Idővel az emberek kezdtek el tűnni és egyre kevesebben lettünk. Éjfél körül már csak én, Castiel, Deborah és Rosa volt jelen. Rosa és Amylee beszélgettek, Deborah pedig csak akart Castiellel beszélgetni. Én a dob előtt feküdtem és zenét hallgattam egymagam. A mikrofont a kezembe szorongattam és csak néztem a plafont. Fáradt nem voltam, csak enyhén fájtak a végtagjaim a sok dobolástól. Alig bírtam mozogni. Idővel az agyam kattogni kezdett. A múlt jutott az eszembe és még egy depis szám is megkezdődött. Azonnal könnyes lett a szemem. A kezem azonnal odaemeltem és a fogaim összeszorítottam.
"Nem, most nem sírhatok." Folyamatosan ezeket a szavakat mondogattam magamba. De a szúró érzés nem múlt el.
Képkockák jelentek meg előttem és nem hagytak nyugodni. Majd elaludtam...
Tíz órakor az ágyamban ébredtem. Rémálmom volt és még a remegést is éreztem. Kimásztam az ágyból és a konyha felé vettem az irányt. A hűtőn egy papír lógott. Elolvastam.
"Hale! Reméljük minden rendben. Majd délután beszélünk. Kaja elkészítve a hűtőben. Vigyázz magadra. Puszi: Lányok."
Benéztem a hűtőbe. Épphogy végig futott a tekintetem az ételeken, elkapott a hányinger. Azonnal becsaptam az ajtót és futottam a wc felé. Kidobtam a taccsot. Visszamenekültem a szobámba és a takaró alá bújtam. Szédültem kicsit. Vagyis... Forgott a világ. Becsuktam a szemem és próbáltam kicsit pihenni. Az idő hamar elszaladt. Fél 12kor elkezdtem készülődni..
- Akkor... Fekete szakadt farmer, bakancs, és egy menő fekete póló Elizabeth Hale aláírásával. - nézegettem a ruháim, majd felöltöztem.
Igen, a csaj is Hale. A Halestorm énekesnője. Névrokonom. Csak ő híres én meg nem...
Mielőtt elindultam, elszívtam egy cigit az erkélyen és elfogyasztottam a kávém. Nem ettem semmit. Nagyon rosszul volt pocak. A szédülés enyhült és már tudtam egyenesen menni kapaszkodás nélkül. Hátamra vettem a táskám, és lesétáltam a lépcsőn. " Hogy itt mért nincs lift..."
Az órám kezdetéig volt még fél óra. Leültem a parkba és zenét hallgattam. (Mint mindig) Így sikerült minden dalt megjegyeznem, hátha kívánság lista lenne legközelebb is. Az eget figyeltem. Felhők sehol, dög meleg. A fülest letettem és a tájat hallgattam egy ideig.
- Hale! - kiáltott felém valaki. A hangja ismerős volt. - Hale! Alexy vagyok! Emlékszel?
A kék hajú fiú lehuppant mellém. Halkan köszöntem neki én is.
- Mért hiv mindenki Halenek? - néztem rá.
- Könnyebb megjegyezni mint a másikat.
- Ahh... Nincs órád?
- Nincs! - mondta boldogan - Mára ennyi!
- Én most kezdek. Négyig bent leszek...
- Ehj. Ezek az érettségizettek. Rosa sokat beszélt rólad.
- És?
- Hát. Dióhéjban elmondta milyen vagy. Nagyon megkedvelt. Meg mikor a többiektől megtudta mennyi mindenen tudsz játszani ledöbbent. Te lettél a szemébe az új csodabogár. Ma még biztos megkeres téged, szóval ne lepődj meg mert nagyon fel van pörögve.
- Tényleg, te milyen szakon vagy?
- Ohh én csak vagyok! De nekem mennem kell. Szia. - ezzel lelépett.
Én is elindultam. A terem felé vettem az irányt. Beültem a helyemre. Szinte üres volt a terem. Csak a három pláza gyerek volt bent. Nem szóltam hozzájuk. A lábam felcsaptam a padra és az egyik füzetembe kezdtem rajzolgatni. A zene még szólt, mikor felfigyeltem a három előttem álló lányra. A fejhallgatóm egyik felét hátrahúztam.
- Segíthetek? - néztem rájuk.
- Nagyon idegesítesz te lány - mondta Amber - A tegnapi próbára miattad nem engedtek le. Átvetted a helyem.
- Sajnállak. Ezzel csak annyit tudtam meg, hogy jobb vagyok mint te. - rajzolgattam tovább és visszahúztam a fülest.
Amber hirtelen lerántotta a fejemről és elfutott vele. Felsóhajtottam. A két leányzót ellöktem az útból és a szőkeség után sétáltam. Még az órákat tartották, de mit sem törődve ezzel Amber után kiáltottam aki a folyosó végén állt.
- Hiába menekülsz el mint egy taknyos. Nagy hibát követtél el azzal, hogy elvetted a fülesem. Add vissza míg szépen mondom.
Amber mit sem törődve ezzel felfutott a lépcsőn. Kicsit gyorsítottam a tempómon. A fenti folyosó üres volt. Feljebb mentem még eggyel. Ott se láttam senkit.
- Amber. Told elő a képed most azonnal - ordítoztam.
A folyosó visszhangzott tőlem, de valami hangosabb volt. Lentről megszólalt egy telefon. Tudtam, hogy a szőke szajháé, hisz ő az egyetlen aki JB-t hallgat. Lesiettem a lépcsőn és ahogy elértem a földszintet a 'zene' abbamaradt. Amber tőlem nem messze nyomkodta idegesen a telefonját és halkan Castielt szidta.
- Megvagy! - mosolyogtam.
Elindultam a lány felé. Láttam a remegését. Már majdnem nevettem. Szeretem nézni ahogy mások szenvednek. Kicsit bekattantam és már a zsebembe szorítottam a bicskám. "Nem tehetem" mondogattam magamba és ahogy elértem a lányt, elengedtem, de a kezeim még mindig a zsebembe voltak. Lejjebb hajoltam, hogy pont a csitri arcát lássam. ( van köztünk 10 centi különbség)
- Na most nem nagy a szád? - néztem a szemébe hidegen. - Mond csak, mégis mit képzelsz magadról? Ki engedte meg, hogy a cuccomhoz nyúlj? Na és most mihez kezdesz? Innen nem menekülsz életem..
Hirtelen csak megfejeltem, de már attól földre került. Halkan felsikított. Én mellé álltam és a bal lábammal a hasára léptem. Láttam a félelmét. Már majdnem sírva fakadt, de a fejhallgatót akkor sem engedte el. Már az apró vámpírfogacskám is kivillant. Nem vagyok vámpír, ezt már most leszögezem.
- Na ideadod? - kérdeztem miközben leguggoltam.
Nem válaszolt.
- Hozzád szóltam! -ordítottam mellette.
Még mindig nem beszélt. Az egész teste remegett és a levegőt kapkodta. A szemeit becsukta és tuti imákat fújt magába.
- Hát jó... Te akartad! - húzódott szélesre a vigyorom.
A lányt a pólójánál fogva megemeltem. Segítségért kiáltozott. Az iskola nagy része kivonult a folyosóra.
- Na had halljam.. Ki engedte meg?
- Se~senki...
- Akkor minek vetted el? Azt hitted ezzel megváltod a világot? Egy olyan kis nulla mint te? Ne nevettess szajha. Még egy ilyen hiba és az életeddel fizetsz!
Elengedtem és felvettem a fülest a földről. Amber hirtelen kiszabta a kezemből és a fejhallgató ketté tört... Abban a pillanatban elpattant egy ér... Egy könnycsepp lefolyt az arcomon és ideges lettem. Lendületből behúztam egyet a lánynak. A földre került megint. Átléptem felette és a nyakánál fogva megemeltem. A következő pillanatban a zsebembe lévő bicskát elővettem. Egy gombbal szétnyitottam és szorosan tartottam.
Hirtelen Castiel kiáltott felém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése