A nap maradék része az iskoláról a tanárokról, meg az ilyenekről szólt. Nem bírtam ki zene nélkül. A kis fülesem egyik felét használtam csak. Szerencsére csak délig voltunk... Szinte már meghaltam unalmamban. Ahogy mentünk kifele a tanár osztott órarendet. Engem egy pillanatra megállított és vetett rám egy gonosz pillantást.
- Viselkedj!
Én csak elvettem az órarendet és otthagytam.
Rengetegen indultunk az udvar fele. Ez az átka a helynek. Sokan vagyunk és a folyosó kicsi. A szökőkútnál megláttam Rebeccat és Catet. Odamentem hozzájuk.
- Hazelt várjátok? - kérdeztem.
- Ahaaaa - mondták egyszerre.
Leültem melléjük és csak nézegettem az embereket. Egy kettő szemet szúrt. Majd megláttam mögöttük egy srácot. Vörös, vállig érő haja volt és mogorva tekintete.
- Lányok, ő kicsoda? - kérdeztem.
- A vöröske? - kérdezte Rebecca.
- Ahaaa...
- Castiel. Majd ha megjött Hazel, mesélünk róla.
Hazel perceken belül feltűnt a tömegben. A lányok odaszaladtak, én pedig sétálgattam utánnuk. Hazel rögtön mesélni kezdte a napját, miközben elindultunk a kollégium fele.
Ott leültünk a konyhába. Hazel a fő ember helyére ült le, komolyan rátámaszkodott az asztalra és megkérdezte kivel mi történt. Cat belekezdett:
- Ez a nap idegesítő volt. Az osztályfőnök megint kezdte a hülyeségeit és minket piszkált, hogy nem vagyunk elég jó művészek. Meg persze a versenyek. Egy papíron feltüntette, hogy mit vár el tőlünk.
Rebecca folytatta.
- Nálunk már az énekversenyt emlegetik. Már azon voltam, hogy otthagyom a tanárt.
- Na és Hale? -nézett rám Hazel.
- Hát... - gondolkoztam - A tanár egy atom bunkó alak. Már azon voltam, hogy vissza szólok a beszólásaira, de már most nem akarok balhét. Nálunk is emlegetett néhány versenyt, de nem sokszor. Inkább a csapatmunka...
- Még szép - mosolygott Cat. - Ha ti versenyre mentek, csak is bandaként.
- Mivel ti hangszereken játszotok úgy, hogy még a hangotok is jó, négy öt fős csapatokba.
- Nevezni? - néztem rájuk értetlenül.
- Tudod jelentkezni!
- Jaaaaa! Bocs, csak vannak szavak amiket elfelejtek. - fogtam a fejem.
- Azért beszélsz ilyen furcsán - nevetett Cat.
- Mivel az angolt csak tanultam.
- Tényleg, te eddig hol laktál? - kérdezte Hazel.
- Moskvában születtem, aztán Párizs, Barcelona, Tokyo és jelenleg itt.
- Az összes nyelvet folyékonyan beszéled?
- Igen
- És most az angol lesz soron - nevetett Rebecca.
- Na szerintem készüljünk az estére - mondta Hazel
Mindenki elvonult a szobájába összeszedni magát. Én először a könyveim néztem át, majd bepakoltam holnapra. A kezembe akadt az angol szótáram. Tényleg gyakorolnom kellene. Nem tudok rendesen kommunikálni. Így az ismerkedős részekbe beleolvastam.
Mire észbe kaptam, már öt óra volt. A nevelő is percre pontosan rontott be a szobámba.
- Kisasszony, maga még nincs kész? - nézett rám hirtelen haraggal.
- Nincs? - néztem rá fáradtan
- Fél óra múlva gyülekező kiöltözve a földszinten! Siessen!
Ezzel elrohant. Úgy éreztem befejelem az asztalom. De nem tettem. Inkább összeszedtem magam és kimentem a fürdőbe. A lányok már sminkeltek csinosan kiöltözve.
- A nyavalyás elrángat megmondtuk - mondta Hazel.
- Nagyon vicces. - beálltam a zuhany alá - Már délután eldöntöttem, hogy elmegyek csak belemerültem az angol szavakba.
- Mire végzel? - kérdezte Cat.
- Húszra biztos.
- Nekem meg Hazelnek előbb le kell mennünk segíteni. Rebecca megvár.
- Rendben. - ezzel ki is léptem a zuhany alól.
Bementem a szobámba. Hallottam ahogy a két lány eltávozik, Rebecca pedig bekopog.
- Gyere! - mondtam hangosan.
Benyitott.
- Bocsi csak... Nem szeretek egyedül lenni.
- Maradhatsz. Cserébe mesélj nekem erről a Castiel gyerekről.
- Oké... - egy perc néma csend - Castiel olyan magának való ember. Nem szereti az embereket, közbe kismillió lány fut utána. Aki megtetszik neki általába csak megfekteti. Volt egy tartós kapcsolata. Az egyik osztálytársaddal, Deborahval. Akinek lepke tetkója van.
- Ahh... Az a nagyképű.
- Igen. Castiel maga módján jóember, de inkább lesz menő mint kedves. Ha megtalálod vele a közös hangot, akkor te már vagy valaki. De vigyázz... Ha Deborah meglátja, hogy beszélgettek örökké zaklatni fog.
- Majd meglátjuk.
Leültem az ágyra fehérneműben. Mindenem cuki fekete csipkés volt. Megigazítottam a melltartóm és kis vesződéssel felhúztam a combfixem. Nagyon nem volt kedvem a bálhoz... Felkeltem és felhúztam a kedvenc fekete fodros egybe ruhám. Csak annyi baj volt vele, hogy hátul volt a cipzár. Rebeccara néztem.
- Segítesz?
- Aham - felkelt a székemből és mögém állt.
Megigazította a ruhám, majd óvatosan felhúzta a cipzárt. A következő pillanatban hátulról átkarolt, erősen megszorította a bal mellem. Abban a pillanatban ellöktem magamtól.
- Takarodj!
------------------
Társoldal:
Fb csoport:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése