod a koncertet? - kérdezett Hazel.
- Igen - mosolyogtam - Nem hittem volna, hogy egyszer eljutok ide is.
- Lesznek itt a sulinkból páran. Megismerkedhetsz velük.
- Szuper lesz. Reménykedem páran nem lesznek itt.
Erre már nem válaszolt. Iszogatta a kis sört és nézelődött. A sulinkból jó sokan érkeztek. Azok is mind a mi kis társaságunkba kötött ki. Hazel mindenkivel eltársalgott, míg én csendbe kikértem a következő sört. A bejáratot kémleltem unalmamba és még Castiel is megjelent. A seggfej... Nagyon megutáltam a tegnapi után.  Szégyen volt számomra az, amit tett. Hazel se volt oda érté. Ő nagyon a szabályoknak él és ez meg is látszott. Rideg volt a fiúval és ezt Castiel is észre vette. Nem szólt senki senkihez. A kínos csend. A koncert volt a megmentőnk. Elkezdték. Castiel és a többiek leléptek. Egyedül iszogattam a kis sörömet és mindenkit utálni kezdtem a nagy semmiért. Na most mi van? Gondolkodtam. Az arcom kezembe temettem és kikértem egy kis töményt. Ahogy lehúztam, fogtam  a táskám és kimentem elszívni egy cigit. A falnak támaszkodtam és az eget kémleltem. Esőillat csapta meg az orrom, majd míg kint voltam eleredt. Szuper.
 Visszamentem. Leadtam a táskám és elvegyültem a tömegben. A tömeg közepén egy hatalmas körben pogó. Juhuuu* csillant fel a szemem. Lesz mit nézni. Jó ideig nézegettem a pogót pont a határvonalról. Nem volt elszabadulva az emberiség. Helyette elkezdtek körbe ugrálva menni és úgy ütötték egymást. Nagyon élvezték. Jót mosolyogtam.
 Percekkel később kikerültem őket és próbáltam előre törni. Az első sorba tolakodtam nyugodt szívvel végig hallgatva a "kurva anyád" és egyéb szövegeléseket. Az énekes előtt voltam. Álom. Én is tombolni kezdtem. A szöveget ordibáltam és ütemre ráztam a fejem.  Ezt az emléket sose tudom elfelejteni.
 Ahogy vége lett a koncertnek, az emberek kezdtek oszladozni. Mind aláírást akartak a bandától. Hazel is előkerült a sorból. Odahívott magához.
 - Na milyen volt?
 - Isteni! De több ilyen ne legyen - nevettem fel.
 - Ahogy akarod!
 - Nem tudom hogyan fogom én ezt kipihenni.
 - Pedig még terveztem elmenni egy kocsmába.
 - Én inkább pihenek. Alig hallok és zsibbad mindenem!
 - Akkor majd otthon.
  Elindultam haza. Nehéz volt elhinni, hogy csak éjfél van. Szédülve sétáltam a suli fele, totál készen. Rég éreztem ekkora bizsergést.

------------------
Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/
Fb csoport:
                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

2015. november 19., csütörtök

15. rész A legjobb spanom


 Másnap a reggel a szobámba ébredtem. Na mikor is értem én haza? Nagyon le voltam maradva az estével kapcsolatban. Körbenéztem a szobámban. Semmi érdekes nem volt körülöttem. Minden a helyén, semmi sem változott... Kimásztam az ágyból és elővettem a cuccaim. A fürdő felé vettem az irányt és azonnal zuhanyozni mentem. Fáradt voltam, de a zuhany felfrissített. Ledobtama cuccaim a szennyes tartóba és törölközőbe átmentem a konyhába. A lányok kint reggeliztek. Köszöntem nekik, majd elővettem a tejet és a műzlit és csináltam a kajám. Senki sem szólt.
 Bedobtam magam a szobámba és nyomtam be egy kis zenét és fészen lógtam. Épp elkezdtem enni, mikor Hazel benyitott. Leült mellém.
 - Minden oké?
 - Igeeeen? - néztem rá értetlenül.
 - Mire emlékszel a tegnapból?
 - Hát... Hogy jutottam haza?
 - Részegen bemásztál és aludtál.
 - Ohh...
 - Beszeltem Cattel.
 - Mi volt a kifogása? Részegek voltak?
 - Öhm... Igen... De szabályt szegett.
 - Melyiket?
 - Barátunk kiszemeltjére nem mászuk rá, másrészt tilos pasikat behozni a szobába, csak ha a fő szobaügyelő megengedi.
 - Értem... Érdekes este volt.
 - Ma van kedved velem eljönni? Lesz egy koncert a belvárosban. A te stílusod. Arra gondoltam kicsit beszélgethetnénk, buli, pia, fiúk.
 - Benne vagyok. Látom te is hajtod a pasikat.
 - Igazából csak koncerteken.
 - Jó... majd keress fel.
 Kiment. Hamar belapátoltam a kajám és fetrengtem egy sort a laptopom előtt. Ahogy meguntam, átültem az íróasztalhoz a görgős székembe, összehúztam magam és filmet néztem. Vagyis majdnem. A Vándorló Palota c. animét néztem végig, majd a többi 2001es Animét.
 Ebből állt a délutánom. Három óra körül bekopogtam Hazelhöz.
 - Segítenél? - mutattam fel a hajfestékes dobozt.
 Bólintott. Átjött hozzám és elkezdte fésülni a hajam.
 - Minek neked sötét vörös? Nem jó az eredeti?
 - Csak ezt szeretném.
 - Miért akarsz ennyire változni a tegnap után?
 - Én nem akarok.
 Hazel nem válaszolt. Csendbe festeni kezdte a hajam. A szuszogását is alig hallottam. De kicsit megnyugtatott. Boldogság volt, ahogy lemostam a festéket és megszáradt a hajam magától. Beugrott az eredeti göndörségébe. Egy melegítőbe és trikóba mászkáltam felkötött göndör hajjal, nyalókával a számba... Tettem vettem jobbra balra miközben a szobámból szólt a zene. Hazel volt csak otthon. Vele így elvoltam. A konyhába olvasgatta a suliújságot. Nem nagyon tetszett neki... Ennyit leszűrtem a fejéből.
 Én a szobám takarítottam, kaja meg mindent egybe csináltam.
 Majd kopogtak. Hazelhöz bekiabáltam, hogy nyitom és már mentem is. Ahogy megfogtam a kilincset, kicsit rossz előérzetem lett... Pár másodpercig néztem magam elé, majd ajtót nyitottam. Castiel állt elöttem egy csokor rózsával.
 - Cat nincs itthon - mondtam ingerülten.
 - Ezt... Neked hoztam - nézett kiskutya szemekkel.
 - Ezzel nem fogsz kiengesztelni.
 - Csak fogadd el.
 Lassan kinyújtottam a kezem. Átadta a virágot, majd rácsaptam az ajtót. A konyhába Hazel meglepődött.
 - Ezt mind Castiel... Neeeee...
 - De ő hozta... - könyököltem az asztalon.
 - Ilyet nem szokott csinálni...
 - Nem adja fel. Soha.
 - Nézd, van benne egy levél - mondta, majd belenyúlt a virágáradatba és előhúzta. - Felolvashatom?
 Erre csak bólintottam.
 "Kedves Hale!
 Szeretnék bocsánatot kérni a tegnapiért. Nem kellett volna ezt tennem veled... Tudom mit érzel és ezt teljesen elbasztam. Ne haragudj kérlek.
 Üdv. Castiel."
 Én csak nevetni kezdtem.
 - Ez nem normális. Azt hitte egy kis rózsától megbocsátok neki? Szánalmas... - nevettem hangosan.
 - Ugyan... Kitudja mi lesz még köztetek.
 - Semmi, azt garantálom. Ez egy seggfej, és ezen nem változtat már semmi.
 - Ahogy gondolod - mosolygott gúnyosan.
 Este hat fele már készülődni kezdtem. Ruha haj, smink stb... Minden a megszokott formába. A hajam a kinyírt részre fordítottam és kivasaltam rendesen. Fekete comb zokni, bakancs, rövidnadrág, fekete koponyás póló és egy piros kockás ing. Rávettem a bőrkabátom és a táskámba elraktam mindent ami kellhet. A sminkem egyszerű volt nekem. Feketén kihúzott szemek elég vastagon felül. Hét óra tizenöt perckor Hazel már az ajtóban állt.
 - Na ne - néztem rá. - Így se láttalak még. Na meg... Mért is öltöztél fel úgy mint én?
 - Nem is ugyan az. Az én ingem kék és rajtam normális cipő van.
 - Nem magyarázkodj. Lebuktál a stílusoddal kapcsolatban nagyon.
 - Egy sportoló ritkán foglalkozik a külsejével.
 - Jó, jó...

------------------
Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/
Fb csoport:
                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

2015. november 18., szerda

14. Néhány emlék


 Jó pár órán keresztül ültem egyedül, majd eldöntöttem, hogy visszamegyek a szobámba. Teljesen részegen csatangoltam a kollégium irányába. A lakás előtt a kulcsokat kerestem. A zárral jó ideig eljátszogattam, míg sikerült lyukra találnom. Benyitottam.
 Nyögések csapták meg a füleim. Ne már, gondoltam, majd elindultam a szobám felé. Minden ajtó nyitva. Tökkééletes. Ahogy elhaladtam a szobák előtt, nem bírtam ki, hogy ne pillantsak arra. Az ajtóba egy pillanatra megfagytam. Cat és Castiel. Izgalmas.
 - Mért is vártam tőletek többet - mondtam undorodva.
 Leléptem. A kollégiumot azonnal elhagytam. Nagyot csalódtam bennük. A könnyeim kiakartak folyni, de nem engedtem. Az idegeim teljesen szét voltak. Meg akartam ütni valakit, de nem volt semmi erőm. Csak sírni tudtam volna, de nem ment.
 A szökőkútnál összefutottam Hazellel, Rebeccaval és Lysanderrel.
 - Hale. Nem láttad Castielt? - kérdezte Lysander.
 - De - mondtam idegesen.
 - Hol van? - fürkészett aggódóan.
 - Épp Catet húzza.
 - Mi? - lepődött meg Hazel.
 - Mindketten Cat szobájában. Eszik egymást nyitott ajtónál. A tekintetükből azt vettem le, hogy még ök vannak megsértődve azok után, hogy betettem a folyosóra a lábam.
 Hazel ezzel megfogta Rebecca kezét és idegesen húzni kezdte. Ilyen dühösnek se láttam még. Cat biztos szabályt szegett.
 - Minden rendben? - nézett rám Lysander.
 - Nincs. - megöleltem - Részeg vagyok, és csalódott. A legjobb párosítás.
 - Eleve rossz embert fogtál ki.
 - Hogy mondhatsz ilyet a legjobb haverodra?
 - Ez csak az igazság.
 Vissza mentünk a tűzhöz. Elvettünk egy-egy sört és leültünk az egyik farönkre beszélgetni. Nem beszélgettem sokat ezzel a fiúval eddig. De most erre is volt egy lehetőség.
 - Nem értem a férfiakat. Kérlek segíts.
 - Értem a célzásod, de nem tudom milyen Castielnek lenni.
 - El kéne felejtenem. Holnaptól már csak egy idegen lesz a nyomorék.
 - Jól teszed. Ne koncentrálj rá. Inkább mesélj magadról.
 - Nem szeretek. Szar a múltam.
 - Nem erőltetem, ha nem akarod.
 - De te kitudsz faggatni - mosolyogtam.
 - Lehet.
 - Gyűlölöm a pénteket...
 - Mert?
 - Régen pénteken mindig haza kellett mennem. Sose szerettem otthon lenni.
 - Nem szerettek szüleid?
 - Az nem kifejezés... Nincsenek testvéreim tudtommal és mindig anyámmal vágtam keresztül a világot az új pasijához. Balhés gyerek voltam. Sose tiszteltem a felnőtteket, ahogy ők se engem.
 - Mi nem tetszett bennük?
 - Hogy... Nagyobb rangúnak hitték magukat. Nekem nem voltak jogaim. Tudod, ez a... Hülye gyerekem van és én vagyok a világ mindentudója.
 - Ennél rosszabb nincs.
 - Sajnos van... Mikor megvernek, megaláznak, intézetbe tesznek, majd kivesznek és ezt csinálják addig míg be nem töltöd a tizennyolcat.
 - Itt huszonegy a korhatár.
 - Az iskola szerint, azok a szabályok vonatkoznak rád, mint a saját országodban. Nekem Orosz papírjaim vannak. Ott csak tizennyolc tudtommal.
 - Így érthető.
 - Jó kis ország. Én szerettem. De az eddigi országaimba ha eltöltöttem fél évet az már soknak mondható.
 - Hogy hogy?
 - Anyám általában ott volt egy két évig, de én mindig egy Orosz intézetben, suliban kötöttem ki.
 - Izgalmas... - mondta iróniával.
 - Most is az... De már nagyon nem tudom mi a jó. Mindegyik helyet szerettem, de csak a városok miatt. Szép hely volt mindegyik.

------------------
Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/
Fb csoport:
                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

13. rész Péntek este


 Rám tört a magány és nem bírtam magammal. Mindig is voltak alkohol gondjaim, mert szeretek inni. Sok gondom volt ebből régen is, de nem foglalkoztam vele. Inni jó!
 Hazel belerángatott egy kényes beszélgetésbe a múltammal kapcsolatban. Nem szívesen beszélek róla, így ő sem szedett ki belőlem semmit. Szerettem volna mindent elfelejteni...és remélni a legjobbat. Idővel kiült közénk a csend. Csak néztük az embereket ahogy gyűlnek, vagy épp külön vonulnak.
 Egy órával később egyedül maradtam. Mind elvonultak az osztálytársaikhoz és rám hagyták a vodkát. Hmm... Rossz döntés. Inni kezdtem belőle. Elfeküdtem a kabátomon és nézegetni kezdtem a néhol előbújó csillagokat. Fáradt voltam és néha néha majdnem bealudtam, de nem tartottam jó ötletnek. Részegen bealszok, akkor lehetetlen felkelteni. Nem akartam, hogy az arcom egy filctollal közösüljön.
 - Szia Hale. - ült le mellém Alexy.
 - Mi a helyzet? - néztem rá.
 - Punnyadás. Kezd kihalni a buli, mert mindenki elvonul beszélgetni.
 - Mi is elvonuljunk, hogy ne legyünk különcök?
 - Minek? - nevetett fel, majd jó mélyen a szemembe nézett.
 Kicsit elpirultam és még válaszolni is elfelejtettem, annyira beleestem a szemeibe.
 - Kár, hogy meleg vagy... - nyögtem ki végül és oldalba böktem.
 - Honnan tudod?
 - Sokat tudok... Vodkát? - toltam elé az üveget.
 - Nem szeretem - fintorgott.
 - Hát te nem vagy ember - nevettem, majd ráfeküdtem a fiú mellkasára és lehunytam a szemeim. Sajnos sikerült egy pár percre bealudnom, de az arcom megúszta. Az emberek visszatérte a tűz köré. Kezdődött a parti hangulat. Továbbra is Alexy mellett maradtam.
 Mellénk telepedett Rosa, Viola és Armin is. Ne kérdezzétek, hogy honnan ismerem őket. A véletlen műve. Mint mindig. Hallgattam a sztorikat folyamatosan. Viola jóba van a Dök Elnökkel, így megtudta milyenek lettek a teszt eredmények. Hallgattam kinek milyen lett, majd lassan rám néztek.
 - Hiába néztek, én nem írtam.
 - Pedig ez olyan, mint egy felvételi - mondta Rosa.
 - Én jó ideig nem tudtam, hogy ide fogok járni. Elmaradt.
  Mint derült égből villámcsapás, Peggy is megjelent. Először csak nézett, majd megragadta a kezem és elhúzott a többiektől. Pár fával arrébb megállt, majd elővett egy papírt és egy tollat.
 - Nem játszhatsz riportert - mondtam a szemébe.
 - Csak pár kérdés az Amberes ügyhöz.
 - Tegyél le róla.
 - Kérlek - nézett bociszemekkel.
 Nem válaszoltam, csak otthagytam. Az asztalhoz mentem egy újabb sörért és leültem a többiekhez.
 - Na mit akart? - kérdezte Rosa.
 - Semmi érdekeset... Csak fár... Mi is az a szó?
 - Fáraszt? - nézett rám Alexy.
 - Az! Megint elfelejtettem. A pia elfelejteti velem a szavakat.
 - Te már lassan kész vagy - jött oda Castiel. - Nem kellene ennyit innod.
 - De kell - mosolyogtam, majd megittam a maradék sört.
 - Azért elég nyugodt részegen, nem úgy mint te - nézett Armin a vörösre.
 Kidugtam a nyelvem. Beültem az ikrek közé és a tüzet néztem. De jó lenne oda belökni valakit. Kicsit elgondolkodtam, hogy milyen vicces lenne meggyújtani Amber haját. De nem lehetett. Újra bealudtam. Most nem kis időre. Megint Alexy mellkasán ébredtem. A fejem picit zúgott és jobban beütött az alkohol. Nehezen feltápászkodtam, de azonnal megszédültem és seggre ültem.
 - Au...
 - Megmondtam - mosolygott Castiel, majd felsegített.
 - Ne pofázz - nevettem fel.
 Ahogy lábra álltam, hirtelen egy ütést kaptam hátulról. Mi fene... Castiel kapott el. Na most mi legyen - gondoltam... Megfordultam.
 - Deborah.. - mosolyogtam rá részeg fejjel.
 - Hallottam megcsókoltad Castielt. Hogy volt merszed...
 - Fogd be. Ha semmi közöd hozzá, én a helyedbe elbújnék - mondtam nyugodtan.
 - Gyűlöllek... - a szemével már lekaszabolt, de én csak nevetni tudtam. Szánalmas volta a csaj. Szerintem. Mondjuk Castiel hamar eltűnt. Biztos Deboraht vigasztalja valamelyik bokorban. Alexy mellém lépett.
 - Minden oké?
 - Persze. Minden a legnagyobb rendben.
 - Castiel hamar itt hagyott. Nem tudom mi járhat ilyenkor a fejébe.
 - Szerintem nem is akarjuk tudni... - sóhajtottam.
 - Biztos minden rendben? Nem tűnsz boldognak.
 A szó belém szorult. Most mit mondjak... Azt, hogy boldog vagyok, csak lusta vagyok kimutatni? Vagy, hogy nem vagyok az? Felesleges panaszkodnom, úgy érzem még mindig... Egy egyszerű semmivel lezártam a beszélgetést és a piás asztalhoz léptem. Elvettem egy sört és leültem az egyik fa tövébe egyedül.
 Megint egyedül siránkozok a nagy semmin. Tuti nem vagyok normális.

------------------
Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/
Fb csoport:
                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

2015. november 2., hétfő

12. rész A buli kezdete


 A gyakorlások vége fele kezdtem meghalni és kicsit éhes voltam. Castiellel a többieket figyeltük és néha egymáshoz szóltunk. Átültem a táskámhoz és kezdtem elpakolni.
 - Menni akarsz?
 - Tervezek.
 - Maradj egy kicsit.
 - Minek? Fáradt vagyok és éhes is.
 - Van még kajám és ha már tegnap is bealudtál akkor ma sem lesz gond.
 - Hogy jutottam haza?
 - Elvittelek. Amylee mondta merre van a lakásod és felvittünk. Hazel nagyon meglepődött.
 - Szólt valamit?
 - Csak meglepődött. Bevittelek, letettelek az ágyra és betakartalak.
 - Hát köszi.
 A füzetemet terveztem elrakni, de kikapta a kezemből. Hirtelen szúrós szemmel néztem rá és próbáltam elvenni a füzetem. Nem hagyta. Már a nyakába másztam és a kezét próbáltam elérni. A füzet kicsúszott a kezéből. Pont a második rajznál nyílt ki. "Fenébe" A rajzra nézett, majd rám. Hirtelen meglökte a lábam és ráestem. A fiú karjaiba feküdtem. Lassan próbáltam felmászni, de magához rántott. A szám milliméterre volt az övétől. Egymás szemeit fürkésztük, majd - csak kibaszásból is - meglökte a lábam. Megcsókolt. Nagyon meglepődtem. Magához húzott és az arcom megfogta. Lecsuktam a szemem és élveztem a pillanatot. Meleg volt a szája. Kicsit elpirultam. Ahogy elengedett,  a számhoz húztam a kezem és fülig vörösödtem. Castiel felnevetett.
 - Na mi a baj?
 - Semmi. De nekem mennem kell. - ezzel felkaptam a táskám és elrohantam.
 A lakásig nem álltam meg. Berontottam. A többiek még a konyhában beszélgettek pizsamába. Ahogy az ajtót becsuktam, neki dőltem, majd a földig csúsztam... Kilihegtem magam. A lányok a folyosón álltak.
 - Minden oké? - kérdezte Hazel.
 - Igen... - mosolyogtam.
 - Mi történt?
 - Castiel...
 - Na mesélj. - felsegített Rebecca.
 Átmentem a konyhába a többiekkel. Kaptam egy pohár vizet, majd mind körém ültek. Mind kérdően néztek rám.
 - Hát... Castiel... - elpirultam - Megcsókolt.
 - Na ne bassz! - nevetett fel Cat.
 - De...
 - És te mit tettél? - kérdezte Rebecca.
 -  Idejöttem.
 - Te oltári hülye vagy. Csak úgy otthagytad?
 - Igen...
 - Istenem... - fogták a fejüket.
 - Abban a pillanatba nem tűnt semmi jónak. Elvette a rajzos füzetem is..
 - Akkor sem kellett volna otthagyni..
 - Bocs...
 Másnap nagyon szar kedvem lett. Egész nap a vöröskén járt az agyam. Egész nap nem mozdultam a teremből. Zenét hallgattam és a füzetem fehér borítóját firkálgattam. Majd jött a kollégiumi buli.
 Péntek délután az ágyamba fetrengtem és halkan hisztiztem a meleg miatt. Szeptember első hete... Dög meleg. Este meg buli. Nem tudok róla semmit. Alkohol lesz. Ennyi infóm van. Szerencse, hogy egyetem. És bentlakásos. És csak felnőttek vannak. Szabad inni és elzártabb helyeken dohányozni. A fenntartó is engedélyezte. Durva egy hely, de érthető...
 Idővel kezdett hűlni a levegő. Ahogy tűrhető lett a levegő, felkeltem és a szekrényem felé vettem az irányt és a ruhák közt szétnéztem, majd elkezdem öltözni. Bakancs, szakadt fekete harisnya, terepmintás rövid nadrág, és egy fekete  rövid ujjú, combközépig érő kabát szerű valami. Kimentem a konyhába enni valamit. Semmi meleg étel nem volt sehol. Gondoltam összedobok valami ehetőt. Rengeteg kaja volt a szekrényben így sikerült eldöntenem mi legyen. Egy kis rizsgombóc. Nyami :3 Nem tartott sokáig.
 Miközben összeállítottam hangfalról nyomtam a zenét. 20 darab gombóc sikeredett. Kipakoltam egy tálcára. Az illatokra mindenki előbújt.
 - Na mit csinált a nem vacsora felelősünk? - nézett rám Hazel.
 - Csak éhes lettem és gondoltam csinálok valamit. Ettetek már rizsgombócot?
 - Még nem. - mondták egyszerre.
 - Na akkor itt az ideje...
 Leraktam az asztalra, majd kivettem egy darabot. Enni kezdtem miközben elpakoltam, majd leültem hozzájuk.
 - Na jó étvágyat. - mosolyogtam.
 Nem volt rossz véleményük róla. A mi országunkban hagyományos kaja. Én betömtem a részem, majd elmosogattam és a hűtőből elővettem egy sört és rágyújtottam. Cat kimászott mellém és ő is rágyújtott.
 - Nem is tudtam, hogy dohányzol.
 - Túl sokat vagy bezárkózva. A napon nagy része ezzel telik.
 - Szuper. Most is csak jó kedvem van és éhes is voltam. Nem akarom, hogy valaki elrontsa a napom. Azt kibelezem de nagyon...
 - Érthető. Rengetegen várták a pénteket. Az első alkalom szeptemberben mikor tarthatunk bulit. És ez havonta megismétlődik.
 - Nem is rossz annyira ez a hely.
 - Nem. Én szeretem. Rendbe hoztak.
 - Nagyon jó lenne ha én is javulnék.
 - Sikerülni fog nyugi.
 Ezzel eloltottuk a cigit és bementünk. Nyolc környékén Mind összeszedtük magunkat és leindultunk. A többiek vezettek. A park mélye felé mentünk. Ott már égett a tábortűz és voltak jó páran. Leültünk a tűzhöz közel. Hazel hozott nekünk egy-egy sört és egy kis üveg vodkát. Egymásra néztünk és kibontottuk a sörünket. Míg ők beszélgettek, az embereket figyeltem. Egyre többen jöttek oda. Castiel és Lysander is megjelent. Ahogy rám néztek én azonnal elfordítottam a fejem. Szánalmasnak éreztem magam.

------------------
Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/
Fb csoport:
                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

2015. október 30., péntek

11. rész Az a pillanat


 Pár perccel előbb értem ki mint Amylee. Mosolyogva köszönt egyet, majd elindultunk. Útközbe folyamatosan beszélt és beszélt. Felhoztam az Amberös helyzetem. Ő a második ember aki nem fél tőlem. Ez tetszett benne. Tele van önbizalommal és a szája folyton jár. Én csak hallgattam, vagy épp válaszoltam egy két kérdésre.
 Ahogy leértünk a pincébe, mindenki engem nézett.
 - Ma is én leszek a dobos? - néztem Amyleere.
 - Aham.
 Ezzel le is ültem szokásos helyemre. A dob mögötti fal az enyém! Elővettem a füzetem és amíg tanácskoztak rajzolgattam. Pillanatok alatt Rosa ült mellettem és a rajzomra nézett. Kis ideig csendbe nézte, hogy az utolsó simításokat végzem a szép rajzomon. Ahogy befejeztem, felsóhajtottam.
 - Be jön neked a csávó igaz? - kivette a kezemből a rajzot.
 - Inkább csak jól lerajzólható. Szeretek személyeket rajzolni... Nos ő tényleg egy olyan alkat.













 - Nem hittem volna, hogy Castielt így is fogom látni - nevetett halkan.
 - Van még egy rajzom róla.
 - Mutaaaa *-*
 Lapoztam egyet a füzetemben. Rosa nagyra nyitott szemmel nézte.














  - Ez cuki lett - mosolygott - Úr isten mit mondtam.
  - Szerintem is aranyos.
  Amylee megzavarta a beszélgetést. Elmondta a mai tervet. Hangszer próbák. Mindenkinek mutatnia kell min, mennyire tud használni. Sejtettem, hogy aznap is nagyon megdolgoztatnak. Párokat kellett alkotni. Nekem nem jutott senki, így beálltam Castiel és Lysander seregébe. Amylee volt ma is az irányító. Be kellett osztanunk ki mit csinál. Én csendbe vártam míg a fiúk eldöntötték mi lesz. Végül Castiel a kezembe adott egy Akusztikus gitárt.
 - Első próbára a Three Days Grace egyik számát csináljuk meg. Menni fog? - nézett rám Lysander.
 - Igen... - mondtam miközben a pengetővel játszottam.
 Castiel bólintott egyet és mondták, hogy kezdjek. Vettem egy mély levegőt és pengetni kezdtem. Az első számuk ami eszembe jutott a Gone Forever volt. Azt játszottam majd Castiel is beszállt, Lysander pedig énekelni kezdett. Kicsit belemélyültem. A szám végeztével Castiel szeme hirtelen felcsillant.
 - Tényleg! Te tegnap pont lemaradtál Hale alkotásáról! Királyul dobol.
 - Érdekes. - nézett rám - Nem hittem volna, hogy dobon is játszol. Azt hallottam, hogy sokhoz értesz.
 - Pedig tudok. Castiel is nagyon meglepődött tegnap.
  Mire észbe kaptam Castiel odahívta Amyleet és a tegnapiról beszéltek pár szót. Végül arra jutottak, hogy Lysandernek is megmutatják. Hé, valakit nem érdekel az én véleményem is? Senki? Hát jó.... Belementem.
 A gitárt letettem, majd átültem a dobhoz. Amylee, Castiel és Rosa ugyan úgy beállt mint tegnap. Levettem az ingem és nyújtózkodtam egyet. Megfogtam két ütőt és a kezembe vettem. A többit közel raktam magamhoz mert tudtam, hogy ma is eltörnek.
 - Kezdhetjük? - néztek rám.
 Bólintottam egyet. Mielőtt a dob elkezdődött volna egy utolsó pillantást vetettem Lysanderre. Totálisan meggyőződtem róla, hogy végig engem fog nézni. Elkezdődött. Totális kifulladásik csináltam. Vagyis a szám végéig. Közbe három ütőt törtem el. Azt is a dob/gitár szóló közbe. Ugyan azt éreztem mint tegnap. Elhagyott minden feszültség és felengedtem, csak most jobban kifáradtam. Lysander tapsolt. Rámosolyogtam. Durva volt megint. Az eltört ütők darabjait Castiel szedte össze.
 - Nem volt rossz! - mondta a lépcsőn álló Deborah.
 " Már megint te..."
 Megint körbe ölelgetett mindenkit, csak engem nem. És fura módon Castielt se. Na vajon ebbe már megint mi ütött? Odajött hozzám és szóban üdvözölt.
 - Nagyon élvezed a középpontot? Te lettél a vadleány az újak között.
 - Nem tudok róla hogy élvezném.
 - Amberrel is szépen elbántál.
 Hatalmas csend volt a próbaterembe. Mindenki minket nézett. Castiel a fejét fogta.
 - Figyelj Deborah... - kezdtem - Ma nagyon nincs kedvem vitatkozni. Szóval ha valami nem tetszik akkor magadba panaszkodj!
 - Nem kérdeztem a véleményed.
 - Én se a tiéd. Kotródj...
 Deborah feje vörösödni kezdett, majd hisztisen lelépett. A pince ajtaját hangosan bevágta.
 - Köszönjük. - mondta Rosa.

------------------
Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/
Fb csoport:
                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

10. rész Információk


  Castiel a két karom alatt átnyúlt és messzebb rángatott. Lesokkoltam abban pillanatban. Meg akartam ölni... A kést kiejtettem a kezemből. Patakokban kezdett folyni a könnyem. A tanárok a diákokat visszatoloncolták a termekbe. Az igazgató és minden tanár körülöttünk álldogált és halkan tanácskoztak. Castiel engedett a szorításból, én pedig lassan térdre estem. Castiel leguggolt mögém, és mellettem lévő kést eltette.
 - Hale kisasszony! - nézett rám az igazgató - Azonnal az irodámba. Lenne mit megbeszélnünk.
 Szó nélkül felkeltem és a Diri után mentem. Bent leült a helyére, én meg vele szembe.
 - Nem lepődtem meg Hale. Sejtettem, hogy ez lesz.
 - Mégis miről beszél?
 - Ahogy hallottam, már megtapasztalta, hogy milyen ez az iskola.
 - Igen...
 - Akkor rájött. A mi iskolánk az egyik legnagyobb iskola ahol erőszakos fiatalokat kezelnek. Az ilyenek, mint például maga, országos átirányítással kerülnek be a világ bármely pontjáról. Itt tanítjuk meg mindenkinek, hogy máshogy is lehet élni. Mi próbálunk segíteni. És jelenleg maga az új legveszélyesebb beteg. A mai alkotása alapján. Régebben nem fajultak el ennyire a dolgok.
 - Sajnálom.. Nem tehetek róla.
 - Ezt igen jól tudom. Megkaptuk az orvosi papírjait is. Majd együtt kitalálunk valamit. Viszont ezt a mai akciót nem hagyhatom nyugodni. A büntetést holnap kiszabom. Elmehet.
  Kint a fal mellett Castiel várt.
 - Minden rendben? - nézett rám.
 - Persze, de ezek után kell egy cigi...
 - Gyere. - megfogta a kezem és húzni kezdett.
 Elhagytuk az iskola területét. Lassított a tempóján.
 - Hova megyünk? - kérdeztem.
 - Meghívlak ebédre.
 - Ohh... Hát jó...
 Nem nagyon értem. Nem így szokás elhívni egy lányt randira vagy kajálni. De egy ilyen alaktól mit várok. Ezen elmosolyodtam. A kemény Castiel szerencsétlen nőcsábász. Egy átlagos kis gyorsétterembe vezetett.
 - Válassz valamit. - mondta.
 - Öhm... Akkor egy kebab lesz... - leadta a rendelést és leültünk az egyik asztalhoz kint.
 - Minden rendben? - kérdezte hidegen.
 - Persze! - mosolyogtam.
 - Nem versz át. Látom valami van.
 - Csak az egyetem... Te mért kerültél be?
 - Anyámék írattak be. Folyton utaznak és azt mondták jobb lesz nekem bent. Eredetileg Los Angelesből származom. Miattuk mindent ott hagytam és már két éve nem láttam őket.
 - Ohh... Engem egyszerűen csak beírattak a beleegyezésem nélkül.
 A kaja megérkezett. Közbe is folyamatosan beszélgettünk a zenéről. Közös témánk rengeteg volt. Az idő gyorsan ment vele. Három környékén visszasétáltunk az iskola felé. A szökőkútnál elváltak útjaink. Lassan felsétáltam a szintünkre. Benyitottam a lakásba és Hazel állt velem szembe. Úgy nézett rám, mint akit meg akarnak ölni. Nem tudtam eldönteni, hogy most fél-e.
 - Szia... - köszöntem neki.
 - Szi...a... Minden rendben? Hallottam mi történt...
 - Aha.
 - Az igazgató nem rúgott ki?
 - Nem. Arra hivatkozott, hogy én vagyok a legveszélyesebb beteg és muszáj maradnom.
 - Így már világos. Most már te is beleestél ebbe.
 Közbe átsétáltunk a konyhába. Leültünk egymással szembe. Láttam, hogy gondolkozik. Valamit nagyon mondani akart, de nem tudta megfogalmazni. A végére valamit csak kibökött.
 - Hát akkor már jó lenne tudnod, hogy mi miért vagyunk itt.
 - Hallgatlak...
 - Rebecca nemi erőszak miatt. Ült már érte fél évet aztán áthozták ide. Cat egyszerűen annyira IQ hiányos, hogy drogozni kezdett. És igaz. 65-ös IQ-val a lány nem tudott mit kezdeni így alkohol, drog és szex. Ennyi volta lány mikor ide jött. Most meg te is látod milyen értelmes alak lett belőle. Én pedig loptam, sikkasztottam. Már ide járok öt éve és az alatt az idő alatt úgymond én lettem a lakás nevelő. Én, mint rangidős és teljesen felépült ember felelek értetek. A lakás szabályokat én hozom. Próbálok itt barátságokat összehozni és nyugalmat teremteni..
 - Érdekes.
 - Ez minden szobánál így van... És most jöttél te. Teljesen el vagy zárkózva. Néha azon agyalunk, hogy hova rángassunk el, vagy mit hozzunk, hogy te is velünk légy. Hale... A magány nem teljes megoldás.
 - Ezt tudom. Majd próbálkozok.
 - Nagyon nagy mázlista vagy te lány. - mosolygott - A Diri lát benned valamit és nem hívott rendőrséget. Pedig a szabályzat megírta.
 - Hát... Ő dolga. A büntetésem holnap megkapom.
 - Max egy hétig te takarítasz a suliba!
 A többiek is lassan megérkeztek. Én bevonultam a szobámba. Nem volt kedven magyarázkodni egy kicsit se. Leültem az asztalomhoz, és bekapcsoltam a laptopom. Gondoltam ideje lenne felnéznem Facebookra.
 Ahogy bejelentkeztem egy raklap értesítéssel álltam szembe. Páran be is jelöltek, vagy épp írtak. Mindet végig néztem, válaszolgattam majd előszedtem a tartalék fejhallgatóm és hallgattam valamit. Amylee közben rám írt.
*Szia Hale! Ma is jössz?*
* menjek?*
*nem biztos, hogy lesz Deborah. Gyere!!!*
*ezt meg honnét vetted?*
*láttam a tegnapi reakcióid xD de ma elv edzeni megy*
* jó. Hatkor?*
*aham*
*ott leszek*
 Ezzel le is zártam a kis ablakot. Nézegettem az üzenőfalat és egyre jobban untam magam. Anyám is rakott fel egy-két képet. Épp Olaszországba nyaral a pasijával. Tökéletes. Ne is jöjjenek erre... Lecsuktam a laptop tetejét és átöltöztem. Felkészültem rá, hogy megint én leszek a dobos. Bakancs, szaggatott cicanadrág, rá egy fekete rövidnadrág, és egy piros kockás ing, alá trikó.
 Ebbe már tudtam mozogni.

