A hír padlóra küldött mindenkit. Még engem is, pedig szívből gyűlöltem a lányt. Senki sem tudott megszólalni, pedig a rendőrök válaszokat akartak. Kattogni kezdett az agyam, hogy vajon ki tehette, de azt a lányt szinte mindenki gyűlölte. Nem értettem. Tuti csak egy poén. Nem lehet ez igaz. Nem. Biztos nem. A rendőrök odaadtak egy-egy mappát mindenkinek. Képek voltak benne. A kamerák képei. Mikor Deborah belém szaladt. Még azokon is látszott mennyire ideges volt, én meg csak pár szó után otthagytam. Aztán egy oldalnyi infó a viszonyunkról. Az, hogy állítolag megvertem. Vagy ahogy viselkedtem vele és ő velem. Végül néhány kép a holttestről. A szívem szakadt meg. Szörnyen nézett ki. A kezein lila foltok voltak, a pólója el volt szakadva, szinte már nem is volt rajta. A vágás a nyakán. Rettentő mély és csúnya. Úgy nézett ki mintha teljesen bele nyomták volna a kést a nyakába és még feszegették volna jobbra-balra. Viola sírvafakadt, Amber teljesen lesokkolt, a fiúk meg remegve nézték a képeket.
- Minket gyanusítanak? - kérdeztem konolyan.
Az a kép kiölt belőlem mindent. Szörnyű. Hogy tehetett ilyet valaki? Mindentől elment a kedvem. Beleégett a szemembe a látvány.
- Vannak még páran, de maguk a legelsők - mondta az egyik.
- Csak azért mert mi láttuk utoljára. Ha a kamerák alapján ennyit derítettek csak ki akkor a helyébe megnézném a többit is. Rólam ez az utolsó felvétel - ledobtam a papírt az asztalra - és az ablakon se másztam ki hogy megöljem. Az egész kolesz fel van kamerázva. Aki megölte az ügyes volt. Az az egyedüli hely ahol alig van élet és ennek fejébe kamera sincs.
Hmm, csend lett. Látszik megfeletkeznek az ilyenekről. Hidegvérrel felvettem a táskám és otthagytam mindenkit. Semmi közöm ehhez és csak egy találkozás miatt már gyanusított vagyok. Kellemetlen. Visszasétáltam a terembe. Ledobtam a cuccaim és vártam a becsengetést. Jót tett volna egy alvás, mondjuk egy negyvenöt perc zenetörténelem. Ha alszok könyebb.
- Mégis mit kepzelsz magadról? - állt meg elöttem az osztályfőnök - Nem viselkedhetsz így egy rendőrrel szemben.
- De. Feleslegesen gyanusítanak mindennel, hiába tudják hogy rühelltem azt a lányt mint a szart, de az igazság a kamerákon van. És a kamera azt mutatja, hogy éjjel tizenegy után én betettem a lábam a kolesz ajtaján és hétfő reggelig ki se jöttem! - ordítottam.
Rettentő ideges lettem. Felkavart ez az egész. Nem lehet feldolgozni. Elöttem lebeg a teste. Látom a nyakát, ahogy el van vágva. Azt a sok vért. Hiába voltam figvatartva, megerőszakolva és bedeogozva. Hiába láttam egy tucat hullát akik mind velem egy légtérbe voltak, ez mindent lehagyott. Hányingerem lett. Letettem a fejem a padra és próbáltam aludni. Hát.. Sikerült. De nem volt kellemes. Kavargott minden a fejembe és most mi a faa...
Délbe végeztem. Ahogy meghallottam a csengőt azonnal kirontottam az ajtón és siettem fel a szobámba. Hazel már várt. Csak ült és a kedvenc napilapját nézegette.
- Na végre. Azt hittem sose végzel - motyogta.
- Deboraht megölték - nyögtem ki azonnal a lényeget.
Hatalmas csend lett. Nem rázta tovább a lábát és a szuszogását se hallottam.
- Hogy mi? - fordult felém lassan.
Míg elmeséltem neki mindent, összedobtam magamnak néhány szendvicset. Hazel nem szólalt meg aznap többé. Fal fehér lett mint egy hulla és nem mozdult el a székből egy darabig. Rebeccaék már úgy tették be a lábukat az ajtón, hogy mindent tudtak. Semelyikük nem tudta visszahozni Hazelt. Nem hagyhattuk ott. Nehezen felemeltem és becipeltem a szobájába. Letettem az ágyra és ráhúztam a takarót. Ennyire még senkit se láttam szarul.
- Most mi lesz? - nézett rám Cat - Orvost kéne hívni..
- Inkább pszichiátert. Nem fogja egykönnyen feldolgozni azt, hogy meghalt az unokatesója - mondta Rebecca.
- Ja, hogy ők rokonok... - motyogtam.
Mi jön ma még? Nem akarja valami idegen lény is elfoglalni a földet? Nem tudtam ennyi infót hova tenni..
A másnapi legjobb érzés egy csengetés volt. Rebecca nyitott ajtót. Én már készülődtem az első órámra mikor a bekopogott hozzám szegény lány és fáradtan közölte velem, hogy a zsaruk azok és hogy engem keresnek. Odamentem hozzájuk. A tegnapiak.. Kedvesen jó reggeltet kívánt, majd egy papírt nyomott a képembe.
- Azonnal jönnie kell kihallgatásra.
- Hogy maguk milyen gyorsan dolgoznak. De csak egy hulla miatt.. - sóhajtottam egyet és visszasétáltam. A füzeteket kidobáltam a táskámból, majd a hátamra vettem és kisétáltam hozzájuk. Csúnyán néztek rám az előbbi kijelentésem miatt. De hát na. Egy hétig szenvedtem és akkor is majdnem az életembe került az az sms, amit nem is én küldtem. Áh, teljesen megzavarodtam. Csak ültem a rendőrautó hátuljába és vártam, hogy beérjünk. Kezdtem elkényelmesedni, mikor megláttam a rendőrséget. Annyira hiányzott...
Ismertem arra a járást, így már megszokásból elindultam. Az egyikük megállított, hogy hogy ne siessek ennyire. Még mielőtt bementem volna, minden zsebem ki kellett pakolnom,a táskám kiborították és az egyetlen ajándékot - egy bicskát - amit apám adott, elvették. Persze, mert én azzal vágtam el a nyakát... Kezdett még jobban kiakasztani az ügy. Bekísértek egy kisszobába. Leültem és vártam. Lassan bejött a nyomozó. Egy kedves kinézetű, szőke bombázó.
- Jó napot. A nevem Elizabeth. Te vagy Hale, igaz?
- Igen.
- Tudod miért vagy itt, igaz?
- Igen.
- Akkor beszélgessünk egyet. Milyen volt a viszonyod Deborahval?
- Szörnyű.
- Gondolom ez annyit takar, hogy rühellted mint a szart - mondta miközbe a mappáját bújta.
- Kölcsönös volt.
- De miért?
- Pasi miatt.
- Az exe, Castiel, igaz? Szerette és te is és ennek következménye az lett, hogy megverted.
- Nem bántottam.
- Az igazgató elmesélte azt hogy egyszer be ment hozzá Deborah monoklival és vérző orral és azt állította, hogy te voltál.
- Ez nem igaz. Hiába utállom, akkor se bántanám ok nélkül.
- Nem volt elég ok egy szerelmi háromszög?
- Ez nem ok.
- Mi volt az a kis összezörrenés múlt szombat éjjel?
- Csak nekem jött és elkezdett magyarázni. Visszaszóltam és mentem is tovább.
- Utána aludtál, állításod szerint.
- Ami igaz.
- Tudtad, hogy Deborah nagy drog rajongó volt?
- Igen.
- Te eddig használtál valami kábítószert valaha?
- Egy kis ideig. A Viktoros ügy alatt talán négy alkalommal. De ezt már múltkor elmondtam vagy harmincszor.
- És mit?
- Füvet.
- Örülök, hogy ennyire együttműködsz - mosolygott miközbe a mappát bújta.
- Minél elöbb haza mehetek, annál jobb - sóhajtottam.
- Nagyon biztos vagy az ártatlanságosban.
- Mivel nem tettem semmit. Az nem ok részemről egy gyílkosságra, hogy volt egy kis nézeteltérésünk.
- Mit gyondolsz a többiekről? Kezdjük Amberrel.
- Amber mindenkit utáll aki jobb nála bármibe is. Ő se volt oda Debbyért. Alexy és Armin elbeszélgettek vele, szóval nekik sem lehetett erre semmi okuk. Viola meg oda volt érte. Jó barátok voltak.
- Bárki más?
- Senkiről nem tudok. Nem az én dolgom tudni mindent. Peggy viszont mindent tud általába mindenről és mindenkiről. Ő az újságíró.
A nőci jegyzetelni kezdett. Nagyon elvolt vele. Percekig csak ültem és vártam, hogy végre kinyögjön valamit.
- Értesz valamilyen fegyverhez?
- Persze. Apám rendőr és amig vele éltem sokmindenre megtanított.
- Például? - emelte fel a fejét kíváncsian.
- A pisztolyokat kisujjból kirázom. Simán összarokok magának bármit. Voltam katona táborba két hónapot. Ott rengeteg hasonlót csináltam.
- Oroszország kemény hely. Gondolom nem kezeltek kölyökként.
- Hát nem.
- Közelharc? - kérdezte, mire én rábólintottam - Hogyan vágnád el valakinek a torkát?
- Helyzet függő.
- Na de mondj valamit. Engem érdekel, hogy mit tanultál?
- Ha gyomorra megyek, összeesik és onnét könnyű. Vagy fejre. Deborah kezein voltak csak sérülések, szóval a lányt megrángatták. Lehet, hogy ahogy a támadó az egyik kezével magához rántotta, a másikkal lenduletből elvágta a torkát.
Van egy olyan érzésem, hogy túl sokat beszéltem. A csaj vagy mégjobban belebúj abba, hogy én tettem, vagy elfogadja, hogy egy zseni vagyok és elenged. Kattogott a dolgon egy darabig.
- Maradj a seggeden - felkelt és az ajtóhoz sietett - mindjárt jövök.
Sokáig üldögéltem. Már a vizespalack cimkéjét olvastam vagy harmadjára vagy a sarkokat számoltam vagy magammal beszélgettem (persze csak magamba). Csend volt és a tükör ablak is nagyon zavart. Nem akarok én itt lenni egész nap. Kemény fél óra várakozás után visszajött a nyomozó.
- Visszamehetsz a suliba. Valószínűleg még keresni fogunk. Addigis, kellemes pihenést.
- Az csak akkor lesz ha békén hagynak - ezzel kimentem és becsaptam magam mögött az ajtót. A cuccaim visszakaptam és boldogan mehettem tovább. A késem túlon túl tiszta volt. Tuti vettek róla mintát meg ilyeneket. De ha nekik ez a dolguk...
A suliba nagy volt a hangzavar. Mindenki Deborahról beszélt. Ahogy végig sétáltam a folyosón sokak tekintete rám szegeződött. Akkor azt is hallották, hogy én is gyanusított vagyok. Kellemetlen volt. Nagyon. Ahogy lehetett, besiettem a mosdóba és a legelső nyitott wcbe bezárkóztam. Becsengetés még öt perc. Persze ez már a harmadik óra. Gyakrabban rabolhatnának el a zsaruk. Legalább okkal tennék pótvizsgát. Igen tudom, hogy a szar tanulmányi eredmény is ok, de kinek ne tetszene az, hogy ' megöltek egy csajszit a suliba és engem is bevittek gyanusítottnak. Tadamm. Kurva jó sztori. Megint elkalandozok...
Eszembe jutott mi zavart ebbe az egészbe. Hol a fenébe van Castiel? Mondjuk mióta eljött velem Japánba, azóta nem láttam egyszer se. Kissé szarul esik. Lefekszem vele, aztán még jópofizik és aztán itt hagy. Elszomorít. De a rendőrök se kérdeztek vele kapcsolatba semmit. Csak hogy Castiel és kész. Na jó, valaki mondja már el, hogy mi a faszom van.
Rebeccával összefutottam a folyosón, ami nagyon ritka. Azonnal a nyakába másztam.
- Mi van Hazellel?
- Öhmm.. Hát reggel hívtam hozzá egy nevelőt, aki kihívta a mentősöket. Csak egy kisa sokkot kapott. Túl éli ne aggódj. Egyenlőre bevitték pár napra korházba megfigyelésre.
- Istenem - könnybe lábadtak a szemeim.
- Naaa. Nyugi. Te is tudod, hogy felépül.
Hazel volt a legjobb barátom mióta oda kerültem. Mindig segített rajtam és lelki támaszt nyújtott. El nem akartam hinni, hogy csak egy olyan idegesítő fruska miatt esett ennyire magába.. Hiányzott Hazel.
Az óráimra nem mentem be. Se kedvem, se energiám, se türelmem nem volt. Idegebeteg lettem. Feltettem a fejhallgatóm és elindultam sétálni. Akarva akaratlanul az északi kapuhoz indultam. Muszály volt látnom azt a helyet, ahol szerencsétlen lány meghalt. De miért? Mit csinált? Hogy lehetett ekkora marha, hogy meghalt?
- Minket gyanusítanak? - kérdeztem konolyan.
Az a kép kiölt belőlem mindent. Szörnyű. Hogy tehetett ilyet valaki? Mindentől elment a kedvem. Beleégett a szemembe a látvány.
- Vannak még páran, de maguk a legelsők - mondta az egyik.
- Csak azért mert mi láttuk utoljára. Ha a kamerák alapján ennyit derítettek csak ki akkor a helyébe megnézném a többit is. Rólam ez az utolsó felvétel - ledobtam a papírt az asztalra - és az ablakon se másztam ki hogy megöljem. Az egész kolesz fel van kamerázva. Aki megölte az ügyes volt. Az az egyedüli hely ahol alig van élet és ennek fejébe kamera sincs.
Hmm, csend lett. Látszik megfeletkeznek az ilyenekről. Hidegvérrel felvettem a táskám és otthagytam mindenkit. Semmi közöm ehhez és csak egy találkozás miatt már gyanusított vagyok. Kellemetlen. Visszasétáltam a terembe. Ledobtam a cuccaim és vártam a becsengetést. Jót tett volna egy alvás, mondjuk egy negyvenöt perc zenetörténelem. Ha alszok könyebb.
- Mégis mit kepzelsz magadról? - állt meg elöttem az osztályfőnök - Nem viselkedhetsz így egy rendőrrel szemben.
- De. Feleslegesen gyanusítanak mindennel, hiába tudják hogy rühelltem azt a lányt mint a szart, de az igazság a kamerákon van. És a kamera azt mutatja, hogy éjjel tizenegy után én betettem a lábam a kolesz ajtaján és hétfő reggelig ki se jöttem! - ordítottam.
Rettentő ideges lettem. Felkavart ez az egész. Nem lehet feldolgozni. Elöttem lebeg a teste. Látom a nyakát, ahogy el van vágva. Azt a sok vért. Hiába voltam figvatartva, megerőszakolva és bedeogozva. Hiába láttam egy tucat hullát akik mind velem egy légtérbe voltak, ez mindent lehagyott. Hányingerem lett. Letettem a fejem a padra és próbáltam aludni. Hát.. Sikerült. De nem volt kellemes. Kavargott minden a fejembe és most mi a faa...
Délbe végeztem. Ahogy meghallottam a csengőt azonnal kirontottam az ajtón és siettem fel a szobámba. Hazel már várt. Csak ült és a kedvenc napilapját nézegette.
- Na végre. Azt hittem sose végzel - motyogta.
- Deboraht megölték - nyögtem ki azonnal a lényeget.
Hatalmas csend lett. Nem rázta tovább a lábát és a szuszogását se hallottam.
- Hogy mi? - fordult felém lassan.
Míg elmeséltem neki mindent, összedobtam magamnak néhány szendvicset. Hazel nem szólalt meg aznap többé. Fal fehér lett mint egy hulla és nem mozdult el a székből egy darabig. Rebeccaék már úgy tették be a lábukat az ajtón, hogy mindent tudtak. Semelyikük nem tudta visszahozni Hazelt. Nem hagyhattuk ott. Nehezen felemeltem és becipeltem a szobájába. Letettem az ágyra és ráhúztam a takarót. Ennyire még senkit se láttam szarul.
- Most mi lesz? - nézett rám Cat - Orvost kéne hívni..
- Inkább pszichiátert. Nem fogja egykönnyen feldolgozni azt, hogy meghalt az unokatesója - mondta Rebecca.
- Ja, hogy ők rokonok... - motyogtam.
Mi jön ma még? Nem akarja valami idegen lény is elfoglalni a földet? Nem tudtam ennyi infót hova tenni..
A másnapi legjobb érzés egy csengetés volt. Rebecca nyitott ajtót. Én már készülődtem az első órámra mikor a bekopogott hozzám szegény lány és fáradtan közölte velem, hogy a zsaruk azok és hogy engem keresnek. Odamentem hozzájuk. A tegnapiak.. Kedvesen jó reggeltet kívánt, majd egy papírt nyomott a képembe.
- Azonnal jönnie kell kihallgatásra.
- Hogy maguk milyen gyorsan dolgoznak. De csak egy hulla miatt.. - sóhajtottam egyet és visszasétáltam. A füzeteket kidobáltam a táskámból, majd a hátamra vettem és kisétáltam hozzájuk. Csúnyán néztek rám az előbbi kijelentésem miatt. De hát na. Egy hétig szenvedtem és akkor is majdnem az életembe került az az sms, amit nem is én küldtem. Áh, teljesen megzavarodtam. Csak ültem a rendőrautó hátuljába és vártam, hogy beérjünk. Kezdtem elkényelmesedni, mikor megláttam a rendőrséget. Annyira hiányzott...
Ismertem arra a járást, így már megszokásból elindultam. Az egyikük megállított, hogy hogy ne siessek ennyire. Még mielőtt bementem volna, minden zsebem ki kellett pakolnom,a táskám kiborították és az egyetlen ajándékot - egy bicskát - amit apám adott, elvették. Persze, mert én azzal vágtam el a nyakát... Kezdett még jobban kiakasztani az ügy. Bekísértek egy kisszobába. Leültem és vártam. Lassan bejött a nyomozó. Egy kedves kinézetű, szőke bombázó.
- Jó napot. A nevem Elizabeth. Te vagy Hale, igaz?
- Igen.
- Tudod miért vagy itt, igaz?
- Igen.
- Akkor beszélgessünk egyet. Milyen volt a viszonyod Deborahval?
- Szörnyű.
- Gondolom ez annyit takar, hogy rühellted mint a szart - mondta miközbe a mappáját bújta.
- Kölcsönös volt.
- De miért?
- Pasi miatt.
- Az exe, Castiel, igaz? Szerette és te is és ennek következménye az lett, hogy megverted.
- Nem bántottam.
- Az igazgató elmesélte azt hogy egyszer be ment hozzá Deborah monoklival és vérző orral és azt állította, hogy te voltál.
- Ez nem igaz. Hiába utállom, akkor se bántanám ok nélkül.
- Nem volt elég ok egy szerelmi háromszög?
- Ez nem ok.
- Mi volt az a kis összezörrenés múlt szombat éjjel?
- Csak nekem jött és elkezdett magyarázni. Visszaszóltam és mentem is tovább.
- Utána aludtál, állításod szerint.
- Ami igaz.
- Tudtad, hogy Deborah nagy drog rajongó volt?
- Igen.
- Te eddig használtál valami kábítószert valaha?
- Egy kis ideig. A Viktoros ügy alatt talán négy alkalommal. De ezt már múltkor elmondtam vagy harmincszor.
- És mit?
- Füvet.
- Örülök, hogy ennyire együttműködsz - mosolygott miközbe a mappát bújta.
- Minél elöbb haza mehetek, annál jobb - sóhajtottam.
- Nagyon biztos vagy az ártatlanságosban.
- Mivel nem tettem semmit. Az nem ok részemről egy gyílkosságra, hogy volt egy kis nézeteltérésünk.
- Mit gyondolsz a többiekről? Kezdjük Amberrel.
- Amber mindenkit utáll aki jobb nála bármibe is. Ő se volt oda Debbyért. Alexy és Armin elbeszélgettek vele, szóval nekik sem lehetett erre semmi okuk. Viola meg oda volt érte. Jó barátok voltak.
- Bárki más?
- Senkiről nem tudok. Nem az én dolgom tudni mindent. Peggy viszont mindent tud általába mindenről és mindenkiről. Ő az újságíró.
A nőci jegyzetelni kezdett. Nagyon elvolt vele. Percekig csak ültem és vártam, hogy végre kinyögjön valamit.
- Értesz valamilyen fegyverhez?
- Persze. Apám rendőr és amig vele éltem sokmindenre megtanított.
- Például? - emelte fel a fejét kíváncsian.
- A pisztolyokat kisujjból kirázom. Simán összarokok magának bármit. Voltam katona táborba két hónapot. Ott rengeteg hasonlót csináltam.
- Oroszország kemény hely. Gondolom nem kezeltek kölyökként.
- Hát nem.
- Közelharc? - kérdezte, mire én rábólintottam - Hogyan vágnád el valakinek a torkát?
- Helyzet függő.
- Na de mondj valamit. Engem érdekel, hogy mit tanultál?
- Ha gyomorra megyek, összeesik és onnét könnyű. Vagy fejre. Deborah kezein voltak csak sérülések, szóval a lányt megrángatták. Lehet, hogy ahogy a támadó az egyik kezével magához rántotta, a másikkal lenduletből elvágta a torkát.
Van egy olyan érzésem, hogy túl sokat beszéltem. A csaj vagy mégjobban belebúj abba, hogy én tettem, vagy elfogadja, hogy egy zseni vagyok és elenged. Kattogott a dolgon egy darabig.
- Maradj a seggeden - felkelt és az ajtóhoz sietett - mindjárt jövök.
Sokáig üldögéltem. Már a vizespalack cimkéjét olvastam vagy harmadjára vagy a sarkokat számoltam vagy magammal beszélgettem (persze csak magamba). Csend volt és a tükör ablak is nagyon zavart. Nem akarok én itt lenni egész nap. Kemény fél óra várakozás után visszajött a nyomozó.
- Visszamehetsz a suliba. Valószínűleg még keresni fogunk. Addigis, kellemes pihenést.
- Az csak akkor lesz ha békén hagynak - ezzel kimentem és becsaptam magam mögött az ajtót. A cuccaim visszakaptam és boldogan mehettem tovább. A késem túlon túl tiszta volt. Tuti vettek róla mintát meg ilyeneket. De ha nekik ez a dolguk...
A suliba nagy volt a hangzavar. Mindenki Deborahról beszélt. Ahogy végig sétáltam a folyosón sokak tekintete rám szegeződött. Akkor azt is hallották, hogy én is gyanusított vagyok. Kellemetlen volt. Nagyon. Ahogy lehetett, besiettem a mosdóba és a legelső nyitott wcbe bezárkóztam. Becsengetés még öt perc. Persze ez már a harmadik óra. Gyakrabban rabolhatnának el a zsaruk. Legalább okkal tennék pótvizsgát. Igen tudom, hogy a szar tanulmányi eredmény is ok, de kinek ne tetszene az, hogy ' megöltek egy csajszit a suliba és engem is bevittek gyanusítottnak. Tadamm. Kurva jó sztori. Megint elkalandozok...
Eszembe jutott mi zavart ebbe az egészbe. Hol a fenébe van Castiel? Mondjuk mióta eljött velem Japánba, azóta nem láttam egyszer se. Kissé szarul esik. Lefekszem vele, aztán még jópofizik és aztán itt hagy. Elszomorít. De a rendőrök se kérdeztek vele kapcsolatba semmit. Csak hogy Castiel és kész. Na jó, valaki mondja már el, hogy mi a faszom van.
Rebeccával összefutottam a folyosón, ami nagyon ritka. Azonnal a nyakába másztam.
- Mi van Hazellel?
- Öhmm.. Hát reggel hívtam hozzá egy nevelőt, aki kihívta a mentősöket. Csak egy kisa sokkot kapott. Túl éli ne aggódj. Egyenlőre bevitték pár napra korházba megfigyelésre.
- Istenem - könnybe lábadtak a szemeim.
- Naaa. Nyugi. Te is tudod, hogy felépül.
Hazel volt a legjobb barátom mióta oda kerültem. Mindig segített rajtam és lelki támaszt nyújtott. El nem akartam hinni, hogy csak egy olyan idegesítő fruska miatt esett ennyire magába.. Hiányzott Hazel.
Az óráimra nem mentem be. Se kedvem, se energiám, se türelmem nem volt. Idegebeteg lettem. Feltettem a fejhallgatóm és elindultam sétálni. Akarva akaratlanul az északi kapuhoz indultam. Muszály volt látnom azt a helyet, ahol szerencsétlen lány meghalt. De miért? Mit csinált? Hogy lehetett ekkora marha, hogy meghalt?
Társoldal:
Fb csoport:https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/
