Reggel a karjai közt tértem magamhoz. Lassan felültem és megvakartam a fejem. Kint szakadt az eső és nem volt kedvem tovább üldögélni. Visszafeküdtem Castiel mellé és hozzá bújtam. Ő átkarolt és magához húzott.
- Reggelt - motyogta.
- Reggelt.
- Jól vagy? Tegnap szépen berúgtál - nevetett.
- Nem tudom - gondolkodtam el - A pucérságból és a nagy ölelkezésből én... Ah..
Hirtelen a fejemre húztam a takarót és fülig vörösödtem. Nem tudtam mit mondani rá. Olyan fura volt vele lenni... Az arcom már vörösebb volt mint a hajam és már az orrvérzésnél tartottam, mikor eszembe jutott, hogy nem vagyok gyerek. Összeszedtem minden bátorságom, majd leemeltem a fejemről a takarót és a fiúra pillantottam. Castiel teljes erejéből nevetni kezdett. Csak néztem rá a hatalmas szemeimmel és próbáltam értelmezni, hogy mit is tettem.
- Reggelt - motyogta.
- Reggelt.
- Jól vagy? Tegnap szépen berúgtál - nevetett.
- Nem tudom - gondolkodtam el - A pucérságból és a nagy ölelkezésből én... Ah..
Hirtelen a fejemre húztam a takarót és fülig vörösödtem. Nem tudtam mit mondani rá. Olyan fura volt vele lenni... Az arcom már vörösebb volt mint a hajam és már az orrvérzésnél tartottam, mikor eszembe jutott, hogy nem vagyok gyerek. Összeszedtem minden bátorságom, majd leemeltem a fejemről a takarót és a fiúra pillantottam. Castiel teljes erejéből nevetni kezdett. Csak néztem rá a hatalmas szemeimmel és próbáltam értelmezni, hogy mit is tettem.
- Rosszabb vagy mint bárki más - nevetett - Perverz, aranyos, szeretni való, macska.
- Hogy mi van? - vörösödtem el még jobban.
- Ahhoz képest, hogy Viktor vette el a szüzességed, nem vagy kispályás. Ezt veheted dicséretnek.
- Oh, hogy itt egyesek mekkora... - kaptam fel hirtelen a vizet.
- Na, nem sértettelek meg!
- A nagy lófaszt nem! Nagynak hiszed magad fiam, de azt ne feledd, hogy alul maradtál.
- Pff.
Hátat fordított, majd lehúzta rólam a takarót. Egyre durcásabb lettem. Lerántottam róla a takarót és egy icipici hernyót játszva belegurultam a takaróba. Velem nem szúr ki, az egyszer biztos. Morogva felült és odalépett hozzám. Ilyen mesébe illő mozdulattal megrántotta a takaró szélét, én pedig kigurultam belőle. Felnevetett gúnyosan, majd letette a takarót és felöltözött. Én meg hason fekve néztem végig az egész attrakcióját. Fura érzésem lett. Mintha elmúlt volna a varázs. Vajon mi lett velem? Eddig halál biztos voltam benne, hogy Ő igen is tetszik és meg akarom szerezni. Tudtam már akkor is, hogy ez nem szerelem, de nem sejtettem, hogy ott bent, csak egy szexre vágyom vele. Mi a? Én meg mért gondolkozok ilyeneken? Nem vagyok tiszta! Na jó. Ez mondjuk igaz volt. Rám fért volna egy fürdés. Vagy kettő. A szám lényegtelen, csak jussak be oda. De a sors keze... Castiel megelőzött. Fél órán keresztül ültem a fürdő ajtó előtt törökülésbe. A falnak dőlve hallgattam ahogy folyik a víz és vártam a csodát. Ezek a mai nők. Kicsit férfisabban néznek ki, de nem oszt, nem szoroz már semmit. Töketlenek. Részegen lefekszem vele, elmúlt a varázs, nem valami kedves és a Viktoros mondatával tönkre tette a napom. Ideges voltam és ez anyunak is nagyon feltűnt. Csinált egy teát és kihívott a kertbe. Még mindig egy szétcsúszott alkoholista tekintete volt.
- Látom valami nincs rendben köztetek. Történt valami? - kérdezte izgatottan.
- Nem történt semmi. Csak ilyenek vagyunk. Egyszer kedvelem, aztán gyűlölöm. Én a helyedbe meg se lepődnék - néztem rá csúnyán.
- Jó na. Csak aggódom miattad.
- Szép és jó, meg minden, de ezzel kicsit elkéstél, nem gondolod?
Hatalmas csend lett. Zsákutcába futott szegényem. Most már tényleg megsajnáltam. Ahh, mégis miket gondolok...
- És veled mi a helyzet? - kérdeztem unottan, mentve a menthetőt.
- Tegnap beszéltem egy nagyon régi emberrel.
- Pocsék megfogalmazás.
- Apádról van szó. Ő is látni szeretne.
- Ti most szórakoztok velem? Elváltok, elhagytok, jobbra balra járom az országot és most csak úgy random megszólal Ő is, hogy látni akar. Ti komolyan.. Mi a francot képzeltek magatokról? Látni mi? Én nem akarom látni. Még annyira se mint téged, pedig kifejezetten téged gyűlöllek a legjobban. Még Viktor is kedvesebb volt velem abba az átkozott egy hétbe...
Kicsit elszaladt velem a ló, nem tagadom. Kiakadtam. Játssza a legjobbat, aztán a szemét legalja. Vagy annál is rosszabb. Csak mondtam a magamét, egészen addig míg pofán nem vágott. Az arcom enyhén lüktetni kezdett. Odaemeltem a kezem, majd a következő pillanatban, bevertem neki egyet. Anyám a földre került. Hátat fordítottam neki, majd besiettem a házba. Castielt berángattam a házba, majd kedvesen elmondtam neki, hogy van öt perce mindenét a helyére rakni, különben otthagyom. Több se kellet neki. Percekkel később már az ajtóban állt.
Meg akartam neki mutatni a belvárost. Nem volt kifejezett tervem, de valamivel el kellett ütni az időt. Ahogy leszálltunk a buszról elénk tárult a világ legforgalmasabb helye. Érdekes volt megint ott lenni. Rengeteg butik és még több ember. Castiel arca felderült. Boldogság rohama lett, ami tőle elég ritka. Jó volt tudni, hogy jól érzi magát, de a szikra nem bújt elő. Belekaroltam a fiúba, majd egy szó nélkül sétáltunk végig az utcán.
Az első ahol megálltunk, az egy Manga bolt volt. Hát... Castiel rosszabb mint egy lány aki épp ruhát vásárol.
- Legalább valami jót is látsz ezen a helyen - jegyeztem meg.
- Ez csak a második. A legjobb már rég megtörtént velem.
- És mi volt a legjobb?
- Amikor megismertelek.
Lepődöttség, pirulás, minden megvolt. Na erre mit is mondjak?
- Öhm... Kedves.
Csak rám mosolygott, és csendbe nézegetett tovább. A kapcsolatunk szinte kihűlőben volt, de ő próbálkozott. Nekem már nem ment annyira... De tényleg, hova lett az a hatalmas boldogság amit miatta éreztem? Minden fordítva lett... Ő a boldog. A gondolataimba merülve nézegettem a Mangákat. Választottam egy kötetet. Egy nagyon régi kedvencem. Nana! Imádom őket. A fiatalság és a felnőtté válás szerelmi útja. Nekem találták ki. A gazdagság nagy előny... Megvettem az összeset. Mindent elraktam a táskámba és csendbe kibattyogtam az üzlet elé és rágyújtottam. Kezdtek hiányozni a lányok és a kutyusom is. Jó volt velük lakni. Meghozták a kedvem az élethez. Ilyen kis idő alatt, az igaz barátaim lettek és már már a családom. Nagyon fáradt lettem. Míg Castiel ki nem mászott, addig nyugisan olvasgatni kezdtem az ajtón lévő hirdetményeket. Végkiárusítás. Akkor ezért volt ilyen olcsó - pillantottam a táskámra.
- Mit terveztél még be? - nézett rám Castiel vigyorogva.
- Csak nem elkapott a japán boldogság? Vagy megvetted a legjobb Hentait? - néztem rá egy kevéske érdekfeszítéssel.
- Nem mondanám - nevetett a képembe.
- Hát jó.
Ezzel tovább is indultam. Fájt, hogy így viselkedek vele, de nem tudtam mást tenni. Nem ment nekem az nap semmi.
Órákkal később Castiel boldogan szabta fel a ház ajtaját. Zombiként másztam utána. Ahogy ledobtam a cipőm, ki is terültem a padlón. Olyan jó volt feküdni végre. Egy hülye fiú miatt jártam le az eleve legyengült lábaim. Nem volt kellemes. Felkeltem és besétáltam a szobámba. Letettem mindent a fal mellé és azonnal lefeküdtem pihenni. Már majdnem elaludtam, mikor Castiel lehuppant mellém egy teával.
- Baj van? - nézett rám aggódóan.
- Nem érzem jól magam... De ne foglalkozz vele. Pihenek és minden rendbe lesz.
- Remélem...
Na jó, ez már nagyon fura. Sose mutatott ki ilyen érzelmeket. Csak mosolyogtam egyet és pillanatok alatt elnyomott az álom.
Viktort láttam. Ott állt előttem és gonoszan nézett rám. Féltem tőle... Nekem akart jönni. Valamit nagyon ordítozott, de egy üveg elválasztott minket. lassan odasétáltam hozzá és a kezem az üvegre tettem. Nem akart lenyugodni. Folyamatosan folytak a könnyeim miatta, de nem tehettem semmit. Szét volt esve az elméje és csak hadonászott. Az üveg megrepedt... Tovább, tovább és tovább, egészen addig míg át nem törte. Futni kezdtem, de nem haladtam és ő egyre közelebb jött. Minden megjelent arról az estéről. Arról a hétről. Arról a beszélgetésről.
Sikítozva ébredtem fel. Azonnal összehúztam magam és sírni kezdtem. A gondolataim összekuszálódtak és nem tudtam mi történik. Éreztem, hogy valami baj van. Viktoron kattogtam. Biztos baja esett... Csak sírtam és sírtam míg Castiel be nem jött hozzám. Azonnal megölelt és nyugtatni kezdett. Nem tudtam kinyögni semmit. Valami nagyon fájt, de nem értettem. Nem kaptam levegőt és mindenem remegett. Valaki olyan személynek kiabáltam akit csak én ismerek az egész világon. A testemben lakik és néha irányít. Ő a mogorva, idegbeteg. Nem mertem vele még sose beszélni. Nem is tudtam hogy kéne.. Csak megjelenik és el is tűnik. Gyűlöltem és Ő is engem.
Kiskorom óta bennem volt az az érzés, hogy nem vagyok egyedül. Tudtam, hogy van egy rossz oldalam ami nem hagy békén. Minden nap zaklatott és anyámék ellenem fordultak ahelyett, hogy meghallgattak volna rendesen. Gyakran bekattantam és antiszociális voltam - néha mondjuk most is. Egyszer hallottam a hangját. Fagyos és egyhangú volt. Épp anyámmal veszekedtem mikor halkan megszólalt.
- ÖLD MEG!
Azonnal a szobámba szaladtam és bezártam az ajtóm. Tizenhárom éves voltam. Nem értettem semmit és teljesen összezavarodtam. Akkor kezdtem el vagdosni a kezem. Gyűlöltem mindent és mindenkit abban a pillanatban. Napokig nem szóltam senkihez. Se család, se barátok, se tanárok. Anyám egyik este le akart velem ülni beszélgetni. Nem értett semmit és csak úgy lerítt róla az aggodalom. Nem mondtam semmit, csak bekábulva besétáltam a szobámba. Az ágyamon ültem és nem tudtam aludni. Rémálmok gyötörtek éjjel nappal. Egy évvel később felengedtem. Jött a ballagás, a nyár és a tovább tanulás. Reménykedtem hogy minden rendben fog zajlani. Kedves emberek közé kerültem be akik folyton magukkal ráncigáltak csak, hogy ne legyek egyedül. Nem nevezném barátomnak semelyiket, de hálás vagyok nekik mindenért.
Anyám költözés mániája viszont rossz hatással volt rám. Rengeteget kellett tanulnom. A Japán egy kisebb rémálom volt. Külön tanárokhoz rángatott folyamatosan. Elvárta a lehetetlent. A beilleszkedésem sem volt valami fényes. Ott szinte senkivel sem beszéltem eleinte. A zenei tehetségem egy kötelező Ki-Mit-Tud játék során bújt elő. Sose énekeltem senkinek, de a kényszer nagy úr és ezen múlt a jó jegyem. A hónapok során egy bandát alapítottunk és a saját dalainkkal jártunk versenyekre. Akkor az volt a boldogságom forrása. Gyakran ültünk össze zenélni még akkor is mikor nem volt semmi verseny, de az Érettségi utáni időszakot anyám megint tönkre tette. Elvárta, hogy folyamatosan dolgozzak és a nyáron még kinyögte, hogy egy másik iskolába küld. Akkor még nem számítottam semmire. De most már tudom, hogy megérte ide jönni. Vagy valami hasonló. Lettek barátaim, került egy nagy adag izgalom is az életembe aminek majdnem örülök. Sok minden történt, de büszke vagyok magamra, hogy kitartottam.
------------------
https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/
Az első ahol megálltunk, az egy Manga bolt volt. Hát... Castiel rosszabb mint egy lány aki épp ruhát vásárol.
- Legalább valami jót is látsz ezen a helyen - jegyeztem meg.
- Ez csak a második. A legjobb már rég megtörtént velem.
- És mi volt a legjobb?
- Amikor megismertelek.
Lepődöttség, pirulás, minden megvolt. Na erre mit is mondjak?
- Öhm... Kedves.
Csak rám mosolygott, és csendbe nézegetett tovább. A kapcsolatunk szinte kihűlőben volt, de ő próbálkozott. Nekem már nem ment annyira... De tényleg, hova lett az a hatalmas boldogság amit miatta éreztem? Minden fordítva lett... Ő a boldog. A gondolataimba merülve nézegettem a Mangákat. Választottam egy kötetet. Egy nagyon régi kedvencem. Nana! Imádom őket. A fiatalság és a felnőtté válás szerelmi útja. Nekem találták ki. A gazdagság nagy előny... Megvettem az összeset. Mindent elraktam a táskámba és csendbe kibattyogtam az üzlet elé és rágyújtottam. Kezdtek hiányozni a lányok és a kutyusom is. Jó volt velük lakni. Meghozták a kedvem az élethez. Ilyen kis idő alatt, az igaz barátaim lettek és már már a családom. Nagyon fáradt lettem. Míg Castiel ki nem mászott, addig nyugisan olvasgatni kezdtem az ajtón lévő hirdetményeket. Végkiárusítás. Akkor ezért volt ilyen olcsó - pillantottam a táskámra.
- Mit terveztél még be? - nézett rám Castiel vigyorogva.
- Csak nem elkapott a japán boldogság? Vagy megvetted a legjobb Hentait? - néztem rá egy kevéske érdekfeszítéssel.
- Nem mondanám - nevetett a képembe.
- Hát jó.
Ezzel tovább is indultam. Fájt, hogy így viselkedek vele, de nem tudtam mást tenni. Nem ment nekem az nap semmi.
Órákkal később Castiel boldogan szabta fel a ház ajtaját. Zombiként másztam utána. Ahogy ledobtam a cipőm, ki is terültem a padlón. Olyan jó volt feküdni végre. Egy hülye fiú miatt jártam le az eleve legyengült lábaim. Nem volt kellemes. Felkeltem és besétáltam a szobámba. Letettem mindent a fal mellé és azonnal lefeküdtem pihenni. Már majdnem elaludtam, mikor Castiel lehuppant mellém egy teával.
- Baj van? - nézett rám aggódóan.
- Nem érzem jól magam... De ne foglalkozz vele. Pihenek és minden rendbe lesz.
- Remélem...
Na jó, ez már nagyon fura. Sose mutatott ki ilyen érzelmeket. Csak mosolyogtam egyet és pillanatok alatt elnyomott az álom.
Viktort láttam. Ott állt előttem és gonoszan nézett rám. Féltem tőle... Nekem akart jönni. Valamit nagyon ordítozott, de egy üveg elválasztott minket. lassan odasétáltam hozzá és a kezem az üvegre tettem. Nem akart lenyugodni. Folyamatosan folytak a könnyeim miatta, de nem tehettem semmit. Szét volt esve az elméje és csak hadonászott. Az üveg megrepedt... Tovább, tovább és tovább, egészen addig míg át nem törte. Futni kezdtem, de nem haladtam és ő egyre közelebb jött. Minden megjelent arról az estéről. Arról a hétről. Arról a beszélgetésről.
Sikítozva ébredtem fel. Azonnal összehúztam magam és sírni kezdtem. A gondolataim összekuszálódtak és nem tudtam mi történik. Éreztem, hogy valami baj van. Viktoron kattogtam. Biztos baja esett... Csak sírtam és sírtam míg Castiel be nem jött hozzám. Azonnal megölelt és nyugtatni kezdett. Nem tudtam kinyögni semmit. Valami nagyon fájt, de nem értettem. Nem kaptam levegőt és mindenem remegett. Valaki olyan személynek kiabáltam akit csak én ismerek az egész világon. A testemben lakik és néha irányít. Ő a mogorva, idegbeteg. Nem mertem vele még sose beszélni. Nem is tudtam hogy kéne.. Csak megjelenik és el is tűnik. Gyűlöltem és Ő is engem.
Kiskorom óta bennem volt az az érzés, hogy nem vagyok egyedül. Tudtam, hogy van egy rossz oldalam ami nem hagy békén. Minden nap zaklatott és anyámék ellenem fordultak ahelyett, hogy meghallgattak volna rendesen. Gyakran bekattantam és antiszociális voltam - néha mondjuk most is. Egyszer hallottam a hangját. Fagyos és egyhangú volt. Épp anyámmal veszekedtem mikor halkan megszólalt.
- ÖLD MEG!
Azonnal a szobámba szaladtam és bezártam az ajtóm. Tizenhárom éves voltam. Nem értettem semmit és teljesen összezavarodtam. Akkor kezdtem el vagdosni a kezem. Gyűlöltem mindent és mindenkit abban a pillanatban. Napokig nem szóltam senkihez. Se család, se barátok, se tanárok. Anyám egyik este le akart velem ülni beszélgetni. Nem értett semmit és csak úgy lerítt róla az aggodalom. Nem mondtam semmit, csak bekábulva besétáltam a szobámba. Az ágyamon ültem és nem tudtam aludni. Rémálmok gyötörtek éjjel nappal. Egy évvel később felengedtem. Jött a ballagás, a nyár és a tovább tanulás. Reménykedtem hogy minden rendben fog zajlani. Kedves emberek közé kerültem be akik folyton magukkal ráncigáltak csak, hogy ne legyek egyedül. Nem nevezném barátomnak semelyiket, de hálás vagyok nekik mindenért.
Anyám költözés mániája viszont rossz hatással volt rám. Rengeteget kellett tanulnom. A Japán egy kisebb rémálom volt. Külön tanárokhoz rángatott folyamatosan. Elvárta a lehetetlent. A beilleszkedésem sem volt valami fényes. Ott szinte senkivel sem beszéltem eleinte. A zenei tehetségem egy kötelező Ki-Mit-Tud játék során bújt elő. Sose énekeltem senkinek, de a kényszer nagy úr és ezen múlt a jó jegyem. A hónapok során egy bandát alapítottunk és a saját dalainkkal jártunk versenyekre. Akkor az volt a boldogságom forrása. Gyakran ültünk össze zenélni még akkor is mikor nem volt semmi verseny, de az Érettségi utáni időszakot anyám megint tönkre tette. Elvárta, hogy folyamatosan dolgozzak és a nyáron még kinyögte, hogy egy másik iskolába küld. Akkor még nem számítottam semmire. De most már tudom, hogy megérte ide jönni. Vagy valami hasonló. Lettek barátaim, került egy nagy adag izgalom is az életembe aminek majdnem örülök. Sok minden történt, de büszke vagyok magamra, hogy kitartottam.
------------------
Társoldal:
Fb csoport:https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/
