47. rész Helyettes

https://www.youtube.com/watch?v=lL2ZwXj1tXM

  A próbák szinte leépítettek. Fáradt voltam minden este és szívem szerint hassal estem volna bele az ágyamba, de nem tehettem. Aludni legalább könnyen tudtam. Nem volt akkora szenvedés ez a terhes dolog, pedig rengeteg hírt hallottam róla. Anyám is gyakran a fülembe ültette a bogarat, hogy szülés egy rémálom lesz. Megint kedves volt, de kitudja mit hoz a sors. Lehet nem kell sokat szenvednem és hamar kipottyan belőlem az a valami.
 Egyik reggel nem voltak óráim, de már olyan hamar fent voltam, hogy mindenki furán nézett rám miközben végig vonultam a folyosón. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a sok tekintetet és minél előbb bejutni az egyik üres zeneterembe. Ahogy találtam egyet bevonulta, becsuktam magam tán az ajtót és leültem a zongora elé. Nem voltam a legjobb hangulatomba, de most mit tehet az ember. Mindig jön egy depresszív korszak, amiből jobb minél előbb kimászni, mielőtt az ember olyan mélyre nem süllyed, hogy kárt tegyen magában. Azt meg most nem kellene, hisz egy gyermeket várok. Az én kis csodámat, akinek köszönhetem, hogy még nem vesztem el. Bár kitudja mi jön még. Alig tudok kimászni ebből a sok szarból. Mintha az univerzum gyűlölne és direkt csesztetne folyamatosan. De miért? Hisz egy átlagos ember vagyok, aki nem bántott még senkit sem. Legalább is annyira, hogy ezt érdemeljem..
 Felnyitottam a zongoráz és játszani kezdtem. Egy olyan dalt amit fiatalabban írtam. Csak a gondolataim vannak benne. Az a sok depresszív érzés ami bennem tombolt akkoriban. Mikor még az ereimet is képes voltam felvágni és ájulásig játszani. Már nem is tudom, hogy mért tettem. Nem értettem hirtelen, hogy mi viselt meg engem ennyire abban az időben. A magány? Hisz már azt tartom a legjobb barátomnak. Ott legalább senki sem tud bántani. Nem is értem mért vágytam annyira barátokra akik képesek voltak hátba támadni egy kis népszerűségért. A dal lassú volt, én pedig már a könnyeimmel küszködtem, de nem hagytam abba. Tudtam, hogy sírnom kell, hogy jobb legyen. Ha az ember szomorú, csak adjon ki magából mindent azért, hogy a későbbiekben pozitívabban tudjon gondolkodni. A könnyeim potyogtak, de hang nélkül tűrtem mind azt, amit azokban a percekben éreztem. Semmi gond, csak játsz amíg bírsz. Ameddig le nem akarnak szakadni a kezeid, vagy nem akar szíved megszakadni. Hosszú percek voltak. Vagy fél órát csak ott ültem teljesen belefeledkezve a játékba. Ahogy abbahagytam a kis koncertem, felsóhajtottam és szomorúan néztem magam elé. Ilyet sem mostanság csináltam. Hangulatjavításként csak bőgtem egy helyben összekönnyezve a zongora billentyűit és a nadrágom szárát szorongattam mint a lányok az animékben mikor visszafojtva bőgnek. Szánalmasan festhettem. Egy terhes anyuka eljátszotta a legszomorúbb számát és most bőg mint egy taknyos gyerek. Reménytelen vagyok. Nem is értem mért jöttek rám ezek az érzések. Hisz boldognak kellene lennem. Lesz egy gyerekem akit...én... nem akarok..
 Ezeket gondolatokat igyekeztem figyelmen kívül hagyni. Nem gondolhatok ilyenekre. Én szeretném a babát. Ő az én kis megmentőm, de mégsem szeretném. Mér ilyenkor jutnak eszembe ezek a marhaságok? Nem lehetek ennyire elrontva. Határozatlan vagyok megint. Idegesen lecsuktam a zongorát és a táskámért nyúltam, de ott már más is volt. Míg a táskát szorongattam, felfedeztem mögötte egy szép pár emberi lábat. Lassan felnéztem, majd felsóhajtottam, azzal az 'oh, csak te vagy az' sóhajjal.
 - Mit keresel itt? - kérdeztem kis flegma hangsúllyal ami véletlen jött.
 - Szerettelek volna látni - mondta Andy nyugodtan, majd leült mellém és megigazította a haját - Gondolkoztam ezen a baba dolgon és szeretném megpróbálni. Remélhetőleg könnyebb mint amit olvastam róla. Vagyis.. Te mit szólsz hozzá?
 - Komolyan van pofád idejönni azok után amit mondtál nekem a múltkor? - háborodtam fel hirtelen, de Andy a szám elé emelte a mutató ujját és én valamiért azonnal elhallgattam.
 - Tudom, hogy nem látsz szívesen ezek után, de szeretnék javítani a helyzeten. Szeretnék az apja lenni annak a gyereknek és megtenni mindent érte! Mellettem meglenne mindene d és tudod, hogy rettentően szeretlek is, kérlek gyere el velem és próbáljuk meg újra! Meg teszek azért bármit, hogy visszaszerezhesselek. Te vagy a mindenem és sajnálom, hogy nem voltam melletted a kezdetekben, mikor a legnagyobb szükséged lett volna rám.
 Csak mondta és mondta. Már már kezdtem elhinni a szavait, de nem. Nem lehetek buta. Bevallom én is szerettem még valahol egy részemben, de nem mertem azt mondani, hogy próbáljuk meg. Megint egy rossz lépésnél lepasszolna lehet. Vagy még a végén kiderülne, hogy Ő is olyan mint a testvére. Egy elborult elméjű alak, akinek a legnagyobb szenvedélye az, hogy másokat bántalmazni tudjon.
 - Kérlek távozz - mondtam érzelmetlenül, majd felkeltem a székről és elindultam a kijárat fele. Tudtam, hogy nem fog békén hagyni. Megragadta a szabad kezem és egy apró húzással megállított. - Nem szeretnék veled beszélni!
 - Kérlek Hale, beszéljük meg rendesen a dolgokat - kérlelt folyamatosan. A tekintete neki sem volt stabil. Valami történt vele. Lehet, hogy kicsit összetört, miután elszakadtunk? A keze remegett és a szeme is csillogott. Nem akarok hazudni, egy pillanatra meglágyított. - Én bármire hajlandó vagyok, csak gyere vissza hozzám.
 - Nem. Ezzel már elkéstél akkor mikor kidobtál - mondtam halkan, majd kiszabadítottam a kezem és kisiettem az ajtón. Az órák még mentek és rettentő nagy volt a csend. A teste remegett a félelemtől. El akartam bújni a férfi elől, pedig nem tett még semmi rosszat velem. Csak tönkretette a kapcsolatunkat. Féltem tőle is. Mindenkitől. Kiszolgáltatott voltam mindenkinek. Mint mindig.
 Nem tudok megállni a saját lábamon, én marha. Mindig is úgy gondoltam, hogy nekem kell valaki aki tartja bennem a lelket és ha baj van tud segíteni. Nem dob el semmi pénzért, mert ha azt mondja, hogy szeret akkor az úgy is van és nem tekinget félre minden jó nőnél akikről úgy is lehet tudni, hogy nem eladóak valami csoda folytán. Vagy nem tudom mit kellene még ide sorolnom. Nem szeretem az ellenkező nemet, de nekem kell valaki és tudom is, hogy ki.
 Bezártam magam az egyik női wécé fülkéjébe. Leültem a földre és csak sajnáltattam magam magamnak. Nem is értem, hogy mért. Nem nekem való ez az élet. Megragadtam hirtelen a táskámban rejlő kést és a csuklómhoz szorítottam. Másodpercekig csak ott néztem és nem mertem megtenni. Mért is akarok élni? A gyerek miatt? Vagy azért mert látok még egy cseppnyi reményt a világban és elhiszem, hogy lehet jobb? Lehet... De hol lesz itt jobb? Összeszedem magam és összejövök Castiellel aki igyekszik mindenét beleölni abba, hogy megszerezze a szívem és kihordom ezt a kis szerencsétlent, majd boldogan felnevelem? Ez így összességében jól hangzik, de mért nem akarom? Mért nem teszek már semmit annak érdekében, hogy boldog legyek? Mért ülök most is egy helyben és akarom elvenni az életem? Mért vagyok megint hülye? Oh Hale, drága Hale. Embereld már meg egy kicsit magad és állj már meg a lábadon végre.
 Hirtelen megremegett a teszem és eldobtam a kést. Nem tudtam megmozdulni. Lehunytam a szemeim és vettem egy mély levegőt. Na most hogy tovább? Mit tegyek? Menjek ki és mosolyogjak mintha minden a legjobban lenne? Mutassak téves képet magamról az embereknek ahelyett, hogy segítséget kérnék valakitől aki tud is valamit tenni értem? Eltettem a kést a legelzártabb helyre a táskámban és kimentem. Megmostam az arcom, majd kimentem a mosdóból. Épp kicsengettek. Nem lehet mit tenni. Sodródj az árral és előbb utóbb inden szép lesz. Vagy nem. De valami biztos lesz.
 - Szia Hale! - lépett elém Castiel hatalmas vigyorral a képén, majd jobban megnézte az én arcom és a mosolyából aggodalom lett - Hé, minden rendben?
 - Persze, csak kicsit nyomott vagyok, de lassan elmúlik - mosolyogtam rá reményt sugározva, hátha beveszi.
 - Rendben, én hiszek neked! Mit szólnál hozzá ha most már elkezdenéd tervezgetni a baba szobáját? A minap épp elmentem egy festék üzlet előtt és elkezdtem azon agyalni, hogy milyen színű legyen a gyerek szobája.
 - Nincs ehhez kicsit korán? Mármint még csak két hónap ha eltelt és te már ezen agyalsz?
 - Hát tudod, kezdem komolyabban venni ezt az egészet és már a neveken is gondolkoztam. Még egyszer említetted, hogy az Elizabeth szép név és ha lány lesz... - mondta hatalmas vigyorral az arcán, de nem akartam erről beszélni, így közbe szóltam.
 - Szerintem ezt a témát még hanyagoljuk egy ideig. Még azt se döntöttük el, hogy velünk mi lesz és szerintem ez a téma aktuálisabb.
 - Én megteszek mindent és a többi már csak rajtad múlik. Bár lehet nem teszem oda magam eléggé és ez a baj, de én meg mondtam, hogy a feleségem leszel előbb utóbb!
 - Ez is kicsit távolabb van még - motyogtam nevetve. - Nm szándékozok feleség lenni még egy jó ideig. Legalább is nem pocakosan akarok bevonulni az pap elé és a nászúton pedig megszülni. Ne siess ezekkel a dolgokkal sehova. Még nem nyertél meg.
 - Hé, én igyekszem!
 A szavain mindig mosolyognom kellett. Annyira bele tudja élni magát a terveibe és nem veszi számításba azokat a dolgokat amik még közbejöhetnek. De ez már az ő dolga. Egyszerű mosollyal a képemen otthagytam és bevonultam az osztályomhoz. Még mindig ugyan az volt mint az év elején, csak nem szedtük le egymás fejét minden pillanatban. Ugyan azok a mogorva fejek, a klikkekbe gyűlt emberek. Néha mintha egy kisebb bandaháborút látnék. Néhány kis falka morog egymásra és meg már csinálom a popcornt, hogy élvezettel nézzem végig ahogy leszedik egymás fejét. Amylee is betársult az egyikhez, de ő nem játszott akkora szerepet mint a többi. Még mindig el volt a kis saját világában és élvezte is azt. Vele sem beszélgettem már annyit mint anno. Ez a sok probléma kiszedett az osztály közösségből és nem tudtam visszamászni a megszokott dolgokhoz, emberekhez vagy szokásokhoz. Nem, nem vagyok antiszociális, csak nehezen alkalmazkodom egy társasághoz. Szerencsére engem nem gyűlöltek a történtek után. Felfogták, hogy ez az évem egy katasztrófa volt és ha úgy esett még aggódtak is vagy odajöttek beszélgetni hozzám és érdeklődtek a baba iránt. Jobban örültek neki mint én.
 Ahogy a tanár betolta a képét becsengő után negyed órával, csak ledobta magát a helyére és hangosan felsóhajtott. Neki sem lehetnek könnyű napjai. Elkezdődtek a vizsgák és a tanárok olyanok mint a zombik. Hát, ez ezzel jár. Szenvedj azért mert elértél valamit az életben, te istenkirály egyetemi tanár aki még keres is ezzel valamit. Hát nem megérte majdnem húsz évig a padot koptatni emiatt?
 - Elnézést a késésért, csak tudják a vizsgákra engem is beosztottak és el vagyok havazva. Maguknak is tartozok pár dolgozattal mint még pár osztálynak, de a héten már meglesznek az év végi eredményeik is. A mai órára pedig szabad foglalkozást kapnak azok akiknek megvan mindenük, a többiek pedig, akik tartoznak nekem beadandókkal, feleletekkel vagy dolgozatokkal a mai napon még bedobhatják magukat. - mondta nyűgösen a tanárbá, majd kipakolta a papírjait az asztalra és elkezdte sorolni a neveket. Nem lepődtem meg, hogy én is köztük voltam, hisz rengeteget hiányoztam az elmúlt hónapokban. Tényleg ki kellett volna rúgniuk és nem lenne most ennyi problémájuk. Még a mai nap össze kell dobnom neki egy kemény háromszáz szavas esszét. Semmi gond, időm mint a tenger. Remélem ebben a mondatban érezhető volt az irónia. Bár... Tényleg nem volt annyi tervem mára, hogy én ezt ne tudjam megcsinálni, de most mégis kinek van kedve ehhez az év végén? Írja be az egyest és hagyjon, hisz a tanév utolsó napjával én nem is járok már többé ide.
 Azért még az órán nekikezdtem. Sose értettem azt a részt, hogy x szavas. Mért kell megszámolni? Mért nem mond inkább egy oldal számot? Azt ki lehet játszani. Ehj, tanárbá. Csalódtam magában. Ahogy kicsengettek elhagytam a termet és zenét hallgatva nekiindultam a napomnak. Csendben végigvonultam a zsúfolt folyosón és figyeltem a szembe jövő embereket. Akiket név szerint is ismertem halkan odalöktem egy hellót és hamar el is hagytam a helyet. Kint fellélegeztem és a hasamhoz nyúltam. Egyre nehezebb ez a kis valami bennem. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni, majd megindultam a kijárat fele. Már megint ott volt az a taxi. Összeszűkült szemmel figyeltem ki van az autóban, de csak egy alakot fedeztem fel. Már integetett nekem az öreg. Beültem mellé az anyósülésre és ránéztem.
 - Csak nem valami infót hoztál? - kérdeztem nyugodtan, majd bekötöttem magam.
 - Nem tudom mennyire mondható infónak. Csak egy egy mondatot csíptem el párbeszédből és attól tartok, hogy nem adnak neked sok választást. - mondta miközben kihajtott a kapuból és elindult a város felé - A fejesek nem akarnak engedni a hülyeségeikből és lassan a vevők is megjelennek, de alig van árú. Mivel nincs vezető mindenki el van csúszva a munkájával és egy kis munkás nem papírozhatja le azokat a dolgokat amiket eddig Daniel csinált. Szóval arra kérlek, hogy csak próbáld ki a munkát. Nem lenne sok dolgod és ha nem akarsz megjelenni a fogadásokon vagy látni a szerzeményt nem kell. Papírozz le mindent.
 - Mért nem tudnak mást találni? Felelőtlenség rám bízni ezt, hisz bármikor felnyomhatnék bárkit és amennyire ismerem magam, nem tudnék nyugodtan aludni miközben tudom, hogy nők szenvednek.
 - Megértem, de ha figyelmen kívül hagyja minden jó lesz!
- Kétlem. Tudom miken mennek át az ottani nők és nem nézem jó szemmel az erőszakot. Azt meg pláne ha nőkről van szó, akik semmiről sem tehetnek az égadta világon.. Elveszik az életüket csak azért, hogy maguk meggazdagodjanak rajtuk és a továbbiakban meg lesz ami lesz velük. Vagy becsicskulnak a gazdájuknak, vagy meghalnak.
 Nem mondott semmit, csak hajtott előre. Rettentő feszült voltam. Megint visszavisz oda, ahova nem akarok menni. A legnagyobb félelmem. Hogy tovább? Nem gondolkoztam sokat az ajánlaton, de nagyon nem tartottam jó ötletnek, hisz egy apró hiba és az életem lefolyik a csatornán a véremmel együtt egy lyukkal a hasamban ami elveszi a baba életét és az enyémet egyaránt. Ha nem vállalom el, bármikor visszakerülhetek a kezdetekhez. Amit senki sem akar. Bármit teszek a legrosszabbra kell számítanom. Mondjuk egy könnyed halálra ami a lassú lesz és fájdalmas. Pont nekem való. Illik a szánalmasan elcseszett életemhez amit magamnak hoztam össze teljesen véletlenül.
 Ahogy elértük a nyomasztó területet elkapott a hányinger. Nem tudom már eldönteni, hogy a reggeli nem szeret, vagy a feszültség hozza ki belőlem ezt az egészet. A kezem enyhén remegni kezdett, majd igyekeztem a legnagyobb nyugodtságomat mutatni a világnak, hátha sikerül elhitetni az emberekkel, hogy ura vagyok a helyzetnek. Besétáltam az épületbe kissé lemaradva a férfitól, hogy jobban szemügyre vegyek minden ajtót. Volt amelyik nyitva fogadott és mögötte összetört nők vigyorogtak rám szarrá drogozva. Elhaladtam az ajtók előtt összeszűkült gyomorral, majd ahogy Dale megállt előttem én is megálltam mögötte pár méterre és érdeklődve figyeltem, hogy mi történik előtte. Az első pillanatnál már elkaptam a tekintetem. Egy félmeztelen véres nőt pillantottam meg ahogy vonszolják el a folyosón. Elkezdett rettentően megviselni ez az egész. Milyen már mikor hónapokra rá fogja fel az agyad, hogy miken mentél keresztül, atyaég! Vettem egy mély levegőt, majd ahogy Dale neki indult az útnak utána mentem már nem figyelve semmire. Ugyan abba a szobába mentünk be mint legelőszőr csak most nem volt bent senki. Az asztalhoz mentünk. Dale a kezembe nyomott egy tucat papírt és reménykedve nézett rám.
 - Próbáld mg kérlek! - mondta kérlelve. Nem tudtam nemet mondani. Nem is értettem, hogy az emberkereskedéshez mért kell papírozni. Leültem az asztalhoz, majd átlapoztam a sok papírt. Adatok mindenhol. És nekem ezzel mit is kellene tennem? A férfira pillantottam, majd a papírra. - Csak olvasd át kérlek pontosan. Nem lesz belőle semmi bajod.
 Hát nekikezdtem az olvasásának. Tényleg csak adatok álltak a lapon és hirtelen nem is tudtam, hogy mit akar ezekkel. Nem volt benne semmi izgalmas, majd jobban belemásztam és akkor sem vettem észre semmit. Jellemző. Nem látom a fától az erdőt. Ahogy az elsőt elolvastam az aláírásnál az én nevem villant fel és alá még zárójelben fel volt tüntetve, hogy Daniel helyettese. A lélegzetem egy pillanatra megakadt, majd hirtelen nem tudtam mit kellene tennem. Ha aláírom akkor a sorsom megpecsételődik mint egy rossz filmben. Ha nem, akkor is, csak kicsit rosszabbul. Megragadtam a tollat, majd rányomtam a papírra, de nem mertem megmozdítani. Na most mit tegyek?

46. Jövőre szánt tervek

https://www.youtube.com/watch?v=VaUvLnruYzQ
Mikor beértem a rendőrségre csak a káoszt láttam. Mindenki szaladgált jobbra, balra és a legtöbben ordítoztak. Edward végigvezetett a folyosón egészen Andy irodájáig. Kopogás nélkül benyitott én pedig nagyon lassan követtem. Megálltam a küszöbön és néztem a fiút.
- Hoztam neked valakit - mondta Edward, majd ahogy Andy felnézett ledobta a tollát és felállt. A tekintete leszúrt engem is és Edwardot is.
- Nem érek rá - mondta, majd elindult felém. Egy szó nélkül kikerült és elindult a folyosón. Edward bőszen követni kezdte és még elcsíptem néhány mondatot.
- Meg kell beszélned vele a dolgokat! Nem hagyhatod emiatt magára! Szüksége lesz rád!
- Nem érdekel. Nem érek rá ilyenekkel szórakozni.
Vettem egy mély levegőt, majd becsuktam az ajtót és körbenéztem. Minden a helyén volt. Az asztalán hatalmas rumli volt mégis egy kép mellett semmi sem volt. A képen én voltam miközben az ágyában aludtam. Ennyire cuki vagyok? Leültem az egyik székre és elvettem egy könyvet a polcáról. Nem hittem volna, hogy ennyi mindent olvas. Tanult ember ez is. Vagy fél percig nézegettem a könyvet, aztán Andy berontott. Azonnal felálltam.
- Nem nagyon érek rá, szóval hallhatlak - mondta, majd leült a székébe és a képet lefordította.
- Hallottam, hogy mostanság nem vagy jó formában...
- A munka miatt. Rengeteget dolgozok.
- Ez csak egy a sok ok közül. Mért nem tudod elfogadni a döntésem?
- Nem illik hozzám az apa szerep és Daniel gyerekét se látom szívesen.
- De abban a gyerekben benne van az én vérem is. Az a gyerek már az enyém. Én nevelem majd és ebben semmilyen Daniel nem vesz majd részt.
- Nem érdekel Hale. Nem támogatom.
- Daniel hiába volt olyan amilyen, ő is azt szeretné, hogy a gyereke rendes ember legyen. Megkaptam a képeket és a videókat is. Nem értelek. Bele tudnál törődni a dolgokba?
- Nem tudok.
- Pedig ha egy picit is menne... Nem lenne semmi gond. Boldogan tudnánk élni és a végén még...
- Hale én nem akarok gyereket! Téged se akarlak. Nem szeretnélek már látni és elfogadtam, hogy ez így történt és jobb nem lesz! Nem akarok senkit sem látni! Egyedül akarok lenni végre!
- Én megpróbáltam - mondtam, majd letettem a könyvet az asztalára és ott hagytam.
A könyv a párkapcsolatokról szólt és a gyerekekről. Biztos próbálkozott, de ezek szerint feladta. Rá akartam gyújtani. Nem bírtam ki. Nem, nem szabad. Beültem a legelső taxiba ami jött és elindultam anyán címére. A gondolataim megint a gondjaim körül forogtak és nem hagytak nyugodni. Az meg pláne, hogy a taxis nem vette le rólam a szemét. Már őszült az ember és nem mutatott különösebb érzelmet.
- Maga lenne Hale Saharowzky? - kérdezte hidegen.
- Igen - mondtam, majd kinéztem az ablakon és végig néztem, ahogy elhajtunk a megadott cím előtt. - Kihez van szerencsém?
- A nevem Dale. Csak egy megbízást teljesítek Daniel nevében.
- Mi? - lepődtem meg.
- Daniel hagyott hátra egy üzenetet magának és ezt nem küldhetem e-mailben. Én nem akarok semmi rosszat és remélem a többiek se. Ne lepődjön meg semmin inkább.
- Túl tartalmas ez a nap nekem.
Nem tudtam már ideges lenni. Annyira beletörődtem abba, hogy ez mostantól gyakran elő fog fordulni. Lassan haladtunk feltűnés nélkül egy gyár telepre. Az egyik előtt megállt és kiszálltunk. Átvette a táskámat és mutatta az utat. Ahogy benyitott az épületbe megcsapta az orrom a fű szaga. Egy pillanatra megszédültem, de mentem előre. A folyosó végén a csávó megállított és előre ment. Csendben lépkedtem mellette és ahogy beléptem a szobába megakadt a szemem az embereken. Mind furcsán nézett rám eleinte.
- Mért hoztad ezt ide? - ordított az egyik, majd nekem rontott, a földre taszított és lebilincselte a kezem. - Ha megtudják a fejesek, hogy itt van kinyírnak mindenkit.
Vagy egy tucat fiú nézett velem szembe és egyetlen egy lány. Ő is meg volt kötözve és tele volt a teste sebekkel. A szemei vörösek voltak a sok sírástól és ha a szája nem lett volna leragasztva biztos ordított volna.
- Szóval miért kellek? - kérdeztem miközbe az arcom belenyomódott a padlóba.
- Engedjétek már el fiúk - állt mellém az öreg - Daniel levele miatt hoztam. Meg egy várandós nőt nem szokás a földbe nyomni. Engedd el szépen és essünk túl a dolgokon a fejesek érkezése előtt, jó?
A csávó lassan engedett a szorításból és egy mozdulattal felállított. A kezemről levette a bilincset és félredobta. Leporoltam magam, majd lassan a hasamhoz nyúltam. Egy picit sajogni kezdett, de nem volt annyira vészes. Dale az asztalhoz kísért, majd felvett egy lapot. Gyönyörű kézírás virított a papíron feketén és ez is az én nevemmel kezdődött.
- Daniel mért hagyott rám ennyi mindent? - pillantottam a levélre - Úgy értem, hogy mért hagyott ennyi üzenetet?
- Csak olvasd már el! - szólt be az egyik.
Halkan felsóhajtottam, majd belebújtam a sorokba. Minden szót figyelmesen elolvastam és nem foglalkoztam a remegésemmel és a háttérzajjal. Jaj, a pocakom egyre jobban fájt.
Lassan letettem a lapot az asztalra és rájuk néztem.
- Én ezt nem vállalom el - jelentettem ki határozottan.
- Mi akadályoz meg ebbe? - kérdezte Dale.
- A lelkiismeretem? Semelyik kérést nem tudom megtenni. Nem vagyok vezető.
A papír lényegében felvázolt nekem néhány lehetőséget a túlélésre. Az országot hiába hagyom el, attól még mindenki tudni fogja, hogy ki vagyok és mit tettem és a feketepiac az egész világra kiterjed. Vagy megölöm a fejeseket, vagy átveszem a vezetést mint Daniel gyermekének anyja. Mért tesznek az életembe ennyi hülyeséget?
- Ne kapkodd el Hale! Jegyezd meg, hogy Daniel kért meg rá és arról van szó, hogy életben maradsz e a gyerekkel, vagy sem.
- Én ezt akkor sem akarom. Szeretném, ha ez a gyerek jó ember lenne és nem csinálna olyanokat mint Daniel.
- Azt mered állítani, hogy Daniel rossz ember volt? - szólalt fel az egyik fiú miközben ingerülten mellém lépett.
- Mégis melyik ember vezet fekete piacot? - néztem rá idegesen.
Egy pillanatra elfordult, majd ahogy visszafordult egy fegyvert nyomott a fejemhez. Nem mozdultam meg, csak néztem az előttem lévő embereket. Lassan megemeltem a kezem és megfogtam az övét.
- Tudom, hogy nem egyeznek Danielről a nézeteink, de akkor is. Én nem akarok ebbe belekezdeni. A saját testi épségem fontosabb, mint az, hogy embereket áruljak.
Nem is tudtam magam elképzelni fejesként. Hogy is gondolhatták ezt? Daniel, te viccet csinálsz belőlem. Nem tudtam komolyan venni ezeket. Lehetetlen. Még ha bele is kezdenék, egy hiba után a gyerekem megölnék. Vagy engem. Nem mertem.
- Nemleges választ nem tudok elfogadni - mondta a csávó aki pisztollyal fenyegetett.
- Hagyd kérlek - mondta Dale - ha nem vállalja el, akkor találunk valaki mást. Nem rajta fog múlni a sorsunk. Daniel csak adott neki egy lehetőséget és a nekünk szánt levelébe azt is megírta, hogy ha nemet mond, akkor meg kell védenünk. - mondta ingerülten, majd rám nézett - Ha rajtunk múlik, nem esik bántódásod, se neked, se a gyereknek.
- Szuper - motyogtam, majd vettem egy mély levegőt - Valószínűleg nem lesz a válaszom, de a kedvetekért még gondolkozom rajta.
Egy órával később már anyámra vártam a kijelölt kávézónál. Ilyenkor dohányzással ütöttem el az időt mindig, de most nem tudtam mit kezdeni magammal. Csak álltam mint egy hülye aki várja a megváltást. Tíz perc várakozás után végre megérkezett. A szokásos kosztümét viselte és bájos mosollyal tipegett felém a tűsarkújában.
- Szia szívem. Hogy vagy? - ölelt meg gyengéden.
- Megvagyok. Kicsit még hányingerem van, de szerencsére kezd elmúlni.
- Nemsokára elmúlik. Mit szeretnél enni?
- Valami nagyon édes sütit. Az most annyira jól esne.
Nem is vártunk tovább. Bementünk a kávézóba és azonnal rendeltünk. Kaptam egy teát és egy szelet csokis tortát. Erre vágytam egész nap.
- Milyen érzés gyerekkel a pocakodban? - kérdezte vigyorogva.
- Fura, hogy ennyire lekorlátozott úgy mindenben. Nem ihatok semmit, nem cigizhetek, nem mozoghatok annyit és mindenki félt.
- Ez ezzel jár. Andy mit szólt a döntésedre?
- Ma voltam bent nála és nyíltan megmondta, hogy nem akarja a gyereket és a döntésem miatt engem se. Érthető, de mégis mélyen érintett a dolog.
- Fel a fejjel. Majd jön valaki aki szeretni fog titeket feltétel nélkül.
- Jó lenne. Nem hiszem, hogy egyedül képes lennék nevelni egy gyereket. Apa nélkül meg szar felnőni. Legfőbb ha fiú lesz. Én nem tudok neki megtanítani neki olyan dolgokat mint például a szerelés.
- Ha egyedül neveled a gyereked akkor a kényszer úgy is rá visz, hogy megtanuld. Nem futkozhatsz mindig szerelő után.
- Tudom. Majd ha már ott tartok úgy is eldől - mosolyogtam, majd elkezdtem tömni a fejem. - Olyan finom.
- Mikor szándékozol otthagyni a sulit?
- Az idei évet még ott meg akarom csinálni. Nyáron akkor hozzád költözök és élem tovább az életem.

 - Ahogy gondolod kincsem. Én támogatlak, ne feledd.

 Késő délután értem be a koleszba. Nagyon elfáradtam és rettentő éhes is voltam. Mostanság képes lettem volna megenni egy egész elefántot. Besétáltam a konyhába. Mindenki otthon volt és pletyiztek.

 - Mizu? - ültem le mosolyogva.

 - Rebecca sikeresen felszedett magának egy lányt - mondta Cat. - Valami csaj az orvosi egyetemen. Nem néz ki rosszul.

 - Oh, na mesélj! - pillantottam a lányra aki kissé elpirulva rám nézett.

 - Nagyon friss a dolog. Annyira még nem ismertem meg, de rettentő aranyos és okos is. Még a kórházból ismertem meg, mert ott volt besegítő. Sokat beszélgettünk és bevallotta, hogy leszbikus és, hogy tetszem neki. Voltunk tegnap randizni és az este végén megcsókolt és megkérdezte, hogy leszek e a barátnője... Igent mondtam neki és ennyi. A hétvégét nála töltöm.

 - Jaj, ez aranyos - mosolyogtam rá.

 - Remélem sokáig fog tartani! - vigyorodott el.

 Hazel egyik pillanatról a másikra lerakott elém egy tál levest.

 - És veled ma mi volt? - kérdezte, majd le ült mellém.

 - Nem sok minden. Fura volt ez nap, de nem tudok róla mit mesélni.

 Nem akartam nekik mesélni az üzenetekről és a többi hülyeségről. Fura lett volna elmondani nekik, hogy Daniel helyére akarnak állítani. Az Andys ügy meg annyira nem érdekes. Daniel testvéréről sem akartam beszélni. Anyámmal sem történt semmi érdekes. Nagyon nem tudok mit mondani...

 Idővel bezárkóztam a szobámba és azonnal a laptopomhoz nyúltam. Folytatni akartam az email nézegetést. Tudni akartam még mit rejtegetnek előlem. Folytatódott a képsor és a megszámlálhatatlan üzenet ami valahogy mindig lesokkolt. Voltak kamera felvételek. A medencénél. Újra végignézhettem ahogy az anyát megölik és én odaviszem Danielhez. A vacsoránál történteket is elküldték. Néha elcsíptem egy két párbeszédet. Daniel engem fényezett az embereknek és folyamatosan mondta az emelkedő árakat. Majd egy újabb felvételt mutattak, ahol Daniel fel le mászkál az irodájába és a fejét fogja.

 - Mért adtam el? - kérdezte magától folyamatosan. - Nem tehetem ezt. Nem!

 Folyamatosan cigizett és nem tudott elülni a seggén. Láttam meghalni Nicolast. Én öltem meg. Az is látszott benne, hogy bele raktam valamit az üvegbe. Ja, remélem nem vették észre és nem vonnak utólag felelősségre. De persze erre nem lehet gondolni. Minden kiderülhet, hisz csak a kamerákat kell visszanézni érintett embereknek. Voltak képek más lányokról is. Videókat küldtek arról, hogy hogyan erőszakolták meg őket. A könnyem már az első pillanatnál lefolytak és kikapcsoltam. Nem nézhetek ilyeneket. Nem lehetek depressziós.

 Újra és újra lejátszódtak a dolgok a fejembe. Lassacskán összeszedtem magam és felkeltem. Megtöröltem az arcom és úgy döntöttem, hogy ki megyek egyet sétálni. Semmi gond nem lehet. Csak az iskolán belül kell lenni. Narancsra raktam pórázt és magammal vittem a hatalmas állatot.

 Ahogy leértem, az ajtó előtt megálltam. Castiel tartott a kolesz fele. Az égő cigijét az ajtó előtt eltaposta és ahogy nyitott volna befele, meglátott engem. Enyhén elmosolyodtam, majd kiléptem az ajtón és azonnal megöleltem.

 - Örülök, hogy látlak - mondta nyugodtan - Minden rendben?

 - Persze. - azonnal elengedtem - Épp kiszellőztetem a fejem egy kicsit. Sok nekem mostanság minden.

 - Veletek tarthatok? - pillantott a kutyára.

 - Gyere - mosolyogtam rá.

 A park részen sétálgattunk és a kutyának dobáltunk botokat. Nagyon elvolt. Én is élveztem a friss levegőt és próbáltam elterelni a gondolataim.

 - Minden rendben? - kérdezte Castiel miközbe leült a legelső padra. Én is mellé ültem és vettem egy mély levegőt.

 - Fogjuk rá. Sokat gondolkoztam ezen a baba dolgon. Szerencsére a rosszulléteim már elmúltak és újra tudom élni a rendes életem kissé nehezebben. Folyton éhes és fáradt vagyok.

 - Gondolkoztál már azon, hogy mi lesz a neve, ha megszületik?

 - Ennyire még nem mentem bele a témába, hisz bármi megtörténhet. Hiába menekültem meg a legutóbb is, Daniel megmondta, hogy ha egyszer már bele keveredtem, onnan nincs visszaút.
 - De gondolj bele, ha netán nem lenne semmi gond. Minek neveznéd?
 - Hát... Ha fiú, Daniel lenne. Hisz az apjának is ez a neve. Ha lány, akkor meg Elizabeth.
 - Értem. Szép választás szerintem attól függetlenül, hogy mik történtek.
 Castiel csak mosolygott folyamatosan és faggatott, hogy mit hogyan gondolok a továbbiakban. Mindent rendesen kiveséztem neki, míg Naranccsal játszott. Mindig feldobott valami témát, de magáról egy kicsit sem beszélt. Pedig érdekelt, hogy miért van itt megint. Ez mellett még Daniel is a fejembe mászkált. Teljesen megkattantam a videók és a képek miatt. Annyi mindent kellett tennem mostanság, hogy nem volt időm semmire. Igen. Pont úgy ahogy leírtam.
 Másnap délben végeztem a suliban és kaptam egy hívást. Valaki vár az iskola előtt. Sietve kisétáltam és megláttam a sárga taxi sofőr haverom. Intett, hogy szálljak be hátulra. Ahogy betettem a fenekem, az anyósülésről egy öreg, szakállas csávó figyelt rám. A motor beindult és elhagyta a bejáratot.
 - Maga lenne Hale, igaz? - kérdezte.
 - Igen - válaszoltam határozottan, elrejtve minden félelmem.
 - Hallottam róla, hogy magának akarják adni Daniel helyét.
 - Nem értem, hogy miért...
 - Amíg a gyerek fel nem nő, addig az anya kapja a szerepet ebben. Sok választása nincs. Nemet mondhat, viszont ezzel együtt meg is pecsételi a sorsát. Nem öljük meg, viszont visszakerülhet a listára. Megint megtörténhet az amin keresztül ment. Gondolom nem szeretné - pillantott rám.
 - Nem... - hirtelen meg akadt bennem a szó. Lassan megmarkoltam az egyik kezemmel a másikat és kinéztem az ablakon. - Nem szeretnék ebbe belekeveredni sehogyan.
 - A maga döntése.
 A taxi lassan megállt, majd a csávó kiszállt. Nem mondott már semmit, csak csendben elsétált. Dale rám nézett.
- Kösd fel a gatyád és ha lehet ne fuss el. A csávó próbára fog tenni ott ahol tud és ha valami nem fog tetszeni neki, mehetsz vissza a kezdetekhez és a baba is leúszik a vécén. Kegyetlen ez az ember. Nem tudom még, hogy mit tervez.
 - Vigyen inkább haza.
 Vagy egy hétig lovagoltam a témán és próbáltam valami olyat kitalálni, ami mindenkinek jó. Vagy elhúzni a belem a picsába. Sehol sem vagyok biztonságban. Ez az egész, behálózza a világot. A pocakom is elkezdett már most nőni. Még a végén dagadt lesz szegényem. Vártam, hogy minél előbb vég legyen ennek a pár hónapnak, de még a felét sem értem el. Lassan, de biztosan készen álltam arra, hogy anya legyek. Anyám már az egyik szobáját el is kezdte kialakítani gyerekszobának. Nagyon eleresztette magát. Sose láttam ilyen boldognak. Visszamehetett az időben és újra átélhette. Csak a vásárlást. Túlságosan elengedte magát. Mivel a nemét még nem tudtuk, kapott egy szép baba kék szobát mindenféle cuccal. A ruhákat nem hagytam rá. Szegény még a végén fiúként is balerina lenne. Castiel az egyik nap elkísért vásárolni. Nekem is kellett már valami értelmes ruha. Nem tudok olyan ruhákat hordani mint régebben. Pedig biztos csinos voltam.
 - Mikor megyünk el enni valamit? - kérdezte, miközben az egyik sorban lesegettem a ruhákat.
 - Hát... Még nem tudom. Túl sok minden jár a fejemben ahhoz, hogy én képes legyek enni. - vigyorogtam.
 - Ha ráérsz, majd szólj és ehetnénk egy fagyit.
 - Jaj, azt és is annyira ennék - sóhajtottam fel.
 - Tudtam, hogy kell valami! - nevetett fel. - Vásárlás után elmehetünk. Mit szólsz?
 - Rendben!
 Rengeteg kismama ruhát megnéztem, de annyira elegem lett, hogy csak nagyobb pólókat vettem. Nem tudtam volna azokat ott elhordani magamon. Pfejj. Ízléstelen vagyok és soha nem lenne ingerem felvenni olyan göncöket. Mi lett velem? De elvileg ez ezzel jár és bele kell végre törődnöm. Gyerekem lesz. Mi lehetne ennél boldogabb?
 A fagyim nagy bőszen nyalogattam miközben sétálgattunk Castiellel össze vissza. Jó idő volt. Tiszta tavasz! Ha tehetném, örökké csak sétálgatnék jobbra balra és élvezném a napsütést! De ez nem mehet mindig így.
 - Fura nekem ez még mindig - motyogtam mosolyogva miközbe besétáltunk a Central Parkba. - Emlékszem még az év elején mennyi marhaságot csináltunk. Folyamatosan mentünk a pincébe énekelni. Folyton csak ittunk és nevettünk még akkor is ha az nem volt igaz. Csodás volt az az időszak, mikor tombolhattam, de vége.
 - Nem hittem volna, hogy egyszer megismerkedek egy olyan lánnyal, aki jobban elveszi az eszem mint Deborah.
 - Én ezt most se gondolom így. Nem teszek semmit, annak érdekében, hogy veled legyek. Nem is érzem, hogy annyira kötődnék feléd. Rég volt az már!
 - Kedves kikosarazás volt, de ezzel nem fogsz megmenekülni. Harcolni fogok érted és amint megtehetem el veszlek feleségül.
 A levegő megfagyott körülöttem. Én, mint feleség? Nem gondoltam bele ebbe még én se, hogy mi lenne ha valaki megkérné a kezem, de ha most Castiel megtette volna, azonnal nemet mondtam volna. Szeretem, hogy őszinte, de ez kicsit megijesztett.
 - Ezzel még várnod kellene sokat! - mosolyodtam el. - Szeretem, azt a szót, hogy nem!
 - Úgysem adom fel! Te, velem fogod leélni az életed azzal a babával együtt - mutatott a hasamra.
 - Céltudatos - mondtam, majd a fiú szemeibe néztem.
 A mosolya is olyan komoly volt mint a szemében az a fény. Megijedtem tőle agy pillanatra, de nem fordítottam el a fejem, csak a fagyim emeltem meg és nyaltam belőle egyet és elmosolyodtam. Lassan felengedett. Leültünk egy padra, majd néztük a sétáló embereket. Jó volt látni, hogy mindenki mosolyog. Én se tudtam mást tenni. Hát, mért is lennék szomorú, mikor az előbb jelentette ki mellettem ez a fura alak, hogy ha esik, ha szakad a felesége leszek? Már nevetni támadt kedvem, de visszafojtottam, hogy a maradék tölcsért meg tudjam enni.
 - Még egy utolsót énekelni akarok. Nem hagyhatom el nyomtalanul ezt az iskolát. Nagyon megszerettem, pedig a tanév egy részét fogságba töltöttem.
 - Lesz évzáró előtt egy búcsú est, a ballagóknak. Akkor te is végleg kijelenthetnéd, hogy befejezed itt a tanulmányaid és elköszönhetnél mindenkitől.
 - Nem tudom mennyire lenne megerőltető. Én simán benne lennék, de hát mégis egy koncertről van szó. Lehet, hogy negyed óra után összeesnék.
 - Azért ennyire nem vagy puhány és még nem jársz olyan vészesen a terhességben, hogy így gondolkozz. Mások ilyenkor még nagyban dolgoznak, te meg...
 - Tudom, hogy nem kéne nyafognom, de mégis aggódom. Nem akarok semmi rosszat a babának aki már így is ki lehet készülve.
 - Ne légy buta! Szedd össze magad és mutasd meg még utoljára, hogy nem lehet megtörni! Még ha az a kis izé is ott van benned, te kiállsz mindenki elé!
 - Izé - nevettem fel - Megpróbálom!
 Jó ötletnek tűnt, csak bírnom kell szusszal. Most ezt neki könnyű mondani.
 A lányok támogatták az ötletet. Semmi kifogásuk nem volt ellene és szerintük is nagyon jól menne. Nem kell a leghosszabbnak lennie és akár szét is lehet szedni részekre azt az egy órát. Hazel volt az egyik fő szervező és fel is írt a listára. Már csak banda kell és számok. Nem voltam annyira tisztába az ilyenekkel. Nem tudtam milyen zenét lehet vinni, így a szabad időmben kerestem pár odaillőt, de mégse az egyhangú unalmas dalokat. Rebecca is szívesen segített ebben. Az estére összeszedett egy raklapnyi zenét amiből ketten válogattunk. Sok beleszólásom mondjuk nem volt, mert annyira elragadtatta magát, hogy le nem lehetett lőni. Cat a vacsorával foglalkozott és végighallgatta Rebecca szájjalásást. Csak halkan nevetett az ilyeneken, de nem foglalkozott vele különösebben.
 - Mi lenne, ha Hale választaná a számokat? - lépett be a konyhába Hazel. - Az Igazgató beleegyezett a te kis búcsú koncertedbe! Kíváncsian várja, mert még nem látott terhes nőt színpadon.
 - Vicces kedvében lehetett az öreg - mosolyodtam el. - Amúgy is, nekem semmi bajom Rebecca döntésével.
 Igen, ezt csak azért mondtam, mert nem volt kedvem egy kicsit sem döntéseket hozni. Sok volt már belőlem és a sok marhaságomból. Szedd össze magad Hale! Nem lehetsz befásult öregasszony aki mindent leszar! Gyerünk!
 Nem, nem megy. Lusta és éhes vagyok én az ilyenekhez. Amióta van egy pocaklakóm egy lovat is meg tudnék enni. Nem is figyelek már annyi mindenre oda, csak igyekszem minél több olyat enni, ami nekem nagyon kell. Nem akarom megmutatni a szobám rejtett sarkát, ahogy üres üvegek vannak. Van vagy egy tucatnyi üres befőttes üvegem, amibe cseresznye volt. Volt. Anyám már igyekezett felkészíteni mindenre, de rá sem hallgattam, na és mért? Mert tőle szereztem a cseresznyét. Ha eszek, nem figyelek, de ezt senki sem tanulja meg. Kár. Könnyebb lenne az életem.
 Tartalmasak voltak az elmúlt napjaim. Annyi minden vagyok tervben, hogy meg sem lehet számolni. Feleség, anya, Daniel helyére berakott lány, most még a koncertes ember is, anyámhoz is kell költöznöm. Jaj nekem. Jegyzetelnem kéne az ilyet mert még a végén teljesen elfelejtem. Annyi minden jó történt velem mostanság, hogy kezdem elfelejteni azt a sok rosszat ami pár hete vagy hónapja történt. De Andy még mindig nyomta egy picit a szívem. Sokat gondolkoztam rajta és nagyon fél a gyerektől. Kezdtem megérteni a gondolatait így hogy elhagytam, de ez akkor sem változtat semmin. Nem kellett volna így viselkednie. Buta férfi, akit még lehet, hogy most is szeretek.

45. A színfalak mögött

https://www.youtube.com/watch?v=X1Fqn9du7xo

Egy héttel később végre sikerült Andyvel összehoznom egy találkozót. Egész nap tűkön ültem és kattogtam, hogy mit mondok neki erről. Annyira izgultam. Semmire se tudtam odafigyelni és néha rám jött a rosszullét. Mondjuk az nem biztos, hogy az ideg miatt van. Féltem, hogy Andy emiatt el fog hagyni. Vagy attól, hogy rám erőlteti az akaratát. Az egész napom az idő nézegetéséből állt. A tanár többször szólt, hogy ha bármi gond van, kimehetek. Muszáj volt tudatni az egész iskolával, hogy az én pocakomba egy kis izé van és hagyjanak békén. A Diri nem akart elküldeni az egyetemről emiatt, de féltett. Gyakran küldött egy tanárt, aki leellenőrizte, hogy jól vagyok e. Az orvosok szerint, néha lehet egy kisebb ideg összeomlásom, ami eldurvulhat. Sokat járok vissza elbeszélgetésre. Andy találkozó után is be kellett mennem egy kicsit.

Lassan eljött az idő. Kicsengettek, én pedig azonnal elindultam ki. A kapuban Andy ácsorgott és cigizett. Nem dolgoztam fel még mindig, hogy dohányzik a történtek miatt.

- Szia - lépett oda hozzám azonnal a csikket eldobva. Az orrom égett a füst szagától. Gyengéden megölelt és nyomott egy puszit a nyakamra. - Minden rendben?

- Persze - mosolyogtam kicsit aggódva - és te?

- Holnap lesz Daniel temetése és a család meghívott téged is.

- Ohh - mondtam halkan.

- Hallottam anyámék mire kértek téged és milyen kedvesen tessékelted ki őket. Valószínűleg emiatt is vagy meghívva. A nevükben szeretnék bocsánatot kérni a történtekért és azokért is amik a továbbiakban történni fognak.

- Semmi gond, megértem. Valahogy pótolni szeretnék Danielt és ez csak a babával fog menni - mondtam miközben beültem az autóba.

Andy most valahogy kedvesebb volt és nem rázott le sehogy. Befogta a száját és figyelt amíg beszéltem. Folyamatosan az arcát figyeltem. Nem szűrtem le belőle semmit. Figyel rám egyáltalán?

- Megérkeztünk - bökte ki. Lassan kinéztem az ablakon. A kórház patkolójában voltunk.

- Ennyire le akarsz rázni? - kérdeztem halkan, majd a buta érzékenységem miatt a könnyeim potyogni kezdtek - Reménykedtem, hogy támogatsz ebben az időben, de most csalódtam.

Azonnal kinyitottam az ajtót, majd ahogy kikerültem a fémdobozból, becsaptam az ajtaját. A bejárat nem volt messze. A rendelésig nem volt több fél óránál. Beültem a büfébe. Amennyire lehetett, letöröltem az arcom és kértem egy kávét. Andy nem jött utánam. Lehet kedvesebben kellett volna lereagálnom ezt az egészet. A kávé lassan fogyott, az idő pedig szaladt. Becsoszogtam a pszichiátriára és megvártam míg felszólítanak.

Ahogy a doki kimondta a nevem, odamentem és kedvesen kezet fogtam vele, mint mindig. Becsukta mögöttem az ajtót, és míg helyet foglaltam a kedvenc fotelembe, addig ő elő vette a mappám. Leült velem szembe az aranyos kis negyven körüli szőke nő, mosolyra húzta a száját és a szemembe nézett.

- Hogy vagy Hale?

- Lehetnék jobban is - mosolyogtam, majd újra megtelt a szemem könnyekkel. - Andy nem fogad el az esetek után. Nem értem teljesen már a helyzetet. A szülei a babát akarják. Én meg csak nyugalmat és végre meghozni a döntést. Annyira nem tudom, hogy mi lenne a jó..

- Ne a körülötted lévőkre koncentrálj, hanem a saját gondolataidra. Neked kell tudnod, hogy mit szeretnél. A te gyermeked.

- Tudom. De nem tudom. Nem akarom, hogy betegen élje le az életét.

- Ez nyilvánvaló. Senki se szeretné ezzel kínozni a gyermekét egy életen át.

Sokat beszélgettem vele erről. A beszélgetés végére ő is teljesen elszomorodott. Reménytelen voltam. Elvesztettem a fejem egy kicsit és lefektetett egy ágyra amíg össze nem szedem magam. A baba szervezetére kihat a negatívitás. Nem lehetek szomorú. Boldognak kéne lennem, hogy egy csöppséget hordok a szívem alatt.

Másnap reggel időbe felkeltem. Sápadtan másztam be a tükörbe és nehezen végig néztem magamon. Hányingerem volt. Nem is kellett sok idő. Épphogy összekötöttem a hajam elindultam a vécé fele és pillanatok alatt kijött belőlem a reggeli. Hazel sietve bejött hozzám.

- Hé, jól vagy? - térdelt le mellém.

- Lehetnék jobban is. Tuti a gyerek miatt van...

- Valószínű. Szedd össze magad. Lassan indulnod kell, de ha akarod le is mondhatom helyetted.

- Nem kell. El szeretnék menni a temetésre. Ne aggódj miattam.

Valahogy sikerült szépen összeszednem magam. Vettem egy magassarkút és egy fekete testre simuló ruhát, rá a kabátom. A táskámba raktam vész esetre pár zacskót, vizet, egy kis kekszet és egy fehér rózsát. A sápadtságom nem teljesen tűnt el, de sokat javult az arcom. Köszönöm te valaki, aki rájött, hogy létezhetnek szerek, amik megszépítik az asszonyt. Elköszöntem mindenkitől és sietve elhagytam az iskola területét. Andy az út szélén állt az autója mellett és megint csak dohányzott. Halkan köszöntem neki, majd pillanatok alatt beültem a kocsiba. Ahogy beült, el is indultunk.

- Szeretnék a tegnapi miatt bocsánatot kérni - mondta.

- Nem érdekes.

- De az. Megértettem, hogy neked mennyit jelent ez az egész. Tudom, hogy zavart vagy és ideges és én szeretnélek támogatni. Csak attól tartok, hogy Daniel gyereke nem lesz a szívem csücske.

- Tudom mire akarsz kilyukadni.

- Vagy Ő vagy Én.

Kipillantottam az ablakon. Már láttam a temetőt a távolban. Lassan behajtottunk a parkolóba és ahogy lehetett kiszálltam. Ahogy becsuktam az ajtót, nekidőltem és vettem egy mély levegőt. Újra rám tört a hányinger. Atya ég és még egy egész temetés hátra van. Andy sietve mellém lépett.

- Minden rendben? - nézett rám aggódva.

- Ez csak a terhességgel jár - sóhajtottam, majd amilyen gyorsan lehetett, kiszedtem egy zacskót a táskámból és kidobtam a taccsot. A szám lassan letöröltem és Andy segítségével kidobtam a szemetesbe.

- Biztos ne vigyelek inkább haza? - kérdezte aggódva.

- Jobban vagyok nyugi. Kezdem megszokni.

- Rendben, de ha bármi gond lenne én segítek.

- Azt sajnos már elbasztad...

A temetés csendben zajlott. Utolsóként estünk be a templomba. Leültem egy kissé félre eső helyre és erőt vettem magamon. Mindenki engem nézett. Én, akit Daniel kis híján megölt és én, aki Danielt megölte. Furán jött ki az eset. A pap beszélt és beszélt én pedig egyre sápadtabbnak éreztem magam. Daniel is előmászott a fejemben. Láttam a tekintetét és éreztem az érintését. A könnyek folytak folyamatosan és én próbáltam elnyelni a sírást. Andy megfogta a kezem és a szemembe nézett.

- Semmi gond.

A papra pillantottam. Folyamatosan mondta és mondta. Az emberek pedig csendbe voltak. Sok mindent nem tudtak a fiúról mondani. Elméletileg ahogy felnőtt lett, elhagyta a családi fészket. Aranyos gyerek volt a mesék szerint és mindent megtett a családjáért. Most is lehetett volna ilyen. De ha egyszer belekeveredsz, nincs kiút. Bennem is ez nyomta el a reményt. Tudtam, hogy nem fognak nyugodni az alvilági patkányok, míg el nem kapnak és ki nem nyírnak. Az én hibám, hogy két raktárt lefoglalt a rendőrség és ezt is csak azért, mert nem öltek meg időben. Nem kellett volna az országba jönnöm. Nem kellett volna életben maradnom. Akkor senki sem halt volna meg. Vagyis legalább Daniel nem. Nem kellene itt ülnöm és az emlékeim visszanéznem a fiúról. Már vártam mikor kezdek el imádkozni, de a jó isten sem vett rá, hogy könyörögjek a lelki békéért.

Mielőtt Danielt a föld mélyére temették volna vetettem az arcára egy pillantást. Teljesen fehér volt. Csodáltam, hogy ép volt az test ennyi idő után is. Akkor döntöttem el, hogy mit kezdek az babával. Daniel csodálatos ember lehetett volna ha nem keveredik bele egy ilyenbe. Ő is csak áldozat lehetett és végül elfogadta a sorsát, majd főnök lett. Tökéletes vezető volt. A könnyeim letöröltem, majd a nálam lévő rózsát megfogtam, letörtem a szárát és Daniel zakójának zsebébe raktam a szíve fölé. Az érzéseim alig bírtam visszafogni.

- Vigyázz magadra, akárhol is légy! - motyogtam, majd visszasétáltam Andy mellé és végignéztem ahogy Daniel koporsóját belepi a föld. Nem tudtam oda nézni. Valami kötött Danielhez. Hirtelen nem jutott eszembe, aztán bevillant. A baba. Ő az apja az én kincsemnek. Szerettem volna ha megtudja, hogy babánk lesz. Lehet, hogy megölt volna. Ő se reagált volna rá jobban, mint Andy. Furák ezek a férfiak, ha egy gyerek jön képbe. Hirtelen Danielt akartam magam mellé. Teljesen megzakkantam. Hogy gondolhatok ilyenre? Fejezd be Hale. Ez nem te vagy. Nem lehetsz buta.

A patkoló felé sétáltam Andyvel és a többi rokonnal mikor megláttam anyámat a kapuba. Elmosolyodtam és ahogy lehetett a nyakába ugrottam. Jó volt ilyen helyzetben látni.

- Hogy vagy bogaram? - kérdezte.

- Most, hogy itt vagy, sokkal jobban!

Az emberek megálltak és ránk néztek.

Andy lassan mellém sétált és átkarolt.

- A család, szeretné tudni, hogy mégis mi lesz Daniel gyerekével...

- Ez nem csak Danielé, hanem az enyém is. Nem érdekel, hogy mi történt a múltban és hogy mennyit szenvedtem miatta. Én ezt a gyereket megtartom és felnevelem, ha kell egyedül! Nem adom oda senkinek! Egy csodálatos embert fogok belőle nevelni!

Az arcok sápadni kezdtek. Már vártam, hogy mikor kezdenek el őrjöngeni. Sokak szerint nem kellene megtartanom, hisz mégis egy Daniel poronty lesz, valaki pedig próbált a pozitivitás felé terelni. De nem érdekelt. A baba csak az enyém. Senki sem szerzi meg.

Anyámmal hagytam el a temetőt. Sokkal jobban voltam. Megállt a szokásos kávézója előtt és vett nekem egy teát és sütit.

- Örülök a döntésednek. Én is védeném a babát akármi történne.

- Szerencsére én is így gondolom.

- Andyvel meg ne foglalkozz. Lesz nála jobb is, aki majd segít és elfogad és vele éled le az életed.

- Remélem.

Onnantól Andy eltűnt az életemből. Soha többé nem keresett. Nem láttam még az utcán se. Szomorú voltam emiatt, viszont örültem, hogy anya támogatott. Lassan elkezdett a pocakom gömbölyödni, de még nem igazán volt látható. Anya vett egy lakást a város túlsó végén és próbált rávenni, hogy költözzek hozzá, de nem akartam. Nem voltam én felkészülve az ilyenekre. A hányingerem szerencsére egy héten belül elmúlt és újra teljes életet tudtam élni, viszont...

Folyamatosan kaptam ismeretlenektől a leveleket és benne linkeket. Egyet se mertem megnézni. Ez olyan mint a Dark Web. Érdekel, de soha többé nem akarok belekeveredni ilyenekbe. Ez persze lehetetlen, hisz Viktor húga a kis ünnep rontó. Tetszett a becenév, de mind az, ami ehhez köthető, szörnyű. Kissé agresszívabb lettem és mindenre odafigyeltem. A cigim elajándékoztam, a drogokat eladtam, és alkoholt se fogyasztottam. Egy anya nagyon hamar át tud állni egy ilyen kis szarság miatt, ami megváltoztatja az életét. Hazel szerint jól döntöttem. A többiek is örültek a döntésemnek. Cat sokat piszkálta a hasam.

- Nekem sose lesz gyerekem ezek után - mondta.

- Kitudja. Egyszer még megszeretsz egy fiút.

- Kihagyom. Túl sokat akarnak.

- Ne általánosíts kérlek. Mindenhol vannak jó emberek.

Az igazgatóval megbeszéltem mindent és azt mondta, hogy az idei tanévben maradhatok, de a következőre már nem vesz fel. A baba január környékére volt kiírva. Az orvosom is elégedetten hallgatta meg a döntésem. Szerinte a legjobban döntöttem. Nyáron végleg anyámhoz költözök. Vagy vissza az orosz címemre ha azt a lakást még nem adta el. Sok minden annyira tisztázatlan még.Egy ideig Andyt is próbáltam zaklatni, de nagyon nem volt rám kíváncsi. Nehezen, de bele kellett törődnöm. Dolgozni már nem mentem vissza én se, de viccesnek gondoltam, hogy a főnököm is babát vár. Sokat beszélgettem vele azóta. Ahogy elmondtam neki a babás esetem, nagyon rákészült a gyerek dumára. Egyik reggel mikor indulni akartam volna ki, valaki megállított. A telefonom csengett. Nem nagyon akartam felvenni az ismeretlent, de lehet, hogy fontos.

 - Igen? - szóltam bele.

 - Nézd meg az emailjaid!

 Ezzel ki is nyomta a telefont. Vettem egy nagy levegőt és visszamentem a szobámba. Pillanatok alatt munkára kész volt a kis laptopom és megnyitottam őket. Mind valami fájlt tartalmazott. Megnyitottam a legelsőt. Képek voltak benne és maguktól váltották egymást. Azokról az időkről voltak mikor Daniel fogva tartott. De mért? Minek küldik el ezeket nekem? Voltak még benne olyanok is, amiken én teljesen ki voltam ütve. Daniel mellettem ült az ágyon és míg én magamon kívül volta, ő a hajammal játszott és kedvesen mosolygott. Sose láttam ezt az arcát. Kedvesnek tűnt első látásra és senki sem mondta volna meg róla, hogy több ember életét tönkre tette. Olyan volt, mint egy férfi aki azt várja, hogy a kedvese felkeljen. A kép nagyon megérintett. A következő is hasonló volt. Aztán egy kisebb videó is volt hozzá csatolva. Azon az ágyon feküdtem ahova először vittek. Daniel felettem térdelt és a nevem kiáltozta. A mellkasom nyomkodta és a könnyei teljesen eláztatták a ruhámat. Sose láttam még ennyire összetörve. Szóval én is meghaltam. Lehet, hogy azért voltam annyira szarul. A következő fájl is egy videót tartalmazott. Megnyitottam és meredten bámulni kezdtem. Daniel szembe ült a kamerával és lassan fáradtan belenézett.

 - Kedves Hale - motyogta - Tudom, hogy terhes vagy és azt is, hogy holnap meg fogok halni. Remélem te fogsz megölni. Nem hittem volna, hogy pont te leszel az akit ennyire megkedvelek még így bekattanva is. Nagyon sajnálok mindent amit eddig veled tettem. Nicolasnak sem akartalak eladni. Szerettem volna, ha örökre velem maradsz és vigyázol az én pici gyermekemre. Választhattam volna magamnak jobb és szebb utat is, de a pénz és drog elvette az eszem. Mikor megtudtam, hogy van Viktornak egy húga heteket szántam arra, hogy megkeresselek, de még a kontinens közelében sem voltál. Mindent tudok rólad és sajnálom, hogy ennyire elcsesztem az amúgy is szar életed. Szeretném neked elmondani, hogy mennyit jelentesz nekem. Rettentően beléd szerettem. Jobban mint eddig bárki más is szerethetett, de nem tudom az érzelmeim szépen kifejezni. Akár hányszor megláttalak bedrogozva, megsajnáltalak és végezni akartam magammal, nehogy megint meghalj, vagy valami komolyabb bajod legyen. Ha pedig nem láttalak egy napig majd' megőrültem, hisz te töltötted ki a napjaim és én ezt úgy háláltam meg, hogy megvertelek, bedrogoztalak és megerőszakoltalak többször is, egy kicsit sem foglalkozva azzal a kis valamivel ami már a részed és az enyém is. Remélem felneveled és egészséges lesz. Hiába okoztam ennyi szar emléket, szeretném ha legalább Ő ott lenne és emlékeztetne egy buta emberre aki halálosan beléd szeretett. Tudom, hogy holnap meghalok. És hogy honnan? Feladtam a helyet, miután találkoztam Viktorral. Megmondtam neki, hogy mi történt és hogy mi fog történni. Minden infót átadtam neki, csak azért, hogy tovább vigye és meg tudjalak védeni. Megmondtam melyik épület, melyik szint, melyik cella. Megmondtam eddig mit tettem veled. Nem titkolhattam már el, hogy egy szenny vagyok már csak a nagy világban akinek semmi keresnivalója nincs itt. Viktornak megmondtam, hogy azt szeretném, hogy te vedd el az életem. Sokat tervezgettem, ezt az egészet. Azért adtam a fegyvert is. Tudtam végig, hogy van nálad egy golyó. Nem akartam, hogy ennyi mindenen keresztül menj, de én csak akkor tudok békében nyugodni, ha te ölsz meg és nem más. Viktor ezt biztos továbbította Andynak és ő se öl meg elsőnek. Csak miattad. Érted halok meg és a továbbiakban vigyázni fogok rád a túlvilágról. Mert szeretlek. Vigyázz magadra és a mi ki gyermekünkre. És jegyezd meg, a Daniel név nagyon aranyos.

 Nem bírtam ki sírás nélkül. Annyira meghatott ez mind. Ahogy elmondta, és a tekintete is annyira őszinte volt. Csodás mosolya volt. Nem volt beállva és nem nézett ki úgy mint amit mutatott nekünk. Hirtelen elhittem róla, hogy egy átlagos ember. Sírtam, de mosolyogtam. Daniel. Kár, hogy nem ismerhettem meg a rendes oldalát. Annyira kíváncsi voltam arra az emberre, aki a gyermekem apja lett volna és nem egy díler. Vagy negyed órát ültem egy helyben és néztem azt a kis mosolyt Daniel arcán, majd megnéztem a következő emailt. Újabb képek. Lassan mentem végig rajtuk. Az összesen Daniel volt. A legtöbbjén aludt a kis szobájában az íróasztalánál. Papírokat szorongatott a kezeiben. Az egyik képen kivehető volt a cím. "Kedves Hale" Látni akartam azokat a leveleket és elolvasni minden mondatát. A következő fájlok az én képeimmel voltak tele. A halott Hale fotói címmel. Majd azok, amiken már majdnem elkezdtem élni. Láttam Danielt sírni a képen miközben egy pisztolyt szorított a fejéhez. Volt amiken a testét vagdosta, vagy kivégzett valakit. Ez kissé megijesztett. Voltak rólam képek arról a kis időszakról mikor megvertek mindenki előtt. Rettentően fájt visszagondolni ezekre. A hasamhoz nyúltam. Aggódni kezdtem, hogy minden rendben van e bent. Nem akartam, hogy baja legyen szegénynek. Meg ha egyszer felnő, mit mondok neki az apjáról? Figyelj kincsem, apád egy emberkereskedelem feje volt és engem is elrabolt, megerőszakolt, bedrogozott és majdnem eladott és terhes lettem. Végül kaptam egy emailt ami megváltoztatta a véleményem erről az egészről és gondoltam felnevellek hátha kapok "erőszakoltak támogatást". Jéj, ez szőrnyű.

 A többit későbbre hagytam. Lecsuktam a laptopom és elindultam ki a lakásból. Lassan előszedtem a kulcsom és behelyeztem a zárba, majd kinyitottam az ajtót. A csengő épp akkor szólalt meg és én szívrohamot kaptam. A könnyeim összegyűltek és arra vártak, hogy végig csúszhassanak az arcomon. Egy totálisan ugyan olyan fiú állt előttem, mint Daniel. Kedvesen mosolygott és öltönyben volt.

 - Daniel? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel és tettem hátra egy lépést.

 - Nem, az én nevem Edward. Daniel a testvérem volt - mosolygott zavartan.

 - Mi?

 - Tudom, most meg vagy zavarodva, de ha nem hiszed el, mutathatok iratokat is, vagy az igazgatóhoz is bemehetsz. Engedéllyel jöttem hozzád és semmi rossz szándék nem vezényelt.

 - Rendben, én elhiszem - sóhajtottam, majd bezártam az ajtót - Mit szeretnél?

 - Csak meg szerettem volna ismerni azt az embert akiért a testvérem ennyire oda volt. Láttam a videókat és a képeket. Andy mindet megmutatta és azt akarta, hogy ne jusson el hozzád semelyik, de én úgy gondolom, hogy jogod van látni, ha minden neked szól. Mondjuk a képeket nem én küldtem eddig csak a videókat.

 - És mi okból küldi el ezeket nekem valaki? - kérdeztem miközben elindultam.

 - Azt szeretném én is megtudni. Andy minden neked szánt emailt elolvas és próbálja kiszűrni azt amit szerinte nem kéne látnod. De ezt lehet megtudta az a valaki aki neked küldözgeti és most megoldotta, hogy te is megkapd.

 - Nem teljesen értem.

 - Beszélned kell Andyvel. Nem csinálhatja élete végéig ezt. Mióta kijelentetted, hogy a gyereket választod, teljesen kifordult magából. Folyamatosan dolgozik az egész ügyön a nagy semmiért. Több ilyen helyet nem hiszem, hogy lefoglalnak Viktor nélkül. Daniel meg ugyebár halott.

 - Hogy tudsz te így beszélni a testvéredről?

 - Sose voltunk oda egymásért, pedig az ikertestvérem.

 - Túl sok embernek van ikertestvére. Nekem mért nincs? Deborah is kapott még egy kiadást magából.

 - De az a lány meghalt.

 - Ja. Deborah miatt. Bedobta a testvérét a levesbe és ott is hagyta. Remélem te is ilyen vagy.

 - Ha ilyen lennék, akkor nem mondanám, hogy beszélj Andyvel. Kezd idegesíteni, hogy folyamatosan iszik és nem figyel semmire. Csodálom, hogy nem rúgták még ki.

 - Csak azért nem, mert ő rendelkezik a legtöbb infóval és ügyet nem adja át csak úgy másnak.

 - Szóval arra kérlek, hogy gyere el velem és beszélj vele. Cserébe odaadom Daniel papírra vetett üzeneteit.

 - Honnan tudsz te ennyi mindent?

 - Én vagyok az egyik ügyvédetek.

 - Oh. Ezt jó tudni. Mióta kiengedtek a kórházból, senki sem keresett a rendőrségtől.

 - Egyenlőre nem is fognak. Míg a gyanúsítottakkal nem végeztek, ti nem kerültök sorra. Ez egy kicsit nehezebb lesz és hosszabb. Meg akarják keresni azokat a lányokat akiket már megvettek.

 - Akkor majd pár év múlva minden szép és minden jó lesz.

 - Valószínűleg. Akkor eljössz velem?

 Nagyon nem bíztam ebben a Daniel hasonmásban. Olyan fura volt ez az egész. Mért van ennyi mindenkinek ennyi testvére? Mért ilyenkor jön a képbe ez a sok hülyeség, mikor már csak pihenni akarok és nem csinálni semmit. Fáradt voltam, de nem tudtam nemet mondani. Igaz, hogy Andy lepattintott, de most lehet, hogy vissza tudom szerezni végre. Mondjuk ennek nem láttam nagy esélyét, de addig nem tudhatod, míg meg nem próbálod. Anyámnak is megígértem, hogy meglátogatom. Ma se megyek be suliba mi? Edward egyedül hagyott, de azt mondta várjam meg a kapuban. Nem ellenkezdtem de még mindig nem éreztem magam biztonságban.

 - Hale! - kiáltott felém valaki. A távolban Castielt láttam futni. Mit akar ez már megint?

 - Szia! - köszöntem.

 - Hoztam neked valamit! - mondta miközben kilihegte magát, majd elővett a zsebéből egy kis dobozt. - Ez olyan anyukáknak szánt ékszer. Megláttam és nem bírtam ott hagyni!

 A dobozban egy aranyos kis nyaklánc volt, tényleg. Egy pár baba cipőt ábrázolt a medálja. A egyik rózsaszín, a másik pedig kék volt.

 - Köszönöm - mosolyogtam. Tényleg nagyon aranyos volt mint a gesztus, mint az ajándék. Azonnal a nyakamba raktam.

 - Ugye minden rendben veled?

 - Persze. Még van néhány elintézni valóm, de már az ágyamat akarom.

 Csak mosolygott tovább, majd el is ment. Fura volt, hogy beszélgetett velem. Nem elleneztem ezt az egészet, de fura. Most Ő is belekeveredett az agyamba és lehet, hogy egy darabig nem is fogok ettől az egésztől szabadulni. Mondjuk Daniel arcát folyamatosan láttam a szemem előtt. Plusz még Edward is megjelent, amit nagyon nem vártam. Nehezen tudtam elhinni, hogy van még egy Daniel a családjukban. Kissé kiestem a képből, nem tagadom. Az ösztöneim meg már nem működtek és ezért nem is számítottam azokra a dolgokra, amik történni fognak.

44. rész Tartsd meg!

Várandós vagyok harmadik hete. Az apa csak is Daniel lehet.
Nem jutottam a szavakhoz. Csak néztem magam elé és próbáltam feldolgozni ezt az egyszerű infót, ami mégis kihatott az életemre. Daniel... Nem is voltál te olyan rossz ember valójába. Én tudom. De... akkor sem akartam megszülni a gyerekét. Jaj, annyira megkavarodtam, hogy csak na... Ebédkor eloldozták a kezeim és a lábaim is. Biztos valamit jól csináltam. Ahogy megebédeltem, erőt vettem magamon és átcsúsztam az ágy szélére és lassan letettem a lábaim. Mint egy mozgáskorlátozott személy, csak én még szerencsétlenebb vagyok. Felkeltem, majd elcsoszogtam az ablakig. Ott megálltam és megtámaszkodtam a párkányban. Szakadt az eső. Alig láttam valamit miatta. Tovább sétáltam. Az ajtón túl nézegettem, hogy ki melyik szobába van. Megtaláltam Rebecca nevét egy ajtón Amberével. Lassan benyitottam.
- Hali - köszöntem mosolyogva.
- Ha tehetném most a nyakadba ugranék - mosolygott Rebecca.
Leültem Rebecca mellé egy székre és rátámaszkodtam az ágyára.
- Hogy vagytok?
- Kicsit megviselt ez az egész - mondta Rebecca.
- A vége felé kezdtem berezelni - motyogta Amber.
- Te hogy érzed magad?
- Miattam nem kell aggódni -mosolyogtam.
Valahogy nem tudtam nekik kinyögni, hogy terhes vagyok. Jobbnak gondoltam, ha ez az én titkom marad.
Ők is eléggé magukba voltak zuhanva, de próbáltak maguk maradni ami nekem már nem ment. Teljesen összetörtem már megint. Csak ültem Rebecca mellett és éreztem, hogy lassan könnyek folynak végig az arcomon és végül zokogni kezdtem. Szörnyen éreztem magam. Mintha az én hibám lenne ez az egész, de nem. Ez csak egy furcsa véletlen.
- Szörnyen néztek ki - mondta Amber, majd felkuncogott.
- Veled nem tettek semmit? - kérdezte Rebecca.
- A vállamba kaptam egy szép kis háromszöget, pár pofont és nyugtatókat...
Felsóhajtottam. A mázlista. Csak mert szűz. Lassabb felkeltem és elköszöntem tőlük. Muszáj volt pihennem. A folyosón az egyik nővér azonnal letámadott.
- Nem hagyhatja el a szobáját kisasszony!
Én meg csak néztem az apró nővért, majd lassan a vállára dőltem és sírni kezdtem. Szőrnyű, mikor egy vad idegenen kell sírnom, de nem lökött el. Látszik, hogy ért a szakmájához. Megölelt és meghallgatta a gondjaim a folyosó kellős közepén. Annyira még senkinek nem nyíltam meg mint annak a nőnek. Bekísért a szobámba, leültetett, adott egy kevés vizet, majd leült mellém.
- Minden rendben lesz ezek után - mondta a nővér, majd lelépett.
Rettentő üresnek éreztem magam. Nem akartam ott lenni. Nem akartam az lenni aki vagyok. Estére a szemei felpuffadtak és vörösek voltak. Egy egész csapat állított be hozzám. Kaptam kaját és egyéb túlélő csomagot a kórházra való tekintettel.
Szerencsére nem tartott sokáig. Tíz nappal később kiengedtek. Hát igen. Szépen gyógyulgatok és már a fejemben is rendbe raktam mindent. Majdnem...
Boldogan vonultam be a koleszba és léptem be a lakásunkra. Minden vissza a régi kerékvágásba és így tovább. Csak a nagyobb fizikai melót kellett kerülnöm pár hónapig. Az egész lakás ki volt díszítve és süti illatot éreztem. Letettem a táskám az ajtó mellé, ledobtam a cipőm és lassan besétáltam.
 - Meglepetés! - mondták egyszerre a lányok és megöleltek.
 - Éhen halok - motyogtam, majd ahogy elengedtek, leültem a helyemre és elvettem egyet. Volt minden féle.
 - Hogy van a mi kis Haleünk? - kérdezte Hazel.
 - Lehetnék jobban is. Nem adtak még időpontot az abortuszra - sóhajtottam.
 - Biztos, hogy el akarod vetetni? Biztos vagyok benne, hogy egy rendes gyermeket nevelnél fel - mondta Cat.
 - Nem tudom mit gondolna erről Andy, vagy nem tudom, hogy fejezném be a sulit.
 - Ha sokáig halogatod, már nem fogod tudni kiszedni a hasadból és muszáj lesz felnevelned.
 - A történtek után, igazából... Szerintem nem élné túl. Már az első után terhes lettem Danieltől és utána több mint egy hetet ott voltam. Az idő alatt rengeteg drogot belém nyomtak és még hasba is lőttek. Nem hiszem, hogy úgy tudnám nevelni, mint...
 - De ő is a sajátod!
 - Nem szeretném az életét megkeseríteni. Valahogy érzem, hogy betegen fog megszületni.
 - Ahogy gondolod igazából. Mi nem akarunk helyetted dönteni - motyogta Rebecca.
 Szerencsére a csaj már összeszedte magát. Képes volt vigyorogni, de lehet hogy csak az egyik izma lázadt és az késztette erre. Nekem is lassan visszatért a jókedvem és elkezdtem felkészülni a folytatásra. Tanulhatok nyugodtan tovább és nem kell attól félnem, hogy mikor ront valaki rám. Ez az időszak elmúlt végre. Nem kell félnem már semmitől. Habár, kitudja. Nem jó dolog belecseppenni ebbe a világba. Kitudja, hogy mégis mi lesz még... Éveket is várhatnak ezek és ha családot alapítok valakivel, akkor szépen tönkre teszik az életem. Ezzel nem kell foglalkoznom. Nem, hisz most végre minden rendben van. Szerencsére.
 Másnap reggel Andy értem jött a suli elé és elvitt enni. Nagyon odafigyelt rám mióta megtudta, hogy terhes vagyok, és azt is látom rajta, hogy csalódott. Hisz a testvére gyermeke van a hasamba és nem az övé. Kissé már zavarni kezdett ez az egész. Kanalazgattam a kis levesem és folyamatosan zöldségeket néztem.
 - Zavar igaz? - kérdeztem Andyt - A baba...
 - Talán egy kicsit. Daniel gyereke és nem volt betervezve. Persze, emiatt nem akarlak elveszíteni, de... Meg vagyok zavarodva, ne haragudj. Tudod a munka most a nyakamba szakadt..
 - Megértem. Nem hiszem, hogy megtartom a babát. Annyira megviseltek a történtek, hogy nem biztos, hogy egészséges lesz. Ha mégis az mellett döntenék, hogy megtartom, akkor fel kell készülnöm minden rosszra - motyogtam továbbra is a kaját túrva.
 - Ha bármiben segítenem kell, csak szólj! Azonnal ott leszek és segítek!
 - Hálás vagyok - mosolyogtam, de éreztem, hogy a szemem megtelik könnyekkel.
 Ebéd után Andynek be kellett mennie a rendőrségre. Nem akartam a nyakán maradni, de el akartam jutni Viktorhoz. Sokat nem kellett könyörögnöm. Nem tudtam vele miről beszélgetni és annyira féltettem a kapcsolatunkat. Feszült volt. Az én hibám lenne? Annyira magába zuhant, hogy már nekem volt rossz. Rettentően éreztem maga. Bűntudatot ébresztett bennem ez az egész. Az én hibám. Ha nem állok szóba idegenekkel, lehet ez nem történik meg. Csalódtam a világban már megint.
 Lassan besétáltam az épületbe. Andy már előre bejelentette, hogy megyek. Viktor már várt rám a szokásos helyén és fáradtan nézett rám.
 - Szia.
 - Hogy érzed magad? - kérdezte azonnal.
 - Jól vagyok, miattam ne aggódj - mosolyogtam.
 - Tudom, hogy valami gond van... Vagyis igazából tudok mindenről...
 - Ohh. De tényleg megvagyok és nincs semmi bajom. Csak nem tudom mi legyen a babával...
 - Akármilyen is egy ember, az életét nem éri meg elvenni - sóhajtotta - Mást nem sikerült megtanulnom.
 - Ha ez így lett volna mindig is, akkor lehet, hogy már rég elszaporodtak volna a rossz emberek. A halálbüntetéssel semmi bajom, de ha lenne, te nem lennél.
 - Csináltam neked egy képet - mondta büszkén, de mégis szomorúan - Lefestettem azt a múltat aminek örültem volna. Anya múltkor sokat mesélt rólad. Izgalmas volt az életed szerintem. Remélem, hogy a továbbiakban is minden rendben lesz és boldog leszel!
 A könnyei lepotyogtak az asztalra. Az enyémek is gyülekeztek egy kicsit, majd kizökkentett az egyik rendőr ebből az érzésből. Megkaptam azt a képet, amiről Viktor beszélt nekem. Körülbelül egy harmincszor ötvenes vászonra gyönyörűen lefestett engem és magát. Az egyik kezével átkarolta a vállam és mosolygott velem együtt. A kezembe egy mikrofon volt, az övébe pedig egy ecset és mindketten csupa koszosak voltunk és rettentő boldogok. Nem bírtam ki könnyek nélkül.
 Mire feleszméltem Viktor már nem volt a helyén. Egy kicsit még ültem, majd visszaraktam a képre a rongyot és lassan elindultam haza. Találtam neki egy tökéletes helyet a falamon. Épp fel akartam helyezni, mikor kicsúszott belőle egy levél. Gyöngy betűkkel volt ráírva a nevem. Kiszedtem a boríték tartalmát és azonnal olvasni kezdtem a levél tartalmát.

 " Kedves Hale!

 Nem lesz merszem elmondani mindent. Kezdek rájönni, hogy mennyire elcsesztem az életed és nagyon aggódom a jövőd miatt. A napokban Andy elmondta, hogy terhes lettél Danieltől. Nem szeretném megmondani, hogy mit tegyél, de az is egy élet. Szerető ember vagy és tudom, hogy már most a baba jelenti neked az életet. De Daniel megzavart ebbe. Nem akarsz tőle gyereket, ezt mindenki megérti. Vigyázz magadra és ha úgy is döntesz, akkor a babára is. Anya melletted lesz és segít majd mindenben. Ne legyél olyan hülye mint Ő. Én is támogatlak, csak messziről. A napokban áthelyeznek Amerika másik végébe. Szerettelek volna gyakran látni, de az istenek ellenünk vannak. Remélem majd még foglak látni. Csodás nő válhat belőled. Mindenki szeret és támogat téged, csak ne aggodalmaskodj. Én is rettentően szeretlek. Kérlek vigyázz magadra és látogass meg ahogy tudsz! Hiányozni fogsz, én drága Húgocskám. Ígérem, majd még írok neked és tájékoztatlak mindenről.

 Viktor. "

 Csak ültem a földön és a képet bámultam vagy egy órán keresztül és a levelet. Megszerettem Viktor értelmes oldalát és már most hiányzott. Andy mért nem említette, hogy elviszik? Lehet, hogy ezért sietett ennyire? Lassan felkeltem és mindent a helyére raktam. Folyamatosan kattogtam, hogy mit tegyek. Meg tartsam? Vagy ne? Senki sem dönthetett helyettem sajnos. Magam se tudtam, hogy szeretnék -e egy gyereket. Egyedül. Nem lenne apja és Andy lehetetlen apapótló jelölt. Nem tudna úgy viselkedni vele mint a sajátjával, de ezzel együtt kell élnie ha megtartom és ő velem marad...

 - Hale! - lépett be a szobámba Hazel - Vendéged jött!

 Nem tudtam, hogy ki lehet az. Nem vártam senkit. Kisétáltam a folyosóra és lassan felmértem a terepet. Egy idősödő pár állt előttem.

 - Szervusz, a nevem Anna - ragadta meg a kezem a nő és rázni kezdte - Ő pedig itt a párom, Oliver. Mi vagyunk Andy és Daniel szülei.

 - Jó napot - motyogtam kissé halkan, ezalatt Hazel csendben visszahátrált a konyhába és a lányokkal beszélgetett. - Miben segíthetek?

 - Igazából a gyerekről lenne szó - mondta Olvier. /JAJ/

 - Tartsd meg a gyereket! - mondta határozottan Anna, aki látszólag megijedt a saját hangjától.

 - Tessék? - vontam fel a szemöldököm. Mi? Ezt nekem mondta?

 - Szeretnénk, ha megtartanád a babát és ha neked nem kell akkor majd mi gondoskodunk róla!

 - Ez... Hülyeség. Másoknak nem szülök gyereket! Ha megtartom, akkor nem adom oda senkinek. Ha nem akarom ezt a babát, akkor pedig elvetetem.

 - De mi szeretnénk, azt a gyereket!

 - Ő már nem lesz Daniel. Nem fogják vele pótolni. Az enyém a gyermek és nem a maguké!

 - De bogaram...

 - Tűnjenek el! - mordultam fel, majd kinyitottam az ajtót és ahogy leléptek, becsaptam azt.

 Az ilyeneket honnan kukázták össze, de most komolyan? Az én gyerekem. Az enyém és nem másé! Ha megtartom, akkor én nevelem fel és senki más. Még ha Daniel is az apja, lehet belőle valaki akit én nagyon szerethetek!

 Ő az én gyermekem!

 Napokon keresztül csak a szobámba voltam elbújva, annyira nem akartam beszélgetni a történtekről. Láttam magam előtt, hogy mindenki nekem esik és faggatni kezd mindenről. Az igazgatónő is jobbnak látta ha még felkészülök. Sokat kellett pótolnom és nem szerettem volna vizsgázni év végén.
 Plusz egy hetet vergődtem a szobámba semmit sem csinálva a film nézésen kívül, majd hétfőn be kellett mennem mindenféleképpen. Nem kentem az arcomra sminket, nem foglalkoztam igazán a külsőmmel, hisz így is volt egy csomó gondom. Lassan besétáltam az iskola épületébe és próbáltam eltűrni azt a sok tekintetet... Leültem a szokásos helyemre és vártam a továbbiakat. Lassan bemászott az osztály a terembe és pillanatok alatt körbevették az asztalom.
 - Minden rendben?
 - Hogy sikerült neked ezt mind túlélned?
 - Amber mesélte miken mentetek keresztül. Jól vagy?
 - Tényleg terhes lettél az el rablódtól?
 Folyamatosan jöttek a kérdések és annyira megzavarták a kis nyugodtságom, hogy hirtelen fájni kezdett a fejem és elvesztettem a fonalat.
 - Hagyjátok békén! - kiáltott egy ismerős hang. Castiel hideg vérrel ült le mellém és már maga a jelenléte elüldözte a lányok hatalmas részét. - Minden rendben?
 - Fogjuk rá... Te mit keresel itt?
 - Gondoltam megnézem mi van az exemmel. Attól még, hogy vége lett kettőnk közt, én még aggódhatok érted nem? Ezek után meg pláne..
 - Túl fogom élni, ne aggódj.
 - Amúgy nem is annyira rémes ez az Andy srác. Jó embert találtál magadnak és ha jót akarsz magadnak nem is veszíted el! - mondta, majd megborzolta a hajam és otthagyott.
 Sokat gondolkodtam aznap Castielen is és nem tudtam hova tenni. Nem szokott jóba lenni akivel együtt volt. Mondjuk értem most rengetegen aggódnak, hála Amber pletykás szájának. De már nem tehettem semmit. Mindenki tudta, hogy terhes vagyok egy bűnözőtől és sokan azt is gondolják, hogy megtartom. Jaj, nagyon nem tudom mit kellene tennem. Egész nap egy papírra firkálam dolgokat és próbáltam összerakni a gondolataim.
 Viktor elhagyott, Andy most folyamatosan dolgozik az ügyemen, terhes vagyok, Castiel kedves lett velem, Daniel szülei a gyereket akarják, én meg csak elhagyni minden gondot. Anyám megint eltűnt egy kis időre, de ma meghívott egy teára és nem engedte, hogy lemondjam. Lehet, hogy ő tud valami tanácsot adni, hisz egy anya akinek biztos kellett gondolkoznia, hogy megtartsa a gyerekét vagy sem, hisz ha jól számoltam, Viktort 17 évesen tolta ki magából. De mégis megtartotta. Nem tudok mit tenni. Valami választ kellene adnom az orvosnak, hogy mégis hogyan döntöttem. Ő is nagyon mondogatta, hogy gondoljam át. Ennyire nem akar plusz melót? Komolyan? Felidegesít ez az egész..
 Suli után Hazellel mentem fel az emeletre. Folyamatosan kérdezgette, hogy hogyan is érzem magam. Nagyon érdekelte ez a baba dolog, de szegényem örök szinglinek vallotta magát. A konyhába érve azonnal nekiállt kaját csinálni. Átvette tőlem a napi konyhaasszony dolgot és összedobott néhány szendvicset, mert majd' éhen haltam.
 - Eddig még nem voltál rosszul? - kérdezte.
 - Nem. De nem is szeretnék...
 - Ez most az ötödik?
 - Igen. Még szerencsére van időm kattogni ezen az egészen. Jaj, Hazel. Annyira nem tudok dönteni. Félek, hogy betegen születne meg.
 - Figyelj, a baba bent van a pocakodban majdnem egy éven át. Az az egész, ami miatt ő ott van csak két hétig tartott. Szerintem az az első két hét nagyon nem számít neki. Kibírja, hisz a te gyermeked, nem? Ha ennyire nem szeretett volna a gyereked lenni ez a kis szerencsétlen, akkor nem lenne ott bent. Véletlenek nincsenek!
 - Az is lehet, hogy szar anya lennék...
 - Szar szülő nem létezik Hale. Ne aggódj ennyit. Most lehet, hogy nem akarod, de lehet, hogy ha adsz neki egy esélyt, akkor már várni fogod. Hisz a tied és benned fejlődik és te vagy érte a felelős. Abba a gyerekbe benne lesz a véred és szeretni fogod, még ha egy Danieltől is van. Csodás ember vagy Hale és most egy pici Daniel nem fog elrettenteni és lehet, hogy Andy is megbékél ezzel az egésszel.
 - Lehet. Nem tudom...
 Ahogy megettem mindent amit Hazel elém tett, összeszedtem magam és lassan lebattyogtam. Anyám már a kapu előtt várt rám. Beszálltam mellé a kocsiba és elhajtottunk. Mit is mondjak neki... Nem tudtam elpanaszolni neki a gondjaim, mert még mindig nem tekintettem rá anyámként és nem tudtam úgy a véleményére adni, pedig most nagyon kellett volna. Egy nyugis kis helyen álltunk meg egy kávézó előtt. Míg a pincér kijött én nézegettem az étlapot és válogattam a csodás sütik közül. Annyira megkívántam az édességet. Kértem egy gyümölcstortát és egy teát. Anyám nagy szemekkel nézett rám, majd elmosolyodott és ahogy leadta a rendelést, felém hajolt.
 - Na és hogy érzed magad? - kérdezte mosolyogva.
 - Szörnyen. Nem tudom mit tegyek. Hazel most a fülembe ültette a bogarat, hogy csodás dolog az ami most a pocakomban növekszik és attól még, hogy egy Daniel az apja, nevelhetek belőle egy csodás embert.
 - Ez így van.
 - De Andy emiatt kicsit furcsán néz rám. Igazából nem is nagyon találkoztam vele mostanában annyit melózik, pedig szeretném meghallgatni efelől a véleményét.
 - Meg lehet hallgatni mások véleményét, de azzal nem biztos hogy előre jutsz, hisz akiknek most a véleményére hallgatsz, nem biztos, hogy örökké veled lesznek. Neked kell ezt az egészet eldöntened. A te babád és nem másé. Bárki képes csodás anya lenni. Még egy férfi is, csak akarni kell.
 - Meg attól is tartok, hogy betegen fog megszületni.
 - Bármi megtörténhet. Nem tudhatod mit hoz a jövő, csak azt, hogy neked a legjobbat kell kihoznod belőle.
 - Nekem ez még korai.
 - Szerintem nagyon aranyos lennél nagy pocakkal - mosolygott.
 - Daniel szülei is meglátogattak...
 - És?
 - Hát... Ők a gyereket akarják.
 - Jaj kincsem. Ne foglalkozz az ilyenekkel.
 - Hogy lehetnek ennyire egyszerűek ezek az emberek. Azt se értem, hogy Andyt hogy hozták össze - nevettem fel, majd megérkezett a sütim és boldogan álltam neki falatozni.
 A maradék időben csodásan éreztem magam, még ha anyámról is volt szó. Ő ezt a folyamatos süti evésemet is a babára sózta. Szerinte már most elkezdtem jót tenni a picinek, hisz azt eszem ami neki jót tesz. Szóval a gyerekem dagadt lesz? Fura volt belegondolni, hogy lehet lesz egy babám. Az én kis gyermekem. De ha meg is tartom, akkor mi lesz a neve? Fiú vagy lány lesz? Hogy fogok vele bánni? A kicsi emberekkel eleve kedves vagyok, de egy baba más. Atya ég...
 Hirtelen elkezdtem elfogadni ezt az anyaság dolgot. Tényleg meg kellene próbálnom. Hiába adta a sors ilyen hamar, de attól még tényleg az enyém. Csak az enyém! Az én picikém! Késő este mentem haza és fáradtan ledőltem az ágyamba. Láttam a szemem előtt a kis babát és magamat. Viktor is ott volt és anyám is. Újra egy csodás családként. Andyt valahogy nem tudtam belerakni a képbe. Fura volt a viselkedése, de valahogy tudtára kellett adnom, hogy mit gondolok és tudni akartam, hogy vajon mi járhat a fejében. Semelyik üzenetemre nem válaszolt és érzem, hogy ha fel is venné nekem a telefont, lerázna olyan kifogással, hogy sok a dolga és sajnos nem ér rá. Szemét. Most lenne a legnagyobb szükségem rá és nincs itt. De helyette kaptam egy Castielt megint. Nem úgy... Folyamatosan keresett és meg akart arról győződni, hogy jól vagyok. Fura volt őt az ablakomnál látni. Kissé ijesztő is egyben, de felfogtam mit gondol. Ő pótolni akarja Andy hiányát. Tudta, hogy nekem kell most valaki és Ő ezért tenni akart. Kedves.

43. rész Jobb a jobb után

Az este rengeteg időt töltöttünk a melegvízben. Ahogy Rebeccaval beszélgettem, kezdtem szabadnak érezni magam. Megtetszett a lány. Egyre gyakoribb lett a csók kettőnk közt, de nem volt szerelem, csak egy egyszerű vonzalom amit a tabletta váltott ki belőlem. A többiek is hasonlóképp viselkedtek. Csak ők jobban tartották magukat. Élveztem a helyzetet. Végre nem kényszerítettek rá valamire. Aztán eszembe jutott, hogy de. Ezt se én akarom. Daniel akarta ezt is. Amíg nem jelentkezik új vevő, addig kipróbálja az új szereit. A szobában lévő kamerák az egész medencét belátták. Leszarni. Rebecca csodás nő. Megcsókoltam, majd elkezdtem felfedezni a testét az első sóhajig. Daniel lassan benyitott hozzánk és csípőre tett kézzel nézett körbe. Elégedett fejet vágva sétált egyet. Követtem minden lépését Rebeccával együtt.
- Mi a gond hölgyeim? - állt meg előttünk - Azt hittem tetszeni fog ez a szer. Rebecca kiélheti minden vágyait rajtatok és ti még élvezitek is.
- Én ezt nem mondanám - húzta össze magát a lány.
- Ma felmerült az ötlet, hogy mi lenne a szervekkel is kereskednénk. Ti erről mit gondoltok? Haha, a véleményetek senkit sem érdekel! De csak hogy boldogak legyetek, az ötletet elvetettük tudván, hogy ribanc szerv senkinek sem kell. Viszont! Az egyik haverom adott néhány új boldogsághoz segítő szert és az ütem terv változott. Búcsúzzatok el egymástól és perceken belül várok mindenkit kint.
Maga mögött becsapta az ajtót. Továbbra is csend volt köztünk.
- Nekem elegem van - szólaltam fel halkan.
Mindenki bólintott egyet, majd elkezdtünk készülődni.
Már aznap este elterveztem, hogy elszökök valahogy. Nem tudtam, hogy hogyan, de valahogy el kell.  Nem maradhatok...
 Késő este még az ágyamon ültem és gondolkodtam. Persze ezt sem csinálhattam sokáig. Az egyik faszi kicsapta az ajtómat és a láncomnál fogva elrángatott és Danielhez vitt. Már ilyenkor sem hagy? Az irodába vitt. Belökött az ajtón és azonnal el is tünt. Daniel az asztala mögül nézett rám miközben egy sört kinyitott magának.
- Viktor megszökött a börtönből - motyogta, majd nekem dobott egy cigit és egy öngyújtót - Elindult érted, de valószínűleg az embereim kivégzik félúton. Szeretnéd?
- Nem - nyögtem ki miközben rágyújtottam. Olyan jó volt végre valami tisztát is elszívni.
- Akkor te fogod - húzta mosolyra a száját. - Nincs is annál jobb, ha csak úgy megölhetsz valakit!
- Nem vagy normális...
- Lehet. Viszont a tökéletes pillanatig elzárlak valami biztonságos helyre. Van egy csodás pincénk, ott rengeteg olyan lány aki fellázadott. De ha oda lemész, már mindenki selejtesnek titulál és én ez ellen semmit sem fogok tenni! Imádom nézni ahogy szenvedsz. Rengeteg lányt törtem össze, de te kissé más vagy. Aranyos vagy kisírt szemekkel. Szeretem mikor összehúzod magad félelmedben. Mondjuk az arcod bírhatná jobban az ütéseket.
Ahogy a cigit elnyomtam, mellém állt és elszorította a kezem és lassan belenyomta a vénámba a tűt. Azonnal éreztem ahogy a talaj szétfolyik a lábam alatt és bepánikoltam. A szívem ki akart ugrani a helyéről és hangokat hallottam. Daniel felállított és az asztalra hajtotta a fejem. Lecserélte a láncot. A lábamon is volt, a kezem is, de azt már bizonyos távolságra le korlátozta. A nyakamra is rakott egyet és megszorította.
Folyamatosan maga előtt lökdösött. A pince nem volt valami mélyen, de hatalmas volt. Mindenhol cellák, benne pedig a halálukon lévő nők. Voltak akik még aktívan odaálltak megnézni, hogy ki lesz az új lakótárs, de a legtöbb megmozdulni se tudott. Daniel belökött az egyik cellába, majd pillanatokon belül megjelent még két férfi. Az egyik lerakott a földre egy elsősegély dobozt, majd jött egy harmadik személy egy vasdarabbal aminek a végén egy üres háromszög volt. Vörösen izzott a minta és várta, hogy valakin nyomot hagyjon.
- Hova kéred? - motyogra Daniel, majd felhúzta a pólóm és levágta a melltartóm - Csak a gond van ennyi ruhával... Na akkor legyen ide! - mutatott a mellem közti részre - mondjuk alulra? Annyira nem tudom, hisz mind jól állna. A feneked meg nem szeretném, akkor hogy üthetnélek meg? Nagyon nem szeretnék fájdalmat okozni.
Ez volt a kellemes végszó. Pillanatokkal később éreztem, hogy a forró vas hozzá ér a bőrömhöz. Torkom szakadtából ordítani kezdtem. Percekig feküdtem teljesen megfeszülve, miközben potyogtak a könnyeim és próbáltam levegőt venni. Daniel boldogan állt félre, míg a másik kettő rendbe rakta a sebet. Ahogy végeztek Daniel átvette a felügyeletem.
- Tovább kínoználak - motyogta miközben megfordított és rádöntött az asztalra. Lassan végig húzta a kezét a gerincemen, majd felhúzta a szoknyám és le a bugyim. - Meg kéne tartanom téged és lehetnél a kicsi rabszolgám - hirtelen belém szúrt a kemény fájdalom, de nem tudtam hangokat kiadni. Teljesen megnémultam. Vége lehetne ennek a szörnyűségnek. Mint egy rossz rémálom.
Másnap reggelig csak ültem az ágyam szélén és ringattam magam. A könnycsatornáim kiszáradtak, a hangszálaim nem akartak megrezdülni egy kicsit se. Nem számoltam már mióta vagyok rab, de elég hamar kikészítettek.
- Hé te vöröske! - azonnal a hang irányába kaptam a fejem és kerestem az illetőt. A szemközti cellában állt a csaj vigyorogva - Nem kéne éhen halnod. Egyél!
A cella alsó részére pillantottam. Mikor hoztak reggelit? Lassan odasétáltam és felvettem a tálcát. Leves és víz mellett volt egy üzenet és egy pisztoly. Leültem az ágyamra és olvasni kezdtem a lapot.
" Hale, gondolom visszaadom neked ezt az aranyos kis fegyvert. Ezzel egyszer még sokra viheted! Csak tanuld meg golyó nélkül használni. Végül eldőlt a sorsod. Nem maradhatsz, hisz akkor hogy is lesz pénzem? Majd egyszer felkereslek, addigis csak óvatosan. Andy üdvözöl. És én is, Daniel."
A pisztolyból azonnal kiszedtem a tárat. Tényleg üres volt. Hirtelen eszembe jutott, hogy nekem volt egy golyóm. A folytonos szoba csere miatt egyszer belekötöttem a hajamba és azóta ott volt. Azonnal kiszedtem onnan és piszolyra néztem. Nem rakhatom bele. Nem lőhetem le Danielt csak úgy random. Nincs itt az ideje. De ha nem ölöm meg, akkor ő fog engem..
Pár perccel később visszafűztem a hajamba és elfeküdtem az ágyon. A pisztollyal játszottam. Volt mikor szétszedtem, összeraktam és ezt párszor megismételtem.
- Mi a neved? - kérdezte a szemközti lány. Próbáltam elmutogatni, hogy nincs hangom és szerencsére felfogta - Az enyém Helen. Daniel barátnőszerűsége lennék. Látom nem lepett meg a dolog. Már harmadik hónapja tart itt.
Fekete volt a csaj. Magas és erős. Kissé fura volt a hanglejtése, de nem volt annyira észrevehető. Nem tűnt megtörtnek egy kicsit sem. Nekem sem kellene magamba esnem. Ez csak egy kisebb rémálom. Ahogy eljön az alkalom megölöm Danielt és eltünök. Kár, hogy itt nem megy olyan könnyen mint Viktornál. Itt nincsenek árulók, csak a kemény akaratos férfiszerűségek. Nem így képzeltem el amerikát, a boldog húszas éveim és párválasztást. Ki képzeli el egyáltalán így? Röhejes az alvilág küszöbe.
- Hale! - szólított megint valaki. Engem itt mindenki ismer vagy mi a fene van? - Itt vagyok a jobb szomszédban.
Lassan a rácshoz sétáltam és amennyire tudtam, kinéztem rajta. Egy integető kezet láttam, rajta egy nagyon ismerős karkötőt.
- Amber? - mondtam teljesen berdkedve, alig hallhatóan - Mit keresel itt?
- Tudod a szokásos vásárlást végeztem a plázában pár napja. Épp este hazafele tartottam azzal a sok szupcsi rucival, mikor berántottak egy kocsiba.
-Tettek veled valamit?
- Az egyik leütött és ennyi. Tegnap hallottam a hangod, mikor kaptál pecsétet, de gondoltam teljesen kiütött a fájdalom és inkább nem szóltam hozzád.
- Mekkora mázlista - szólalt fel valamelyik.
- Mert veletek mit tettek? - tetze fel a kérdést úgy mint aki semmiről nem tud.
- Segghülye vagy - jegyezte meg Helen.
- Minek rabolnak el egy olyant akit nem kínoznak halálra - tettem fel a kérdést - Csak nem... Amber még szűz vagy?
- Igen - sóhajtott fel - Nevess csak ki.
- Nem fogod fel, hogy mi történik itt? - kezdtem bele - Ember, minket előbb utóbb el fognak adni idegen és gusztustalan fasziknak akik minden nap kiélhetik rajtunk perverz hajlamainkat és úgy viselkedhetnek velünk mint egy kutyával, és nem a jó fajtával. Te és a kis szűzességed még több embert fog idevonzani.
- Tehetek én róla, hogy az elbűvölő énem túl csodás mindenféle jött mentnek?
Lassan leültem a rács mellé és megtámaszkodtam rajta.
- Nekünk végleg annyi.
Órákkal később jött egy csávó és néhány lányt átvitt egy másik cellába. Amber szembe került és nézhettem a csodás képét. Nagyon elégedett volt magával, hogy ő ennyire megúszta a dolgokat és semmi baja nem volt.
- Hölgyeim, mivel fent megfogyatkoztak, gondoltam mostmár összeterelem a bírkákat. Kellemes időtöltés lesz ez önöknek. Holnap este újabb vacsorát tartunk a vevőknek. Aki jól viselkedett, fürödhet, aki nem, az megismerkedhet az égésisérülésekkel. Hale, Rebecca kissé bekattant és szeretném ha vigyáznál rá.
Abban a pillanatban valaki kinyitotta az ajtót és a földre dobta a lányt
- Hasznavehetetlen rinygó - szólalt fel a csávó, majd amilyen gyorsan jött, el is tünt. Odamásztam a lányhoz. Teljesen kiütötték. Az szája vérzett és látszódott, hogy valaki folytogatta. Az a maradék ruha ami rajta volt, rengeteg helyen elszakadt és volt a lábán néhány harapásnyom is.
- Aki nemet mer mondani bármire is, hasonló utakat fog megjárni.
Leszarva a meséket, Rebeccát az ágyra tettem és betakartam. Leültem mellé és folyamatosan figyeltem a pulzusát. Rettentő lassú volt, már tartottam tőle, hogy leáll a szíve. Kissé elaludtam a későbbiekben. Engem is kikészítettek a dolgok és régóta nem aludtam. Késő este ébredtem meg. Még mindig a földön ültem és rettentő hideg volt. Rebeccára néztem és megint megnéztem a pulzusát.
   Semmi.
Kirőrt rajtam a pánik. Semmi gond, még nem hűlt ki, szóval nem lehet olyan régóga halott.
- Rebecca, ne halj meg kérlek! - mondtam idegesen amire mindenki felkelt. Amber és Helen azonnal a rácsokra másztak és figyelték mi történik. Eközben a lányt letettem a padlóra. Jobban megvizsgáltam és tényleg nem lélegzett. Azonnal vettem egy mély levegőt és ütemesen nyomkodni kezdtem a mellkhasát, majd öt után próbáltam a torkán leerőszakolni egy kis levegőt. A könnyeim már a lány polojára hullottak, annyira aggódtam. Vagy negyed órán keresztül próbálkoztam és kezdtem elveszíteni a reményt, mikor Rebecca rázkódott egyet és köhögni kezdett.
- Istenem - motyogtam, majd a lány nyakába borultam.
- Vissza akarok menni - mondta - ott sokkal jobb volt.
- Nem mehetsz vissza! Itt van rád szükség - bőgtem el magam.
A továbbiakban nem mertem elaludni. Folyamatosan adtam neki a vizet és a megmaradt kaját. Életembe nem aggódtam még ennyire senkiért, de hálistennek sikerült megmentenem. Befeküdtem mellé az ágyba, és hagytam hogy hozzám bújjon. Folyton a nyakamba szuszogott. Ragaszkodott hozzám, aminek nagyon örültem. Már majdnem beleszerettem a lányba. Alvás előtt még nyomtam a homlokára egy puszit és én is percek alatt bealudtam.
Valamikor dél körül keltem fel. A kaját már becsúsztatták és a láncokat is levették. Délután Daniel bedobálta nekünk a ruhákat. Muszáj volt megállítanom. Ahogy beadta a ruhát megragadtam a kezét és nekirántottam a rácsnak.
 - A hülyeséged miatt Rebeccának leállt a szíve. Ha nem sikerült volna megmentenem akkor még mindig halott lenne.
 - Ez benne van a pakliban.
 - Hogy lehetsz ekkora...
 - Én a helyedben vigyáznék a számra. Még a végén olyan sorsra jutsz mint Rebecca, vagy roszabb. A halálod úgyse izgat senkit.
 - Dehogynem. Hisz akkor hogyan adnál el? Hogyan lenne pénzed?
 - Előbb utóbb pótolhatlak.
 Kirántotta a kezét és lelépett. Letettem a ruhákat az asztalra és visszaültem Rebecca mellé. Egy óránk volt elkészülni. Segítettem neki felöltözni, kezemmel kifésültem a haját, összekötöttem, majd megitattam vele a maradék vizet. Míg összeszedte magát én is elkezdtem készülni. Ugyan azokat a ruhákat kaptuk vissza. Több őr jött értünk, mint múltkor, pedig kevesebben voltunk. Sokakat már a cellájukban benyugtatóztak, míg a csapat kis részét azonnal elvitték. Rebeccát is elszakították tőlem és én is kaptam egy kis nyugtatót, ami másodpercek alatt beütött és a séta is nehezen ment. Kaptam a kezemre bilincset amit csak fél méterig tudtam elhúzni egymástól. Lassan haladtunk fel a lépcsőn. Amber mellém lépett.
- Most mi fog történni? - kérdezte.
- Csak fogd be a szád és tedd azt amit mondanak.
Fent mindenki feszülten állt a széke mellett és várt. Beálltam a szokásos helyemre, oda ahol Daniel szokott ülni és vártam a parancsot. Amber és Rebecca két oldalt helyezkedett el nekem. Rebecca továbbra is szörnyen festett. A szabályok nem változtak. Lassan megterítettünk, előpakoltuk az italokat és gondosan megálltunk a helyünkön. Daniel folyamatosan fogadta a vendégeket, mi pedig vártuk, hogy leüljenek. A borokat töltöttük folyamatosan nekik és szaladgáltunk a kajával. Valahogy most az emberek csendesebbek voltak és gondterheltek. Csak nem elkaptak valakit?
Rettentő lassan ment az idő. A bor fogyott, a hangulat fokozódott és hozták a múltkori formájukat. Amber kellemetlenül érezte magát a csávó ölében. Láttam rajta egy cseppnyi ijedtséget és a lány teljesen szétcsúszott. Én se álltam jobban. A kezemen lévő tűszúrások nyomai elkezdtek befeketedni ami aggodalommal töltött el. Lerohad a karom... Daniel is észrevette és a másik kezem szúrkálta. A vacsora végeztével elvittük a tányérokat és borospalackokkal szaladgáltunk. Daniel bemutatta az újakat és csak emlékpezsdítésként minket is. A férfiak teljesen felengedtek a sok piától és drogtól, de mi nem. Helen szembe ült velem és halál nyugodt arcot vágott, mint aki már megszokta ezt a helyzetet. Csak mosolygott rám.
- Hozzatok még bort Hale! - nézett rám Daniel.
Négyen felkeltünk, majd kezünkbe vettük az üvegeket és töltöttünk mindenkinek. Újabb megszégyenítő dumákat toltak nekünk és kérleltek mint egy kutyát, hogy menjen oda és tegyen a kedvére, de Daniel kicsit szigorúbb volt. Nem engedett semmi komolyabb dolgot a drága vevőknek. Ennek örültem, majd mikor visszaindultunk letenni a borokat, Amber elbotlott és összetörte az üveget. Mindenki minket nézett.
- Sajnálom, az én hibám - nyögtem ki azonnal - Véletlenül meglöktem.
Nem kellet volna átvállalnom a balhét. Ahogy összeszedtem a szilánkokat Daniel elvitetett két férfival. Leültettek egy székre, majd adtak néhány pofont azzal a címszóval, hogy nem tehetem tönkre ezt a fontos estét. Az arcom égett már az első után, de nem hagyták abba. Újra és újra csattant az arcomon a kezük, majd jött a következő. Újabb égetést kaptam, de most a combomra. Megint órdítottam torkom szakadtából és szenvedtem. Csak egy Amber miatt... Ellátták a sebeim és visszavittek Danielhez. Mindenki nagy szemekkel nézett rám. Alig tudtam járni és az arcom továbbra is fájt. Megálltam Daniel mellet, majd meghajoltam.
- Elnézést kérek a kellemetlenségért!
Senki sem szólalt meg. Daniel elismerően nézett rám, majd az ölébe húzott.
- Büszke vagyok rád, hogy beláttad a hibád - mondta, majd a számba nyomott egy szál cigit és meggyújtotta.
- Nem durva ez a bánásmód szegény hölgyeknek? - kérdezte Adam.
- Kissé eldurvúlt a helyzet és valahogy muszáj kordában tartani őket. Selejtes szólgát nem szeretek eladni, mert a végén megszökik és annyi a mi kis üzletünknek.
- Igan, igaz - mondták egyszerre a férfiak.
- Végül kiderült, hogy hogyan is halt meg Nicolas? - kérdezte valaki.
- Mohón megfullad - jelentette ki Daniel miközbem végigsimította a kezét a fájós combomon.
A drogokról folytatott tárgyalásokra már nem voltam képes figyelni. Rebecca szemeit fürkésztem és próbáltam kitalálni, hogy mire is gondolhat, de itt minden lány egyre gondol. A szabadságra. Minden olyan dologra, ami nem köthető ehhez a rémálomhoz. Sose lesz vége.
A továbbiakban én már nem tudtam lábra állni, ha mégis, nagyon lassan sántítottam. Daniel megengedte, hogy tartsak néha egy párperces pihenőt, de ahogy leültem név szerint kérték a bort. Rebecca nem nagyon hagyott egyedül. Segìtett ahol csak tudott, de ha azt monták, hogy én vigyem a bort, akkor annak úgy kellett lennie. Végigsántiláltam az emberek közt és mindenkinek tele töltöttem a poharát. Daniel elismerően pillantott rám amitől kirázott a hideg, majd megállított és a férfiakra nézett.
- Gondolták volna, hogy a mi Viktorunk húgát ennyire tönkre lehet tenni? Már pár hete velünk van és annyira be lett idomítva, hogy a talpunk nyalja. Hát nem aranyos? Még az előbbi balesetet is átvállalta, nehogy a kis barátnőjét büntessük meg. De ez minket nem zavar. Hősies voltál Hale és ne aggódj, a barátnőd ezt most megúszta, de következő ilyennél mindketten mentek a levesbe! - vigyorgott rám, majd magasba emelte a poharát - Akkor igyunk a mi csodás nőinkre!
Az este maradék részében folyamatosan zaklattak minket. Jöttek a kérdések össze vissza és a legtöbben teljesen megkavatodtak. Rebecca mellett álltam szorosan, megfogtam a kezét úgy, hogy ne lássák, majd figyeltem az embereket.
- Rebecca, mesélj kérlek a leszbikus dolgokról - szólalt fel Adam részegen.
- Én... - kezdett bele hirtelen a lány , majd elakadt benne a szó. Nem tudtam mit momdjon, hisz Daniel megtiltotta neki, hogy az legyen. Vetge egy mély levegőt, majd folytatta - Daniel azt mondta, hogy nem vagyok leszbikus...
- Jaj, de mért? - vigyorgott az egyik férfi - A leszbiket szeretjük.
- Lehetetlen eladni némelyiket - mondta Daniel nevetve - Annyit hisztiznek, ha egy picit több jogot adsz nekik. Ha megfosztod attól ami, akkor lesz az igazi nő.
Nem egyformán gondolkodunk. Nagyon rossz. Hogy tud ilyet mondank egy olyan ember akinek védenie kéne a gyengébbik nemet és nem rabszolgaként tartani. Biztos voltam benne, hogy a fejére ejtették kiskorában párszor.
- Nagyon ragaszkodsz Halehez, igaz? - kérdezte Adam.
- Igen - motyogta miközbem a padlót nézte.
- Szerelmes vagy?
- Igen...
- De aranyos! - nevettek fel páran, majd koccintottak.
- Igyunk az ifjú párra - mondta Adam, majd lehúzta a maradék borát - Ezennel feleség és feleség vagytok. Csókoljátok meg egymást!
Rebeccával összenéztünk, majd magamhoz húztam és lassan és érzékien megcsókoltam az aprócska lányt. Hallottam, ahogy a férfiak tapsoltak, majd kérleltek, hogy tegyünk többet. Daniel szemeit fürkésztem és vártam a parancsára. Lassan bólintott egyet, majd ivott a poharából. Rebecca megint megcsókolt, majd lassan átment csókolózásba. Elkezdtem érezni egy kisebb bizsergést. Nagyon tetszett, de nem akartam semmit se tenni. Tovább és tovább kérleltek minket, majd hallottam egy kattanást. Valaki felhúzott egy pisztolyt. Az egyik őr állt az ajtóban akcióra készen.
- Vigyétek őket a cellájukba! - kiáltotta Daniel, majd elindult az őr felé.
Percekkel később már az ágyban ültem és reménykedtem, hogy minden rendben lesz és hogy a zsaruk azok. Rebecca a vállamon sírt és a többi cellába is hallottam a sok nyugtalan nőt. Lassan kiszedtem a töltényt a hajamból és a pisztolyba helyeztem. Valaki lefele tartott. Nagyon sietett. Nem volt egyedül. Mindenki csendben maradt és próbálta kitalálni mi is történik, majd lassan Andy megjelent az ajtóban. Sietevr futottam oda.
- Hál' istennek megvagytok - suttogta idegesen.
- Mit keresel itt? - kérdeztem könnyes szemmel.
- Elfelejtettem mondani, hogy a riporter csak a másodállásom - mosolygott miközben kinyitotta az ajtót. Míg a többiek ajtaját is kinyitotta, felsegítettem Rebeccát, a ruhámba tettem a pisztolyt és elindultam ki. - A hátsó ajtó tiszta. Arra megyünk! - mondta határozottan, majd elő vett egy adóvevőt - Megvannak.
- Elől semmi mozgás, hátul továbbra is tiszta!
- Vettem.
Sietve mezitláb haladtak felfele. Rábíztam Rebeccát Amberre és reménykedtem, hogy ki érnek épségbe. Andy és én hátul maradtunk. Az első pár lépés után egy kattanást hallottunk, majd megláttuk lent Danielt.
- Nem menekültök - mondta határozottan - Gyere ide Hale! Nem merj ellenkezni, vagy valamelyikőtök meghal.
Nem gondolkodtam. Tettem néhány lépést, majd Andy megállított.
- Őt már nem kényszerítheted semmire. Fogadd el, hogy vesztettél és add meg magad. Fent valószínűleg már mindenkit elkaptak. Egyedül már nem érsz semmit.
- Ez nem így megy... Hale az enyém! - mondta, majd rám emelte a pisztolyát - Gyere a gazdádhoz!
Elindultam, majd megálltam a férfi mellett.
- Sajnálom, hogy kellemetlenséget okoztam - jelentettem ki.
Magához rántott, majd megszorította a kezem. Míg Andyvel nézett farkas szemet és feltűnés nélkül a pisztolyomhoz nyúltam, amit tökéletesen sikerült elrejtenem. Kitéptem a kezem Danieléből, majd tettem hátra néhány lépést és a fiú fejéhez emeltem a pisztolyt.  Andy is rá szegezte fegyverét. Daniel szó nélkül megfordult és rám nézett.
- Bocsánatot kéne kérned, nem? - vigyorgott.
Valami késztetett, hogy szót fogadjak, de ellenálltam. Túl sokszor manipulált, így nem tudtam tisztán gondolkodni. Tudta, hogy megzavart. Tett felém néhány lépést. Felhúztam a pisztolyt, majd szorongatni kezdtem.
- Nem tudod bántani a gazdád! - jelentette ki.
  Andy azonnal hátba lőtte a férfit aki továbbra is lépdesett felém. Vigyorgott, mint egy idióta.
Hogy bírja? Hogy? Egyetlen egy golyó volt a pisztolyomban. Nem ronthattam el. Andy még egyet belelőtt a lábába ami miatt térdre esett.
 - Szégyelld magad - motyogta, majd könnybe lábadt a szeme. Elérte amit akart. Megsajnáltam. Kihasználta a gyengeségem és hirtelen elém emelte a pisztolyt és hasba lőtt. Léptem egyet hátra és összeszorított foggal megszorítottam a pisztolyt és fejbe lőttem. Elvesztettem az egyensúlyom és hátraestem, majd Andy mellém futott.
 - Sürgős ellátást kérek a pincébe! Az egyik lány golyót kapott a hasába! Siessenek!
 - Mért nem mondtad, hogy zsaru vagy? - kérdeztem nehezen, miközben a sebre tettem a kezem. Rettentően fájt.
 Daniel meghalt. Ott feküdt a földön holtan és én öltem meg. Elszörnyedtem. Könnyeim lefolytak az arcomon, majd a fájdalom elkezdett felemészteni. Homályosodni kezdett a világ, de akkor sem ájultam el.
 - Tarts ki, mindjárt itt lesznek a mentősök!
 pillanatokon belül megjelentek. Arcokat láttam mindenhol, majd meghallottam Viktor hangját. Aggódóan szólogatott, majd elvesztettem a fonalat.
 A kórházban tértem magamhoz. Nem voltam egyedül. Castiel és Andy ültek az ágyam mellett és beszélgettek. Feléjük akartam fordítani a fejem, de nem ment. A kezem, a lábam és a fejem le volt szíjjazva.
 - Engedjetek el! - szólaltam fel, majd Andy azonnal leszedte a fejemről. Lassan ránéztem - Meddig aludtam?
 - Csak egy napig voltál kiütve - mondta Castiel - Hogy érzed magad?
 - Szarul. Nem érzek semmit. Mért kötöztek ki?
 - Műtét után volt egy durvább rohamod és nem aknak kockáztatni.
 - Egyenlőre jobb lesz így, mert még kárt teszel magadban - mondta Andy.
 - Haza akarok menni - motyogtam, majd bejött az egyik orvos. Hangosan köszönt, majd odasétált mellém.
 - Uraim, kérem fáradjanak ki - mondta. A fiúk ahogy elhagyták a szobát, az orvos szabadon engedte a kezeim és a lábaim, felültetett, majd leszedte a kötéseim - Hogy édzed magad?
 - Semmit sem érzek.
 - Sok nyugtattót kaphattál, de örülök, hogy felébredtél.
 - Nem hiszem el, hogy életben maradtam.
 - Pedig igen és sokan osztoznak ezen az örömön. Maga is boldog lehetne.
 - De én megöltem egy embert - szólaltam fel hirtelen. Levert a víz és kapkodni kezdtem a levegőt. A könnyeim potyogtak folyamatosan és újra és újra lejátszódott a jelenet a fejemben. A takarómat markolgattam és bőgtem mint egy gyerek. Nyomta a lelkem ez az egész az emlékek kavarogtak a fejemben. Az orvos lefektetett az ágyra, majd lekötötte a kezeim és beadott egy kis adag nyugtatót, de nem hatott. Az a rengeteg szar, amit heteken keresztül adtak nekem, tönkre tette a szervezetem. Nem nagyon hatottak az e féle szerek. Lekötötte minden végtagom, majd valamit belenyomott az infúziómba ami azonnal lenyugtatott.
 - Minden rendben lesz - mondta, majd egyedül hagyott.
 Vártam, hogy a fiúk visszajöjjenek, de egy meglepetés vendéget kaptam. Viktor lépett be hozzám börtön cuccban megbilincselve Andy társaságában. Leült mellém egy székre, majd felsóhajtott.
 - Sajnálom, hogy anno ennyi mindenbe belekevertelek - mondta halkan.
 - Vicces volt, - jelentettem ki - de soha többé nem akarom ezt végigcsinálni.
 - Meg kellett volna ölnöm Danielt míg én voltam a főnök, de hülye voltam és nem tettem. Emiatt majdnem végzett veled.
 - Semmi gond. Ennek így kellett lennie.
 - Én is hibáztam - mondta Andy - Ha időbe jelentem Danielt akkor lehet, hogy megúsztad volna ezt.
 - Örülök, hogy megmenekültem, hála nektek.
 - Ha Andy nem keres fel, akkor nem tudom meg, hogy elkaptak - mondta Viktor - Szerencsére elintézte, hogy kiengedjenek és megmutassam merre vagytok, de nem engedték, hogy segítsek, így hát leütöttem szerencsétlen zsarut és elvettem a pisztolyát.
- És mivel segített, kérhetett valami.
- Kaptam egy festő cuccokat és egy saját cellát.
- Meg egy rádiót. Plusz, sikerült lerendeznem azt is, hogy találkozzatok személyesen míg kórházba vagy.
- Ennek örülök - mosolyogtam - A többiekkel mi történt?
- Ők is itt vannak a pszichiátrián.
- Pszichiátria?
- Nem akartak az orvosok kockáztatni. A gyógyszerek alig hatottak rátok, így lekötöztek és vártak míg lenyugodtok. Rebecca volt az első akit ki tudtunk kérdezni. Kissé meg volt zuhanva, de részletesen elmondta, hogy mit tettek vele. Te is el tudod mondani?
- El...
Andy elő vett egy kicsi hang rögzítőt, bekapcsolta, majd azonnal kérdezni kezdett.
Szörnyen éreztem magam miközben válaszolgattam a kérdéseire. Az elejétől a végéig. Úgy pörögtek az emlékek a fejemben, mint egy film. Gyakran elsírtam magam. Éreztem még az egy héttel ezelőtti sebeim. A combomra és a mellem alá nyomott forró vas helyét, a veréseket és a kegyetlen erőszakot. A vállamba lőtt seb elvileg elfertőződött. A hasam lüktetett. Az orrom is megrepedt. Andy nem mutatott semmi érzelmet, csak jegyzetelt és kérdezett, majd ahogy leállította a felvételt felsóhajtott.
- Nem tudom elhinni, hogy képes volt Daniel ilyet tenni.
- Szeretnék most visszamenni - motyogta Viktor miközben a földet fürkészte.
Andy bólintott egyet, majd felkelt. Elköszöntem tőlük, majd ahogy egyedül hagytak, kezembe vettem a rég nem látott telefonom és belekukkantottam.

 Az egész kijelző csak a nem fogadott hívásokat és az aggódó üzeneteket mutatta. Lassan nekiálltam átolvasni őket. Anyám keresett a legtöbbször. Könnyes szemmel olvastam végig azt a sok aggódó üzenetet. Nem hittem volna, hogy ennyire tud aggódni valakiért, vagyis inkább értem. Andy is írt egyet attól függetlenül, hogy tudtam mi van velem.

 " Sajnálom. Minden az én hibám. Tennem kellett volna addig valamit amíg lehetett. Remélem minden rendben lesz veled azok után, hogy megmentettünk. Nem merek többé a szemedbe nézni. Ne haragudj. Szeretlek."

 El is ment a kedvem az olvasgatástól. Azonnal kitöröltem az összeset és inkább az ablakon bámulgattam ki. Kellemetlenül éreztem magam ott megkötözve. Hetekig meg voltam és még most sem képesek elengedni? Biztos meg van az okuk. Durván be tudok kattanni néha, de mindig van ott valaki aki megállít. Itt jelenleg a nagy adagban belém nyomott altatók lesznek azok. Nem mintha olyan jól hatnának. Nem vették észre, hogy ehhez hasonló szereket adtak be csak azért, hogy a seggünkön képesek legyünk elülni. Nincs bajom az orvosokkal, de annyira szűk látókörűek tudnak lenni...

 Másnap reggel mikor felkeltem anyám az ágyamnak dőlve aludt. Meg akartam pöckölni az orrát, de nem értem el. A fene a szíjjakba. Végül a hülye kis próbálkozásaim közepedte felkelt. Karikás szemekkel nézett rám, majd hirtelen elsírta magát. A kezemet szorongatta és csak magyarázott amiből én nem sok minden értettem meg. Szerencsétlen. Elbassza az életét és most még miattam is aggódik? Nagyon szét volt csúszva.

 - Szörnyen érzem magam - mondta. - Meg kellett volna védenem a testvéredtől, de nem ment. Tudtam, hogy ő is itt fog tanulni és mégis beírattalak. Az akkori barátom is amiatt hagyott el mert nem szeretem a családom és csak úgy eldobtalak titeket ott ahol lehetett. Nagyon sajnálom ezt az egészet. Nem kellett volna ezt tennem.

 - Jelenleg mindenki magát hibáztatja. Legalább te ne tedd ezt.

 - Voltam bent Viktornál tegnap reggel. Olyan szép férfi lett belőle. El se tudom hinni, hogy az én fiam! Nem tudom felfogni, hogy ő a kiinduló pontja mindennek ami veled történt ebbe a pár hónapba.

 - Nem hiszem, hogy ez mind Viktor hibája. Ha nem lettem volna annyira naiv, akkor talán nem esek bele ilyen csapdákba.

 - Remélem minél előbb kiengednek és hozzám költözöl. Szeretnék végre rendes anya lenni.

 - Ezzel tényleg elkéstél és tényleg nem szeretném, hogy ide költözz... Jó persze, a te dolgod, de én nem érezném jól magam. Nekem jó a koleszba a lányokkal. 

 - Értem... Nem gond, hisz neked már saját életed van.

 - Én sajnálom ezt az egészet. Majd mostantól odafigyelek egy kicsit, hogy mégis kivel beszélek...

 - Nekem most mennem kell egy tárgyalásra. Majd holnap meglátogatlak - mondta, majd nyomott egy puszit az arcomra és kiment.

 Gondolkozni se volt időm. Az orvos szinte kitépte az ajtót, majd gondosan becsukta és felsóhajtott.

 - Lenne egy kisebb dolog amiről szeretnék veled beszélni - motyogta. Nem tetszett a hangneme. Nem akartam hallani, hogy mit mond és hogy hogyan próbálja úgy megfogalmazni azt amit el akar mondani. Az elején csak furcsán néztem rá majd kinyögte végre - Ugye huszonkilenc napot töltött fogságban... és... khm... Nos... A nőgyógyászati eredmények szerint maga várandós lett ez idő alatt.