Nem tudtam, hogy abban a pillanatban mit érzek. Sírás és fájdalom és meglepettség. Valahogy minden elő akart törni. Nem mutattam semmi érzelmet mutatni akkor. Otthagyott.
Eltelt már lassan két hét. A karácsony elszállt. Nem voltam karácsonyozni. Az ajándékaim azóta is az ajtó mögött rohadnak. Én meg... Kisírt szemekkel fetrengek. Reménytelenül. Kezdtem feldolgozni az egészet. Anyám nem keresett. Semmi boldog karácsonyt. Semmi szeretlek. A hajam lenőtt, a szemeim vörösek, a szobám egy hatalmas rumli és már három napja nem hagytam el huzamosabb időre a szobát. A lányok már letettek arról, hogy keresnek. Eltűntem. A kutyus is szomorú volt. Aminek a Narancs nevet adtam. Kicsit sajnáltam, hogy ilyen nevet kapott, de minden ötletem eltűnt.
Hangok mászkáltak a fejembe. Nem hagytak nyugodni. Rengeteg rémálmom volt. Képzelődtem. Elbambultam. Magamba beszéltem. Ennyire egyedül nagyon rég voltam. A hó meg csak esett.
Aznap Rebecca rontott be hozzám. Boldogan elhúzta a függönyöket és dalolászva ült le mellém.
- Édesem. Mára lefoglaltunk a lányokkal. Rendbe kell téged szedni. Hogy fogsz kinézni szilveszterkor?
- Hagyj békén - húztam magamra a takarót.
- Neeeem! Te ma velünk jössz. Alakítunk rajtad. Boldoggá teszünk.
- Nem fog menni. Hagyj - ezzel véglegesen a fejemre húztam a takarót.
- Egy óra múlva már nem csak én jövök. Szedd össze magad!
Rebecca becsapta maga után az ajtót. A fejem zengett. Fájt. Au... Nem akartam, hogy kirángassanak, így hát felöltöztem. Mint egy gyászoló nő. Fekete nadrág és fekete nagy pulcsi. El akartam bújni. Nem akartam, hogy bárki lásson ennyire összetörve. Pláne a suli picsái. Szemet vetettek rám. Valahogy rájöttek, hogy szétestem és fészen lebombáztak. Örültem neki, mit ne mondjak.
Lassan vánszorogtam ki a konyhába. Mint egy zombi. Az óra tizenegyet mutatott. Leültem a helyemre és az asztalra döntöttem a fejem. Hazel és Cat szaladgált a konyhába. Fájt mindenem.
- Inni akarok...
Ennyit bírtam kinyögni. Egy pillanatnyi néma csend. Már megint. Idegesítőek voltak.
- Azért rángattunk ki. Ma helyre rakunk és Cat ajánlásával megyünk egy menő szórakozó helyre. Ami igaz, hogy nem Rock, de kell egy kis változatosság - mondta Hazel, majd elém rakott egy egész tál szendvicset. Elég jól néztek ki. Úgy akartam csinálni, mint a rajzfilmekbe. Hatalmas száj és beleöntöm. De ez nem mese. Megragadtam egyet és elkezdtem nyámmogni. Éhes voltam, de nem esett jól. Mikor már a másodikat kezdtem el enni, úgy éreztem elfutok hányni... Émelyegtem és az ájulás határán voltam.
- Minden rendben? - ült le mellém Rebecca.
- Nem vagyok valami jól. Nem akarok ma semmit..
- Még szép, hogy szarul vagy. Napok óta nem mozdulsz ki abból a nyamvadt szobából. Alig ettél, ittál és mozogtál. Most te akarod megölni a szervezeted, vagy ő téged?
- Nem tudom... - hajtottam le a fejem.
- Egyél még egy keveset. Ha végeztél, zuhanyozz le és szedd a cuccaid. De ne sminkelj!
- Jó. Meglesz.
Rebecca lelépett. Nagyon tele volt erővel. Nem tudom mi lett vele mióta elzárkóztam, de rettenetesen boldog.
Még letoltam egy szendvicset a torkomon és Rebecca tanácsára elmentem lezuhanyozni. Isteni érzés volt, az a meleg. Percekig meg se mozdultam annyira élveztem ahogy a meleg víz lefolyik rólam.
Visszatért az élet belém. Kicsit könnyebben mozogtam. Negyedóra áztatás után megmosakodtam. Belemásztam a törölközőmbe, és átrohantam a szobámba. Szembesültem a kupival. Tényleg egy atomkatasztrófa volt. Nem akartam vele fáradozni, de muszáj volt rendet raknom. Felsóhajtottam, majd előszedtem a ruháim. Nagyon nem tudtam mit kellene felvennem, vagy hogy azok hárman mit akarnak. Magamra kaptam mindent amit találtam és elkezdtem összepakolni. Végösszegbe hamar megcsináltam mindent. Rend. Végre!
Kimentem a többiekhez.
- Most hogy elkészültél, mehetünk? - nézett rám Hazel.
- Igen..
- Hozd Narancsot is. Nem hagyjuk egyedül, mert szétszedi a lakást.
Azonnal előkerestem a táskámból a pórázt és magamhoz hívtam Narancsot. Sokat mondóan csak füttyentettem egyet és a kutya már szaladt is. E kis idő alatt összenőttünk. Szétesett pillanataimban is próbált felvidítani. Kis aranyos. Boldogan lihegett miközbe ráraktam a pórázt. Biztos örült neki, hogy végre én is kiviszem.
Elindultunk. Narancs előttem baktatott, Rebecca belém karolt, Hazel mellettem beszélgetett Cattel. Nagyon jól esett a baráti támogatás. Nem tudom mit akarnak pontosan, de remélem jó lesz.
A kapuba még Viktorba is belebotlottunk. Erősebben megszorítottam Rebecca kezét és lehunytam a szemem egy pillanatra. Nem lehet álom, ezt már eldöntöttem. Kinyitottam a szemem és mind a négyen megálltunk. Viktor közeledni kezdett felém. A szívem kiugrott.
- Mit akarsz? - kérdezte tőle Hazel.
- Aranyos kutyád van, Hale. Hogy hívják? - térdelt le a kutyus elé és megsimogatta.
- Narancs - nyögtem ki nehezen.
- Szép neve van. Mintha a te kedvenc gyümölcsöd lenne.
- Honnan tudod?
- Sokkal jobban ismerlek mint azt te hinnéd - mosolygott gúnyosan, majd kikerült minket és lelépett.
- Csak szerintem morbid ez a gyerek? - kérdezte Cat.
Nem tudtam kimondani azt amit akartam. Elfelejtettem szinte beszélni. Pedig... Annyi mindent akartam. Viktor után szaladni és faggatni. Rólam... Honnan ismer. Mit tud rólam. Mit akar. Sorolhatnám a végtelenségig, de nincsenek már rá szavak. Összezavart. Már elfelejtettem ki is vagyok. Elvesztem. Az az egy mondat kavargott a fejembe.
Eltelt már lassan két hét. A karácsony elszállt. Nem voltam karácsonyozni. Az ajándékaim azóta is az ajtó mögött rohadnak. Én meg... Kisírt szemekkel fetrengek. Reménytelenül. Kezdtem feldolgozni az egészet. Anyám nem keresett. Semmi boldog karácsonyt. Semmi szeretlek. A hajam lenőtt, a szemeim vörösek, a szobám egy hatalmas rumli és már három napja nem hagytam el huzamosabb időre a szobát. A lányok már letettek arról, hogy keresnek. Eltűntem. A kutyus is szomorú volt. Aminek a Narancs nevet adtam. Kicsit sajnáltam, hogy ilyen nevet kapott, de minden ötletem eltűnt.
Hangok mászkáltak a fejembe. Nem hagytak nyugodni. Rengeteg rémálmom volt. Képzelődtem. Elbambultam. Magamba beszéltem. Ennyire egyedül nagyon rég voltam. A hó meg csak esett.
Aznap Rebecca rontott be hozzám. Boldogan elhúzta a függönyöket és dalolászva ült le mellém.
- Édesem. Mára lefoglaltunk a lányokkal. Rendbe kell téged szedni. Hogy fogsz kinézni szilveszterkor?
- Hagyj békén - húztam magamra a takarót.
- Neeeem! Te ma velünk jössz. Alakítunk rajtad. Boldoggá teszünk.
- Nem fog menni. Hagyj - ezzel véglegesen a fejemre húztam a takarót.
- Egy óra múlva már nem csak én jövök. Szedd össze magad!
Rebecca becsapta maga után az ajtót. A fejem zengett. Fájt. Au... Nem akartam, hogy kirángassanak, így hát felöltöztem. Mint egy gyászoló nő. Fekete nadrág és fekete nagy pulcsi. El akartam bújni. Nem akartam, hogy bárki lásson ennyire összetörve. Pláne a suli picsái. Szemet vetettek rám. Valahogy rájöttek, hogy szétestem és fészen lebombáztak. Örültem neki, mit ne mondjak.
Lassan vánszorogtam ki a konyhába. Mint egy zombi. Az óra tizenegyet mutatott. Leültem a helyemre és az asztalra döntöttem a fejem. Hazel és Cat szaladgált a konyhába. Fájt mindenem.
- Inni akarok...
Ennyit bírtam kinyögni. Egy pillanatnyi néma csend. Már megint. Idegesítőek voltak.
- Azért rángattunk ki. Ma helyre rakunk és Cat ajánlásával megyünk egy menő szórakozó helyre. Ami igaz, hogy nem Rock, de kell egy kis változatosság - mondta Hazel, majd elém rakott egy egész tál szendvicset. Elég jól néztek ki. Úgy akartam csinálni, mint a rajzfilmekbe. Hatalmas száj és beleöntöm. De ez nem mese. Megragadtam egyet és elkezdtem nyámmogni. Éhes voltam, de nem esett jól. Mikor már a másodikat kezdtem el enni, úgy éreztem elfutok hányni... Émelyegtem és az ájulás határán voltam.
- Minden rendben? - ült le mellém Rebecca.
- Nem vagyok valami jól. Nem akarok ma semmit..
- Még szép, hogy szarul vagy. Napok óta nem mozdulsz ki abból a nyamvadt szobából. Alig ettél, ittál és mozogtál. Most te akarod megölni a szervezeted, vagy ő téged?
- Nem tudom... - hajtottam le a fejem.
- Egyél még egy keveset. Ha végeztél, zuhanyozz le és szedd a cuccaid. De ne sminkelj!
- Jó. Meglesz.
Rebecca lelépett. Nagyon tele volt erővel. Nem tudom mi lett vele mióta elzárkóztam, de rettenetesen boldog.
Még letoltam egy szendvicset a torkomon és Rebecca tanácsára elmentem lezuhanyozni. Isteni érzés volt, az a meleg. Percekig meg se mozdultam annyira élveztem ahogy a meleg víz lefolyik rólam.
Visszatért az élet belém. Kicsit könnyebben mozogtam. Negyedóra áztatás után megmosakodtam. Belemásztam a törölközőmbe, és átrohantam a szobámba. Szembesültem a kupival. Tényleg egy atomkatasztrófa volt. Nem akartam vele fáradozni, de muszáj volt rendet raknom. Felsóhajtottam, majd előszedtem a ruháim. Nagyon nem tudtam mit kellene felvennem, vagy hogy azok hárman mit akarnak. Magamra kaptam mindent amit találtam és elkezdtem összepakolni. Végösszegbe hamar megcsináltam mindent. Rend. Végre!
Kimentem a többiekhez.
- Most hogy elkészültél, mehetünk? - nézett rám Hazel.
- Igen..
- Hozd Narancsot is. Nem hagyjuk egyedül, mert szétszedi a lakást.
Azonnal előkerestem a táskámból a pórázt és magamhoz hívtam Narancsot. Sokat mondóan csak füttyentettem egyet és a kutya már szaladt is. E kis idő alatt összenőttünk. Szétesett pillanataimban is próbált felvidítani. Kis aranyos. Boldogan lihegett miközbe ráraktam a pórázt. Biztos örült neki, hogy végre én is kiviszem.
Elindultunk. Narancs előttem baktatott, Rebecca belém karolt, Hazel mellettem beszélgetett Cattel. Nagyon jól esett a baráti támogatás. Nem tudom mit akarnak pontosan, de remélem jó lesz.
A kapuba még Viktorba is belebotlottunk. Erősebben megszorítottam Rebecca kezét és lehunytam a szemem egy pillanatra. Nem lehet álom, ezt már eldöntöttem. Kinyitottam a szemem és mind a négyen megálltunk. Viktor közeledni kezdett felém. A szívem kiugrott.
- Mit akarsz? - kérdezte tőle Hazel.
- Aranyos kutyád van, Hale. Hogy hívják? - térdelt le a kutyus elé és megsimogatta.
- Narancs - nyögtem ki nehezen.
- Szép neve van. Mintha a te kedvenc gyümölcsöd lenne.
- Honnan tudod?
- Sokkal jobban ismerlek mint azt te hinnéd - mosolygott gúnyosan, majd kikerült minket és lelépett.
- Csak szerintem morbid ez a gyerek? - kérdezte Cat.
Nem tudtam kimondani azt amit akartam. Elfelejtettem szinte beszélni. Pedig... Annyi mindent akartam. Viktor után szaladni és faggatni. Rólam... Honnan ismer. Mit tud rólam. Mit akar. Sorolhatnám a végtelenségig, de nincsenek már rá szavak. Összezavart. Már elfelejtettem ki is vagyok. Elvesztem. Az az egy mondat kavargott a fejembe.
" Jobban ismerlek mint azt te hinnéd."
Nem, nem ismerhetsz. Nem lehet. Én nem ismerlek. Sose láttalak ezelőtt. Nem létezhetsz. Csak képzelődök. Hova lettek az emlékeim? Mi van velem? Mért most mászol bele az életembe? Mit akarsz? Miért...?
A könnyeim potyogni kezdtek. Gyenge vagyok és sebezhető. Túlságosan. Össze kell szednem magam. Legalább lássák azt hogy erős vagyok. Féljenek tőlem. Újra. Ne lássák, hogy fáj. Nem is érdemes ezzel foglalkoznom. Nem lehetek a régi. Hova lett a merész, kitartó és bátor Hale? Hova tette már megint? Melyik zsebembe bújhat? Szerencsétlen vagyok. Elveszett. Egyedül.
A könnyeim potyogni kezdtek. Gyenge vagyok és sebezhető. Túlságosan. Össze kell szednem magam. Legalább lássák azt hogy erős vagyok. Féljenek tőlem. Újra. Ne lássák, hogy fáj. Nem is érdemes ezzel foglalkoznom. Nem lehetek a régi. Hova lett a merész, kitartó és bátor Hale? Hova tette már megint? Melyik zsebembe bújhat? Szerencsétlen vagyok. Elveszett. Egyedül.
Magányos..."
------------------
https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/
------------------
Társoldal:
Fb csoport:https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/