------------------
Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/
Fb csoport:
                 https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/

9. rész Hogyan leckéztessük meg...


 Idővel az emberek kezdtek el tűnni és egyre kevesebben lettünk. Éjfél körül már csak én, Castiel, Deborah és Rosa volt jelen. Rosa és Amylee beszélgettek, Deborah pedig csak akart Castiellel beszélgetni. Én a dob előtt feküdtem és zenét hallgattam egymagam. A mikrofont a kezembe szorongattam és csak néztem a plafont. Fáradt nem voltam, csak enyhén fájtak a végtagjaim a sok dobolástól. Alig bírtam mozogni. Idővel az agyam kattogni kezdett. A múlt jutott az eszembe és még egy depis szám is megkezdődött. Azonnal könnyes lett a szemem. A kezem azonnal odaemeltem és a fogaim összeszorítottam.
"Nem, most nem sírhatok." Folyamatosan ezeket a szavakat mondogattam magamba. De a szúró érzés nem múlt el.
 Képkockák jelentek meg előttem és nem hagytak nyugodni. Majd elaludtam...
 Tíz órakor az ágyamban ébredtem. Rémálmom volt és még a remegést is éreztem. Kimásztam az ágyból és a konyha felé vettem az irányt. A hűtőn egy papír lógott. Elolvastam.
 "Hale! Reméljük minden rendben. Majd délután beszélünk. Kaja elkészítve a hűtőben. Vigyázz magadra. Puszi: Lányok."
 Benéztem a hűtőbe. Épphogy végig futott a tekintetem az ételeken, elkapott a hányinger. Azonnal becsaptam az ajtót és futottam a wc felé. Kidobtam a taccsot. Visszamenekültem a szobámba és a takaró alá bújtam. Szédültem kicsit. Vagyis... Forgott a világ. Becsuktam a szemem és próbáltam kicsit pihenni. Az idő hamar elszaladt. Fél 12kor elkezdtem készülődni..
 - Akkor... Fekete szakadt farmer, bakancs, és egy menő fekete póló Elizabeth Hale aláírásával. - nézegettem a ruháim, majd felöltöztem.
 Igen, a csaj is Hale. A Halestorm énekesnője. Névrokonom. Csak ő híres én meg nem...
 Mielőtt elindultam, elszívtam egy cigit az erkélyen és elfogyasztottam a kávém. Nem ettem semmit. Nagyon rosszul volt pocak. A szédülés enyhült és már tudtam egyenesen menni kapaszkodás nélkül. Hátamra vettem a táskám, és lesétáltam a lépcsőn. " Hogy itt mért nincs  lift..."
 Az órám kezdetéig volt még fél óra. Leültem a parkba és zenét hallgattam. (Mint mindig) Így sikerült minden dalt megjegyeznem, hátha kívánság lista lenne legközelebb is. Az eget figyeltem. Felhők sehol, dög meleg. A fülest letettem és a tájat hallgattam egy ideig.
 - Hale! - kiáltott felém valaki. A hangja ismerős volt. - Hale! Alexy vagyok! Emlékszel?
 A kék hajú fiú lehuppant mellém. Halkan köszöntem neki én is.
 - Mért hiv mindenki Halenek? - néztem rá.
 - Könnyebb megjegyezni mint a másikat.
 - Ahh... Nincs órád?
 - Nincs! - mondta boldogan - Mára ennyi!
 - Én most kezdek. Négyig bent leszek...
 - Ehj. Ezek az érettségizettek. Rosa sokat beszélt rólad.
 - És?
 - Hát. Dióhéjban elmondta milyen vagy. Nagyon megkedvelt. Meg mikor a többiektől megtudta mennyi mindenen tudsz játszani ledöbbent. Te lettél a szemébe az új csodabogár. Ma még biztos megkeres téged, szóval ne lepődj meg mert nagyon fel van pörögve.
 - Tényleg, te milyen szakon vagy?
 - Ohh én csak vagyok! De nekem mennem kell. Szia. - ezzel lelépett.
 Én is elindultam. A terem felé vettem az irányt. Beültem a helyemre. Szinte üres volt a terem. Csak a három pláza gyerek volt bent. Nem szóltam hozzájuk. A lábam felcsaptam a padra és az egyik füzetembe kezdtem rajzolgatni. A zene még szólt, mikor felfigyeltem a három előttem álló lányra. A fejhallgatóm egyik felét hátrahúztam.
 - Segíthetek? - néztem rájuk.
 - Nagyon idegesítesz te lány - mondta Amber - A tegnapi próbára miattad nem engedtek le. Átvetted a helyem.
 - Sajnállak. Ezzel csak annyit tudtam meg, hogy jobb vagyok mint te. - rajzolgattam tovább és visszahúztam a fülest.
 Amber hirtelen lerántotta a fejemről és elfutott vele. Felsóhajtottam. A két leányzót ellöktem az útból és a szőkeség után sétáltam. Még az órákat tartották, de mit sem törődve ezzel Amber után kiáltottam aki a folyosó végén állt.
 - Hiába menekülsz el mint egy taknyos. Nagy hibát követtél el azzal, hogy elvetted a fülesem. Add vissza míg szépen mondom.
 Amber mit sem törődve ezzel felfutott a lépcsőn. Kicsit gyorsítottam a tempómon. A fenti folyosó üres volt. Feljebb mentem még eggyel. Ott se láttam senkit.
 - Amber. Told elő a képed most azonnal - ordítoztam.
 A folyosó visszhangzott tőlem, de valami hangosabb volt. Lentről megszólalt egy telefon. Tudtam, hogy a szőke szajháé, hisz ő az egyetlen aki JB-t hallgat. Lesiettem a lépcsőn és ahogy elértem a földszintet a 'zene' abbamaradt. Amber tőlem nem messze nyomkodta idegesen a telefonját és halkan Castielt szidta.
 - Megvagy! - mosolyogtam.
 Elindultam a lány felé. Láttam a remegését. Már majdnem nevettem. Szeretem nézni ahogy mások szenvednek. Kicsit bekattantam és már a zsebembe szorítottam a bicskám. "Nem tehetem" mondogattam magamba és ahogy elértem a lányt, elengedtem, de a kezeim még mindig a zsebembe voltak. Lejjebb hajoltam, hogy pont a csitri arcát lássam. ( van köztünk 10 centi különbség)
 - Na most nem nagy a szád? - néztem a szemébe hidegen. - Mond csak, mégis mit képzelsz magadról? Ki engedte meg, hogy a cuccomhoz nyúlj? Na és most mihez kezdesz? Innen nem menekülsz életem..
 Hirtelen csak megfejeltem, de már attól földre került. Halkan felsikított. Én mellé álltam és a bal lábammal a hasára léptem. Láttam a félelmét. Már majdnem sírva fakadt, de a fejhallgatót akkor sem engedte el. Már az apró vámpírfogacskám is kivillant. Nem vagyok vámpír, ezt már most leszögezem.
 - Na ideadod? - kérdeztem miközben leguggoltam.
 Nem válaszolt.
 - Hozzád szóltam! -ordítottam mellette.
 Még mindig nem beszélt. Az egész teste remegett és a levegőt kapkodta. A szemeit becsukta és tuti imákat fújt magába.
 - Hát jó... Te akartad! - húzódott szélesre a vigyorom.
 A lányt a pólójánál fogva megemeltem. Segítségért kiáltozott. Az iskola nagy része kivonult a folyosóra.
 - Na had halljam.. Ki engedte meg?
 - Se~senki...
 - Akkor minek vetted el? Azt hitted ezzel megváltod a világot? Egy olyan kis nulla mint te? Ne nevettess szajha. Még egy ilyen hiba és az életeddel fizetsz!
 Elengedtem és felvettem a fülest a földről. Amber hirtelen kiszabta a kezemből és a fejhallgató ketté tört... Abban a pillanatban elpattant egy ér... Egy könnycsepp lefolyt az arcomon és ideges lettem. Lendületből behúztam egyet a lánynak. A földre került megint. Átléptem felette és a nyakánál fogva megemeltem. A következő pillanatban a zsebembe lévő bicskát elővettem. Egy gombbal szétnyitottam és szorosan tartottam.
 Hirtelen Castiel kiáltott felém.
 - Hale, ne csináld!

------------------
Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/
Fb csoport:

2015. október 29., csütörtök

8. rész Deborah jelenléte


 Nem is kellett többször mondani. Neki állt. Bevallom nem volt kispályás a csávó. Majd jött a basszer és a dob is. Amylee elkezdte screamelni a szöveget. Már egy álom volt az egész. A számba eleve rengeteg szerepet tölt be a dob és a szólógitár. De Amylee a hangjával tetőzte a pontot. Rosa hangja is jó volt. Igaz nem fiú, de a hangja isteni. Nagyon jól összedolgoztunk. Őszintén a végére leizzadtam. Élveztem. Nem énekeltem, de minden feszültség eltűnt belőlem. Csodás. Isteni. Nem tudtam máshogy leírni azt az összjátékot. Habár közbe ütőt cseréltem. :S
 Ahogy vége lett a számnak fellélegeztem. A mögöttem lévő táskámhoz nyúltam és elővettem a vizem. Ittam belőle egy keveset, majd az ingembe megtöröltem az arcom.
 - Azt a kurva. - sóhajtottam fel - De rég doboltam.
 - Durván tolod! - szólalt fel Castiel - Le a kalappal!
 - Csúcs vagy! - mondta Rosa és Amylee egyszerre, majd erre felnevettek.
 Én csak mosolyogtam egy jót. A továbbiakban is engem akartak dobosnak. Igaz, én a voltam az egyetlen aki tudott rajta játszani. Nem bántam. Folyamatosan cserélődtek az énekesek és a gitárosok. Hét óra környékén sikerült tartanom egy hosszú szünetet. A dob mögötti falhoz telepedtem és a vizem iszogattam. Figyeltem ahogy a többiek beszélgetnek és vihorásznak. Furcsa volt ilyen kis idő alatt ennyi baráttal. Eleinte bántam, hogy ide küldtek, de a véleményem gyorsan változott.
 - Na mi a helyzet? - ült le mellém Rosa.
 - Kicsit elfáradtam.
 - Jobban alszol! - mosolygott.
 - Persze! Jó lenne. De nem baj. Holnap úgyis délután lesznek csak óráim.
 - A kis mázlista.
 - Az. Ha már egyszer nem kell bejárnom felesleges közismeretire.
 - Hogy úsztad meg?
 - Kérvényezte nevelőm. Ha már a beleegyezésem nélkül küldött ide, ennyit azért megérdemlek.
 - Van érettségid, gondolom azért.
 - Jah... Az már két éve megvan.
 - Én idén fogok.
 - Mert? - néztem rá furcsán.
 - Hát... Eddig nem nagyon volt kedvem hozzá. De mostmár kötelező. Alap iskolai szabály, hogy 14. osztályig mindenkinek kell egy érettségi.
 - Gondolom az ének szakba vagy.
 - Aham. Ide vettek fel.
 Ennyivel hirtelen le is zártam a beszélgetést mikor a lépcsőn feltűnt Deborah. Na ne... Ez meg minek van itt? Nem volt szimpi a csaj. Igazából érthető... Mi ketten, mint víz és tűz. Igen én vagyok a tűz... Na mindegy. Mindenkit körbe ölelgetett. Még Castielt is, aki - ahogy elnéztem - nem nagyon akarta. Minket nem vett észre. Rosa fájdalmasan felsóhajtott. Szóval ő sem bírja.
 A szünet végeztével mindenki megint készen állt. Beültem a helyemre és vártam a zene választ. Mindenki Deborahval volt elfoglalva, így most ő lett az énekes. Totálisan felfegyverkezve állt elém, készen állva a gyilkolásra.
"Vajon ez mit akar?" Futott át az agyamon.
 - Hale. Ha jól tudom, te nagyon tisztában vagy a Halestorm banda dalaival. - elém hajolt.
 - Igen, és? - vontam fel a szemöldököm.
 - Akkor I Miss the Misery című számot kérném, de a segítségeddel.
 - Vagyis?
 - Az erősebb hangoknál kérlek te is énekelj. Refrén meg ilyenek.
 - Ha azt akarod...
 Ezzel otthagyott. Castiel engem nézett. Biztos érezte, hogy mekkora volt köztünk a feszültség. Sóhajtottam, majd a szám kezdetét vette... Az első "Ohoooohoh" szöveget már nekem kellett elvinnem és majdnem az egészet. A csaj hangja túl tiszta volt a Rock szakmához. Idegesített a jelenléte. Szívem szerint szét vertem volna rajta egy gitárt, de nem kellene a feszkó...
 A szám végeztével Deborah odajött hozzám és hátba veregetett.
 - Ügyes! - mondta gúnyosan.
 Ahogy otthagyott az egyik ütőt eltörtem. Hogy én ezt a szajhát mennyire utálom... Pedig még nem tett ellenem semmit...

------------------
Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/
Fb csoport:

7. Próbaterem


 Éreztem egy kis bizsergést és ez boldoggá tett. Sikerült a dal teljesen tökéletesen.
 Gyorsan telt az idő, így mindent hamar le is zavartak. Néhányukon el is mosolyogtam, annyira kiparodizálták az egészet, de Castiel eltűnt.
 Fél négy körül mindenki elindult vissza a termünkbe, mert az osztályfőnökünk papolni akart nekünk. Mindenkinek nyíltan elmondta mennyire csalódott.. Elég hosszan. Őszintén, már kicsit untam magam. Halkan felsóhajtottam. A tanár rögtön rám nézett, majd elém állt és az asztalomra támaszkodott.
 - Látom, nagyon nem tudsz viselkedni. - mondta, miközben gyilkolt a tekintetével.
 - Tilos a sóhajtás? - vontam fel a jobb szemöldököm.
 Sértődötten hagyta el az asztalom és közbe mondta, hogy mehetünk. Mindenki azonnal eltűnt velem együtt. Nem értettem ezt a tanárt. Idegesítő alak. Rajta gondolkodtam miközben elhagytam az épületet. Amylee kiáltott utánam.
 - Hale! Várj meg!
 - Igen? - néztem rá mikor mellém ért.
 - Csak gondoltam összehaverkodhatnánk.
 - Ha akarod. - elindultam, ő pedig követett.
 - Mi ez a halott hangulat?
 - Csak a tanár. Nagyon rám akaszkodott és már idegesít, hogy lenéz.
 - Ohh.. Velem normális.
 - Idegesítő.
 - Van kedved ma eljönni gyakorolni?
 - Gyakorolni?
 - Aha. A pincébe van egy stúdió. Ott szoktak néha próbálni a zenészek és elhívtak engem is. Gyere te is.
 - Lehet róla szó.
 - Lépcsőnél tali? Úgyis egy szinten vagyunk.
 - Rendben.
 A szobámba letettem a cuccaim és kiterültem az ágyon. Csak nézni szerettem volna semmit, de nem engedték azt sem. Valaki kopogott. Cat lassan benyitott.
 - Kérsz pizzát? - nézett rám mint egy hullára.
 - Kérek - mondtam halkan.
 - Akkor szedd magad. - mosolygott és kiment.
 Ezen a mondaton elgondolkodtam. Megint... Nem tudok jól angolul. Én hülye. Nagyom gyorsan fel kell hoznom a lemaradást, így tanulni se fogok tudni... Habár a régi tanárom szerint a zene is egy nyelv. Igaza van mert abba is lehet üzenetet átadni.
 Sóhajtottam, majd felkeltem és kimentem. A lányok egy hatalmas pizzát ültek körül amin szinte a világ összes ehető kajája rajta volt. Érdekesen nézett ki, de lehet hogy finom... Leültem a helyemre és elvettem egy szeletet.
 - Na milyen napod volt? - kérdezte Hazel.
 - Hát... Hosszú.
 - Hogy ment az első felmérés?
 - Sikerült szerintem. Rengeteg érdekes alakot láttam. Köztük Deborah.
 - Vélemény?
 - Eléggé kidobta a melleit. A hangja nem rossz.
 - Szokása. - mondta Cat miközben betolt egy szelet pizzát.
 - Castielt csak egyszer láttam. Mikor énekeltem a korlátnál figyelt, de utána el is tűnt.
 - Megint lógott. - mondta Rebecca.
 - Tényleg! - csillant fel a szeme Rebeccanak - Péntek este a parkban koleszos buli lesz. Ugye jöttök!?
 Mind rábólintottunk.
 Kaja után az órámra pillantottam. 17:45. Még segítettem a lányoknak elpakolni, majd gyors rendbe szedtem magam. A táskámba elraktam ami kellhet és elindultam. A Lépcsőnél már Amylee állt.
 - Végre itt vagy! - mondta.
 Ránéztem az órámra.
 - Egy perc múlva hat óra - mondtam mosolyogva.
 A lány elmosolyodott, majd elindultunk. Csendben haladtunk egymás mellett. Nem beszélgettünk. Igazából nem is volt miről...
 A pincéhez vezetett. Kinyitotta az ajtót és lement. Csendbe követtem. Idővel kezdett világosodni a sötét lépcső. Majd ahogy leértem kissé leesett az állam. Tele volt minden hangszerekkel, a szoba hangszigetelt és még sorolhatnám.
 Lent még voltak páran, fiúk - lányok egyaránt. Szinte senkit sem ismertem... Végül kiszúrtam Castielt az egyik hangfalnál. Épp egy fehér hajú sráccal és csajjal beszélgetett. Nem terveztem oda menni hozzá. Maradtam Amyleevel. Odamentünk az osztálytársainkhoz beszélgetni, ami nekem nem nagyon ment, így csak álltam és nézelődtem. Annyi minden volt lent, hogy az elképesztő. Sokáig elvoltam a gondolataimmal, de nem hagytak sokáig.
 - Hale!? Itt vagy? - nézett rám Amylee.
 - Ja, persze csak nézelődtem.
 - Szuper. Ma az éneket akarják fejleszteni, de kell néhány hangszeres. Itt persze annyi a gond, hogy nincs dobos. - mondta mindenkinek egyszerre - és tudtommal te jól tudsz dobon játszani. Elvállalod?
 - Öhmm... Izé... El.. - nyögtem ki.
 - Gyerekek megoldva!
 - Ok, de ki kezdi? - kérdezte Castiel.
 - A banda... Én, Rosa, Castiel, Hale és... Ennyi. Majd én leszek a basszeros.
 -Akkor... - kezdte a fehér lány, aki az említések szerint Rosa. - Hale a dobos, Castiel a gitár, Amylee a basszeros és scream... Király.
 Készülődni kezdtek. Levettem az ingem, felkötöttem a hajam és leültem a dobhoz. Mindent jó magasságra állítottam, majd körbenéztem.
 - Mutasd mit tudsz! - nézett rám Castiel.
 -Oké... - kezembe vettem az ütőket.
 Vettem egy mély levegőt. Utoljára megnéztem a dobot. Mákom volt. Dupla lábdob. Így menni fog.
 - Mond, hogy ismered a Bullet For My Valentine ~ Waking The Demon című számát!? - mosolyogtam.
 - Ismerem. - mondta, miközben felcsillant a szeme.
 - Akkor kezdheted.

------------------
Társoldal:
               www.rosecsjblogg.blogspot.hu/
Fb csoport: