Az újságokkal már mit sem törődve léptem ki a teremből tanítás után. Félfüllel zenét hallgatva sétáltam végig a rengeteg szekrény közt egészen a bejáratig. Már csak két osztály maradt a suliban. Kicsit fársztónak találtam a mai napot...
Épphogy kiléptem az ajtón Castielbe botlottam. Szó szerint. A szerencsétlen hirtelen elém állt és a gyors sétámhoz méltóan nekiütköztem és felborultunk. Mire észbe kaptam, már rajta feküdtem. Ahogy felemelkedtem, csak a fülig érő vigyorát láttam.
- Téged kerestelek- mondta.
- Itt vagyok. Mit akarsz? - kérdeztem miközbe lemásztam róla.
A fiú felkelt, leporolta magát, majd a kezembe nyomta az aznapi sulinyomtatványt.
- Szép kis élettörténet.
Én hirtelen kitéptem a kezéből a lapot.
- Semmi közöd hozzá.
- Ingyen adták. Még szép, hogy elolvastam.
A papírt betuszkoltam a táskámba, majd amilyen gyorsan tudtam elindultam a kollégium felé. Castiel utánam sietett.
- Várj meg! - kiáltotta.
- Kopj le...
Nem hagyta annyiban a dolgot. A kezemnél fogva visszarántott. Ahogy megfordultam, a szemébe néztem és a gondolataimban már kétszer megöltem. Enyhe megvetéssel nézett rám. Azt a tekintetet lehetetlen volt elfelejteni. A szürke szempár. Mint egy idegbeteg... Vagy csak magam láttam meg benne..
A délutáni szabadidőmbe felzabáltam a konyha nagy részét annyira éhes voltam. Hazel kint üldögélt a konyhába és az edzéstervet írta. Már napok óta zaklat, hogy menjek le vele edzeni és mára sikeresen bedobtam neki egy időpontot. Azt a boldog tekintetet sose felejtem el. Mint amikor egy gyerek kap egy csokit. A boldog arc csillogó szemek. Na ezt képzeljük el egy 19éves nővel.
- Biztos nem leszel rosszul edzés közben? - nézett rám aggódóan - Már az ötödik szendvicset eszed és előtte betoltál három szelet pizzát.
- Ugyan. Ne parázz! Ennyi idő után már kellett egy kiadós ebéd.
- De ha behánysz...
Ezt már nem fejezte be. Én még megettem a maradék kajám és leültem Hazellel szembe. Egy ideig a távolból figyeltem az irományit. Sok értelmetlen firka amiből én nem szűrtem le semmit.
- Szóval? -néztem a lányra.
- Az enyém megvan. - dőlt hátra elégedetten a széken.
Na azt hittem azonnal padlót fogok. Egy órája ül a papír felett és csak a sajátja. A fejem enyhén az asztalhoz csapkodtam és siránkoztam.
- Csak a tiéd? Hazel, ne nevettess...
- Mért? - lepődött meg.
- Szőke...
- Csak kicsit. De most menj és szedd össze a cuccaid. Addigra meglesz a tiéd is.
- Nem, nem, nem. Nem állsz neki még egynek. Nem várok még egy órát erre. Végigviszem azt amit te.
- Sérülésekért felelősséget nem vállalok.
- Leszarom. Csak menjünk. - nyöszörögtem.
Nem kellett több hiszti. Nekiálltunk összeszedni a cuccaink. Előkerült a szekrény mélyéről a tesitáska amire nekem semmi szükségem idén. Raktam el egy fekete cicanadrágot, egy fehér trikót, egy sport melltartót (mert az kényelmes) és egy futócipőt. A táskám tetejét összehúztam és a hátamra vettem. Bekopogtam Hazelhez. Azonnal ajtót nyitott. Elindultunk a suli mögötti termekbe.
- Csak szólok, a fiú és a lány termek külön vannak és a fűtés is az eget veri. Szóval ha nagyon megizzadnál...
- Értem, nyugi. Amúgy ma mi a terved?
- Feszegetem a határaim. Mindenből annyit csinálok amennyit tudok. De első tervem, hogy bemutatlak a szűk társaságnak. Egy része az osztálytársakból áll, a maradék meg csak lejár.
- A múltkori eset óta mindenki ismer.
- Igaz, de itt ilyenekről szó nem lesz. Egy ideig Deborah mondogatta rólad az infókat, de mindenkinek elege lett és átraktuk egy másik csoportba.
- Miket mondott? - néztem a lányra kíváncsian.
- Sok mindent. Nem akarok itt ragozni semmit.
- Oké.
Percekkel később leértünk. Az edzőtermek mind a raktárak alatti pincehelyiségben voltak. Elég tágas volt és minden normálisan festett. Páran már melegítettek. Hazel azonnal az öltöző felé vezetett. Ott ledobta a cuccait és vetkőzni kezdett. Én is úgy tettem. Már a cipőmnél tartottam mikor Hazel felszólalt.
- Elfelejtettem szólni. A fiúk terme a miénk mellett van és a két edzőterem között volt egy ajtó... Na most ott egy függöny van. De ne aggódj, nem szoktak átnézegetni. Ezek mellett pedig. Víz és törülköző van kint mindenki számára. Te is válasz egyet nyugodtan.
Bólintottam egyet. A beszéde közben elkészültem. A tükör előtt még felkötöttem a hosszú derékig érő hajam és felsóhajtottam.
Kimentünk. Hazel mindenkit összehívott egy helyre, majd bemutatott nekik.
- Lányok, ő itt Hale, az új csoporttag. Teljes zenei szakon tanul és mindig róla pofázott Deborah.
- Nem is néz ki seggfejül. - mondta az egyik, mire a többiek felnevettek - Amúgy a nevem Kim. Hazel osztálytársa vagyok. Üdv köztünk.
A többiek is bemutatkoztak. Mondjuk, aligha maradt meg a nevük. Tízen voltunk.és ahogy elfigyeltem Hazel a vezető. Vagyis valami hasonló. De a mai napra mindenkinek egy feladata volt. Feszegetni a határait. Mindenhova beosztott két embert, hogyha kell, segítse a másikat.
- Kezdjétek a bemelegítést. - mondta Hazel, majd mindenki szétszéledt.
Én vele maradtam. Belevezetett a mindennapjaiba és folyamatosan beszélt a sportról. Abban igaza volt, hogy feszültséget elég jól levezeti. Elég jól elbeszélgettünk a nyújtás közepette. Míg fel nem hozta Castielt. A szavam elakadt és a fiú képe lebegett előttem. A szürke csillogó szeme, az undok vigyora és teste amit sikeresen letapiztam a mai nap. Bevallom kicsit elpirultam, amit még sosem tapasztaltam. A fejem lehajtottam és elmosolyodtam.
- Na mi ez a nagy csend? - nevetett Hazel.
- Az a gyerek egy seggfej. - mondtam egyhangúan.
- Valld be az igazat. Tetszik neked.
- Na jó... Lehet... - pirultam el még jobban.
A gondolataim a fiú köré fonódtak. Tényleg tetszett. Túlságosan is. Még egy kevés tanácskozás vele és beleszeretek. De nem... Nem lennék nála soha az első. Ha az első száz nem ér rá, akkor jövök én. De ez nekem nem kellett. Elmerültem a gondolataimba és ülés közben befejeltem a földet. Hazel csak nevetni kezdett. Ezen én is szakadtam egy jót. A szerencsétlenségem lesz a vesztem.
És végre megkezdődött a napi kínzás. Egy kis futópad a bemelegítésnek.
- Na ki bírja tovább? - vigyorgott Hazel a képembe.
Szinte az egész délutánom a versengésbe fulladt. Szerencsére félfüllel tudtam zenét hallgatni. A víz kéznél volt, így nem volt probléma. Sok próba után jött az utolsó megmérettetés. A többek épp szünetet tartottak mikor Hazel ismertette a szabályokat. Két rúd volt előttünk, egymás mellett úgy derékmagasságban.
- Na erre szépen felkapaszkodsz és annyiszor nyomod ki magad ahányszor tudod. A lábad szépen keresztbe rakod és dolgozol. - mondta Hazel - Az eddigi rekord nyolcvankettő.
- Ki kezdi?
- Te!
- Hát jó. - sóhajtottam.
Letettem a vizet és a törülközőt. A meleg már nagyon kiütött így a felsőmtől is muszáj volt megszabadulnom. A lányok viccből fütyülgetni kezdtek és tapsolni. Kezdés előtt a hajam befontam nehogy agyoncsikizze a hátam. Még egy utolsót nyújtózkodtam, bedugtam az egyik fülesem és bebújtam a rudak közé. Felemelkedtem, a lábam keresztbe tettem és elkezdtem. A gondolataim hirtelen szétszéledtek és a zeneütemére koncentráltam. Félfüllel Hazel számolását hallgattam. 34,35,36...
A gondolataim visszatértek. Újra Castiel jutott az eszembe. A levegőm megszorult tőle. A fogam összeszorítottam és folytattam a gyakorlatom. Vajon mért ragaszkodom ennyire hozzá, gondolkodtam.. Hisz csak jól néz ki, de amúgy meg... Lehetetlen alak. Utálatos kis... ahh nem éri meg miatta a szűkös szókincstáramat is feszegetni. Elég ha csak a kezem szakad szét. De egyenlőre az se a fején.. 67,68...
Kicsit ideges lettem rá, ami megdobta az erőszintem. Legszívesebben pofánvágtam volna. Álszent. Szerencsétlen. Nőcsábász.
A vérnyomásom az egekbe volt. De mikor eszembe jutott a csók elpirosodtam. A fejem lehajtottam és a könnyeim gyűlni kezdtek. Pillanatokkal később patakokban folyt.
- Minden rendben? - kérdezte aggódóan Hazel.
- Utálom Castielt - nyögtem ki halkan, miközbe folytattam az emelést.
Hallgattam ahogy a lányok számolnak. Elértem a nyolcvanat. A lányok már hangosan számoltak körülöttem.
- 82,83,84...
A kezem kezdett zsibbadni. A fejem már nem a szomorúságtól volt piros, hanem az erőlködéstől.
- 88,89,90... Gyerünk, meglesz a száz! - kiáltották a lányok.
A hangzavarra a fiúk is átnéztek. Ahogy feltűnt a vöröske elhagyott minden erőm. Az izmaim feladták a szolgálatot és lezuhantam a rúdról. Csak feküdtem a földön és kapkodtam a levegőt.
- 95 az új rekord! - tapsolt Hazel.
Fiú lány társaság hangosan tapsolt. De senki sem keresett engem, aki épp megakart halni... Szerintem az orrom is eltört.
------------------
Társoldal:
Fb csoport:https://www.facebook.com/groups/1729738420682798/
